KALEF
nézd ezt a kínai nőt
amint átvág a moszkva téren
kiálló síneken lépdel
az ötvenhatos fordulójában
szalonnabőrkével áldott
bablevest mérnek a máltaiak
színtelen vedlik a járdán
műanyag tányérokkal
tekergő tikkadt sárkány
mint rossz cipzár plüss állat hátán
fogatlan nyílik a sor
az alumíniumkondér előtt
egy spárgával megkötött ballonkabát
egy betétes üveggel tömött
szatyor között épp annyi hely van
hogy el lehet férni a kínai nőnek
mondja egy férfi a jambó alól
nem jutott máma se császármorzsa
fogytán a sercli is kiürül lassan
a szeretetszolgálat a metró körül
a hajdani gomba helyén
se málna se szimpla
semmi se váltható vissza
nincs sütemény nincs sütemény
Idővel lepereg
Pár pötty, tíz kicsi jel, szóközzel
tizenegy karakter vagyok. Jobbról, balról
öt-öt idővel lepereg, fakult porszemek
pörögnek szét a néma papíron.
Zéró morféma maradok
fenn, fakultatív beteljesüléssel:
rám írnak egyszer vagy nem.
Mintha volna tétje
pont az életem
kockázik velem
mintha nem
biztosra menne
mintha volna tétje
bolyhos posztókon
pörögni
megállni
az egyik oldalon
hagyni hogy összevessék
bármivel bármikor
bár előbb vagy utóbb
ugyanaz a vége
legalul meg legfelül
összesen hét
Tőlem függetlenül
lehet hogy nem kéne mondanom
lehet hogy felesleges sőt bajos
mindig mindent verbalizálni
viselkedhetnék már felnőttesen
de muszáj hogy szeress mert ha nem
ha fél elem járatja kezem
fél ceruza szívem baby helyett
egy csonk rángat hagy ki ütemet
a sorok közt mintha pállott magot
válogat s vet aki valami
termésre mégis számít körme
élivel hagy csak nyomot semmiért
elég ha úgy csinálsz egészen
tőlem függetlenül kell hogy szeress
el fogom hinni elhiheted