(Vissza)galopp

lírai utószinkron

3.

nem tudom tanulmányozzák-e eléggé nagyhírû tudósok miként illan el az élmény

s milyen ha fél évszázadra is a koponya mögé beakad sajátomnak se tudom titkát

de tény még alig hagytuk el az ötvennégy nyarat néhány hónapja nyíregyházára

hurcolkodva nagyapámék házából a gazsóka felõli részrõl bátyámmal vagy három

kilométert ügettünk az iskolába nem emlékszem vállamon volt-e táska laptopot

bizonyosan nem cipeltem kora telesedvén sült krumplit zsebeltem a reménytelen

felzárkózásban mivel atti úgy húsz méterrel mindig elõttem haladt rúgta a havat

s néha kajánul hátranézett bennem pedig elegyedett az összetartozás mákonya

a gyûlölettel s ezzel a furcsa nyúlós lelki sebbel kezdtem minden reggel a napot

míg rá nem leltem egy meleget sugárzó tárgyra az ady utcai kanyarból hirtelen

kijõve egy szokatlanul nagy addig sosem látott vadgesztenye fára mely mai napig

lélegzik bennem büszke virágát fényes termését zaklatottan szürke évtizedeimmel

sem feledtem s talán innen a fa emberként való tisztelete empatikusan a cédrusok

árvasága kis elõkert a rövid nadrágos srác belsõ szigetén honnan apró dugványként

indult a remény szökkenhetett könnyen riadt kis körökben – mivel öntudatlanul

aztán az erdõ felõli villasoron nemsokára ráköltözés egy öreg vasúti mérnök párra

sosem tudom meg mennyire haragudott a tanácsi apukára a két galamblelkû öreg

de bizonyosan egykor nem ezt akarták zavartan nézett hát egy évtizedik mindenki

a másik szemébe anya bájának volt talán némi feledtetõ halasztó esélye s talán

jólneveltségünk tétovasága mert tíz év alatt a fiúk egyszer se mentek hátra

a kis gyümölcsösbe a szõlõsorokba hogy meg ne zavarják goromba csínyekkel

a rendszer szenvedõjét ha már a személyekre lebontva a tapintatosnak kreált despota

harsogó szabad néppel recsegõ néprádióval (már lett nekünk) támadott újra

a masszív falakon túlra s laci bácsi nem maradt adós felmérve a család lágy fokát

tapsikolnak tapsikolnak – szólt oda kissé csippentve a szó elejét az elõtérben

ha a dobozban dübörögtek a mámoros aktivisták és farba rugós indulókat zenéltek

azok is kik örültek a száraz kernyérnek és pudingként kanalazták a demagógiát

de hogy bátyámmal mi se legyünk bûntelenek mikor már mint telített lébõl

a kristály kicsapódott lelkünkbõl a partizán filmek pátosza alkonyati bokrok mögé

barrikádoztuk magunkat seprûnyél volt a golyószóró s ha a gyanútlan öreg pár

valami kis lelki békét a templomból cipelve jött haza hát bizony odakerepeltünk

az ijedségtõl mintha szürreális olasz filmben megnyúlt testük idõtlenül lépegettek

néhányat a lassan szálingózó diólevélen s a legszörnyûbb az volt hogy némán

továbbmentek soha ilyen megalázása felmentõ seregnek s lassan kezdtük is feledni

alekszandr matroszovot már csak azért is mert szemközt a tikkadt sült homokon

stadion épült a lefáradt megfagyott városban alighanem a legnagyobb ötlet

nekünk a vénülõ tölgy erdõ mellett izgatott oázis máig viselem mágneses terét

kezdett gyarapodni nyakamban a büszke nehezék pajtásbajnokságok érmei

s ezt megint csak onnan lehet igazán érteni ha egy elkoszolódott társadalomban

visszanézi az ember belsõ fekete-fehér moziján a tiszta küzdés a felhõtlen érzés

legyen bár könnycsepp vagy elszabadult öröm lélekbe tetovált örök indulatát

lett volna csak ügyesebb a bal lábam egyértelmûbben laza teniszben a fonákom

s lettem volna bátrabb (cunder még nem volt) a cimbalomszögnél hol az ügyes

helyezkedés gyomorszáj és a száj bedöngölésével volt négyzetre emelve arányos

most megtudnátok nyavalyások hogy pörgött a kamaszodóban az olimpikon érdem

s akkor még a vágtázóról szöcskeként távolozóról a kerti úton még nem beszéltem

ám a c-vitamin és a fanatizmus hiánya honnan vettem volna lassan rásodort a sakkra

újabb kis érmek melyeket a sziciliai meg a spanyol huzigálás gyerekszintjén mérnek

utcai gombfoci bajnokság hõsi küzdelem a gazdag móra-fiúkkal mivel õk gombot

nagyobb kabátokról vágtak így aztán az én csapatomban felértékelõdött szerepe

a gondos csiszolásnak a valahonnan megkedvelt milánnak ki is hoztuk az egált

gyereknek az se kevés hogy a félméteres villamos házunknál megállt ráadásul

tavasztól õszig nyitott kocsikkal a zötyögõ masinán kerenghettünk a lépcsõkön

körbe-körbe öreg bakterünket lefõzve s megmaradt anyuka napi kétszer húsz fillérje

most még nyúlós karamella késõbb ajkakra égõ sellõ és kossuth-cigaretta lett a vége

a korai füsttõl valószínûleg zavaros tüdõfoltok de azok is bolondok kik fotózzák

e kínt nem láttam én még senkit akit a nagy bajból ezek visszahoztak de reklámot

se szeretnék a bús halottnak legyen hát ez amolyan életre szóló gyáva-rossz kiszólás

s akkor még ott volt a régi földúton gunyecz a szódás szaladtam a nehéz üvegekkel

a kisfröccsre vágyó apukának bora az lehetett mit úgy hívtak a tájnyelvben nyírivinkó

mely szõlõt ugyan láthatott de a perenoszpórátlan távlaton direktnek nevezték

vadabb embereknél az volt az ereszték ha fölnyársalta komáját valamelyik füstös

korcsmában a pozsgás lõrétõl alélt csenevész proletár apa a békés változat anyának

mond hízelkedõ nagyokat mikor az alig szõlõ levével a kor szennyét szelíden letörli

s az olvadás enyhén értelmezhetõ jeleire a néprádió recsegõ hullámain át rátapad

ehhez nincs közünk legfeljebb pontos mûszerként érzékeljük a kedélyváltozatokat

ha apa hazatér ibrányból vagy paszabról anya némileg gazdagítja a konyhát s beáll

egy gasztronómiai alsó trendre a rántott hús krumplival és a gyöngyözõ húslevesre

majd kopott meccsekre járunk nincs az a járási hat hol nem kiabálunk fakó bírónak

bokákat csördítõ bekknek néha a beszeszelt ürgék összeverekednek de már pumpa

nélkül az arccsont sem kékül jókedvûen vihettük haza mamának a megmaradt pirított

magot s ha alkonyodott ránk telepedett a keleti térség üres ám familiáris magánya

apám kissé szorongva készült az érdes tanácsba mi a kátrányszagú méla iskolába

de túléltük a hétfõt valahol ötvenhat nyara még sosem kirándultunk nem is ismertem

senkit ki a késõbbi fogalmak szerint tudta mi a nyaralás mi csak pihetünk a nyaran át

s ha a proletárdiktatúrában minden összejött kockás plédünket hónunk alá kapva

nem ültünk a napra a közeli fenyõerdõben a maradék rántott hússal elhevertünk

tobozokat gyûjtöttünk apánk gondosan elolvasta a hazai pravdát a gyerekek hazafelé

a csárdában kaptak egy bambát (akarom írni – bambit) s a kicsiben mért horizonton

mint késõbb camus sziszüphosz-mítoszában boldognak kellett képzelnünk anyukát

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.