ANGYAL SZÁLL

Ebben a szalagházban lakom.
Az épület anyaga: vasbeton.
Egy régi rendszer hagyatéka.
Szürke. Szürke. Szürke.

Na most figyelj! A lift
mûködik. Zümmögve jár.
Nem kell gyalog futni fel
a tizedikre. Az élet szép.

A visszereket megkíméljük,
lúdtalpakat nem gyötörjük,
a szemetet nem szórjuk el,
havidíjat befizetjük.

Ki lehet boldogabb Vitéznél?
Szabónál? Özv. Lakosnénál?
A lakógyûlés nagy család,
együtt õrzi aranyát.

Mert itt mindenki gazdag.
Sok jelentése van a szavaknak.
És ha jõ az alkonyat,
egy angyal száll a ház felett.

CSENDÉLET

Forgolódik. Õ van ébren.
Zokni ázik a képzelet vizében.
Fékezett habzású az éjszaka.
Száll, száll a rémálmok lábszaga.

TÁGULÓ MIKROKOZMOSZ

Fenekestül felfordítani a lakást,
délelõtti program.
Beszagolok minden sarokba,
ahogy sose szoktam.

Folyik-e ott lelki élet,
és merre van folyása?
Bútor a bútorhoz odahajol-e?
Az ember megvizsgálja.

Felnagyítom a szobát,
tágul a mikrokozmosz.
Érdekelnek bizonyos részletek,
de sunyin takar a százéves kosz.

Fûszerezve némi testiséggel,
hátamnak dõl a lakás.
Csak szorongok, mint aki nem tudja,
õ engem, vagy én õt kutattam át.

VENDÉGSÉGBEN

A háziasszony a hifitorony gombjával
lehalkítja a forgalmas városrész zaját,
és egyetlen mozdulattal felkattintja a holdat.
Kedélyesen üdítõvel kínálnak.
Felhajtsam-e méregpoharam?
A székem alatt sziszegõ kígyóról
nem akar tudomást venni senki.
Párizsi szél lebbenti meg a függönyöket,
Ady Endre lép be Lédával,
egy távoli sarokba húzódnak, és a fotel kárpitja
észrevétlen elnyeli õket.
Az unalmas beszélgetés egy kört rajzol körém,
melynek átmérõje a falióra
nagymutatójának hosszával azonos.
Éjfél után kicseréljük arcainkat,
az addig észrevétlen kék szem,
mint feszített víztükrû medence fog felbukkanni
egy évekkel késõbbi álomban.
Táncolni, valakihez is hozzásimulni
szerencsére nem kell.
Köszönés nélkül távozom.