Versek

IDENTITÁS

Olyan vagyok, mint a többiek.

Jöhet bánat vagy káröröm,

egy szikrát se különbözöm

se ebben, se abban tõletek.

Nem leszek más, amikor kitör

a tereken, a réteken

a gyûlölet, a förtelem

mindenbõl majd és mindenkibõl.

Ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk.

Ebbõl nem tudom, hogy lehet

felépülni, az épület

hogyan lesz családi otthonunk.

A kezdet meg az ily meg az oly

továbbvitel, a folytatás

a mérnök, a pallér, az ács

dolga volt mind, az üdv, pokol,

a terminus, az anyaghiány.

Itt állok, ahogy állhatok.

Se jobb, se rosszabb nálatok.

Vígjátékom és tragédiám.

“SZÜLETÉSNAPOMRA”

Utassy József hatvanadik születésnapjára

“Hatvankét éves lettem én,

meglepetés e költemény

sava,

szava.

Mert nem lettem, mert nem valék

csak hatvanéves, hatvan ég

ül el,

fülel

felettem, annyi ég ragyog:

hatvan! Az Isten tudja, sok,

kevés?

De vés

arcomra ráncot, fényeset,

azért b(o)rong e tény-eset:

idõ-

södõ

költõ vagyok, ám van vigasz,

a vers még most is ugyanaz,

pacát

pacák,

azazhogy én, nem ejtek el,

papírom tiszta, rajta jel,

amely

ha kell,

utat mutat, mint egykoron.

Az én örök márciusom

fasza

kasza.”

ÉDEN

Rímeket! Írni! Hátha eléred

édeni cicavackod.

A verset, a végsõt egerészned,

hallod, ideje, cincog.

Csupa lyuk, csupa rés a világ, fut,

s tûnik: – Van, hova! – kuncog.

Bújhat! A macska görbe varázst tud,

bûvös, ódon igéket:

Egér, egér, ki a házból,

most jöttem a kávéházból!

S húzza a csizmát, rúgja a kandúr

a földi koloncot, –

messzire hág, a sarka csikordul,

szikra tolong ott!

Éri, eléri gõggel az Édent.

Vers? Ama végsõ? – Miau!

Szomorú,

de lenyeli végleg.

A LEKTOR CERUZÁJA

“Jav. köz.” –

a titokzatos cenzor ceruzája

az egyik vers fölött.

Mit javítanék?

Mit javítsak ki végre-valahára?

Szoruljon be végleg a vasék

a görcsös tûzifába?

Inkább húsz fok,

mínusz húsz fokos jövõ,

mely javítva se megy alább ennyinél.

Ha itt a tél, hát legyen itt a tél,

javítva nem közlünk, ha már hull a hó,

évszakot, jeget, zúzmarát.

Kijavítja talán a tavasz?

Nem vágok még egyszer az ékre,

hogy gipszbe rakassam könyékig a verset.

A biztosító mit fizet? Köszönöm.

Ó, régi bájok, régi évszakok!

Csuklóig sínben gépelek.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.