Ricardo Reis Tahitin

(részlet)

63. A görög sziget

feljegyzés Lídiának

Ezen a görög szigeten
egyszer boldogok voltunk, emlékszel?
Zizegtek a babérfák.
Játszott a szél aranyos fürtjeiddel.
Hüpnosz1 álmot bocsátott ránk.
Sokáig aludtunk, egymást átölelve.
A sziget is élt álmunkban.
De nem úgy, mint egy ember. Nem!
Éreztük jelenlétét mégis.
Nyugalommal töltött el
s a szél hangján suttogott,
gyertek csak, kövessetek
és mi követtük, noha rajta álltunk, mégis
körülöttünk lebegett testetlenül
és vezetett át a babérligeteken,
hátunk mögött nyugtalanítóan morajlott a tenger,
mintha figyelmeztetni akart volna a veszélyre,
amely a testetlen sziget
alattomos suttogásában rejtőzködik,
ugrásra készen lapít
a zizegő babérlevelek között,
vagy egy fügefa ízletes gyümölcsei között bujkál.
Dombra értünk fel és hirtelen szembe találkoztunk
egy bizonnyal több ezer éves
görög templom romjaival.
A falak már kidőltek
Elgurultak a fűbe a dór oszlopok.
Olyan volt a templom, mint egy halott vadállat.
Fehér csontjai, – a falak, az oszlopok,
a márványtörmelékek
vádlón meredtek ránk, de a különös sziget,
mint akinek határozott célja van,
egyenesen a romos szentélybe vezetett.
Megdöbbentem a templom hajdani bejárata
nem kelet felé nyílott,
mint a görög templomoké általában,
hanem nyugtalanító módon északnak,
s hirtelen döbbentem rá, ez nem Apolló-templom,
ez Dionüszosz – szentély,
akárcsak a fehér kapu Naxosz szigetén!
Kik építhették, döbbentem meg, míg Lídia,
talán a változatlanul sugdolózó sziget
tanácsait követve, ide-oda tekintgetett,
hajladozott, mintha keresni akart volna valamit.
A nyugtalanságérzetem erősödött,
talán mert itt, a romos szentélyben már nem hallottam
a dübörgő tengert. Valami eszelős némaság
borult ránk, mint egy búvárharang
s már éppen figyelmeztetni szerettem volna Lídiát,
ideje távoznunk innen, amikor felsikoltott
s az egyik sarokban, elmozdítva néhány követ
egy rejtekhelyre bukkant,
minden bizonnyal a szél hangján sugdosó
sziget tanácsait követve.
Hasra vetette magát, hogy valahogyan
átpréselődjön a szűk résen,
Mire én sztentori hangon ordítottam rá: “csak ezt ne!”
És egyszerre riadtunk fel.
Már késő délután volt,
a babérligetfák levelei megszűrték a napot,
mintha rácsokat láttam volna kedvesem arcán.
Megborzongtam s úgy döntöttem,
vele teljes egyetértésben,
hogy nem megyünk el az esti hajóval,
pár napig még itt maradunk,
ezen a rejtelmes szigeten,
kitapasztalni csodáit és fölfedezni titkait.
Az volt az érésünk rejteget valamit előlünk.
De fel fogja fedni hamarosan, mert célja van velünk.

64. Harmadik levél Alexander Searchnak. Jöjjön!

Kedves Search, irodádból ki kéne végre jönnöd.
Tahiti rejtelmes hely. Gyönyörűek a lányok.
Kezdődhet új életed. El kéne ide jönnöd!
Föladva az avantgárd aszkéta, hiú gőgjét!
Másképpen fogod látni ezentúl a világot,
ha ide látogatsz, beteljesítve álmod,
amit mindannyian szívünk legmélyén őrzünk
s a meghittség percében szemérmesen idézünk.

Könyvet is írhatnál! Gauguin aktjai várnak,
Öregasszonyok, nyilván, de szívesen mesélnek
a vörös hajú piktorról, hisz lefestette őket,
mikor még üdék voltak, fiatalok és szépek.
Élnek a férfiak is, akik vadászni hívták,
él egy kereskedő, ismeri minden titkát
Gauguin műveinek, számtalan képét őrzi,
őt is megszólaltatnád, hiszen szeret beszélni.
Az a fiú is él még, aki elcsábította
a vízesés alatt. S ez se maradt titokba.
Hisz őt is lefestette. A képen fiatal még,
S most öregen idézi vörös férfiszerelmét.
Ne tétovázz! Gyere! A tengerparton várlak,
ahol tünékenyen bújócskáznak az árnyak.
Áttetsző levegőből nevet ránk Ariel,
mindenkit elvarázsol. Ezért is gyere el!
Együtt lehetnénk végre. A többiek is jönnek.
Így a heteronimák is végre összejönnek
és megismerik egymást! Fernando is eljő,
megtapasztalhatjuk hát milyen is a teremtő,
ki minket megálmodott. De miért is, ki tudja?
Életet lehelt belénk, műveink összehozta,
kiengedve Ariel szellemét a palackból,
s a kópé szellem azóta fantáziánkban tombol.
Ezért is kötötted a Sátánnal szerződésed.
Verssoraid között süvöltözik a végzet.2

Ne tétovázz, kedves Search. Ülj hajóra s gyere,
meglátod, hogy lenyűgöz Tahiti szelleme.

65. A sziget rejtelmei
/folytatás/

Ami után a kis vaporetto elpöfögött,
egymásra meredtünk Lídiával
és összecsomagolva dolgainkat, előkészítve
a zseblámpákat, ezúttal működtek,
nem mint a gyászos emlékezetű tibeti barlangban
és minden eshetőségre készen
a gyufákat és a gyertyákat is,
megindultunk a babérligetben,
arrafelé, amerre álmunkban jártunk immár.
(Tisztáztuk ő is ugyanazt álmodta amit én,
és akkor riadt fel, amikor hason csúszva akart volna
bepréselődni a résen, de én sikoltva tiltakoztam.)
A lemenő nap ellenfényében
aranyzuhatagként vakított a haja,
s már az sem zavart,
hogy a babérlevelek árnyéka,
arcára vetülve, állandóan baljós rácsokat idézett.

Kiértünk a ligetből,
egy fügefa mellett álltunk meg,
minden eshetőségre készen
befaltunk néhány ízletes fügét,
majd határozottan indultunk tovább,
noha most a sziget mélyen hallgatott,
nem hallottuk rejtelmes utasításait,
csak a csalafinta szél zizegtette a babérleveleket
és reszketett a távolabbi olajfák között,
a szél, amely a cseles Odüsszeusznak is csábos
tanácsokat adott hajdanán,
amikor annyit könyörgött,
támadna már fel,
dagassza már a vitorlákat,
hogy indulhassanak a felszántatlan tengeren,
távoli partok felé, ahol bizonnyal
gyönyörű nimfák várják őket…
Mi után törekedett Odüsszeusz, a hős,
miközben otthon várta a hűséges Penelopé?
Mit akart elérni,
ő, akinek úgyszólván minden sikerült,
amit csak eltervezett?
Mi ösztönözte?
Igen, az volt az érzésünk, megállott az idő,
kiestünk az időből
és most a történelemben kóválygunk,
bármikor nimfákkal, héroszokkal,
najádokkal találkozhatunk mi is.
Éreztük az álmok ravasz istenének,
Hüpnosznak is a jelenlétét.
Itt repült a szárnyas bokájú Hermész is
és valahol távol, a domb túlsó oldalán,
bánatosan fújta furulyáját a mezők víg istene,
a kecskelábú Pán,
a szép Szeléné után sóvárogva,
aki hamarosan feltűnik az égen,
miután tengerbe hal a nap.
S erre kószálhat az unatkozó Dionüszosz is,
elvégre az ő romba dőlt templomát keressük,
amely annyira elevenen
állott előttünk ikerálmunkban.
S most hirtelen, mint egy délibáb
tűnt fel a dombtetőn,
a lemenő nap fényében
fehér csontokként villództak a ledőlt oszlopok,
és váratlanul megint meghallottuk
a sziget rejtelmes hangját.
“Erre! “Erre!” “Ne tétovázzatok!”
S mi egymást átölelve, reszketve léptünk be
a romba dőlő Dionüszosz-szentély belsejébe.
Hátunk mögött utolsót lobbant és elveszett a nap,
egy életfogytiglani pillanatra vérvörösre varázsolva
a tenger zöldesen-haragosan sustorgó vizét,
de Lídia már ezzel sem törődött,
lehet észre sem vette,
az alvajárók biztonságával indult
a sötét sarok felé,
ahol csakugyan ott derengett az álombeli rés,
valamely befalazott, rejtett kamra bejárata.
S már tudtam, aligha tarthatom vissza,
be fog hatolni oda, bármi történjen is.
Sóhajtottam s künn mélabúsan pengette a szél
a babérfák smaragdzöld leveleit,
éreztük mámorító illatukat is,
s még jól hallhatóan morajlott a tenger,
mintha csak figyelmeztetni akart volna valamire.
De akkor megint megszólalt bennünk a sziget
csalafintán számonkérő hangja
s már nem volt visszatérés.
A ravasz, gondolkodó sziget,
görög földön vagyunk,
jöhet egy görög hasonlat!,
megtalálta Akhilleusz sarkunkat, a kíváncsiságot,
s ettől kezdve azt csinált velünk amit csak akart.
Most épp a rommá dőlt Dionüszosz szentélybe vezetett.
Õ tudta miért,
s mi szélütötten, tétovázás nélkül,
hallucinatórikus állapotban hagytuk, hadd vezessen,
noha a tenger riadt morajlása figyelmeztetett,
veszélyes útra tévedtünk,
amelynek beláthatatlan következményei lehetnek,
de már nem volt megállás!
Nem volt visszatérés!
Lépegettünk, mint az alvajárók.
Egyszerűen nem cselekedhettünk másképp.
Nem voltunk már ura akaratunknak.
Egy szeszélyes és áttekinthetetlen parancsot követtünk.
Egy élő organizmus,
egy titokzatos sziget utasításait.

  1. Az álmok istene a görög mitológiában.
  2. Search 1907 október 2-án szövetséget kötött a sátánnal. A szerződés negyedik pontja így szól: “…a szerződő felek soha nem feledkeznek meg az emberi szenvedésekről és fájdalomról…”
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.