Bélyeggyűjtés

1
Amikor dr. Burjor Modyt áthelyezték Mysore-ból a bombayi Állatorvosi Egyetem élére, feleségével és fiával, Pesivel Firozsha Baagba költöztek. A “C” épület harmadik emeletén levő üres lakást foglalták el, a Bulsara család szomszédságában.

Dr. Mody ekkor még nem gondolta, hogy Bulsaráék fiával, Jehangirral jóban lesz majd. A fiú csendben, szomorúan figyelte esténként a többiek játékát. Azok chaarikhaónak csúfolták – igazságtalanul, hiszen ő sosem pletykált és handabandázott. Dr. Mody szeretettel a “C” épület megfigyelőjének hívta. Dr. Mody azt sem sejthette még a költözés idején, hogy Jehangir vasárnap délelőtt tízkor esedékes látogatásai annyi örömet szereznek majd számára. Ahogy azt sem, hogy éppen amikor abba a hitbe ringatná magát, hogy végre talált valakit, akivel megoszthatja szenvedélyét, és akivel enyhíthetné a Pesi fia okozta folyamatos csalódást, el is veszíti majd a spanyol táncosnőt ábrázoló bélyeget, sőt Jehangir barátságát is visszautasítja majd. Hogy aztán két évvel később, ő maga… de ezt már soha nem fogjuk megtudni.

Röviddel beköltözése után dr. Burjor Mody a “C” háztömbben lakó párszik büszkesége lett. A “C” épület, ahogy Firozsha Baag jó része, rosszul fizetett banki alkalmazottaktól és könyvelőktől hemzsegett, de dr. Mody érkezése nyomán a lakók kezdtek kissé jobban hinni magukban. Sőt, míg az “A” lakótömbben egy befolyásos egyházi személy élt és a “B” egy könyvvizsgálóval büszkélkedhetett, most a “C” épület is ugyanúgy hallathatta a hangját Baag-ügyekben.

Mialatt a “C” tömb lakói megerősödött büszkeséggel gondoltak a házukra, a doktor nagytestű Pesi fia a Baag kamaszpopulációjának szilajabb tagjaiból verbuválódott banda vezérévé nőtte ki magát. Pesi a saját maga számára kijelölt utat járta, mivel a család – apja munkáltatója, a kormány jóvoltából – városról városra költözött.

Pesi sikerének titka brutális erejében rejlett. Ezenkívül számos apróbb készségben nyilvánult meg tehetsége, melyek a bandák szemében méltó vezérré emelték. Semmi kétség, egyik a másikat egészítette ki: a készségek segítettek lerombolni a brutális erő keltette félelmet, míg a brutális erő felmagasztalta ezeket a képességeket a többi fiú szemében.

Egyik képessége például a krákogás volt. Pesi olyan mennyiségű slájmot volt képes felgyűjteni a szájában, s olyan hangok kíséretében, amilyet a gyerekek csak érett felnőttektől hallottak. Mély, reszelős, visszhangzó, gurgulázó torokhangokat, amelyek egy irdatlan köpésben kulminálódtak, amely trófeaként landolt a lábuk előtt a porban, és amelynek puszta mérete csodálatra ragadtatta a fiúkat. Pesi a gázoktól is felhangokkal szabadult, durrantása kérdést vagy felkiáltást, a kromatikus hangsor skálahangjait formázta, kürtök hangját, míg a többiek a levegőbe szimatolva a bűz és a tonalitás közti ellentéten és a kettő feszültségén vitatkoztak. Ezek a képességek Pesit a paadmaroo jelzővel ruházták fel, amelyet büszkén viselt.

Legfontosabb képessége talán a rögtönzés volt. Az adott hely sajátságai adták invenciói nyers- anyagát. Firozsha Baag három épülete mögött egy széles tér terült el. Ez a tér Pesi termékeny fantáziájában egy új játék gondolatát ültette el, a macskakövezését.

A Mody család érkezése előtt a tér elégedett kóbor macskáknak adott otthont, ezek bőséges táplálékhoz jutottak a három épület által az étkezések után egy óramű pontosságával kibocsátott szemétből és ételmaradékokból. A szokástól egyedül a földszinti lakók tartózkodtak. Õk időről időre felszólaltak e gyakorlat ellen, néha érvelve, néha trágárságokat kiabálva, mert a szemét az ablakuk alatt gyűlt, ahol a lakmározó macskák jelenléte macskazenével párosult. Ha az ételmaradékok zuhataga a macskák étvágyát meghaladta, a felesleget patkányok falták be. Végül legyek és rovarok köröztek és lepték el az üledéket, a hüvelyesek és a curry kis foltjait, amelyek erjedni és habosodni kezdtek, amíg a kuchrawalli össze nem söpört mindent másnap reggel.

A Firozsha Baag mögötti tér jelenítette meg a lakótömbök hastáji részeit, és ez a színhely kínálkozott Pesi szemében alkalmasnak a macskák megkövezésére. Ám volt egy kis bökkenő: a térre nem mehettek be a gyerekek, az egyetlen elérési útvonal a kuchrawalli “A” épület mögött álló bungalóján keresztül vezetett, de a kapunál megkötött óriási, vad kutya távol tartotta a fiúkat. Pesi úgy határozott, hogy a fiúk a házak hátsó ablakainál gyülekezzenek, lehetőleg olyan időpontban, amikor kevés felnőtt tartózkodik kint, amikor az apák még munkában vannak, az anyák pedig még nem ébredtek fel délutáni álmukból. Mindegyik fiú egy marék követ hozott, és három kavicsonkénti váltásban hajigálták a macskákat. A játék könnyen lehetett volna patkánykövezés is, de a patkányok hang nélkül vonultak fedezékbe, ha eltalálták őket, míg a macskák nyávogása elsőrendű kielégülést szerzett a fiúknak és egyben jelezte is a találatot: ha a macska nem jajdult fel, nem ért pontot a dobás.

A játék növelte Pesi népszerűségét, amit ő is sikerként nyugtázott. Ám a szülők – kivéve a föld- szinten lakókat – panasszal éltek dr. Modynál, mondván, a fia ráveszi a gyerekeket, hogy ártatlan, szegény, szerencsétlen lényeket kínozzanak. Szégyen, tették hozzá, hogy egy állatorvos fia állatokat zargat.

Mondani sem kell, Pesi komoly aggodalmat okozott szüleinek. Az évek során dr. Mody hozzá- edződött a kellemetlenségekhez, melyek minden új lakóhelyükön érték őket. A menetrend mindig ugyanaz volt: először a felháborodott szülők panaszáradata, amelyben lehordták Pesit – bugree nay dhoor thai gaya, mondták –, ami odáig fajult, hogy haszontalannak nevezték a gyereket, az utca porához hasonlítva őt, aztán a panaszok együttérzésbe fordultak át, amikor a szomszédok rájöttek, hogy Pesi az egyetlen kukac a Mody család mangófáján.

És ez így történt Firozsha Baagban is. Miután a fiúk lelkesedése a macskakövezés iránt alábbhagyott, a lakók becsülni kezdték dr. Modyt. Ezt azzal vívta ki, hogy a házban magára vállalta: intézkedik az elromlott lift, a lyukas víztartályok, az omló vakolat és a hibás villanyvezetékek ügyében. Az ő kezdeményezésére került sor az egész épületegyüttest a térrel együtt körülvevő kőkerítésbe ékelt kapu helyrehozatalára és neki volt köszönhető, hogy sor került egy fizetett őr alkalmazására, aki távol tartotta a koldusokat és a hajléktalanokat. (S jóllehet dr. Mody már nem élt a Shiv Sen tüntetések idején, a lakók emlékeztek rá, hogy az általa helyrehozatott kapu védelmezte meg őket a randalí- rozóktól.) Amikor a bombayi városháza az utak szélesítése alkalmával igényt tartott a Baaghoz tartozó terület egy részére, dr. Mody élen járt a hatósággal folytatott küzdelemben, és elérte, hogy a kisajátítás a korábban tervezett területnek csupán a felére terjedjen ki. Azonban a Baagban szerzett megbecsülés semmit sem enyhített azon a keserűségen, amit Pesi okozott a doktor számára.

Dr. Mody rengeteget töprengett a névadáson fia születésekor. A perzsa elbeszélő költeményben, a Shah-Nameh-ban szereplő Peshotan a nagy Asfandyar testvéreként nemes harci vezető volt, a művészetek és a tudományok kedvelője és bölcs döntéseiről vált nevezetessé. Dr. Mody reményei szerint a fia majd hegedülni tanul, Kelet és Nyugat kultúrájában egyaránt otthon lesz, beleborzong majd Tagore és Shakespeare szavaiba, értékeli Mozartot és az indiai ragákat, és egy napon, ha majd itt lesz az ideje, apja bevezeti legkedvesebb elfoglaltsága, a bélyeggyűjtés rejtelmeibe.

De az évek múltak, és a sors megtagadta dr. Modytól, hogy tervei megvalósuljanak. Ha Pesinek a bélyegekről mesélt, a fiú csak nevetett, és kigúnyolta apja szenvedélyét. Ezen a ponton az apa fájó és összezavart érzések közepette ugyan, de elengedte magától a fiát, bármit tartogasson is számára a sors. Örökös fájdalom költözött az üresség helyére, amelyet a fia fejlődésébe vetett bizalom hagyott maga után.

Legfájóbban esténként lepték meg ezek az érzések dr. Modyt, amikor a munkából hazaért. Ahogy az autóval befordult az épületek között, általában előbb pillantotta meg Pesit, mint az őt, többnyire olyan jelenetek szereplőjeként, amelyek végképp elkeserítették: éppen abajgatott egy kisebb gyereket, verekedett, vagy valami disznóságot mutatott a kezével.

Ám dr. Mody óvakodott attól, hogy jelenetet rendezzen, hogy elkeseredését felfedje mások előtt. Ahogy autója lassan végiggurult az épületek közötti egyenetlen kőlapokon, a fiúk félrehúzódtak és integettek. Nem bánták, ha dr. Mody tréfás megjegyzéseivel és bohókás arckifejezéssel félbe- szakította a játékot, ellentétben a másik két autótulajdonossal, az “A” épületben lakó pappal és a könyvelővel a “B”-ből, akik általában lehordták a banki alkalmazottak gyerekeit, amiért akadályozzák a forgalmat. Elkoptatott szitkaik olyan kiszámíthatókká és hatástalanokká váltak, hogy a gyerekek már kórusban kántálták, amint a kocsijuk megjelent: “Rosszabbak, mint a saala állatok!” vagy “A Junglee kutyáknak és macskáknak több eszük van!” vagy hogy “Ti sataan kölykök, soha nincs valami lecke-paani feladva?”

Volt egy fiú, aki mindig elkülönült a kortársaitól: a Bulsara fiú, a Mody család szomszédja. Jehangir a kőlépcsőkön ült esténként, amikor a tenger irányába fújó lágy szellő a többi fiú játéktól felhevült testét hűtötte. Egyedül ült a hosszú estében, melankolikus, figyelő jelenlététől kényelmetlenül érezte magát a többi gyerek.

Dr. Mody is felfigyelt a “C” épület kőlépcsőin üldögélő, a korához képest csenevész fiúra. Pesi robusztus alakja mellett Jehangir eltörpült, de nem csak testének méretei keltették törékenység benyomását; vézna karján finom, pihés szőrzet nőtt, ám amíg a többi fiúnál ez a jelenség az arcon volt megfigyelhető, Pesi pedig egyenesen szőrmóknak volt mondható, Jehangir álla és felső ajka oly sima volt, akár egy fiatal nőé. Dr. Mody örült, hogy minden este találkozik a fiúval. A csöndben figyelte a többiek harsány játékát, és a másfajta mentalitás hamar megtetszett dr. Modynak.

Jehangir is alaposan szemügyre vette a jól megtermett dr. Modyt, amint esténként elhaladt mellette. Miután a doktor leparkolt, és a lépcsőhöz közeledett, Jehangir jó előre köszönt neki, halvány mosollyal az arcán: Sahibji! A fiú észrevette, hogy dr. Mody szemében az állandó viccelődés ellenére valami fájdalmas üresség bujkál. Megfigyelte, hogy amikor dr. Mody a mellén keresztbe fonja karjait, miként vakarja meg mindkét könyökén egyszerre a szürkésvörös hegeket. Megesett, hogy Jehangir felkelt ültéből, és felkísérte a doktort a harmadikra. Dr. Mody egyszer rákérdezett:

– Nem szeretsz a többiekkel játszani? Csak ülsz és nézed őket.

A fiú elpirult, és megrázta a fejét. Dr. Mody nem hozta elő többé a kérdést.

Fokozatosan egyfajta barátság szövődött kettejük között. Jehangir olyan húrt pendített meg a doktor lelkében, amely régóta hallgatott: a Pesi okozta fájdalom helyén szeretet telepedett meg Jehangir iránt.

2
Egy este – Jehangir a lépcsőn ücsörgött dr. Mody autójára várva – Pesi a naargolio nevezetű játékot szervezte. A fiúkat két csapatra osztotta, de rájött, hogy páratlanul vannak. Szólt Jehangirnak, de ő nem akart játszani. Pesi szitkozódva odaadta a labdát az egyik fiúnak és odament Jehangirhoz. Két kézzel megragadta a gallérját és felráncigálta.

– Arré choosya! – kiáltotta. – Megrakjalak? – és a gallérjánál fogva arrafelé rángatta, ahol a fiúk a hét lapos követ halomba rakták a naargoliohoz.

Dr. Mody kocsija ebben a pillanatban kanyarodott be az épületek között, s az apa épp egy olyan jelenetben pillantotta meg a fiát, amely mélyen elkeserítette. De aznap elkeseredettségét felülírta a megbotránkozás, hogy Pesi éppen a szelíd Jehangir Bulsarát zaklatja. A kocsit járó motorral az út közepén hagyta. Harag villant a szemében. Fölrúgta a kőrakást, ahogy vakon a fia felé közeledett. Pesi észrevette az apját, és nyomban elengedte Jehangirt. Olyan gyakran kapta az apja csínytevésen, hogy tudta, ilyenkor a legjobb egy helyben várni. Jehangir a könnyeivel küszködött.

Dr. Mody megállt a fia előtt, lekevert neki két hatalmas pofont, jobbról, balról, jobb keze tenyerével meg a kézfejével, és várt. Mintha azon tűnődött volna, vajon ennyi elég-e, aztán átkarolta Jehangirt és az autóhoz vezette.

Mire dr. Mody megállt a parkolóhelyen, Jehangir már nem sírt. A “C” épülethez sétáltak, s mivel a lift nem működött, gyalog mentek föl a harmadikra. Kopogtattak és vártak.

Jehangir anyja nyitott ajtót.

– Sahibji, dr. Mody – mondta. Alacsony, középkorú asszony volt, csinos, rendezett, a haja mindig kontyban. A fején mindig mathoobanoo, csuda dolgokat tudott csinálni azzal a kis finom szövésű kendővel, amely kényelmesen egybefogta a kontyot. Estére, amikor már végzett a ház körüli teendőkkel, kioldotta és egyszerűen sálként viselte.

– Sahibji – mondta, amikor észrevette a könnyek nyomát a fia arcán. – Arré, Jehangoo, mi történt, ki ríkatott meg? – keze automatikusan a mathoobanoo felé mozdult, azon matatott és igazított, mint mindig, ha valami feldúlta az érzelmeit.

Hogy mentesítse a fiút a kellemetlen helyzetben, dr. Mody közbeszólt:

– Menj, mosd meg az arcod, amíg beszélek édesanyáddal.

Jehangir otthagyta őket, dr. Mody pedig röviden elmagyarázta, mi történt. – Miért nem játszik a többiekkel? – kérdezte végül.

– Dr. Mody, mit mondjak erre? Gyakran még ki se akar menni. Koedai salaamat raakhé, állandóan itthon akar ülni és meséskönyveket olvas. Esténként is csak azért megy ki erre a kis időre, mert noszogatom, hogy ha nem megy a levegőre, nem fog nagyra nőni. Minden héten újabb és újabb könyveket hoz az iskolából. Először az iskolai könyvtár csak egyet engedélyezett, de beszélt Gonzalves atyával, aki a könyvtárat vezeti, és az most egyszerre két könyvet enged neki. Isten tudja, miért.

– De az olvasás jó dolog, Mrs. Bulsara.

– Tudom, tudom, de ez már mánia.

– Van olyan gyerek, aki szeret odakint játszani, van, aki nem. Ne aggódjon Jehangir miatt, jó gyerek ő. Nézze meg Pesi fiamat, nahát, miatta aztán fájhat az ember feje – mondta, hogy megnyugtassa az asszonyt.

– Nem, nem. Nem szabad így beszélnie. Nyugodjon meg, Khoedai nagy – mondta Mrs. Bulsara a férfit vigasztalva. Jehangir is előkerült, a szemei kissé vörösek, de szárazak. Ahogy megmosta az arcát, az egyik hajtincsét összevizezte, az most a homlokára lógott.

– Ó, itt jön az én fedett pályás bajnokom – mosolygott dr. Mody. Vállon veregette a fiút, a haját félresimította homlokából. Jehangir nem értette, de visszamosolygott, a doktor jókedve rá is átragadt. Dr. Mody az anyjához fordult: – Küldje át hozzánk vasárnap tízkor. Lenne egy kis beszédem vele.

Miután dr. Mody elköszönt, anyja elmagyarázta Jehangirnak, micsoda szerencse, hogy egy ilyen fontos és tanult ember, mint Burjor bácsi, érdeklődést mutat iránta. Titokban azt remélte, hogy a doktor majd kiegyensúlyozottabb életvitel felé terelgeti a fiút, amilyet más gyerekek élnek, és ahogy elérkezett a vasárnap, pontban tízkor átküldte Jehangirt dr. Modyékhoz.

Dr. Mody fürdött, így Mrs. Mody nyitott ajtót. Morcos arcú asszony volt, kimért és sovány, dr. Mody külsejének és lelkének pont az ellenkezője, de őrzött magában valamit, ami jelezte, hogy nem mindig volt ilyen. Jehangir alig találkozott vele azelőtt, talán csak amikor anyjával a zöldségestől kifelé jövet összefutottak az asszonnyal.

Mrs. Mody nem számított Jehangir látogatására. Az ajtóban állva kérdezte: – Tessék? – ami alatt azt értette: mi ez már?

– Burjor bácsi meghagyta, hogy jöjjek át tízkor.

– Meghagyta, hogy gyere át tízkor? Minek?

– Csak azt mondta, jöjjek át tízkor.

Mrs. Mody kelletlenül félreállt. – Akkor gyere be. Ott ülj le – mutatott egy székre, magában motyogott valamit a baapról, aki a saját fia helyett idegen gyerekekre szakít időt.

Jehangir leült; minden bizonnyal ez volt a legkényelmetlenebb szék az egész szobában. Először járt itt, és kíváncsian nézett körül. Tekintete azonban rövidesen a padlót pásztázta csak, mert észrevette, hogy Mrs. Mody figyeli őt.

Percek teltek el az asszony fürkésző tekintetének súlya alatt, így Jehangir megörült, amikor dr. Mody kilépett a hálószobából. Vasárnap lévén, a hétköznap viselt keki rövidnadrág helyett egy laza és kényelmes pizsama volt rajta. A sudra kívül rálógott, és energikusan lépett, lábán a hatalmas pár hatalmas sapaattal. Jehangirra kacsintott, aki örömmel nyugtázta a szarkalábat a szeme sarkában. Dr. Mody a szobájába vezette a fiút, és mindketten megkönnyebbültek, hogy megszabadultak az asszony vizsla tekintetétől.

Dr. Mody szobájában kényelmesebbek voltak a székek. Az íróasztalhoz ültek, dr. Mody kihúzott egy fiókot és egy nagy alakú könyvet vett elő.

– Ez volt az első bélyegalbumom – mondta. – Nussewanji bácsi adta, amikor olyan idős voltam, mint te vagy most. Minden oldala üres volt. – Lapozgatni kezdte, az oldalak most roskadásig voltak bélyeggel, mindegyik önmagában is a színek és minták kavalkádja. Ahogy lapozott, folyamatosan beszélt. Jehangir hallgatott és figyelte, hogy röppenek el szeme előtt a bélyegek. Néha felnézett dr. Mody arcára, aztán újra a bélyegekre.

Dr. Mody nem a megszokott emelt, joviális hangon beszélt, hanem lágyan, halkan, átéléssel.
A könnyedén tovasuhanó bélyegek, a dúsan telerakott oldalak zizzenése, ahogy szinte maguktól lapozódtak a csöndes szobában, alátámasztották dr. Mody mondanivalóját. (Jehangir visszagondol majd erre a sajátos, zizegő hangra, amikor egy napon, kicsit érettebb fejjel éppen ebben a szobában, amely akkor már örökre csöndes lesz, egyedül áll és Nusserwanji bácsi albumát lapozgatja.) Jehangir hallgatott és figyelt. Dr. Mody olyannak tűnt, mintha egy álarc ereszkedett volna rá, tekintete messze révedt és a szeme, amelyben Jehangir korábban csak az elkeseredés szomorúságát, a harag villanását vagy csak egyszerűen ürességet vélt felfedezni, most csillogott. Jehangir figyelt és hallgatta dr. Mody dallamos hangját, amely csodákról, álmokról, ígéretekről üzent.

Az íróasztalon nyugvó album, amely dr. Mody lelkében ilyen változásokat okozott, a doktoron keresztül a fiúnak is felfedte varázsát. A hallgató, figyelő, elbűvölt Jehangir igyekezett kivenni az országok nevét a tovatűnő oldalak tetején: Antigua… Ausztrália… Belgium…. Bhután… Bulgária… aztán Málta… Mauritánia… Oroszország, Peru és Románia… Togo és Tonga… és az utolsók között elkapta Uganda és Zanzibár nevét.

– Átlapozhatom még egyszer? – kérdezte. Dr. Mody átnyújtotta neki az albumot.

– Nos, mit gondolsz? Akarsz te is bélyeget gyűjteni?

Jehangir lelkesen bólogatott, dr. Mody elmosolyodott.

– Amikor Nussewanji bácsi megmutatta nekem a gyűjteményét, ugyanígy éreztem, ahogy most te. Majd megbeszélem édesanyáddal, miket kéne beszerezni, hogy hozzákezdhess. Jövő vasárnap hozd magaddal.

A következő vasárnap Jehangir már kilenckor elkészült, de az ajtónál várt, hóna alatt egy bélyegalbum kezdő gyűjtők számára, kezében kis csomag, benne száz bélyeg különböző országokból. Ha túl korán érkezik, Mrs. Mody baljós tekintetét kell kiállnia.

Tíz órakor a falióra tizedik kondulására az ajtócsengő hangja felelt. Mrs. Mody ezúttal számított az érkezésére, nem állta útját, szó nélkül engedte be. Burjor bácsi is elkészült már, és szinte azonnal kimenekítette a fiút az asszony felségvizeiről.

– Lássuk, mit hoztál – szólt, amikor már a szobájába értek. Lefejtették a celofán fóliát, dr. Mody ugyanúgy élvezte a mozdulatokat, mint a fiú. Legtitkosabb vágya vált valóra: végre megoszthatta valakivel a szenvedélyét. Jehangirnál alkalmasabb újoncot nem is remélhetett. A fiú ügyesnek mutatkozott a bélyegek válogatásában, azonosításában; hamar beletanult a különböző országok pénznemeibe, meg abba, hogy lehet felismerni a vízjeleket. Megnyálazott ujjaival nemsokára ugyanolyan ügyesen illesztette helyükre a bélyegek sarkait, mint az oktatója.

Amikor már lassan indulnia kellett, megkérte dr. Modyt, mutassa meg neki újra Nussewanji bácsi albumát, amit a múlt héten átlapoztak. De Burjor bácsi a szoba sarkában álló szekrényhez vezette.
– Ha ennyire tetszenek a bélyegeim, hadd mutassak neked itt valamit – azzal kinyitotta a szekrény ajtaját.

A szekrény négy polca roskadásig volt kerek, négyszögletes és ovális kekszes pléhdobozokkal.
A látvány gondolkodóba ejtette Jehangirt. A dobozok zsúfoltsága az öregkori szenilitással járó kacatgyűjtés jegyeit hordta magán, és egyáltalán nem illett a Burjor bácsiról kialakult képbe. De Burjor bácsi kinyújtotta a kezét, és találomra felnyitott egy dobozt. A doboz tömve volt bélyeggel. Jehangir szája tátva maradt, a polcokra pillantott, Burjor bácsi mosolygott.

– Igen, itt az összes doboz tele van bélyeggel. És ott alul, abban a kartondobozban hat üres album van.

Jehangir gondolatban megpróbálta összevetni az albumok számát a különböző formájú, kerek, szögletes, ovális, elnyújtott alakú dobozok valószínűsíthető tartalmával. Nem sikerült. Nem tudta, mennyi bélyeg lehet az édességes dobozokban.

Dr. Mody újra elmosolyodott a fiú megbűvölt arcát látva.

– Rengeteg bélyeg. Sok évi gyűjtőmunka. Persze szerencsés vagyok, sok külföldi kapcsolatom van. A munkám során sok külföldivel találkozom, akik az indiai kormány meghívására jönnek hozzánk. Akik megtudják, hogy a bélyeggyűjtés a szenvedélyem, egy csomó bélyeget küldenek nekem hazulról, nincs is időm szétválogatni őket, ezért csak a dobozokban teszem. Majd ha egyszer nyugdíjba megyek, az időmet a bélyegeimmel fogom tölteni.

Szünetet tartva becsukta a szekrényajtót.

– Szóval mostantól minél több emberrel köss barátságot, és áruld el nekik, hogy a bélyeggyűjtés
a hobbid. Ha lesz köztük gyűjtő, cserélhettek, ha nincs, akkor elkérheted tőlük a borítékot, amit egyébként bélyegestül a szemétkosárba dobnának. Teszel nekik valami szívességet, és ők is megtesznek neked ennyit. Attól függ, mennyire gyarapszik a gyűjteményed, hogy milyen okos vagy.

Egy pillanatnyi töprengés után újra kinyitotta a szekrényt. Aztán meggondolta magát és bezárta: nincs még itt az ideje, hogy megmutassa a spanyol táncosnőt ábrázoló bélyeget.

3
A Szent Xavér fiúiskola mellett a járdán, a díszrácsos vaskaputól nem messze, két árus kínálta portékáját, Patla Babu és Jhaaria Babu. Valódi nevüket senki nem ismerte. Mint ahogy azt sem, honnan eredt az a sok évvel ezelőtt született diákos gúnynév, amely a két ember testi fogyatékosságát, kövérségét és véznaságát így megjelenítette.

Reggel, a tanítás kezdete előtt mindketten felállították a standjukat, kipakoltak a dobozokból, és a koldusokat megfelelő távolságra száműzték. Néha veszekedés támadt, ha valamelyik nem tartotta tiszteletben az árusok területét. A koldusok nem reméltek pénzt a fiúktól, mégis kitartóan ácsorogtak az iskola körül, néma leckét adva a diákságnak realizmusból és az élet sanyarúságából. Türelmük jutalmául a szünetek és az ebédidő végeztével megrohamozhatták a szemétgyűjtőket.

Tanítás után csoportok alakultak a járdán, a koldusok eltünedeztek a közeledő sötétségben, Patla Babu hazament a dobozaival, Jhaaria Babu pedig egy fa alatt töltötte az éjszakát a kapu közelében, s a dobozait a fa törzséhez láncolta.

A két árus olyan leírhatatlan tárgyakat és élelmiszereket árult, amelyek az iskolásokat kivéve mindenki számára tökéletesen érdektelenek voltak. Suparit, A-1 típusú rágógumit, ami, a rágó- gumikra nem jellemző módon, egy idő után elolvadt a szájban, jeeragolit, golyókat, pörgettyűket, aampapudot mangóérés idején, tollakat, Camel tintát, ceruzákat, vonalzókat és apró, celofántasakokba bújtatott bélyegeket.

Patla Babunak és Jhaaria Babunak időről időre lopásból származó veszteséget is el kellett könyvelnie. Ez egy akkora iskola esetében, mint a Szent Xavér, melynek tanulói igen vegyes összetételű csoportot alkottak, elkerülhetetlen volt. A veszteséget egykedvűen fogadták, mint működésük feltételét, és ahogy a monszun csapásait is elfogadja az ember; soha nem tettek panaszt a tanároknál és soha nem szorították sarokba a fiúkat. Miért is tették volna. Jól ment az üzlet, a veszteség általában jelenték- telen volt: egy tíz paise-t érő csomag jeeragoli vagy egy három-négy paise-t érő golyó. A lopás gyakran a csínytevésben lelhető örömök kedvéért történt, diáknyelven ezt fricskának hívták, de Patla és Jhaaria iránt egy szikrányi rosszindulatot sem éreztek a fiúk.

A fricskázók közt élenjárt Jehangir egyik osztálytársa, Eric D’Souza. Magas, nyurga fiú volt, kétszer kapott már szigorú megrovást, kétszer ismételt évet és valószínűsíthető volt, hogy fog még bukni. Eric arról is nevezetes volt, hogy a pad alatt magával játszik a rövidnadrágjában. Ötven fiú járt az osztályba, nem csoda, hogy a tanár nem vette észre, csak a közvetlen közelében ülők látták arcán az eksztázis jeleit, és hogy keze energikusan le-föl mozog. Amikor rájuk vigyorgott, a többiek félre- fordultak, mintha semmit nem vettek volna észre.

Jehangir távol ült Erictől, a szokásairól csak hallomásból tudott. Ferde pillantásait nem észlelte, pedig a fiú már egy ideje kinézte magának. Jehangir törékeny kezét, ujjait, csupasz lábát és combjait Eric érzékinek találta. A teremben órákon át vágyakozva nézte lányos arcát, göndörödő haját, hosszú szempilláját.

Egy napon, amikor az osztály tornaórára vonult ki, végül ismeretséget kötöttek. Ericet az ajtónál térdepeltették, mert elkésett és megzavarta az órát, Jehangir előtte állt a sorban. Térdelő helyzetében Eric hosszan vizsgálgatta, ahogy Jehangir sima combja előtűnik a rövidnadrág alól (a rövidnadrág kötelező viselet volt az iskolában), rákacsintott, és mivel az alsónemű nem állta útját, egy radír végű ceruzát tolt fel a nadrág egyik szárán. Nagy szakértelemmel csiklandozta Jehangir nemi szervét a radírral, majd kihúzta a ceruzát. Jehangir nevetést színlelt, de valójában annyira megdöbbent, hogy szólni sem mert. A sor lassan kivonult az udvarra.

Nem sokkal ez után a közjáték után Eric megkörnyékezte Jehangirt az egyik szünetben. Hallott róla, hogy Jehangir nagyon vágyik bélyegekre.

– Arré, fiú, tudok neked bélyeget szerezni, amilyet csak akarsz – mondta.

Jehangir hátrahőkölt. A ceruzás incidens miatt kissé zavarban volt, Eric furcsa szokásai és tilalmas tudása amúgy is riasztották, de nem volt könnyű bélyeghez jutni. A vasárnapok Burjor bácsi társaságában továbbra is ugyanúgy lenyűgözték, mint az első alkalommal. Vágyott rá, hogy új szerzeményeket mutathasson meg a doktornak, és attól félt, hogy gyűjteménye lassú gyarapodását
dr. Mody az érdeklődés hiányaként értelmezheti.

– Hm, cserélni akarsz? – kérdezte Erictől.

– Nem, yaar, én nem gyűjtök. De szerzek neked, apám. Szívességből.

– Hm. Milyeneket?

– Nekem nincsen, ember. Gyere velem Patlához és Jhaariához és mutasd meg, melyikeket szeretnéd. Elfricskázom neked.

Jehangir tétovázott. Eric a vállára tette a kezét.

– Ne hülyülj, mitől félsz? Én fricskázom. Te csak megmutatod és odébbállsz.

Jehangir maga előtt látta az árusok celofánba csomagolt bélyegeit. Nagyszerű szerzemények lennének. Elképzelte az albumot, melynek immár nem lesz üres lapja, minden oldalt gondosan beillesztett, különleges bélyegek töltenek meg, ahogy Burjor bácsiét.

Az iskolaépületből kilépve Eric még mindig a vállába karolt. A két árus standja körül diákok tolongtak. Rengeteg kéz nyúlkált, tapogatott a kirakott áruk körül, a sokadalom előfeltétele volt a sikeres akciónak. Jehangir megmutatta Ericnek az egyesével becsomagolt bélyegeket, amelyekre vágyott, aztán elsomfordált. Néhány perccel később Eric diadalittasan érte utol.

– Megvan?

– Ühüm. De menjünk be ide. Lehet, hogy figyel minket.

Jehangir repesett az örömtől. Eric azt kérdezte:

– Kell még több is?

– Persze – mondta Jehangir.

– De nem ma. Pénteken. Ha megteszed, amire kérlek a csütörtöki rajzórán.

Jehangir szíve egy kissé hevesen vert. A rajzórán vetítéskor sötét van, a tanár figyelme átmenetileg kihagy, a körülmények bizonyos intimitást kölcsönöznek az órának. Eszébe ötlött Eric tréfája a ceru- zával. A bélyegek celofánja zizegett a kezében. Még többre is szert tehetne. A ceruza semmi kényel- met-lenséget nem okozott neki, sőt, ami azt illeti, szóval, izgalmas volt. Elfogadta Eric javaslatát.

Csütörtökön az osztály sorban állt a rajzterem előtt. Eric Jehangir mögé állt, hogy egymás mellé ülhessenek.

Amikor sötét lett a teremben, Eric Jehangir combjára tette a kezét, és simogatni kezdte. Jehangir egyik kezét Eric a saját élettelen ágyékára helyezte. Türelmetlenül suttogta:

– Csinálj már valamit, gyerünk!

De Jehangir ügyetlen simogatása semmi izgalmat nem hozott. Eric megfogta az idegen kezet, a nadrágján belülre gyömöszölte, és így szólt:

– Na most fogd jó erősen és dörzsöld.

Átkulcsolta Jehangir kezét és mikor Jehangir ráérzett a megfelelő erősségű szorításra és ritmusra, Eric elengedte, hátradőlt és elégedetten szuszogott. Nemsokára valami meleg, ragacsos folyadék ömlött Jehangir ujjaira és tenyerébe, és a merevség a kezében ernyedtté vált.

Eric eltolta magától a kezet, Jehangir pedig a zsebkendőjébe törölte a tenyerét. A zsebkendőt Eric is elkérte, hogy megtörölje magát.

– Csináljam én is neked? – kérdezte, de Jehangir nem akarta. A zsebkendőjére gondolt. A szaga érdekes volt, nem is kellemetlen, de valahol ki kell mosnia, mielőtt az anyja rálel.

Másnap Eric újabb bélyegeket szerzett neki, és újabb megállapodást kötöttek a következő csütörtökre.

Vasárnap tízkor Jehangir átment dr. Modyhoz. A doktor felesége nyitott ajtót, morgott valamit a foga között, hogy az emberek milyen figyelmetlenek, még vasárnap is zavarognak, amikor együtt lehetne a család.

Ahogy Jehangir számított rá, dr. Mody el volt ragadtatva az új bélyegektől:

– Csodás, csodás! Honnan szerezted őket? Nem, várj, ne mondd el! Ne gondold, hogy ki akarom szedni belőled a trükkjeidet! Annyi bélyegem van, hogy bőven elég nyugdíjas éveimre. Haha!

Miután az új bélyegeket átvizsgálták és rendszerezték, dr. Mody így szólt:

– Jutalmul, amiért ilyen ügyes voltál, ma megmutatok neked egy bélyeget.

A szekrényből, a kekszes dobozok mellől elővett egy szaténnal behúzott kis dobozt, amilyenben gyűrűt és ékszereket szokás tartani. Felnyitotta és anélkül, hogy a bélyeget kivette volna belőle, az íróasztalra helyezte.

A bélyeg alján egy felirat: España Correos, a névérték a bal felső sarokban, 3 PTAS. A kép egy flamenco-táncosnőt jelenített meg, ragyogó színekkel, aprólékosan. De Jehangirt leginkább a nő arcvonása ragadta meg, a tekintete: valami kimondhatatlan csillogás a szemében.

Szótlanul tanulmányozta a bélyeget. Dr. Mody izgatottan várt, teltek a másodpercek, izgett-mozgott, mígnem a szatén borítású fedelet lecsukta, és a dobozzal a kezében mondta:

– Szóval tetszik a spanyol táncosnő. Eddig mindenkinek tetszett, aki látta. Még a feleségem is gyönyörűnek találta, pedig őt nem is érdekli a bélyeggyűjtés. Ha majd nyugdíjba megyek, több időt fordíthatok a spanyol táncosnőrmegés a többi bélyegre.

Csak akkor nyugodott meg, amikor a bélyegre rázárta a szekrényt.

Jehangir elköszönt, de fantáziáját a spanyol táncos kötötte le. Elképzelte, hogy a bélyeg az ő albumában díszeleg, a csillogó szempár őt üdvözli, amikor kinyitja az albumot. Amint becsukódott mögötte az ajtó, hangoskodás hallatszott a lakásból, mintegy kitörölve Jehangir fejéből nagyravágyó képzelgéseit.

Hallotta Mrs. Mody sikító veszekedését, és hogy a doktor rimánkodik neki: csendesebben, mert meghallják a szomszédok. A vitában többször elhangzott Pesi neve, vádaskodások, hogy egy gondatlan, a fiát nem szerető apa micsoda szerencsétlenség. A veszekedés hangjai még akkor sem tágítottak Jehangir füléből, amikor anyja kérdő tekintete előtt bevonult a lakás végében lévő szobájába, és magára csukta az ajtót.

A hét elején Jehangir már a csütörtököt várta. Ahogy közeledett a rajzóra, szíve egyre hevesebben kalapált az izgatottságtól. Hogy tiszta maradjon a zsebkendője, néhány papírt készített elő.

Ericnek már nemigen kellett irányítania. Jehangir magától rájött, hogyan terelgesse Eric reakcióit a ritmus és a szorítás változtatásával. Mikor végzett, és Eric felajánlotta, hogy ő is csinálja neki, Jehangir nem utasította vissza.

Teltek-múltak a hetek, és Jehangir gyűjteménye folyamatosan gyarapodott. Kettejük közös maszturbálásai suttogás tárgyává lettek az osztályban, s lenézően a moothya-maroojelzőt ragasztották rájuk. A fricskázó portyák alkalmával Jehangir már ott maradt az árusok standjánál, hogy növelje a nyúlkáló kezek számát. Aztán még merészebb lett. Miután megfigyelte Eric módszerét, ő is elcsent néhány bélyeget.

Ám a bélyeggyűjtés akadálytalan korszaka lassan véget ért. Patla Babu és Jhaaria Babu meg- szakította a hosszú hagyományt, és panaszt tett az iskolában. Ellentétben az üveggolyók és supari eltűnésével, a mostani lopások már nem filléres tételek voltak. Amikor Eric és Jehangir lecsapott, a veszteség rúpiában is kétszámjegyű összegre rúgott: elég komoly pénz ahhoz, hogy az árusok aggodalmaskodjanak a megélhetésük miatt.

Az iskola az ügy kivizsgálására a diáktitkárt jelölte ki. Ambiciózus fiú volt, mindenbe beleütötte az orrát, részt vett a vitakörben, és közlekedési járőrként is tevékenykedett. Nem sokkal az árusok panasza után, az ebédszünet végén, mielőtt még a tanár megérkezett volna, lelki fröccsbe kezdett Jehangir osztályában:

– Ebből az osztályból az utóbbi hetekben ketten bélyeget lopkodnak Patla Babu és Jhaaria Babu standjáról. Joggal vetődik fel a kérdés: ki ez a két tanuló? De semmi szükség rá, hogy neveket említsünk. Az érintettek úgyis tudják, hogy róluk van szó, és én is tudom. Azt kérem tőlük, hogy holnapig juttassák el hozzám a bélyegeket, ez esetben megússzák a büntetést. A Babuk csak a bélyegeiket szeretnék visszakapni. Ha nem adják vissza, jelenteni fogom a nevüket az igazgatónak és a rendőrségnek. A döntés a ti kezetekben van, fiúk.

Jehangirnak megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Gyötörte az izgalom és Eric felhőtlen nyugalmában keresett támaszt. De Eric ügyet sem vetett rá. A diáktitkár gúnyos taps közepette hagyta el a termet.

A tanítás végére Eric mogorva lett, nyoma sem maradt kedveskedő modorának. Durván szólt hozzá:

– Ajánlom, hogy holnapra hozd vissza a kibaszott bélyegeidet.

Jehangir természetesen egyetértett vele, a bélyegek visszaszolgáltatása után se a diáktitkárral, se az iskolával nem volt semmi bajuk.

Csakhogy Jehangir gyűjteménye egyik napról a másikra szánalmasan megfogyatkozott. Egész héten rosszul aludt, azon aggódott, miként fogja megmagyarázni Burjor bácsinak, hogy a gyűjtemény jó része eltűnt. Anyja a fiú szeme körüli sötét karikákat a megerőltető olvasásnak és a friss levegő hiányának tudta be. Jehangirnak már a bélyegek és Patla Babu vagy Jhaaria Babu puszta gondolatára is összeugrott a gyomra, és nagy ürességet érzett. Általános rosszullét vett erőt rajta.

Vasárnap az album nélkül ment át Burjor bácsiékhoz. Mrs. Mody nyitott ajtót, majd szó nélkül hátat fordított neki. Sötét düh uralkodni el rajta, tovább növelve Jehangir bűntudatát és szégyenérzetét.

Burjor bácsinak azt mondta, azért nem hozta az albumot, mert nem szerzett új bélyeget a múlt hét óta, és amúgy sincs túl jól, így nem marad sokáig.

Dr. Modyt aggasztotta a fiú nyilvánvaló izgatottsága, de a rosszullét tüneteként könyvelte el. Megnézték a bélyegeket, amelyeket dr. Mody a héten kapott egy külföldi kollegájától, azután Jehangir hazaindult.

– Csak nézd meg még egyszer a spanyol táncosnőt! Hátha jobban leszel tőle, hehehe.

Azzal dr. Mody felállt, hogy elővegye a bélyeget a szekrényből. A spanyol bélyeg megtekintése a vasárnapi találkozások záróakkordjává lett, afféle ezoterikus szertartássá.

A szomszéd szobából Mrs. Mody sikoltása hallatszott:

– Burjorji! Azonnal gyere ide!

A férfi savanyú pillantást vetett Jehangirra, aztán kisietett a szobából.

A másik szobában Mrs. Mody egész délelőtt felgyűlt haragjának minden keserűségével támadt dr. Modyra:

– Azért mindennek van határa! A saját fiad számára nem jut időd, viszont minden vasárnap egy idegennel ücsörögsz. Mit tud ez a gyerek, amit Pesi nem? Hát baap vagy te egyáltalán? Nem csoda, hogy ez lett a fiunkból. Õt nem is hibáztatom, hiszen a saját baapja nem foglalkozik vele…

– Pszt! Itt a fiú a másik szobában. Ragaszkodsz hozzá, hogy a szomszédok is hallják a siránkozá- sodat?

– Nem érdekel. Hadd hallják! Azt hiszed, nem tudják úgy is? Mit képzelsz…

Mrs. Bulsara kíváncsian hallgatózott a szomszédban. Hirtelen eszébe ötlött, hogy az ő Jehangirja is odaát van. Otthon még csak hagyján, de a helyszínen hallani a szomszédok veszekedését… Ezek után nehéz úgy tennie, mintha nem tudna róla.

Csengetett, megigazította magán a mathoobanoo kendőt, és várt. Dr. Mody nyitott ajtót.

– Burjorji, ne haragudjon, hogy megzavarom a bélyeggyűjtés közben, de haza kell vinnem Jehangirt. Vendégek érkeztek, bejelentés nélkül. Jehangirnak el kéne szaladnia a perzsa fűszereshez innivalóért.

– Semmi baj, jöhet jövő vasárnap is – majd hozzátette: – Jövő vasárnap mindenképp át kell jönnie.

Elégedetten nyugtázta, hogy Mrs. Mody az ajtó takarásában legyőzötten fordul félre. – Jehangir! Az anyukád jött érted.

Jehangir megkönnyebbülést érzett, hogy kiszabadulhatott a Mody család fogságából. Szó nélkül távoztak, anyja a mathoobanoo csomóit igazgatta zavarában.

A szerencsétlen kifakadás következményeképpen a fagyos viszony elkerülhetetlen volt a két asszony között. Bár Mrs. Mody nem volt bőbeszédű, s nem hagyta, hogy a családi bajok és csalódások befolyásolják a jószomszédi viszonyt. Most azonban, Firozsha Baagba költözésük óta először, folt esett a korábban nagyra értékelt udvariasságon.

Reggel, amikor a muchhiwalla megérkezett, ellentétben a korábbi idők gyakorlatával, Mrs. Mody, ahelyett, hogy közösen alkudozott volna, megvárta, amíg Mrs. Bulsara végez. Az ajtó kémlelőnyílásán át figyelte, amint az árus a halainak frissességét bizonygatta.

– Ide nézzen, bai, saféd paani – mondta hallal a kezében, a kopoltyúi mögött szorítva, amíg fehéres folyadék szivárgott elő. Miután Mrs. Bulsara fizetett és távozott, Mrs. Mody jelent meg, a másik nő pedig elfoglalta helyét a saját kémlelőnyílásánál. Ez így ment néhány napig, amíg a fagyos viszony oldódott, és minden visszatért a régi kerékvágásba.

Kivéve Jehangirt. A következő vasárnap ismét kénytelen volt otthon hagyni megfogyatkozott gyűjteményét. Kínos helyzetét fokozta, hogy Mrs. Mody szívélyesen tessékelte be:

– Gyere csak, bawa –, de a mosolyában rosszindulat bújkált.

Dr. Mody az íróasztalánál ült, leeresztett vállal, keze a szék karfájáról csüngött alá. Az asztal üres volt, sehol egy bélyeg, a szekrényajtó is zárva. A megszokott összevisszaság hiánya örömtelenné és rideggé tette a szobát. A férfi rosszkedvű volt. A szarkalábak helyett fájdalom és levertség tükröződött a szemében.

– Ma sem hoztad az albumot?

– Ma sem. Nincs új bélyegem – erőltetett Jehangir mosolyt az arcára.

Dr. Mody a gyulladt bőrt vakargatta a könyökén. Jehangirt figyelte, amikor megszólalt:

– Valami szörnyűség történt a spanyol táncosnős bélyegemmel. Ide nézz – és mutatta az üres dobozt. – Eltűnt.

Félve tekintett Jehangir szemébe. Aggódott, hogy olyat fogja látni benne, amit nagyon nem szeretne. De nem kerülhette el. Dr. Mody szavai felidézték a diáktitkár egy héttel korábbi beszédét, és az esemény minden borzalma megjelent Jehangir arcán, dr. Mody veszteségét és kiábrándultságát lezáró, megszégyenítő utóiratként.

Dr. Mody becsukta a dobozt. A fiú reakciója, csöndessége, és hogy az albumot megint otthon hagyta, a férfi legszörnyűbb gyanakvását erősítette meg. S ami még megalázóbb, a jelek a feleségét igazolták. Végtelen szomorúsággal állt fel.

– Mennem kell, valami fontos ügyben várnak az egyetemen.

Úgy váltak el, hogy a következő vasárnap szóba sem került.

Jehangir nem látogatta meg többé. Napokig az eltűnt bélyeg járt az eszében. Mi történhetett vele? Burjor bácsi túl gondos volt ahhoz, hogy elkeverje, sőt, soha ki se vette a dobozából, és a doboz még megvolt. De nem bánta, hogy őt vádolja lopással. Patla Babu és Jhaaria Babu, azonkívül Eric és az elcsent bélyegek kapcsán érzett szégyenérzete olyan erős volt, a kihágásért kapott büntetés olyan jelentéktelen, szinte semmi, hogy most az igazságtalan vádat is teljesen magától értődőnek vélte: a vád helyrebillentette igazságérzetét.

Az első néhány vasárnap, hogy otthon maradt, anyja kérdőre vonta. A gyönge kifogások, hogy leckét kell írnia, hogy Burjor bácsinak nincs új bélyege és unalmas mindig ugyanazokat nézegetni minden vasárnap, nem nyugtatták meg az anyját. Végül arra magyarázta bélyeggyűjtés abba- maradását, hogy fia érzékeny lélek és megzavarta a Mody család szerencsétlenül alakuló belviszálya. Örült, hogy fia az ilyen finomságokat is észreveszi, s később már nem bolygatta az ügyet.

4
Pesit nem látták többé Firozsha Baagban. Hiánya először megkönnyebbülést váltott ki a legtöbb szülőben, azután kíváncsiságot. Apránként kiderült, hogy Poonába küldték, bentlakásos iskolába.

A fiúk továbbra is megszokott játékaikat űzték az udvaron. De általában hiányzott belőlük az a tűz, ami korábban a bágyadt bombayi, tengerparti estéket kiszámíthatatlanná tette. Az estéket, melyek oly könnyen rabul ejtettek felnőttet, gyereket egyaránt, körbefonva őket a fáradtság és lehangoltság hálójával, melyben szinte megállt a fojtogató idő.

Jehangir nem ücsörgött többé a “C” épület kőlépcsőin. Kényelmetlennek találta, hogy nap nap után összeakadhat dr. Modyval. Ráadásul a fiúk, akiket korábban játék közben szemlélt, összefüggést láttak abban, hogy Pesit bentlakásos iskolába küldték, hogy Jehangir eddig jó barátságban volt dr. Modyval és hogy dr. Mody mostanában állandóan szomorú és kétségbeesett – ezt régen sikerrel leplezte, de most mindenki láthatta. A fiúk nehezteltek Jehangirra. Bármi szerepe volt is az események alakulásában, nyílt ellenszenvet tanúsítottak vele szemben.

Dr. Mody nem volt többé az a jó kedélyű alak, akit a fiúk úgy kedveltek. Ahogy az autója befordult a házak között, még mindig integetett, de nem jelent meg szarkaláb a szeme körül, nem mosolygott, nem tréfálkozott.

Két év telt el azóta, hogy a Mody család Firozsha Baagba költözött.

Az iskolában Jehangir ugyanúgy elszigetelődött, mint a Baagban. Korábbi nőies vonásai az utóbbi időben a küszöbön álló férfiasság jegyeit öltötték. Eric D’Souzát kicsapták, mert meg akart erőszakolni egy alsós fiút. Jehangirnak ehhez az ügyhöz nem volt köze, a legtöbb osztálytársa mégis az ő éretlen fejjel elkövetett titkos ügyleteivel és a bélyegek elfricskázásával hozta összefüggésbe az esetet. Patla Babu és Jhaaria Babu is máshová tette át székhelyét az iskola mellől. A bombayi rendőrség, félreértve a szegénységet megszüntetni kívánó nemzeti programot, időről időre razziákat tartott, melyek során összefogdosták az utcai árusokat, koldusokat, alkoholistákat, nyomorékokat, hajléktalanokat és éhezőket, és mikrobuszokban a város határain kívülre szállították őket. Amikor az emberiség hulladéka visszaszivárgott a városba, újabb razziát tartottak. Patlát és Jhaariát is egy ilyen alkalommal szedték össze; ők soha nem is kerültek vissza Bombayba. Szemtanúk szerint a standjukat összetörték, és Patla Babu még egy lathit is kapott az arcába, amiért az áruját próbálta védelmezni. Senki sem látta őket többé.

Két év telt el azóta, hogy Jehangir utoljára meglátogatta dr. Modyt.

Eljött az idő, hogy Dr. Modyt újra áthelyezzék. Amikor az elkerülhetetlen bekövetkezett, Ahmedabadba utazott, hogy elintézze a költözködést. Mrs. Mody néhány nappal később ment volna utána, Pesi továbbra is a bentlakásos iskolába járt, és a tervek szerint ott is maradt.

Így, amikor dr. Mody szívelégtelenség miatt bekövetkezett halálának híre megérkezett Ahmedabadból, Mrs. Mody egyedül volt a lakásban. A távirattal megtörten ment át a szomszédba.

A Bulsara család segédkezett neki a temetést intézni. A holttestet autón szállították Bombayba, ahol hagyományos temetést terveztek, párszi szertartással. Pesi is hazajött az eseményre, aztán visszautazott a bentlakásos iskolába.

Az esemény még napokkal később is beszédtéma volt, először a “C” épület lakói közt, azután az “A”-ban és a “B”-ben is. Mindenki együttérzésett Mrs. Modyval, és hogy a holttest Ahmadabadból történő, két napig tartó utaztatása benne milyen borzalmas dolog, az végeérhetetlen beszélgetések tárgyává vált. A párszi hagyomány tiltotta, hogy a holttestet illatos kenetekkel dörzsöljék be, így dr. Mody teteme a kocsi csomagtartójában, jegelt ládában nyugodott, a Dekkán fennsík hőségében azonban így is szörnyű bűzt árasztott. Néhányan megjegyezték, hogy a kínszenvedés, ami dr. Mody földi maradványainak részévé vált, a magasságos büntetése volt azért, mert elhanyagolta apai kötelességeit és szomorúságot okozott a feleségének. Szegény dr. Mody, mondogatták, egész életében egy napot sem hagyott volna ki fürdés és hintőpor nélkül, erre föl halálakor ezt kell elszenvednie. Volt, aki megbízható forrásokra támaszkodva még azt is számon tartotta, hány üveg férfikölnit használt fel Mrs. Mody és az autó másik három utasa az út során – kizárólag bekölnizett zsebkendőkön keresztül tudtak lélegzetet venni. És azt is hozzátette, hogy a négy utas ezután soha többé nem tűrte semmilyen kölni illatát; számukra egy kölnisüvegből felszálló illat egyet jelentett a dr. Mody oszló testét rejtő csomagtartó felnyitásával.

Egy évvel a temetés után Mrs. Mody még mindig a Firozsha Baagban lakott. Az idő és a fájdalom meglágyította vonásait, Jehangir sem annak a nyers, savanyú arcú asszonynak látta már, akinek az első vasárnapon megismerte. Az asszony már végleges otthonának tekintette a lakást, és a Baag felügyelő bizottsága helyt adott kérelmének “az előre nem látható szerencsétlen körülmények” okán.

Volt, aki ellenezte ezt a határozatot, különösen azok családok, amelyek gyermekeik esküvőjét halasztották el amiatt, hogy nem akadt megüresedő lakás, de a többség, a dr. Mody iránt egykor érzett megbecsülése jeléül elfogadta a döntést. Pesi továbbra is a bentlakásos iskolában maradt.

Nem sokkal azután, hogy kérelmét elfogadták, Mrs. Mody felkereste Mrs. Bulsarát. Elücsörögtek és a régi időkről beszélgettek; amikor odaköltöztek, meg arról, mennyire örült dr. Mody, hogy hosszú évek vándorlása után végre egy ilyen párszi közösségben élhet, mint Firozsha Baag, aztán a férje és közte kipattant nézeteltérésről Pesi fiúk jövőjét illetően. Könnyek szöktek a szemébe, és Mrs. Bulsara szemébe is, aki a mathoobanoo szegélyével törölgette az arcát. Mrs. Mody beismerte, hogy rendkívül gyűlölte Jehangir vasárnapi látogatásait, jóllehet olyan rendes fiúnak tűnt, de aggódott, hogy szegény Burjorji elhanyagolja Pesit.

– De nem tehetett róla, ilyen volt. Néha azt kívánta, Khoedai bárcsak egy lánnyal ajándékozta volna meg a fiú helyett. Pesi mindenben csalódást okozott neki, minden tervét keresztülhúzta, és… – ezen a ponton Mrs. Modyn heves zokogás vett erőt.

Amikor a zokogás alábbhagyott, ezt kérdezte:

– Jehangir itthon van? – Nem volt. – Megmondaná neki, hogy vasárnap jöjjön át? Tízkor. Csak egy kis időre.

Jehangir egy kissé elbátortalanodott, amikor anyja átadta neki az üzenetet. El nem tudta képzelni, miért szeretne Mrs. Mody találkozni vele.

Vasárnap, ahogy készülődött, tudatában felrémlett a dr. Modyval töltött vasárnapok emléke, a kedves ember, aki barátjává fogadta, aki egy új világot nyitott meg a számára, és aki olyasmiért marasztalta el, amit el sem követett. Maga előtt látta, ahogy a szürkésvörös helyeket vakargatja a könyökén, és az arcán ülő szomorúságot, amikor nyilvánvaló tépelődés után véget vetett a barátságuknak. Jehangir se akkor, se azután nem vádolta magában dr. Modyt. Tudta, hogy a körülmények egyértelműen az ő vétkességét bizonyították, és tudta, milyen sokat jelentett az a bélyeg dr. Modynak.

Mrs. Mody karon fogva vezette be.

– Kérsz valamit inni?

– Köszönöm, nem.

– Ne félj! Mindig olyan félénk voltál.

Kérdezősködött a tanulmányairól, hogy milyen tárgyakat tanul a középiskolában. Aztán mesélt egy kicsit Pesiről, aki még mindig a bentlakásos iskolában tanul, már kétszer kellett évet ismételnie. Felsóhajtott.

– Azért kértem, hogy gyere át, mert szeretnék neked adni valamit. Valamit, amit Burjor bácsi hagyott hátra. Sokáig gondolkoztam a dolgon, Pesit nem érdekli, és én sem értek hozzá. Elfogadod a bácsi gyűjteményét?

– Az albumot a fiókból? – kérdezte Jehangir kissé meglepődve.

– Az összeset. Az albumot, a dobozokat, mindent, ami a szekrényben van. Tudom, hogy jó kezekbe kerül, Burjor is így tenne.

Jehangir nem jutott szóhoz. Nem gyűjtött már bélyeget, és már nem izgatta úgy az egész, mint régen. Ugyanakkor tisztában volt vele, milyen hatalmas a bácsi gyűjteménye, a puszta mérete is lenyűgözte. Visszaemlékezett arra a csodálatos érzésre, ami akkor töltötte el, amikor először vetett pillantást a szekrény belsejére, a rengeteg édességes dobozra, kartondobozra, kekszes dobozra…

– Elfogadod, ugye? Nekem tennél vele szívességet – fűzte hozzá az asszony, és Jehangir bólintott.

– Ráérsz ma egy kicsit? Mindegy is, elviszed, amikor lesz időd.

Jehangir azt mondta, megkérdi az anyját, és visszajön.

Az ágya alatt volt egy óriási fém hajókoffer. Itt-ott már behorpadt, és a fedele sem zárt tökéletesen. Évek óta nem nyúlt hozzá senki, békésen rozsdásodott az ágy alatt. Anyja beleegyezett, hogy kidobják a bőröndből a szőnyegeket, és amíg Jehangir albumba rendezi őket, itt tárolják a bélyegeket. A fiú kiürítette a bőröndöt, kitörölte, barna papírral bélelte ki a belsejét, és visszament a szomszédba, hogy hazahordja az új szerzeményeket.

Néhány forduló múlva dr. Mody szekrénye üresen állt. Jehangir körülnézett a szobában, ahol egykor annyi boldog órát töltött. Az íróasztal és a két szék ugyanolyan, mint régen. Megfordult, indulásra készen, de aztán hirtelen eszébe jutott a fiók. Igen, ott volt dr. Mody első albuma, amit Nusserwanji bácsitól kapott.

Lapozgatni kezdte a zsúfolásig telt oldalakat. A lapok sajátos hangon zizegtek – mi volt olyan különös ebben a zizegésben? Aztán előtört emlékeiből az első vasárnap, és szinte hallotta dr. Mody lágy, ihletett hangját, ahogy ígéretekről, álmokról beszél. Ez a hang teljesen más volt, mint a jókedvű, tréfálkozó modor, ami a doktort általában jellemezte, és Jehangir emlékezett messzeségbe tekintő pillantására is, amikor a bélyegekről beszélt. Ez a tekintet egészen más volt, mint az a szigorú, haragos pillantás, amit Pesi kapott, amikor Jehangirt szekírozta…

Mrs. Mody lépett be a szobába. Jehangir riadtan csukta be az albumot.

– Ez az utolsó forduló.

Köszönetet akart mondani, de az asszony a szavába vágott:

– Nem, dehogy. Ne hálálkodj. Te teszel szívességet azzal, hogy elviszed. Segítesz végrehajtani Burjor szándékát.

Megfogta a fiú karját.

– Még azt akartam mondani, hogy egy bélyeg hiányzik a gyűjteményből. Az, amelyik egy táncosnőt ábrázol.

– Tudom! – mondta Jehangir. – Az veszett el, és arról hitte Burjor bácsi, hogy én…

Mrs. Mody megszorította karját, a fiú elhallgatott. Halkan, bűntudat nélkül ejtette ki a szavakat:

– Nem veszett el. Én tüntettem el.

Szeme könnybe lábadt, nézte a fiú hitetlenkedő arcát. Még mást is akart mondani, elmagyarázni mindent, de nem volt rá képes, csak kapaszkodott Jehangir karjába. Végül remegő hangon annyit tudott kipréselni magából:

– Bocsáss meg egy öregasszonynak! – és megpaskolta a fiú arcát. Jehangir szó nélkül távozott, nagyon elszégyellte magát.

A következő néhány napban megpróbálta valahogy rendszerezni a bélyegeket. Abban reménykedett, hogy előbb-utóbb visszatér filatéliai érdeklődése, de a remélt változás nem állt be: a feladat végleg hiábavaló, száraz és unalmas maradt. A jelentéktelen papírnégyszögek nem keltek életre úgy, ahogy dr. Mody szobájában minden vasárnap tízkor. Jehangir lecsukta a fedelet és visszatolta a koffert az ágy alá, ahol évek óta nyugodott háborítatlanul.

Anyja időről időre emlékeztette a bélyegekre.

– Csinálj már velük valamit, Jehangoo!

Azt felelte, hogy majd ha lesz rá kedve és ideje. Egyelőre nem érdekli.

Aztán néhány hónap elteltével újra előhúzta a bőröndöt az ágy alól. Mrs. Bulsara reménykedve figyelte a háttérből, de nem mert beavatkozni se tanáccsal, se biztatással: Jehangir kritikus korban volt, tudta ezt az asszony, ilyenkor a gyerek hajlamos egyenesen az ellenkezőjét tenni annak, amire a szülei kérik.

De az előző éjjel Jehangirt egy sajátos, halk, a jelek szerint a hajókoffer mélyéről érkező, zizegő hang zavarta álmában. Hogy másnap miért rángatta elő, az Mrs. Bulsara számára azonnal nyilvánvaló volt.

A felhajtott fedél alól svábbogarak csapatai tűntek elő. Megpróbáltak fedezékbe vonulni, de a fiú papucsa végzett néhányukkal. Az anyja is odaszaladt, a chappal végével odacsapott néhányszor, de a bogarak nagy része eliszkolt az ágy elérhetetlen sarkaiba vagy a bőrönd mélyebben fekvő réseibe.

Egy futó pillantás is elég volt, hogy lássák, a svábbogarak mellett fehér hangyák is birtokba vették a bőröndöt, és az összes albumot megrongálták. Azokon a bélyegeken is volt sérülés, amelyek nem mentek teljesen tönkre. Vagy a perforációjuk ment tönkre, vagy olyan barna foltok jelentek meg rajtuk, amilyeneket az otthoni rovarok hagynak maguk után.

Jehangir kezébe vette az egyik albumot, és felnyitotta. A lapok azon mód szétporlottak. Eszébe jutott, mit szokott mondani dr. Mody.

– Ez lesz a szórakozásom, ha nyugdíjba megyek. Azokat az éveket a bélyegeim rendezgetésével akarom tölteni.

Burjor bácsi szenvedélyének megtépázott maradványai lassan visszapotyogtak a kofferbe.

A rozsdás, horpadt hajókoffer mellett térdelve Jehangir furcsa módon nem érezte a veszteség okozta fájdalmat. Miért nem? – tűnődött. Sőt, inkább egyfajta megkönnyebbülést érzett. Beletúrt az értéktelen papírhalomba, oly sok vasárnap délelőtt munkájának foszlányaiba. Itt-ott megállt a keze, hogy Jehangir tárgyilagos pillantást vethessen a rovar rágta bizarr mintákra, a rovarokéra, amelyek éjszakáról éjszakára lakmároztak az ágya alatt, amíg ő aludt.

Szinte észrevehetetlen vállrándítással felállt, és lecsukta a fedelet. Kétsége nem volt, hogy a bőrönd már semmi értéknek nem ad otthont.

FORDÍTOTTA TÁRNOK ATTILA

Forrás: Mistry, Rohinton: “The Collectors”. Swimming Lessons: Tales from Firozsha Baag. London: Secker, 1990, 79–103.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.