A tiszta férfiúság

Levelek diákjaimhoz

A szerzõ ezt a könyvet a Budapesti Eucharisztikus Kongresszus és a Szent István Jubileumi Év lelki hatásának elmélyítésére tízezer példányban ajándék gyanánt adja a Magyar Ifjúságnak

Ezen könyv beszerzése az Országos Ifjúsági Tanács 4/1924. sz. rendelete értelmében az ország valamennyi középiskolájára kötelezõ.

47–48. l. Vergõdés – Templomrombolás

A mi szegény fiúnknak este aztán nem jön álom a szemére. Egymást érik agyában a gondolatok, amiknek még említésétõl is összerezzent valaha, pár évvel ezelõtt. Szíve hevesen kezd dobogni, forr, lázong a vére. Tudni szeretné, csakugyan olyan földöntúli élvezet-e az a dolog, ha az ember játszani kezd a saját nemi szervével. Lángol benne a vágyódás (“itt magamban vagyok, úgysem lát senki”), kipróbálni azt a dolgot; saját testén végezni olyan gyalázatos tettet, amirõl azt hallotta ugyan, hogy rút bûn Isten és a saját becsülete ellen és az emberi méltóság ellen, de ki törõdik most bûnnel, mikor az ösztön zsarnokoskodik; az az ösztön, amelynek úgyis követelõdzõ szava alá lovat adott a délutáni ivás, beszéd, olvasás, ének!…

Az elsõ magános bûn megtörtént. A szerencsétlen fiú önmagát rántotta a fertõbe – önfertõzõvé lett. Talán fél percig tartott az egész “élvezet”. A várfalon megnyílott az elsõ rés… Ezen fog lassan kiszivárogni a fiatal test minden feszülõ erõtudata, munkakedve s a lélek lendülete. Az alvó lelkiismeret nagyot jajdult nyomában. Erre még az is felébredt. A fiút keserû szemrehányás kínozza a tett nyomában. Egy pillanatra eszébe villan eddigi gyönyörû, tiszta lelke, s most, az elsõ bukás után, ezernyi tarka szép álomnak hirtelen porba hamvadt pusztulása ijeszti képzeletét. Így állhatott Napóleon összefont karral merengve a felgyújtott Moszkva elõtt az orosz hósivatagban. Így sírhatott Jeremiás próféta a zsidó fõváros és templom elpusztult romjain. Ha temetéskor megsiratjuk a testet, melyet elhagyott a lélek, mennyivel inkább kell siratnunk a lelket, melyet elhagyott az Isten! Ó, bárcsak sírna is, vérkönnyeket sírna ez a fiú a templomfertõzés miatt!…

Szegény, szegény fiú!… Fiatal éveidnek rengeteg energiája, értékes akaratereje – porba taposva! Mialatt a mézet nyalogatod a pohár szélén,észre sem veszed, mennyi mérget iszol annak fenekérõl. Óh ha tizenöt éves korodban elõre látnád azt a könnyzáport, amelyet e bûn átkos hatása miatt húsz éves korodban sírni fogsz! Óh ha tizenöt éves korodban elõre látnád azt a kemény lávadarabot, amivé e bûn miatt a most piros szíved fog kiégni! Óh ha tizenöt éves korodban elõre látnád azt a mosogatórongyot, amivé pár év alatt szétszaggatja a bûn a te hótiszta, nemes lelkedet! Óh ha látnád, mint fogod majd mondani: “Milyen kár értem!”…

73–74. l. A fa, melyen féreg foga rág

És az erkölcstelenség vétkének még csak az egyik büntetése a lelki pusztulás, mely minden bûnöst kivétel nélkül sújt. Ezt az irtózatos büntetést, “a jellemtelenség betegségét”, egy bûnös sem kerülheti ki. Megtörténhetik azonban, hogy a bûnöst utoléri a büntetés másik része is:a testi bûnhõdés. “A bûn zsoldja a halál”; a lelki halál mindig, – esetleg a testi is. Még azok is, akik önmagukban követik el a bûnt, sok értékes életerõt dobálnak el maguktól, és ha hosszú éveken át folytatják ezt, reájuk is leselkedhetik idegzetük megrendülésének veszélye.

Hallottad-e már a legendát az elsüllyedt gyönyörû világrészrõl, az Atlantiszról? Azt mondják, mikor tiszta az idõ, le lehet látni a tenger fenekére, ahol az óriási nagy földdarab elsüllyedt. Tornyok, kupolák, fantasztikus házak rémisztgetik a mélyrõl az arra járó hajóst, kinek szívén hideg borzadály szalad keresztül, mikor egy elsüllyedt világ titokzatos szépsége csap felé a hullámsír mélyébõl. Hány ifjúnak életében válik rettenetes valósággá a tengerfenéknek e szomorú legendája? Hány korán rokkant, letört reményû fiatalember zokogja vissza hiába a bûn mélyére süllyedt lelkének visszahozhatatlan szépségeit, egy egész gyönyörû világot! Említettem ugyanis, fiam, hogy az erkölcstelenség bûne valósággal merénylet a Teremtõ terve ellen. Belekontárkodás az õ terveibe. Aki ennek a bûnnek hódol, ujjat húz a természet törvényeivel. Már pedig ezt büntetlenül tenni nem lehet. A természet törvényeit áthágni saját kárunk nélkül nem lehet.

Elrettentõen igazolódik be ez az erkölcstelen élettel gyakran járó testi következményeken. Minden bûn tördeli ugyan emberi méltóságunkat, de ez emellett még a testi egészséget is rommá teheti. Íme, itt egy bûn, melynek már földi büntetése is van, és földi büntetése is rettenetes! Állami igazságszolgáltatás ugyan nem sújtja e bûnt, de a természet szigorúbb minden földi bírónál. A vízözön embereit ezért érte a szörnyû vízáradat, Szodoma lakóit ezért emésztette el a tûz; és rengeteg mai embert ezért emészt el tûznél-víznél keményebb büntetés: a fiatalon megrokkanás. Mily megrendítõen igazolódik ez Ady Endrének, a szánalomra méltó magyar költõnek életében, kinek szervezetét a féktelen kicsapongás már korán megtámadta, úgy, hogy már ifjú korában elszáll ajkáról a megrettentõ panasz…

Fiam, ha néha már igen erõsnek éreznéd a kísértéseket; ha szinte úgy látszanék, hogy minden erkölcsi megfontolás erõtlen marad az ösztönös természet követelõdzõ viharával szemben, kérlek, jusson eszedbe, amit most itt lángszavakkal szeretnék emlékezetedbe írni: a természet szörnyû bosszút állhat azon, aki erkölcstelen életével az emberi faj tisztaságát veszélyezteti! Az erkölcstelen élet testi egészségedet is meggyöngítheti, aláássa s esetleg nyomorult véghez vezet, sírba dönthet már fiatal éveidben, huszonöt-huszonhat éves korodban!

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.