(Kontra)galopp

javított utószinkron

a nagy egyezményes fogalmakat sosem bagatellizálva éppen eleget gondolva hazára anyára
a születendõ néhány kisgyerekre múlásra és a szerelemre adózva a szellemi napsugárnak
és jól megbecsülve a látszatszabadságot mely még öncsalás képében is igen áldott ki hinné
olykor miben lelsz fonálra melyet sorsod elé gombolyít a párka s emel mint a nemzet majd
csúnyán odavág ha jön az óra kamaszkorom feslett tudatával így leltem a földimogyoróra
a mókuslét alján egy szeles tavaszi délelõtt volt a kezdet mikor alapos önbizalomban edzett
igazgatónk a timurok zajos csapatát az alma mater mellett a senkik földjére kivezényelte
s önmagával valamint sosem látott magokkal telve kijelölte a frontvonalat a köves és meszes
felvonulási terepbe ültetni a gömbölyû kis magokat melyekre rázuhogott a locsolási osztály
az anarchista kertészkedés persze utólag érdekes poszt már hisz míg néhány száz méterre
a rabokat verték csak amerikai ez a mogyorós érték melynek lágyan zöld levelei idõvel
elegánsan kinõttek de tiltott gumók nemigen teremtek a szüretelõknek s nyolcadikra az ügy
csöndben elfelejtõdött diri bácsi az egy párt felé szakosodott közben az ültetvény helyén
visszaállt a gazos koszos puszta s miután már az unatkozó diák is megunta a terméketlen
turkálást valami értékesebb lelet után múló epizóddá vált az egyszeri ötlet mint szomszédék
kamrájában az izraeli rágógumis csomagok ha jó anyámnak segítve nem látogatom gyakran
a természetesség fakó napjaiba öltözött piacot szõlõlevelekbe burkolt sárga vajjal színes
köcsögökben az igazi tej fölét és a kék kannákból szûrt friss tejet e törékeny motívumot ma
nem emlegetem ha útközben nincs az az illatozó fabódé és az a nagydarab öreg bácsi kire
a vágyakozás miatt mindenki kíváncsi mert a szitán pörkölt gesztenye délszaki bája a mézes
szellõt suhintó sütõtökök barokkos áriája és az új dimenziókba emelt telt pirított napra fénylõ
tökmagok szaglásra szánt érzetein továbbhaladva kirítt e tájból némi folklórt kellett még
keverni mellé a keleti éjszakából ha ártatlan tekintettel a kis koheró két kilót kért az öregtõl
kutyafaszából s nem várva meg hogy röpüljön utána a tüzes lapát keresztbe inalt a nyüzsgõ
téren át mi pedig visszaértünk az ázsiai trendre ám örökre elkezdõdött a magok nagy emléke
talán a madárlét furcsa harca valaki így akarta analóg a mikor még van mivel nincs kivel
fordított bölcsességét feszengve lesve többnyire üres zsebekkel bámultál a pirított szemekre
melyek ráadásul idõvel pimaszul sokasodtak jól menedzselt mogyorói támadtak a hazai
bokroknak déli ihlettõl fölfelé kúszva csavarodtál volna kesernyés mandulára aztán az idegen
kesudiónak lett nagy ára s mint hûséges prosztó barát egy forintért a jól pirított napraforgó is
visszajárt adva valami furcsa tartást néhány feledhetõ meccsnek mivel az éhes nyálkahártyán
ezek a különös illatok hosszan megeredtek s még foggal bontottad a héját melybõl kagylók
titkos gyöngyeként néz rád mai napig ez a kis olajos ingerlõ lelet kissé feledtetve szociális
szegénységedet aztán a korhely létezés zsongít át némileg a szakadékon lassan az idegesen
tüzelõ gyomorra lesz jótékony hatással a magvak pépe kifogni egy stílusosan kezelt zacskó
árút éppen elég lesz ízletes ebédre s lassan már nem is a rafinált csomag árfekvése az érdekes
javulgató pénztárcád átsegít a pitiáner érdeken melyben mûfajokra bontva a földimogyoró
vezeti a népszerûségi listát de közben még az egyre inkább körömmel bontott meleg napra
is kacsint rád s bár némileg zsákbamacska fényesedõ tasakokban a boltokból dõlni kezd
a sózott mogyorósok telített standja belesimulva valami ismeretlen vákuumcsomagolásba
frissen annak mennyei étke ünnepi fészkeket rak a szádba bárhol köcsögbe borítva zsebbõl
is citálva s ha a dohányzás tiltott kínjaira váltva õsi matatásra vágyva megveszed melegen
a héjas változatot a szemetelés diszkréten visszafogott misztériumában hétköznapi módon
alkotsz egy nagyot elõbb a leletet a tok vékonyuló végén kipattintod majd jön az ujjbegyek
türelmes morzsolása melyben már fölszaglik a pirítás és az alany nyers nembeli leheletének üde
násza az érettség és megtisztulás mélyébõl húzott anyag ízlelõ bimbókkal fegyelmezett
különös varázsa a nyelés kissé debilisre sikeredett méltósága melybõl az íz egzotikus zamata
még visszaüzen s a táplálkozás e nagyüzem végül desszerttel lesz tele a madárperspektívából
magasra épül az ember szelleme s hogy a történelmi mélységet se feledjük olykor õsi tájakon
kerengünk s a vogul vendégvacsorákon egyszer csak elénk tolják a mitikus fenyõmagot mire
hümmögünk egy nagyot elérzékenyülve gondolva a népdalokra de hogy azért ne csak olcsó
regölésbe fúló gyöngyharmattal fényesedjék az este bokra tüzes italunkból zavartan jókorát
húztunk magunk vagyunk megint magunk évtizedek múltán e magos magas csúcsról kezdünk
ereszkedésbe elõbb csak tekintetünkbõl csúszik ki a zárva termõk kellemetlenül fájó keménye
aztán a listán kezded elõbbre tolni a nehezen bontható tökmagot végül az álkapocs szögének
enyhe eltolása ad még némi illúziót a magolásra míg csak felsebzett ínyekkel e tragédiát be
nem végzed alulról támasztva meg ezt a bonyolult egészet hol a téli fagyok kegyetlenségével
húzódik szíved felé az enyészet és a kikerülhetetlen romlás így aztán összetörten ácsorogsz
most már a bõségtõl fényesedõ plázák telt pultjai elõtt hol van már az a szintén szegényes
egykori délelõtt mikor pénzed a maradékra sem futotta s az illatokból ingyen szippantottál
naponta nagyot öreg most itt lenne az alkalom ám érzelmesebb pillanatokban a kirakodást
már fátyolos szemekkel nézed mivel zabálnád a tömérdek olajos finomságot csöppet sem
érdekelve milyen egészségügyi átok sújtaná e vöröskeresztes mohóságot utószor teletömni
a súlyos kóroktól foszladozó belsõ zsákot ám a történetnek lassan vége a motívumot bár alig
sikerül dugdosnád vissza az egészbe mivel a külsõ szemlélõnek szánalmas periféria de nem
nekik írunk jobban szólva nincsen lénia a belsõ szenvedésre s e kínlódásban lassan visszaáll
a béke a konyha felõl is betör a mai húsleves illata menj csak vissza menj haza hiszen alig
vagy a versben tizennégy éves fél évszázad mire dubai roppant tornyaira ébredsz most még
csak akácporos fuvallatok lengetik a vékony csupasz lábad a zuhogó idõben tudom nincs
elég bocsánat sem elég ok hogy visszafelé elmerengjek de talán a magos ösvény teremtett
némi kedvet a lelki fonalak kuszaságát megérteni hiszen akkor még vékonyan kent zsíros
kenyér volt a reggeli és majdnem kézbõl rúgták a tizenegyest arra nem emlékszem a kisdiák
miként merengett ha az élet sûrûjébe beleütközött vékony szálként himbálózott még az elme
és aligha tükrözött gondolati fegyelme értelmi mozzanatot máig sem értem puritán anyukám
miért vásárolt az iskolától búcsúzván az illatozó rózsacsokorból nagyot még ha a zsúfolt
tornateremben az elmenõk nevében én adtam is a végsõ programot errõl sosem beszéltünk

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.