Nem az, hogy húzódni, elhúzódni.
A húzódás testi sérülés,
és hogy lelkivé válik, az kevés,
az olyan, mint a hírekben: “A rengés
9 embernek került legalább
az életébe”. Átfordult jelentés,
értsd, nem is minden az élet. Az ósdi
bagatellnek hitt húzódás tovább
húzza meglétét, mint szinte akármi.

Izomkötegben csillagokat látni,
hogy dühít, ha filmet látsz, mint keresnek
világunkon kívüli csillagot
a tudósok, ah, a rápazarolt
összegek, halma jobbra-összegeknek!
Ezt mondd, némán. Fennszóval viszont
kiordítod a viszolyt, az iszonyt
jelenítõ sikolyt: sok kis ficam
az izomban, mint csillagok, ha vannak,
s nem csupán vágyfantáziák rohannak.

Komplex-e a húzódás vég-soron?
Nyegle mondásokkal már nem rokon:
“Csak szabad árral lehet szabadúszni”,
ilyenekkel. S ha rejtélyét ezerrel
kötöd mégis lágyékhoz vagy gerinchez,
karodban trombózis-félelmeinkhez,
vagy akármit akárhogy elemezhetsz,
teheted titkoddá lovadat, azt,
kire fogadtál: Kezem-Lábam (törném);
és kezed zúztad, aztán madarad
kicsi sánta, az lett. Ez nem maradt
(ön-combhúzódás nélkül), elvi örvény,
Ennyiben. Komplex élet, tudta Tolsztoj,
de annyi jelentéktelen személy is.
Csábít így szólnod: “Eztán, ugye…” Mit szólj.
Húzódozz, körbe nem érhet köröd,
hozzá rettegõ lelked kiköpöd,
ahogy újra jön, éjten, az a Fétis
Rettegés, hogy lassan véged… kisiklott
(egy szerezmény, egy szerelvény), ami
izmodat szálra fogja bontani.
Sose lesz szabad jártod – egyre buktod.

És így tovább. A lassú gyógyulás sem
javít rajtad, maradsz nyegle, clever, cool,
legjobb esetedben undorra fordul,
önmegtagadásra, ami lehetnél,
csillagkörképzet, görbe egyenes.
A párhuzamok találkája lesz,
egyenlõségjel összegörbülése.
A húzódás az éles haloványa,
sûrûben ritkító nyeklés a kése,
hangja oly értelmetlen – s igazol,
hogy csak benne vagy, mint a semmi vájja,
hogy is szólnál és mirõl s valahol.