A Münchhausen-hadmûvelet terve

MIKOR LEGYEN BUDAPEST EURÓPA KULTURÁLIS FÕVÁROSA?

Írásom mûfaja: röpirat, amely szól a 2000 minden olvasójához, ám azokhoz is, akik e lapot nem forgatják. A politikai döntéshozók külön figyeljenek! Ismerve a Nyájas Olvasó természetét, aki – ha a lényeget az elsõ bekezdésben megtalálja – máris unottan lapoz tovább, nem árulok el mindent elõre, ahogy a New Yorkerben vagy a Die Zeit-ben lenne szokásos. Annyit azonban elmondok, hogy a Fõvárosnak háttér-alkudozást, és valami nagyon radikális lépést javaslok, amely egyszerre két dolgot is beteljesít (ami szinte lehetetlen): jó Budapestnek és a magyar vidéknek is, mi több, oly módon, hogy ezt mindkettõ át is érzi majd. Ilyesmit nem könnyû végbevinni, még akkor sem, ha sokba kerül: mint a magyar politikatörténet arra számos példát mutat, sok pénzt is lehet rosszul elkölteni.

Mi ez az egész?

Az Európai Unió sok mindennel törõdik, bár jól tudjuk, hogy e gondoskodást igyekszik kevés pénzbõl letudni. Manapság az egyes országok nemzeti össztermékének 1%-a körül jár, amit hajlandók bedobni a közösbe. A pénzügyek, vámügyek, infrastruktúra, egyetemek harmonizálására, vagy az uborkák és óvszerek méretének szabványosítására igen – a kultúrára alig költ az EU. Az legyen minden ország saját belügye. Ami az Uniót a kultúrán belül érdekli, az a sokszínûség fenntartása, és hogy a tagállamok jobban ismerjék meg egymást. Pénzt jellemzõ módon olyasmikre szán, ami eleve összefogásra épül. 2006-ig minimum 3 ország együttmûködése volt a feltétel, lehet azonban, hogy ez a szám 2007-tõl hatra emelkedik.

Kezdeményezései közül az egyetlen olyan, amelyet a széles nagyközönség is ismer, az az “Európa Kulturális Fõvárosa” program. Mint ismeretes, ezt Melina Mercouri, a legendás görög színésznõ és kulturális miniszter javaslatára fogadták el 1985-ben. A program célja az egyes nemzeti kultúrák jobb megismerése és a közös kulturális örökség hangsúlyozása. A mögöttes gondolat szerint egymás jobb megismerése a közeledés erjesztõje lehet. Az elsõ kulturális fõváros persze Athén lett.

A program azóta messze túlnõtt a várakozásokon. Eredetileg egy hosszúra nyúlt, részben EU-finanszírozású fesztivál volt, amely pusztán a cím odaítélése révén jelentõs közérdeklõdést váltott ki, és ingyenes propagandatámogatáshoz is jutott. A Közösség kezdetben is mindössze csekély részét fedezte a költségeknek. Lényegét tekintve a kezdeményezés az UNESCO Világörökség-programjához hasonló mechanizmusra épül. Azzal sem jár igazán pénz, viszont annak is jelentõs a hírértéke. Még jobb hasonlat az olimpia. Azt is helyi pénzbõl kell megrendezni, az is gyökeresen átformálja a városokat, s annak is nagy PR-értéke van. Igaz, olimpia megrendezésére csak nagyvárosok képesek.

Ki fizeti a prímást?

Az “Európa Kulturális Fõvárosa” program az elmúlt húsz évben elég sokat változott, de mindig az Unió kulturális kohéziójának növelése állott a középpontjában. Közben a kiválasztási módszer és a városok mérete is más lett. Eleinte egy-egy város volt a szerencsés kiválasztott, 2000-ben éppenséggel kilenc. A közelmúltban úgy döntött az Unió, hogy jó elõre leosztja az országoknak a döntési lehetõséget. Mondják meg õk, mely városok méltóak a címre, bonyolítsák le a versenyt, aztán terjesszék a választotta(ka)t Brüsszel elé. A bõvítés közeledtével a frissen belépõ országok nyomására elfogadták, hogy az újak is megkaphassák a program rendezésének lehetõségét. Némi alkudozás után eldõlt, hogy 2010-ben német lesz az egyik fõváros, a párja pedig magyar.

A dolog lényege, hogy évrõl évre egyes városok Európa figyelmének középpontjába kerülnek. (Ugyan ki hallott Cork, Patrasz vagy Stavanger nevû városokról, mielõtt a választás rájuk esett? Körülbelül annyian mint Kapolcs községrõl harminc évvel ezelõtt Magyarországon.)

Ezek a városok rendre pótlólagos fejlesztési forrásokhoz jutnak. Alapvetõen persze nem az Uniótól. Az uniós támogatás néhány százezer euróról nagyjából egymillióig terjed. A versengés azonban oda vezetett, hogy a városok, a tartományok és az országok az EU-tól kapott céltámogatásokat annak sokszorosával egészítették ki.

Nézzük az egyes városoknak nyújtott EU-támogatásokat, (ezer euróban):

1985 Athén 108

1986 Firenze 136

1987 Amszterdam 137

1988 [Nyugat-]Berlin 200

1989 Párizs 120

1990 Glasgow 120

1991 Dublin 120

1992 Madrid 200

1993 Antwerpen 300

1994 Lisszabon 400

1995 Luxembourg 400

1996 Koppenhága 600

1997 Theszaloníki 400

1998 Stockholm 600

1999 Weimar 600

2000 – Avignon 514

– Bergen 307

– Bologna 217

– Brüsszel 303

– Prága 282

– Krakkó 394

– Helsinki 1160

– Reykjavík 474

– Santiago de Compostela 349

2001 – Rotterdam 475

– Porto 475

2002 – Bruges 500

– Salamanca 500

2003 Graz 500

(Forrás: Európai Bizottság)

Hogy volt?

Az elsõ öt város (Athén után Firenze, Amszterdam, Nyugat-Berlin és Párizs) még a fesztiválkoncepciót követte. Párizsban a megfigyelõk szerint teljesen elveszett a hatás a bicentenárium kavalkádjában. Észre sem lehetett venni, hogy ezt a rendezvénysorozatot is megtartották. Talán éppen ekkor fordult a döntéshozók figyelme a kisebb városok felé. De az igazi paradigmaváltás Glasgow-ban, 1990-ben következett be, amikor kiderült, hogy ez a program, ha távlatos szemlélettel társul, és a megfelelõ emberek hatékony politikai támogatást kapnak, akkor milyen hatalmas eredményeket hozhat. Glasgow azelõtt hanyatló iparváros volt, ám a program révén a szolgáltató szektor lendületbe jött, lényegesen nõtt a lakosok részvétele a kulturális eseményeken, tartósan emelkedett a munkahelyek száma, és nem utolsó sorban a rendezvények több mint tízmillió font nyereséget hoztak a városnak. Glasgow felkerült a térképre. Növekedett turisztikai potenciálja, és ez a növekedés nem korlátozódott 1990-re. Glasgow programja, amelyet Robert Palmer, karizmatikus kulturális menedzser talált ki és irányított, a kulturális szektorban rejlõ komplex és hosszú távú lehetõségeket aknázta ki. Programját a város egy emberként támogatta. Azóta Glasgow lett az etalon.

Ezután változó sikerû és hatású programok következtek: Dublin, Madrid, Antwerpen, Lisszabon, Luxembourg, Koppenhága, Theszaloníki, Stockholm, Weimar. 2000-ben, a különleges év tiszteletére egyenesen 9 fõvárost jelöltek ki: Avignon, Bergen, Bologna, Brüsszel, Helsinki, Krakkó, Reykjavík, Prága és Santiago de Compostela. Ezzel el is veszett a nagy PR-hatás. Ha 9 fõváros van, akkor nincs egy se.

2000 után a kisebb városokat preferálták. Egymástól távol fekvõ várospárok kapták a címet, s õket együttmûködésre sarkallták: Rotterdam és Porto (2001), Bruges és Salamanca (2002), Genova és Lille (2004).

A váltás sikere felértékelte a programot, az EU irányítói pedig mintha belefáradtak volna a döntéseket megelõzõ lobbiharcokba. Ezért bedobták az addig gyakran bevált adminisztratív trükköt: a rotáció elvét. Kimondták, hogy 2005-tõl az Unió 15 országa egymás után következik, és ki is jelölték a sorrendet:

2005 Írország 2013 Franciaország
2006 Görögország 2014 Svédország
2007 Luxemburg 2015 Belgium
2008 Nagy-Britannia 2016 Spanyolország
2009 Ausztria 2017 Dánia
2010 Németország 2018 Hollandia
2011 Finnország 2019 Olaszország
2012 Portugália

Ez a leosztás azonban felháborodást keltett az újonnan csatlakozó országokban – úgy érezték, hogy másfél évtizedre kimaradnak a lehetõségekbõl. Ezért méltányosságból az a döntés született, hogy az újonnan belépõ országokat önkéntes alapon párosítsák egy-egy már kijelölt régivel. Így került Magyarország a 2010-es évre Németország mellé. Az indokokat nem is kell sorolni: közös hagyomány, a vasfüggöny lebontása stb.

A helyzet Németországban

Németországban 14 város mozdult rá nagy erõkkel a pályázatra. Az egyik, Köln el is jött Budapestre, népes delegációval. A Remíz étteremben adott vacsorán az energikus fõpolgármester elmagyarázta, hogy több, egymástól teljesen független munkacsoport dolgozta ki a terveket, melyeket aztán egy városi projektszervezet ötvözött. A Köln–Budapest–Isztambul tengelyre építették pályázatukat, melyet azonban saját szövetségi tartományuk, Észak-Rajna Vesztfália söpört le az asztalról, pár héttel azután, hogy Budapesten jártak.

Amikor e sorokat írom, éppen bemondja a magyar közrádió, hogy a lista Essenre és Görlitzre szûkült. E két város között viszont már nem mertek a német tartományi kulturális miniszterek választani – döntsön Brüsszel… A gazdag, magabiztos, világszínvonalú múzeumokkal rendelkezõ Ruhr-vidéki nagyváros és a német–legyel határ két oldalán fekvõ kis település (vö. NDK határváros.) Mind a kettõ jó választás a maga nemében. De lefogadom, hogy Brüsszel Görlitz mellett teszi le majd a voksát. A kitûnõen összerakott honlap csinos (zenés) nyitógrafikája a határ két oldalán lévõ közösségek szellemi egyesítésérõl regél.

Hogy kerül ide egyáltalán Budapest?

Miért szerepel a kicsiny városok mezõnyében Budapest? Pályázatában világos választ ad erre:

Az Európa Kulturális Fõvárosa rendezvénysorozat elsõ körében, 1985–2000 között a korábbi EU tagok 11 fõvárosa kapta meg a címet. Miután elfogytak a fõvárosok (illetve soha nem is pályáztak, mint pl. London, Róma vagy Bécs) az utóbbi években kisebb (100 – 600 000 lakosú) városok kapták meg a címet. Az uniós bõvítést követõen újabb tíz ország szembesül a dilemmával: vajon akad-e a kitüntetõ címre alkalmasabb, mint a fõváros. Az elsõnek sorra kerülõ Litvánia 2009-re magától értetõdõ természetességgel jelöli Vilniust. (Kiemelés a szerkesztõktõl.)

Magyarországon – az ország történelmi fejlõdésében gyökerezõ okok miatt – Budapest képes és alkalmas a legkisebb befektetéssel a legnagyobb kulturális, gazdasági és turisztikai hasznot hozni az országnak az Európa Kulturális Fõvárosa rendezvénysorozat révén.

Budapest pályázata: “Víz és metropolisz”

Budapest mozgósította legjobb szellemeit, legjobb adminisztrátorait, és sorompóba állt*. A kiírás korrekt, részletes anyagot kért, a budapesti ennek fölényesen megfelelt. A pályázat a kulturális minisztérium honlapján olvasható. (http://www.kultura.hu/nkom/nkom/europa_kulturalis_fovarosa) Bevezetõ summázata (mely az utána következõ kifejtés nélkül kissé papírízû), így hangzik:

A szakmai koncepció a városlakók és a víz, a környezet, valamint a nagyváros kapcsolatát állítja középpontba. A mûvészet és a kultúra egyedi eszköztárára épülõ programok sorozatával kívánja bemutatni a városlakóknak a természeti, az épített és a társadalmi környezethez való viszonyát, az élhetõ metropolisz fogalmát, a 21. századi európai nagyvárosi lét kihívásaira adott válaszokat.

Európa Kulturális Fõvárosaként 2010-ben Budapest tehát olyan kulturális és mûvészeti bemutatkozásra törekszik, amely a gazdag kulturális örökségét ápoló, s ezzel egyidejûleg a kortárs európai mûvészeti törekvéseket integráló és továbbgondoló metropoliszként, s egyben közép-európai regionális közvetítõközpontként jeleníti meg a fõvárost. Ugyanakkor – a kultúra fogalmát a hagyományos felfogásnál tágabban értelmezve – a programsorozat egy új Budapest-képet kíván megteremteni, azáltal, hogy kiemelt jelentõséget tulajdonít a mindennapi városi élet kultúrájának, a társadalmi szolidaritásnak és a környezettudatos gondolkodásnak, vagyis egy új, az “élhetõ nagyváros” fogalom megteremtésének.(…)

Az Európa Kulturális Fõvárosa programsorozat célközönsége minden európai polgár. A 2010-es budapesti programoknak mind helyi, mind európai vonatkozásban olyan üzeneteket kell közvetíteniük, amelyek képesek egyszerre megszólítani a külföldieket és a belföldieket, a budapestieket és a térség lakóit. A központi gondolat: a városlakó ember és a víz, a táj és a nagyváros kapcsolata, olyan kulturális üzenet, amely mind helyi, mind európai vonatkozásban jól kommunikálható és nagy társadalmi támogatottságra számíthat.

Öt “húzóprojekt” és az együttélési projektek

Mindez az általánosság konkrétumokban, ún. “húzóprojeketekben” ölt testet. Ezek a következõk:

– Észak-Buda: új múzeum, dunai kapcsolattal (Gázgyár projekt)

– A város és a Duna közvetlen kapcsolatának kiépítése: a budai rakpart átépítése és a Várkert bazár felújítása

– A Közraktárak épülettömbjének hasznosítása

– Gyalogoshíd a Duna felett, (Vigadó tér – Várbazár)

– A régi pesti zsidónegyed rehabilitációja. (Belsõ Erzsébetváros)

A pályamû a fentieket mint lehetséges, már többé-kevésbé kidolgozott projekteket említi. Nem számol egyidejû megvalósításukkal. A választást politikai döntésnek tekinti.

Együttélés a társadalmi környezettel: a sokszínû metropolisz

Az Európa Kulturális Fõvárosához választott fõvárosi tematika megadja annak a lehetõségét, hogy a városlakók és az idelátogatók a mûvészetek és a tágan értelmezett kultúra sajátos eszközrendszerével, az alkotók és alkotásaik közremûködésével megfogalmazzák a 21. század városai elõtt álló kérdéseket és válaszokat is adjanak rájuk. Az élhetõ metropolisz, az élhetõbb Budapestcélkitûzés csak úgy valósítható meg, ha a társadalmi, az épített és a természeti környezet szerves egysége létrejön.

Ennek az egységnek a kialakulását az Európa Kulturális Fõvárosa év eseményei a következõ tematikai egységekkel támogatják:

– Befogadás: a kisebbségek kulturális hagyományainak bemutatása,

– Krúdy Budapestje,

– Szolidaritás: a leszakadó társadalmi csoportok, városrészek értékeinek bemutatása, a peremkerületek kulturális egyenjogúsítása,

– Sokszínû régió.

Együttélés az épített környezettel: élhetõ, átlátható és átjárható metropolisz

Európa Kulturális Fõvárosaként Budapest fontos célkitûzése a nagyvárosi élet dinamizmusának újrateremtése, az élhetõ, átlátható és átjárható metropolisz létrehozása. A környezettudatosabb életmód megteremtése és a társadalmi környezet javítása, a társadalmi kohézió és szolidaritás erõsítése mellett Budapest élhetõbbé tételének fontos feltétele az épített környezet és a közterek revitalizálása, a közterületek kultúra-közvetítõ szerepének elmélyítése is. Ez a három célkitûzés szorosan összefügg egymással, egymást erõsítik, s mindhárom tényezõ együttes hatása szükséges a mindennapi élet minõségének javításához, az élhetõbb Budapest megteremtéséhez.

E rész alfejezetei:

– Mûemlékek – sokszínû városkép,

– A közterek, mint a város dinamizmusának jelzõi,

– A parkok, mint a város szimbolikus birtokbavételének terei.

Együttélés a természettel: a víz, a Duna és a város kapcsolata

Budapest, a budapestiek és a környékbeliek életében mindig kiemelt szerepet játszott a víz: a Duna, a szigetek, a források, a fürdõk, a szökõkutak egyaránt hozzátartoznak a városban lakók és a városba látogatók alapélményéhez.

E rész alfejezetei:

– Budapest, a fürdõváros,

– Budapest és a Duna,

– A Duna és a régió.

Az Európa Kulturális Fõvárosa rendezvényei – a környezet és a Duna hangsúlyával és az ezekre szervezett programokkal – nagymértékben hozzájárulnának a folyó és a sûrûn lakott térség közti harmónia igényének tudatosításához.

A kulturális program

Budapest 2010-ben nemcsak a magyar kultúra kirakata kíván lenni, hanem az európai kultúrák találkozóhelye is. Nagy szerepet kaphatna Budapest, mint a kortárs mûvészetek otthona.

A fesztiválokon és az erre az évre idõzített kiállításokon kívül fény vetülhetne a köztéren megvalósuló projektekre, a public art fogalmával rokonítható akciókra – esetükben különösen fontos a város lakóinak részvétele.

Szükség lenne egy, a programsorozat központi gondolatát kifejezõ, szimbolikus (átmeneti) építményre, olyanra, mint például egy úszó malom, illetve úszó park a Dunán, egy könnyûszerkezetes gyaloghíd vagy egy hatalmas üvegbuborék a Margit-híd középsõ pillérénél a vízen. (Ilyen metaforikus jellé, az egész 2003-as rendezvénysorozat jelképévé vált Grazban az óratorony “árnyékaként” emelt építmény.)

Budapest reménytelen helyzete a “hetek” között

Ez mind szép és jó, de nézzük, mi történt a pályázattal az elsõ fordulóban?

Az egész tavalyi évben a sajtóban, a véleményformáló elit diskurzusában világosan érezhetõ volt a Budapest-ellenesség az EU-fõváros ügyében. Még az olyan lokálpatrióta szigeteken is, mint például a Nagy Budapest Törzsasztal, ahol a tagok legalább fele egyenként megvallotta a szerzõnek, hogy nem szeretett Budapestjének szurkol. Esélyt pedig végképp nem lát. Ezt a “népi-plebejus” politikai megrendelést világosan érzékelte a kulturális minisztérium zsûrije, amely benn tartotta ugyan Budapestet a következõ fordulóig, de pályázatát már nem említtette a “három kiemelt” között. Ez felér egy pofonnal, és világos jelzés: Budapest számára itt nem terem fû. Lehetne persze teljesen új pályázatot írni, de e sorok szerzõjének (aki kicsiny szerepet maga is játszott a pályázat összeállításában, ezért elfogulatlannak a legkevésbé sem nevezhetõ) véleménye teljességgel egyezik a pályázatíró csapatéval és a megrendelõkével: a pályázat jó, és megvalósítandó.

Az új pályázati anyag beadási határideje augusztus 17. Eredményhirdetés október 23-án.

A Münchhausen-hadmûvelet: Budapest lépjen vissza!

Most már elõ a farbával! Javaslom, hogy Budapest lépjen vissza a 2010-es Európa Kulturális Fõvárosa címért folyó versenybõl. De mielõtt ezt megtenné, alkudja ki a kormánytól, hogy 2011-ben január 1. és június 30. között rendezhessen egy hasonló fesztivált. Ekkor ugyanis Magyarország lesz az EU soros elnöke. A megrendezéshez természetesen nem az engedély kell, hanem az anyagi hozzájárulás. Hasonló nagyságú, mint a 2010-es ünnepségeké. Mindennek számos elõnye lenne: Budapest segíthetné a 2010-es ünnepségeket, éspedig nem a vesztes, hanem a készülõdõ pozíciójából. 2011 még két választásnyira van tõlünk, elképzelhetõ, hogy összpárti konszenzus alakítható ki egy ilyen döntésben. Sõt, ha a kormány nem dönti el a vidéki városok versengését, hanem két város nevét küldi meg Brüsszelnek, mint Németország, akkor ez a kérdés is “kivonható a politikai csatatérrõl”. Nem lényegi eleme e röpiratnak, de a javasolt, 2011-es ünnepséget elõkészítõ csapat már csírája lehetne az újra felállítandó Fõvárosi Közmunka Tanácsnak.

Budapest – megítélésem szerint – nyár elejéig van alkuhelyzetben. Addig lehetne lobbizni, árat kérni a visszalépésért. Késõbb a visszalépés már egyre inkább megfutamodásnak tûnne.

Mi is lesz 2011-ben?

Magyarország valószínûleg 2010 januárjától másfél évig lehet elõször résztvevõje az EU soros elnökségét adó hármas csoportnak. Az EU tavalyi holland elnöksége folytatott egyeztetést a tagállamok között a kérdésben, és kiszivárgott hírek szerint nem hivatalosan már megállapodás is született a 2006 utáni sorrendrõl. A végsõ szót az EU-tagországok külügyminisztereibõl álló, úgynevezett “általános ügyek tanácsa” mondja majd ki, várhatóan 2005-ben.

Az új uniós alkotmány értelmében változik a jelenlegi – félévente egyországos elnökséget elõíró – rendszer. Ha az alapszerzõdést a tagállamokban megerõsítik, már 2007-tõl életbe léphet az a rend, hogy egyszerre három ország másfél évre tölti be az elnöki pozíciót. 2006 végén zárul be ugyanis a kör a korábbi 15 EU-tagország között a soros elnökségek dolgában.

Ha az elõzetes megállapodás véglegesnek bizonyul, az új tagországok közül várhatóan elõször Szlovénia lesz az EU elnöke, 2007-tõl Németországgal és Portugáliával. Magyarország Belgiummal és Spanyolországgal 2010 elejétõl 2011. június végéig lenne részese az elnöki trojkának, melyet az utolsó félévben, tehát 2011 elsõ felében vezetne.

Vagyis abban a fél évben – minden külön szándék nélkül – Budapest Európa (nem csak kulturális) fõvárosa lesz. Az eseménysornak ki lehetne találni valamilyen jól csengõ nevet.

Mit nyerhet Magyarország Budapest visszalépésével?

Az ország sokat nyerhet Budapest visszalépésével, különösen, ha két vagy több város pályázatát továbbítja Brüsszelbe. Nem kell álságos döntést hoznia, Budapest pályázatát félresöpörni, meglehet, mondvacsinált érvek alapján. Ha esetleg a kormány Budapest jelentkezését is továbbítaná Brüsszelbe, akkor nincs kizárva, hogy a brüsszeli döntéshozók éppen ezt a pályázatot választanák – és ez nem tetszene a magyar vidéknek. Ha ellenben több vidéki város kerülne Brüsszelbe, akkor legalább fél évig, amíg a döntés megszületne, Brüsszelben, illetve az Európai sajtóban legalább még egy magyar város neve elhíresülne – nem csak a késõbbi nyertesé. Ez euró-milliókat érõ PR-hatás, nem kétséges. Ha Budapest neve is forogna Brüsszelben, amit a hírek szerint pillanatnyilag a fõpolgármester szorgalmaz, ez nem így lenne. Budapest ismertsége (már? ismét?) igen nagy. Jelentéktelennek tûnõ példa: a csatlakozás óta egyre több külföldi tévécsatorna idõjárási térképén lehet nevét viszontlátni.

De nyer az ország még valamit, már ha nem egyszerû visszalépésrõl, hanem megegyezésrõl lenne szó. Hiszen akkor Budapest most, vagy legkésõbb jövõre, a választások után kapna világos felkérést és mandátumot a 2011-es események megrendezésére. Nem pedig valamikor 2009-ben ocsúdna fel, jó magyar módra. Szinte olimpiányi felkészülési ideje lenne Budapestnek – ami reményt adhatna a jó minõségre és az ésszerûen alacsony költségekre.

Nem lehetne bevetni a magyar csodafegyvert, a halasztást. Ahogyan már az eredetileg 1895-re tervezett millenniumi ünnepségekkel is megtörtént…

Mit nyerhet a fõváros a visszalépéssel?

Budapest, ha visszalép, s megkapja a 2011-es feladatot (forrásokkal együtt), több dolgot nyer egyszerre. Elõször is megmenekül a vereség szégyenétõl. Megmenekül attól, hogy szemétbe kelljen hajítani a remek tervet, amelynek elkészítése és népszerûsítése összesen kb. 200 millió forintjába került.

Kaphat egy olyan feladatot, amelyet – az eddigi pályázatra építve – gondosan megtervezhet, amelyet a pályázat gúzsából kiszabadítva, szabadabban egyeztethet saját középtávú terveivel (fedõnév: “Podmaniczky-terv”.)

Szimpatikussá válik a magyar vidék szemében – tompítva a Budapest–vidék ellentétet.

Felajánlhatja, hogy segít a nyertesnek a 2010-es ünnepségek rendezésében. Hiszen 2010 egyben 2011 elõfesztiválja is lesz: aki felkeresi a 2010-es magyar kulturális fõvárost, az nagy valószínûséggel megfordul Budapesten is. Budapest ezzel megkettõzi a várható turistanövekményt – hiszen megkapja 2010-ben és a rákövetkezõ évben is. Kell ennél jobb üzlet?

Mennyi pénzrõl is beszélünk?

Joggal kérdi ezen a ponton az olvasó, hogy menynyi pénzrõl is beszélünk voltaképpen? Az egymással versengõ programok lassan az egekig tolták a költségeket. Nézzünk egy közelmúltbeli példát, a kiemelkedõen sikeres Graz esetét. E nagyváros 2003-ban arra vállalkozott, hogy újragondolja a kultúra mibenlétét. Központi “üzeneteinek” egyikévé a következõ jelmondatot választotta: “A kultúra olyan, mint az élelmiszer”. Ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy a kultúra tényleges – a gazdasági szektorban is komolyan érzékelhetõ – jelentõsége mindaddig nem tûnik ki, amíg azt valami különlegesként, luxusként fogjuk fel. A program bevételei a következõképpen alakultak:

A “Graz 2003” program bevételei (millió euró)

Graz város hozzájárulása 18,2

Steiermark tartomány hozzájárulása 19,0

Osztrák állami támogatás 14,6

EU-támogatás 0,5

Szponzori bevételek 3,2

Árbevétel (jegyeladás, merchandising) 1,9

Egyéb bevételek 1,8

Összesen 59,2

(Forrás: Graz 2003 – Kulturhauptstadt Europas Organisations GmbH)

Ez kb. 15 milliárd forint. A hírek szerint Stavanger norvég város ennél több mint negyedével szándékozik többet költeni 2008-ban. Vagyis 15–20 milliárd forint kell egy sikeres kisvárosi programhoz. Budapesten ebbõl a pénzbõl mindössze egy fél Mûvészetek Palotája épülhet fel. Összehasonlításul: az ország 2005. évi költségvetése 6583 millárd Ft, Budapesté 399 milliárd. A kulturális minisztérium úgy írta ki az Európa Kulturális Fõváros pályázatot, hogy nem beszélt benne a pénzrõl. A program azonban kb. 15–20 milliárd forintjába is belekerülhet majd a (központi és helyi) költségvetésnek, több év alatt persze.

Ha Budapestet választaná a kormány, esetleg Brüsszel, akkor ugyanennyi nem lenne elég ahhoz, hogy a város köztereinek, infrastruktúrájának állapotában látványos javulás következzen be 2010-re. De elég lehet ahhoz, hogy egy egész Európára szóló kulturális programsorozatot rendezzen az ország Budapesten 2011-ben. Ezen az összegen felül ki kellene alkudni azt is, hogy a kormány legyen partner a budapesti fejlesztések gyorsításában. Afféle “olimpiahangulatot” kellene mesterségesen gerjeszteni.

Amit javasolok, az sokba kerül, ám a szóban forgó összeget amúgy is ki kell majd adni – de nem mindegy, hogy ezt kapkodva, eszelõs módjára tesszük, vagy (nálunk soha nem látott módon) elõre tervezve, nemzetközi pályázatokkal, úgy, hogy az a paradigmaváltás reményét hordozza magában.

Miért van esély arra, hogy a kormány és az ellenzék is elfogadja a tervet?

Sokan mondják, hogy 1998 után éles fordulat következett be: a kormány nem csak beszélt a vidékfejlesztésrõl, hanem valóban átcsoportosított forrásokat Budapest-tõl (ahonnét a GDP több mint 50%-a származik), a vidék javára. 2002 után az “árokbetemetõ politika” jegyében a kormány úgy érezte, hogy sehonnét sem lehet elvenni, mindenhová csak adni kell. Talán ezért nem változtatott lényegesen az újraelosztás arányain. Most, a választási kampány közeledtével hatalmas verseny indult a fõvárosi szavazók kegyeiért, minden párt részérõl – de különösen a Fidesz vet be egyre újabb ötleteket, és nyilvánvaló, hogy többségüket komolyan is gondolja (például a Fõvárosi Közmunkák Tanácsa újraélesztését, amely téma körül örvendetes konszenzus kezd kialakulni.)

Amikor Budapest alapító atyái a 19. század harmadik harmadában nekiláttak Budapestet felépíteni, akkor a sokat idézett mondás szerint “olyan várost akartak építeni, amelyiknek nincs versenytársa északon, keleten, délen” (Béccsel, ugye, nem lehetett mit kezdeni.) Manapság, az internet és a fapados repülõjáratok korában Európa egyre kisebbre húzódik össze, élesedik a verseny. És noha Budapest már ma is nyilvánvalóan Európa egyik (B-kategóriás, de igen sármos) fõvárosa, vissza lehet és kell is állítani a száz évvel ezelõtti rangot. Ez nagyrészt infrastrukturális, szanálási kérdés, olimpiai vagy focivébé léptékben, azzal a különbséggel, hogy e fesztivál után nem maradnának kihasználatlan stadionok és agyaggalamblövõ pályák. De kell hozzá új metróvonal, repülõtéri sztráda, sõt, Duna alatti fizetõs alagút (modern Sina bárókra váró kézenfekvõ feladat), és sok minden egyéb.

2011 két ciklusnyira van tõlünk – mindkét nagy párt nyugodtan gondolhatja, hogy akkor bizonyosan õ lesz nyeregben. A távolabbra tervezés jótékony reformlogikája amúgy is kezd gyökeret verni, mióta benn vagyunk az Unióban, talán ebben a kérdésében is mûködhet a dolog.

Hogyan tovább az esetleges visszalépés után?

Ha az alku sikeres, azaz a fõpolgármester és a kulturális miniszter megállapodik egymással a miniszterelnök dolgozószobájában, és ehhez megszerzik a Kulturális Bizottság egyetértését, vagyis az erõs legitimációjú informális döntés megszületik, akkor javaslom, hogy az elõkészítõ csapat dolgozzon tovább (talán nem ártana, ha a kormányhatározat szövegezésében is segítene) – mindössze a 2010-es pályázat népszerûsítésére szánt tízmilliók költését kell azonnal leállítani. Az évbõl hátralévõ idõt akkor egy nagyszabású ötletpályázatra kellene fordítani. Ebbe jó lenne bevonni

– kisközösségeket

– szakmai szervezeteket,

– mûvészeket,

– mûvészcsoportokat,

– EU-s civil szervezeteket,

– a vízparti telkekkel rendelkezõ ingatlanfejlesztõ cégeket,

– az újfajta spontán és gerjesztett városi mozgalmakat,

– öreguras patrióta honismereti köröket.

Az égvilágon mindenkit. Szükséges kiállítást rendezni az ezért vagy azért meg nem valósítható ötletekbõl is. A programtervezés, immár a kulturális minisztérium versenyszempontjainak kényszere nélkül tovább folytatandó, a régi mederben. Teljes körûen fel kell tárni a 2011-re tervezett nemzetközi eseményeket, évfordulókat, konferenciákat. (Szerencsés véletlen például, hogy abban az évben lesz Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója.)

Néhány további gondolat a kulturális programról

Ha a program 2011-re tolódik, akkor szabadabban szárnyalhat. Kevésbé kell versengeni majd a többi kulturális fõvárossal, és a városon kívül a magyar kultúra egésze is reflektorfénybe kerül. Szükség lesz olyan további ötletek tömegére, amelyeket az eddigi pályázati kiírás nem hívott elõ. Ehhez mintául talán egyedül a tavalyi év második felében Hollandia (az EU akkori soros elnöke) által rendezett “Thinking Forward” nevezetû program szolgálhat. Hollandia ekkor kettõs célú kulturális fesztivált rendezett. Egyfelõl holland kulturális projekteket utaztatott a tíz új csatlakozó országba, másfelõl Hollandiában kívánta bemutatni azok kultúráját. Az egészet igen késõn, 2003 tavaszán döntötték el, és a nyár végén nevezték ki a nagyszerû intendást, Han J. F. Bakker személyében, aki egy mindössze három fõs irodából vezényelte a programot. A Hollandián belüli kulturális események show-ját nagy szerencsésen sajátította ki az ugyanebben az idõben zajló “Hongarije aan Zee” (Partra Magyar) nevû kulturális fesztivál.

Néhány további gondolat Budapest idegenforgalmi fejlesztésérõl

2011-ben Budapestet különleges turistakínálattal kell a világfigyelem középpontjába varázsolni. Életre szóló PR-élményem 1992-bõl. Oxfordban vettem részt egy városfejlesztési workshopon néhány nappal az olimpia elõtt. A reggelinél ott hevert a lepedõ formátumú Times napilap. A 3. oldalon fél oldalas hirdetést láttam: “Mit gondol, melyik országban van Barcelona?” Az 5. oldalon egy egész oldalas hirdetés válaszolt a kérdésre: “Nem. Nem Spanyolországban. Katalóniában.”

Pedig Barcelona rövidesen két héten át napi 20 órában a világ összes tévéjének képernyõjére került. Budapestre 2011-ben ilyen értelemben (ha nem is mértékben) kell a világ figyelmét felhívni.

De aki idejön, annak egy teljesen más Budapestet kell kínálni, mint a mai. Valahogy úgy, ahogy Glasgow tette magát 1990-ben Európa leginkább turistabarát városává, száz méterenként elhelyezett térképoszlopaival, amelyek lépésrõl lépésre vezetik a látogatót ma is. 2011-ben az új technológiákat kell segítségül hívni. Például úgy, hogy a fesztiválra érkezõ vendégek eldobható, “Budapest-mobilokat” kapnak, amelyekbe hely- és idõpont-érzékeny angol (és más nyelvû) program illetve Budapest-guide van beépítve.

Mindez kiegészíthetõ egy eddig sose látott méretû önkéntes házigazda-rendszerrel. Lille-ben a szervezõk elõre kérték, hogy jelentkezzenek e-mailen azok, akik “Lille kulturális nagykövetei” akarnak lenni Sokezren jelentkeztek, megjelölve, hogy milyen nyelven tudnak, mihez értenek. Akkor hívták õket, amikor valóban szükség volt rájuk.

Ha azt akarjuk, hogy 2011-ben Budapest behatoljon Európa zsigereibe, akkor azt hagyományos eszközökkel nem érhetjük el. Akkor ahhoz szövetségeseket kell keresnünk a budapesti szakmai elitekben. Például tömeges lakáscsere-programot lehetne hirdetni: kérjük meg az Orvosi-, a Mérnöki-, az Építész-, Ügyvédi- és egyéb Kamarákat, hogy tagjaik egy-egy hosszú hétvégére cseréljenek otthont saját szakmájuk európai jeleseivel. Vagy hirdessünk összeurópai mézeshét-sorsolást. Aki hajlandó Budapesten megesküdni, annak kifizetjük a repülõjegyét, és minden ötvenediknek a szállodát is. Ezek csak példák – a konkrétumokat egy hónapokon át tartó ötletpályázaton lenne jó kiválasztani.

Záró megjegyzés

Azt javaslom tehát, Budapest lépjen vissza egy olyan lehetõség fejében, amely illik saját léptékéhez. Reális esélye 2010-re szinte semmi. Nem a verseny feladására buzdítom tehát az illetékeseket, hanem arra, hogy tereljék új pályára a tervezést és a cselekvést.

Ha megköthetõ az alku a fõváros és a kormány között, akkor a programcsontvázra ráilleszthetõ az igazi, egyszerre reális és fantasztikus tartalom. Olyan fél év terve születhet meg, amely jelentõségében az 1896-os millenniumi ünnepségekhez lesz majd fogható. Amíg végleges neve kialakul, javaslom, hívjuk Münchhausen-tervnek. Mert a fõváros valóban a saját hajánál fogva rántja ki magát a bajból. Ez a név arra az esetre is alkalmas, ha feltéve, de meg nem engedve, politikusaink képtelenek lesznek ezt az alkut megkötni.

NÉHÁNY HASZNOS HONLAP

Hivatalos honlapok

Az Európai Unió hivatalos honlapja – Kulturális Fováros: http://europa.eu.int/comm//culture/eac/other_actions/cap_europ/cap_futur_en.html

Tavalyi kulturális fővárosok

Genova 2004 – www.genova-2004.it
Lille 2004 – www.lille2004.fr

2005-ös kulturális főváros

Cork 2005 – www.cork2005.ie

Jövőbeni kulturális fovárosok

Patrasz 2006 – www.patra2006.gr
Luxembourg 2007 – www.luxembourg-city.lu
Nagyszeben 2007 – www.sibiu2007.ro
Liverpool 2008 – www.liverpool08.com
Stavanger 2008 – www.stavanger2008.no
Linz 2009 – www.linz.at

Németországi versenyzők 2010-re

A németországi program hivatalos honlapja: www.kultur2010.de
Külügyminisztérium honlapja: www.auswaertiges-amt.de
Bréma – www.bremen2010.de
Braunschweig – www.braunschweig2010.de
Essen – www.essen.de
Görlitz – www.goerlitz2010.de
Halle – www.halle.de
Karlsruhe – www.karlsruhe2010.de
Kassel – www.kassel2010.de
Lübeck – www.kulturhauptstadt*luebeck.de
Potsdam – www.potsdam2010.com
Regensburg – www.regensburg2010.de

*A pályázat szerzõi: Inkei Péter (projektvezetõ), Keresztély Krisztina, Kõrösi Orsolya, Ongjerth Richárd, Serfõzõ Szabolcs, Szemzõ Hanna, Tosics Iván, Perczel Anna, Polyák Levente, Ráday Mihály, Rubovszky Rita, Szabó György, János Zoltán

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.