Így adakoznánk mi

Magányunkat, szorongásainkat a nõi perselybe

ejtjük. (Rendeltetési helyére

kerül a sperma.)

Boldogok vagyunk, ha elfogadják.

Pedig valahol pontosan tudjuk (elõbb-utóbb

megtudjuk), hogy ezzel nem veszik el tõlünk

(nem gonoszságból nem, hanem, mert

erre még õk sem képesek).

Nálunk marad.

És mégis…

Majdnem olyan, mintha

sírt ásnánk a szelekbe. Tágasat, ahogyan

Celan mondja. Valami olyasmire vágyunk,

hogy tartson össze, de ne fojtson meg;

mi magunk is legyünk, de

váltson is ki önmagunkból;

legyen erõsszárú növény, megingat-

hatatlan kõzet, de ruganyos

s melengetõ állati hús is.

Ölelése igazodjék

pillanatnyi szükségletünkhöz.

– Ennél kevesebbel, úgy érezzük,

nem érhetjük be, pedig szánalmasan kevés,

amit mindezért adni tudunk:

magányunk, szorongásaink

a nõi perselyben…

Majd pedig (s még ez a jobb: jobb, mint ha

szavakra próbálnánk váltani)

szégyenkezõen-, esetleg dühödten-hálás tekintetünk.

Korčula

Úgy látszik, jócskán felpörögtünk.

Csak semmi mélyet, magvasat!

Könyv?(!) Csakis arany fedélnyomású,

ha száz oldalnál vastagabb!

Hangverseny? Színház!? Hány SMS-t tud-

hatnál azalatt küldeni!

S hány magazinból mosolyognak

rád a kor bronzszín hölgyei!

Nem marad, csak az acsargás, lám –

masszív s mindenkor van hive;

ki ezt is irigyelné tõlünk,

elhúzhat, mint a vadlibe!

…Lerágottnál csupaszabb csont ez;

régi sirám, szakálla õsz –

elnyomja bármi; itt ez, ott az:

calvados-illat – kásagõz.

A kultúránkat is, ne kérdezd,

olvasás nélkül rendül-é.

Átöltözik. Ilyen az élet.

Talkshow, kínai gyorsbüf

“Minek vagyunk? minek az elején?”¹

Nem tudjuk, szemmel láthatóan.

S hogy hisszük-e, hogy ez az eleje?…

Jobb azt hinni, hogy épp ahogy van, jól van.

S hogy véges, az meg jó volt eleve.

Elején lenni… Buhh, az kéne még csak!

Újra kezdhetnénk szívást, feledést.

…Hogy csak most kezdjen olvadni a jégcsap!?

Jobb, hogy letudva (több, mint felerészt).

Ennyi is sok volt, s tán még többet írnánk.

Hisz hajthatna még rútabb hiuság!

Így az utókor tán spongyát borít ránk;

Költõ ne cserélje be priuszát.

Lábát lógázza a hold-stégrõl Petri:

Jól van, cimborák, még ’kis türelem,

S ti is foghattok majd minket követni,

Boldog-folt-létbe, égi ülepen.