Mit keresünk Alaszkában?

Jack háromkor tette le a munkát. Kilépett az állomásról, beült a kocsiba, és egy lakásához közeli cipőbolt előtt állt meg. Föltette a lábát a próbazsámolyra, és hagyta, hogy az eladó fűzze ki a cipőjét.
– Valami kényelmes kellene – mondta neki –, sima strapacipő.
– Máris mutatom – felelte az eladó.
Három pár cipőt hozott elő, és Jack azt a bézs színű, puha darabot választotta, amelyben könnyed- nek és ruganyosnak érezte a lábát. Fizetett, és hóna alá kapta a cipődobozt, benne a használt bakancsával. Járás közben az új cipőjét nézegette. Az autóban úgy érezte, egészen lazán helyezi át a lábát egyik pedálról a másikra.
– Szóval új cipőt vettél – mondta Mary. – Hadd lássam.
– Tetszik? – kérdezte Jack.
– A színe, az nem, de biztos nagyon kényelmes. Rád fért már egy új cipő.
Jack megint a cipőjét nézegette.
– Most megfürdöm – mondta.
– Ma korán lesz vacsora, Helen és Carl áthívtak magukhoz estére – mesélte Mary. – Helen szerzett Carlnak egy vízipipát a születésnapjára, és már nagyon ki akarják próbálni. – Jackre pillantott. – Van kedved?
– Hánykor?
– Hét körül.
– Jó.
Mary még egyszer megnézte magának az új cipőt, és vágott egy grimaszt.
– Fürödj meg – mondta Jacknek.
Jack kinyitotta a csapot, és levetkőzött. Egy darabig csak heverészett a kádban, majd egy kefével megpróbálta kiszedni a motorolajat a körme alól. Leöblítette a kezét és a szeméhez emelte.
Mary benyitott a fürdőszobába.
– Hoztam neked egy sört.
Beburkolta a pára, amiből jutott a nappaliba is.
– Egy perc, és kész is vagyok – mondta Jack. Beleivott a sörbe.
Mary a kád szélére telepedett, a kezét Jack combjára tette.
– Megjöttél a frontról – mondta neki.
– Megjöttem a frontról.
Mary végigsimította Jack combján a nedves szőrt, azután tapsolt egyet.
– Na, ezt hallgasd meg! Voltam ma egy állásinterjún, és azt hiszem, meg is kapok egy munkát – Fairbanksben.
– Alaszkában?
Mary bólintott.
– Mit szólsz hozzá?
– Világéletemben Alaszkába vágytam. Biztosnak tűnik?
Mary megint bólintott.
– Tetszettem nekik. Azt mondták, jövő héten kiértesítenek.
– Nagyszerű. Adnál egy törülközőt? Kiszállok.
– Megyek és megterítek.
Jack ujjbegyei és lábujjai kifehéredtek és ráncosak lettek. Kényelmesen megtörülközött, azután tiszta ruhát húzott, és fölvette az új cipőjét. Megfésülködött és kiment a konyhába. Míg Mary az asztalra rakta a vacsorát, Jack megivott még egy sört.
– Arról volt szó, hogy mi visszük a vaníliás szódavizet meg a rágnivalót – mondta Mary. – Be kell ugranunk a boltba.
– Vaníliás szóda és rágcsa. Meglesz.
Amikor befejezték az evést, Jack segített leszedni az asztalt. Azután kocsiba ültek, és vaníliás szódát, krumplis és kukoricás csipszet meg hagymaízű sós kekszet vettek a boltban. A kasszánál Jack még vásárolt még egy marék U-No csokit.
– Tök jó – mondta Mary, amikor meglátta.
Megint hazamentek, leállították a kocsit, és átballagtak Helen és Carl lakásához.
Helen nyitott ajtót. Jack az ebédlőasztalra tette a nejlonszatyrot. Mary a hintaszékbe ült, és bele- szimatolt a levegőbe.
– Elkéstünk – szólalt meg. – Nélkülünk is elkezdték, Jack.
Helen fölnevetett.
– Elszívtunk valamit, amikor Carl hazaérkezett, de a vízipipát még nem gyújtottuk be. Avval azért megvártunk titeket. – Helen a szoba közepén állt és a többiekre vigyorgott. – Lássuk, mi van abban a nejlonban. Hoppá! Tudjátok mit? Az egyik kukoricacsipszet máris megkezdem. Kértek?
– Most vacsoráztunk – felelte Jack. – De azért mindjárt eszünk ebből is. – A fürdőszobában elállt a víz, kihallatszott Jack fütyörészése.
– Van itthon pálcikás jégkrém és M&M drazsé is – sorolta Helen. Az asztal mellett állt, és bele- nyúlt a burgonyacsipszes zacskóba. – Ha Carl még ebben az életben kimászik a zuhany alól, begyújtja a vízipipát. – Kinyitotta az egyik kekszes dobozt, és egyet a szájába vett. – Tudjátok mit? Ez tényleg állati jó.
– Képzelem, mit mondana rád egy illemtanár – mondta Mary.
Helen nevetett és a fejét rázta.
Carl kijött a fürdőszobából.
– Sziasztok. Szevasz, Jack. Mi olyan mulatságos? – vigyorodott el. – Behallatszott a nevetés.
– Helenen nevettünk – mondta Mary.
– Helen csak úgy nevetgélt – tette hozzá Jack.
– Nem bír magával – mondta Carl. – Nézzenek csak oda, micsoda szajré! Tölthetek mindenkinek egy vaníliás szódát? Máris beindítom a pipát.
– Kérek egy pohárral – mondta Mary. – Hát te, Jack?
– Csak keveset.
– A Jack ma tiszta ideg – magyarázta Mary.
– Ezt most mért kellett mondanod? – kérdezte Jack, és Mary felé fordult. – Ettől tényleg tiszta ideg leszek.
– Á, csak hülyéskedtem – mondta Mary. Leült Jack mellé a kanapéra. – Csak hülyéskedtem, cucókám.
– Jaj, Jack, nehogy már tiszta ideg legyél. Inkább megmutatom, mit kaptam a születésnapomra. Helen, nyisd ki az egyik vaníliás szódát, addig beindítom a vízipipát. Teljesen kiszáradtam.
Helen átvitte a dohányzóasztalra a csipszet meg a sós kekszet, majd elővette az egyik vaníliás szódát, és hozzá négy poharat.
– Előbb-utóbb beindul a buli – mondta Mary.
– Ha nem koplalnék egész álló nap, minden héten rám jönne öt kiló – közölte Helen.
– Tudom, mire gondolsz – mondta Mary.
Carl kihozta a hálószobából a vízipipát.
– És ehhez mit szólsz? – kérdezte Jacktől. A vízipipát is a dohányzóasztalra tette.
– Nem semmi – válaszolta Jack. Fölemelte, nézegette.
– Úgy nevezik, hogy nargilé. Legalábbis így hívták azon a helyen, ahol vettem. Ez elég kicsi, de azért megteszi – nevetett Helen.
– Hol szerezted? – kérdezte Mary.
– Mi? Abban a kis lukban a Negyedik utcán. Ismered a helyet – felelte Helen.
– Persze hogy ismerem. Valamelyik nap nekem is be kell ugranom hozzájuk. – Mary karba tette a kezét, és Carlt figyelte.
– Hogy működik? – kérdezte Jack.
– Itt rakod be a cuccot – mutatta Carl –, és ezt kell meggyújtani. Aztán itt kell megszívni, a füstöt pedig átszűri a víz. Jó ízű, és tényleg hat.
– Én is akarok venni egyet Jacknek karácsonyra – Mary Jackre nézett, elvigyorodott, és meg- simogatta a karját.
– Elfogadnám – mondta Jack. Kinyújtotta a lábát, és a cipőjét nézegette a fényben.
– Na, kipróbálhatod – mondta Carl, és vékony füstcsíkot fújt ki. Átadta a szívócsövet Jacknek. – Mindjárt kiderül, hogy rendben van-e.
Jack beleslukkolt a csőbe, bent tartotta a füstöt, és továbbadta a csövet Helennek.
– Maryé az elsőbbség – mondta Helen –, én majd csak utána. Nektek van még mit behoznotok.
– Nem fogok ellenkezni – így Mary. A szájába csúsztatta a csövet, és gyorsan kétszer is megszívta. Jack a víztartályban keletkezett buborékokat bámulta. – Tök jó – és továbbadta a csövet Helennek.
– Tegnap este már bejárattuk – mondta Helen, és hangosan nevetett.
– Még reggel se volt teljesen magánál, amikor fel kellett kelnie a gyerekekhez – nevette el magát Carl is. Nézte, mekkorát szív Helen a csőből.
– Tényleg, hogy vannak a gyerekek? – kérdezte Mary.
– Jól. – Carl a szájába vette a cső végét. Jack belekortyolt a vaníliás szódába, és a buborékokat nézte a víztartályban. A búvársisakból előtörő buborékokra emlékeztették. Lagúnát képzelt maga elé, pompás halrajokkal.
Carl továbbadta a pipát.
Jack felállt, nyújtózkodott.
– Hová mész, cucókám? – kérdezte Mary.
– Sehová – válaszolt Jack, és visszaült. A fejét csóválta, és elvigyorodott. – Atyaisten.
Helen nevetett.
– Mi olyan mulatságos? – kérdezte egy idő után Jack.
– Hát, nem is tudom – mondta Helen. Megtörölte a szemét, és megint elnevette magát. Mary és Carl is vele nevetett.
Később Carl lecsavarozta a vízipipa felső részét, és belefújt az egyik csőbe.
– Néha eldugul.
– Mire mondtad, hogy én tiszta ideg vagyok? – kérdezte Jack Marytől.
– Tessék?
Jack Maryre meredt és pislogott.
– Azzal jöttél, hogy tiszta ideg vagyok. Miért?
– Már nem emlékszem, de pontosan tudom, mikor vagy olyan. – felelte Mary. – De most csakis jó dolgokról beszélgessünk. Lehet?
– Lehet. Csak azt akartam megjegyezni, hogy nem értem, miért mondtad. Mert ha nem is voltam tiszta ideg, attól, hogy mondtad, máris majdnem felrobbantam.
– Ha úgyis ebben a cipőben jársz… – mondta Mary. A kanapé karfájára dőlve nevetett, de úgy, hogy még a könnye is kicsordult.
– Mi van? – kérdezte Carl. Először Jackre nézett, azután Maryre. – Akkor erről lemaradtam.
Valami tunkolnivalót azért csinálnom kellett volna a csipszhez – mondta Helen.
– Volt itt még egy üveg vaníliás szóda, ugye? – kérdezte Carl.
– Kettőt vettünk – felelte Jack.
– És elfogyott volna mind a kettő? – csodálkozott Carl.
– Ittunk mi már egyáltalán? – nevetgélt Helen. – Nem, még csak az egyiket nyitottam ki. Azt hiszem, hogy csak az egyiket. Szóval nem emlékszem tá, hogy egynél többet nyitottam volna ki – mondta Helen és nevetett.
Jack Marynek adta tovább a vízipipát. Mary megfogta Jack kezét, és a szájába vette a csövet. Jack azt figyelte, milyen soká tart, mire a füst előgomolyog Mary szájából.
– És egy kis vaníliás szóda? – kérdezte Carl.
Mary és Helen nevetett.
– Azzal meg mi van? – kérdezte Mary.
– Gondoltam, megihatnánk egy pohárral – mondta Carl, Maryre nézett és elvigyorodott.
Mary és Helen nevetett.
– Most mi olyan röhejes? – kérdezte Carl. Most Helenre nézett először, és csak utána Maryre. A fejét csóválta. – Komolyan mondom, nem értelek titeket.
– Lehet, hogy elmegyünk Alaszkába – bökte ki Jack.
– Alaszka? – csodálkozott Carl. – Ott is van valami? Mi a fenét fogtok csinálni?
– Én nagyon nem bánnám, ha elmehetnénk valahová – vetette közbe Helen.
– Most mi nem tetszik itt? – kérdezte Carl. – És mit csinálnátok Alaszkában? Komolyan kérdezem. Kíváncsi vagyok.
Jack bekapott egy krumplis csipszet, és beleivott a vaníliás szódavízbe.
– Nem tudom. Mit is kérdeztél?
Mire Carl, kis szünet után:
– Ott is van valami?
– Mit tudom én. Kérdezd meg Maryt, ő aztán tudja. Mary, mi a fenét is fogok én ott csinálni? Esetleg olyan óriáskáposztát termesztek, amilyenről te is olvastál.
– Vagy tököt – szólt közbe Helen. – Nevelj tököt.
– Leszakítod a nagy lóvét – mondta Carl –, ideszállítod a tököt mindenszentekre, és majd én leszek a nagyker.
– Carl lesz a nagyker – ismételte meg Helen.
– Pontosan – mondta Carl –. Nagyot kaszálunk.
– Meggazdagodunk – mondta Mary.
Carl kisvártatva fölállt.
– Tudom, mi esne most jól: egy kis vaníliás szóda.
Mary és Helen nevetett.
– Röhögjetek csak – vigyorgott Carl. – Ki kér rajtam kívül?
– Mit? – kérdezte Mary.
– Hát vaníliás szódát.
– Úgy álltál fel, mintha beszédet akarnál tartani – jegyezte meg Mary.
– Eszem ágában sincs. – Carl a fejét csóválta, és nevetett. Leült. – Jó a cucc.
– Több is lehetne – mondta Helen.
– Mi? – kérdezte Mary.
– Pénzünk – felelte Carl.
– De nincs – mondta Jack.
– Véletlenül nem U-No csokikat láttam én abban a nejlonszatyorban? – kérdezte Helen.
– Vettem párat – mondta Jack. – Az utolsó pillanatban szúrtam ki, hogy van.
– U-No csoki? Az finom – állapította meg Carl.
– Annyira krémes! – mondta Mary. – Elolvad a szájadban.
– Van itthon M&M drazsé és pálcikás jégkrém is, ha kér valaki – mondta Carl.
– Én kérek egy jégkrémet – mondta Mary. – Kimész érte?
– Igen, és behozom a vaníliás szódát is. Most jutott csak eszembe. Kértek egy pohárral? – kérdezte Carl.
– Hozz csak be mindent, aztán majd eldöntjük – kérte Helen. – Az M&M-et is.
– Egyszerűbb volna áttolni ide az egész konyhát – mondta Carl.
– Amikor bent laktunk a városban – mesélte Mary –, azt hallottuk másoktól, hogy reggel meg lehet mondani, ki volt belőve előző este. Csak rá kellett nézni a konyhaablakukra. Nekünk nagyon kicsi konyhánk volt, amikor bent laktunk a városban.
– Nekünk is – mondta Jack.
– Kimegyek, és majd meglátom, mit találok – mondta Carl.
– Jövök én is – ajánlkozott Mary.
Jack azt figyelte, hogyan vonulnak ki a konyhába. Nekidőlt egy díszpárnának, és nézte, ahogy lépkednek kifelé. Azután nagyon lassan előrehajolt. Hunyorított. Látta, hogy Carl fölnyúl a kredenc fölső polcára. Látta, hogy Mary hátulról Carlhoz lép, és átkarolja a derekát.
– Ezt most komolyan mondjátok? – kérdezte Helen.
– A legkomolyabban – válaszolta Jack.
– Mármint ezt az Alaszkát.
Jack Helenre bámult.
– Azt hittem, mondtál valamit – tette hozzá Helen.
Carl és Mary visszajött. Carl kezében egy nagy zacskó M&M drazsé meg egy üveg vaníliás szóda volt, Mary egy narancsos jégkrémet szopogatott.
– Szendvicset kér valaki? – érdeklődött Helen. – Van itthon hozzávaló.
– Hát ez nagyon jó – mondta Mary. – A desszerttel kezdünk, és csak utána jön a fő fogás.
– Nagyon jó – ismételte meg Jack.
– Most gúnyolódsz, cucókám? – tudakolta Mary.
– Ki kér vaníliás szódát? – kérdezte Carl. – Egy kör vaníliás szóda a társaságnak!
Jack kinyújtotta a poharát, Carl teletöltötte. Jack a dohányzóasztalra állította a poharat, de amikor érte nyúlt, fellökte, és a lé a cipőjére ömlött.
– A kurva életbe! – kiáltotta. – Nézzétek meg, ráöntöttem a cipőmre.
– Helen, hol egy törülköző? Hozzál egyet Jacknek – kérte Carl.
– Új cipő, most vette – mondta Mary.
– Látszik, hogy nagyon kényelmes – mondta egy idő után Helen, és odaadott Jacknek egy törülközőt.
– Én is pont ezt mondtam neki – vágta rá Mary.
Jack levette a cipőjét, és a törülközővel dörzsölgette a bőrt.
– Na, ennek annyi – jegyezte meg. – Ez a lé soha az életben nem jön ki belőle.
Mary, Carl és Helen nevetett.
– Apropó, olvastam valamit az újságban. – Helen az orra hegyére nyomta az ujját, és hunyorított. – De most épp nem jut eszembe.
Jack visszapréselte a lábát a cipőbe. Mindkét lábfejét a lámpa alá tette, és egyszerre méricskélte
a jobb- meg a ballábast.
Mit is olvastál? – kérdezte Carl.
– Tessék? – kérdezett vissza Helen.
– Azt mondtad, olvastál valamit az újságban.
Helen fölnevetett.
– Á, csak épp Alaszkára gondoltam, és eszembe jutott, hogy találtak ott egy jégbe fagyott ősembert. De nem is tudom, miről jutott eszembe.
– Az nem is Alaszkában volt – ellenkezett Carl.
– Lehet, de engem mégis Alaszkára emlékeztetett.
– Most akkor miért is emlegetitek Alszkát? – kérdezte Carl.
– Úgy sincs ott semmi – mondta Jack.
– Már megint tiszta ideg – vetette közbe Mary.
– Végül is mit fogtok csinálni Alaszkában? – érdeklődött Carl.
– Nincs ott mit csinálni. – Jack kinyújtotta a lábát a dohányzóasztal alá, azután megint kihúzta, hogy megnézze a fényben. – Kinek kell egy pár új cipő?
– Mi ez a zaj? – kérdezte Helen.
Hegyezték a fülüket. Kaparászás hallatszott az ajtónál.
– Ez Cindy lesz – mondta Carl –, beengedem.
– Ha már úgy is állsz, hozzál nekem egy jégkrémet – kérte Helen. Hátravetette a fejét, úgy nevetett.
– Én is kérek egyet, cucókám – csatlakozott Mary. – Jaj, mit is beszélek! Szóval Carl! Bocsi, azt hittem, Jackhez szóltam.
– Egy jégkrém ide, egy oda – összegezte Carl. – Te is kérsz egyet, Jack?
– Mi van?
– Kérsz egy narancsos jégkrémet?
– Egy narancsos jöhet – mondta Jack.
– Négy narancsos jégkrém rendel! – Carl hamarosan visszatért a jégkrémekkel, és körbeadogatta őket. Leült. Ismét hallatszott a kaparászás.
– Tudtam, hogy elfelejtek valamit. – Carl felállt, és kinyitotta a bejárati ajtót. – Te jó ég, hát ez nem semmi. Úgy látszik, Cindy ma étterembe ment vacsorázni. Na, ezt nézzétek meg.
A macska egy egeret hozott be a nappaliba, egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vegye a társaságot, majd a folyosóra vitte a zsákmányt.
– Láttátok, amit én láttam? – kérdezte Mary. – Az ilyentől tényleg tiszta ideg az ember.
Carl fölkapcsolta a folyosói lámpát. Erre a macska átvonult az egérrel a fürdőszobába.
– Megeszi – mondta Carl.
– Nem szeretném, hogy a fürdőszobámban egeret egyen. Légy szíves, zavard ki onnan – kérte Helen. – Gyerekholmi is van odabent.
– Onnan már nem fog kijönni – vélekedett Carl.
– És az egérrel mi lesz? – kérdezte Mary.
– Mi a fene lenne? Cindynek meg kell tanulnia vadászni, ha egyszer Alaszkába megyünk – mondta Carl.
– Alaszka? Hogy jön ide mindig Alaszka? – értetlenkedett Helen.
– Én tudjam? – Carl a fürdőszobaajtónál állt, a macskát figyelte. – Mary és Jack azt mondták, Alaszkába mennek. Cindynek pedig meg kell tanulnia vadászni.
Mary a tenyerére támasztotta az állát, és a folyosó felé nézett.
– Eszi az egeret – jelentette Carl.
– Megmondtam neki, hogy nem akarom, hogy Cindy egeret egyen a fürdőszobában. – Helen az utolsó kukoricacsipszet is bekapta. – Carl!
– Mi van?
– Azt mondtam, zavard ki a fürdőszobából.
– Az isten szerelmére… – kérlelte Carl.
– Látjátok? Ez az undorító macska most bejön ide – mondta Mary.
– És mit csinál? – kérdezte Jack.
A macska bevontatta az egeret a dohányzóasztal alá. Leheveredett mellé és megnyalta. A mancsába kapta az egeret, és lassan, a fejétől a farkáig végignyalta.
Ez a macska bevett valamit – mondta Carl.
– Futkos tőle a hátamon a hideg – mondta Mary.
– Pedig ez így természetes – nyugtatta Carl.
– Nézz csak a szemébe – mondta Mary. – Figyeled, hogy néz ránk? Ez tényleg bevett valamit.
Carl odament a kanapéhoz, és letelepedett Mary mellé. Mary közelebb húzódott Jackhez, hogy helyet adjon Carlnak. A kezét Jack térdén tartotta.
Nézték, hogyan eszi meg a macska az egeret.
– Sose adtok enni a macskátoknak? – kérdezte Mary Helentől.
Helen fölnevetett.
– Szívjunk el még egyet? – kérdezte Carl.
– Mennünk kell – mondta Jack.
– Hova ez a nagy rohanás? – marasztalta a vendégeket Carl.
– Igen, maradjatok még egy kicsit! – kérlelte őket Helen is. – Nem is kell még mennetek.
Jack Maryt bámulta, Mary Carlt. Carl a szőnyegen nézett valamit, a lába mellett.
Helen M&M drazsékat tartott a markában, azokból válogatott.
– A zöld a kedvencem – magyarázta.
– Reggel melóba kell mennem – mondta Jack.
– Tényleg tiszta ideg – jelentette ki Mary. – Láttatok már idegbajos embert? Tessék.
– Jössz? – kérdezte Jack.
– Kér valaki egy pohár tejet? – dobta be Carl. – Van kint egy kis tej.
– Kipukkadok a vaníliás szódától – mondta Mary.
– De már elfogyott – mondta Carl.
Helen nevetett. Behunyta a szemét, majd megint kinyitotta, és megint fölnevetett.
– Haza kell mennünk – szögezte le Jack. Kis idő múltán felállt, és így szólt: – Volt rajtunk kabát? Azt hiszem, nem hoztunk.
– Mi van? Én is azt hiszem, hogy nem hoztunk. – Mary ülve maradt.
– Ideje indulnunk.
– Menniük kell – mondta Helen.
Jack Mary hóna alá nyúlt, és felhúzta a kanapéról.
– Sziasztok – köszönt el Mary. Átölelte Jacket. – Úgy teletömtem magam, hogy mozdulni se bírok.
Helen nevetett.
– Ez a Helen mindenben talál valami nevetnivalót – mondta Carl, és elvigyorodott. – Most éppen min nevetsz?
– Nem tudom. Valamin, amit Mary mondott.
– Miért, mit mondtam?
– Nem emlékszem.
– Indulás! – szólt Jack.
– Sziasztok – búcsúzott el Carl. – És nyugi.
Mary nevetni próbált.
– Gyerünk – mondta Jack.
– Jóccakát – mondta Carl. – Jóccakát, Jack – hallotta Jack Carl nagyon lassú beszédét.
Odakint Mary belekarolt Jackbe, és lehorgasztott fejjel ment mellette. Lassan ballagtak a járdán. Jack az új cipője csoszogó hangjára figyelt. Élesen elkülönülve hallotta egy kutya ugatását, illetve mögötte a távoli forgalom zúgását.
Mary fölemelte a fejét.
– Jack, amikor hazaérünk, basszál meg, beszélgess velem, szórakoztass. Szórakoztass, Jack. Ma este szórakozásra van szükségem. – És szorosabban karolt belé.
Jack érezte a nedvességet a cipőjében. Kinyitotta az ajtót, fölkapcsolta a villanyt.
– Gyere ágyba – kérte Mary.
– Jövök.
Jack kiment a konyhába, és megivott két pohár vizet. Leoltotta a lámpát a nappaliban, és a fal mentén betapogatózott a hálószobába.
– Jack! – sivította Mary. – Jack!
– Jaj istenem, hiszen én vagyok. Keresem a villanykapcsolót.
Megtalálta a lámpát, Mary pedig fölült az ágyban. Csillogott a szeme. Jack fölemelte a vekker pöckét, és vetkőzni kezdett. A térde reszketett.
– Van még valami szívnivalónk? – kérdezte Mary.
– Nem maradt semmi.
– Akkor csinálj nekem egy italt. Innivalónk csak van! Ne gyere azzal, hogy nincs itthon mit inni.
– Csak egy kis sör.
Egymásra néztek.
– Akkor sört iszom.
– Tényleg kérsz?
Mary lassan bólintott. A szája szélét rágta.
Jack behozta a sört. Mary Jack párnájával az ölében ült. Jack átadta a sörösdobozt, bemászott az ágyba, és magára húzta a takarót.
– Elfelejtettem bevenni a tablettát – mondta Mary.
– Mi?
– Elfelejtettem a tablettát.
Jack kimászott az ágyból, és behozta. Mary fölnyitotta a szemét, Jack pedig a kinyújtott nyelvére pottyantotta a tablettát. Mary egy korty sörrel nyelte le. Jack visszabújt az ágyba.
– Fogd meg – kérte Mary. – Nem bírom nyitva tartani a szemem.
Jack a padlóra rakta a sörösdobozt, és a saját térfelén maradt az ágyban. A sötét előszobába bámult. Mary átvetette a karját Jack oldalán, és ujjaival a mellkasát birizgálta.
– Mit keresünk Alaszkában? – kérdezte.
Jack hasra feküdt, és kihúzódott az ágy szélére. Egy pillanat múlva Mary már horkolt.
Amikor Jack kinyújtotta a kezét, hogy leoltsa a lámpát, mintha látott volna valamit az előszobában. Tovább erőltette a szemét, és úgy érezte, megint látja – egy apró párszem volt az. A szíve nagyot dobbant. Pislogott, és nézte tovább. Lehajolt, keresett valamit, amit hozzávághatna. Az egyik cipője akadt a kezébe. Fölült egyenesen, és két kézzel fogta a cipőt. Hallotta a horkolást, és összeszorította a fogát. Várt. Arra várt, hogy még egyszer megmoccanjon, vagy valami kis hangot adjon.

FORDÍTOTTA BARABÁS ANDRÁS

Forrás: Raymond Carver, Will You Please Be Quiet, Please?, Vintage, 2003. 58–69.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.