Kettős kegyelet fûz a július 31-dike emlékéhez. Két, szívben-lélekben rokon-barát megdicsőülésének napja ez: A Petőfi Sándoré és az Egressy Gáboré. Az előbbi 1849. július 31-dikén fejezte be magasztos földi pályáját, atyám nem kevésbé dicsteljes küzdelemben vált meg porhüvelyétől ugyancsak július 31-dikén, 1866-ban, Brankovics előadása közben, a nyílt színpadon.

A correspondeáló lelkek delejessége útján, vagy: egy fensőbb hatalomnak az élet változásait szabályozó bölcsesége szerint, önként vagy önkéntelenül történt-e ama határnap kijelölése, e dátumok találkozása?… Ki tudná megmondani?!…

Petőfi halálában atyám egyetlen lelki barátját, Etel nővérem első imádóját, én ifjukori legbecsesebb ismerősömet siratjuk.

Üdvözült jós lelke a “szabadság” hajóján szállt tova, hová ihletsége ragadta… Mily fönséges útja az elköltözésnek, melylyel életünk legforróbb ohajtása teljesül!… Lehet-e a dicsőségnek tündöklőbb osztaléka, a becsvágynak magasztosabb foka, mint a hazáért halhatni meg?!…

Úgyde Petőfi nem halt meg! Õ él, a szabad-eszmék lelobogózott gályáján, melyet lángszelleme hord, kormányoz, szertevíve kincseit, hogy a világot elárassza vélük… Majd fölkeresi sorra az uj és ujabb nemzedékeket, hogy behatoljon az ígéret földjére, hová bennünket az emberiség megváltása hív!…

Szelleme megszentelt és örök… s a hazaszeretet ékes fegyvereivel ma is osztja-vívja a Hunok legyőzhetetlen, diadalmas harczait!…

A zsarnoki attrakczió, melyet szabadságharczunk lezajlása után, az elnyomatás éveiben, a rémuralom vesztegető, megfélemlítő szörnye, a testben-lélekben elgyötört nemzetre gyakorolt, elvonulttá tette a honfiak jobbjait, s kiki családi körében rejtegette legdrágább kincseit: szent fájdalmát, törhetlen hitét.

Atyám szerény tûzhelye szintén egyik menedékvára volt az üdülést kereső lelkeknek, akikkel bizalmasabb baráti viszonyban állt. “Megfogyva bár, de törve nem”, együtt kutatták távolban-közelben mindazt, ami látkörüket szélesbíthetné, s az ossziáni ködben biztató derengést talált.

Szélesbkörû vizsgálódásaik közepett tudomásukra jutott, hogy Amerikában módját találták az elhunytak szellemével való érintkezésnek, hogy: társaloghatnak velük, sőt: hogy a jövőt is megtudhatják tőlük.

Lett legyen bár máguszi erő, szórakoztatás, mechanizmus, fantazmagória, ami felröppent a szabad gondolkozás hazájában, fogadhatták-e e hírt közömbösen a haza sorsa fölött aggódók?… Atyám s barátai, lelki szükségből, kapva-kaptak rajta!

(…)

Birtokomban vannak atyám némely följegyzései a Petőfi szellemével folytatott tárgyalásról. Íme, néhány részlet, melyeket, mint szemtanú, hitem s meggyőződésem szerint, mindmáig kegyelettel megőriztem. A kérdések és feleletek folyama alatt, folyvást a nővérem ujjai voltak a kisasztalra föltéve.

Etel kérdezi: Ki az a szellem, amelyik nekem felelni akar?

Szellem feleli: Petőfi.

Atyám kérdezi az édesanyja szellemétől: Jól értettük-e, édes mami, hogy: Etelke szelleme Petőfi Sándor?

Atyám anyja feleli: Jól.

Atyám kérdezi Petőfi szellemét: Találsz-e örömet abban a fölfedezésben, hogy veled beszélhetünk?

Petőfi szelleme feleli: Oh igen! Nagy örömömet találom abban, ha veletek társaloghatom.

Atyám: Mi módon szokta veletek tudatni az Isten akaratát?

Petőfi: Mi módon? Azt tudnotok sok volna.

Atyám: Felfoghatjátok-e ti az Istent?

Petőfi: Te talán velem akarsz próbát tenni?

Atyám: Ezt nem értem; ez igen mély nekem.

Petőfi: De talán magasnak is beillenék.

Atyám: Él-e még magyar valahol a földön, kívülünk?

Petőfi: A cserkeszeken kívül, nincs más fajtánk.

Atyám: Attila természetes halállal halt meg?

Petőfi: Nem természetes volt halála.

Atyám: Hol halt meg Álmos vezér?

Petőfi: A Dnieperen túl.

Atyám: Nevezz egy magadnál tökéletesebb szellemet, akit mi ismerünk.

Petőfi: Shakspere.

Atyám: Ugy mondja a krónika, hogy Shakspere is szerette a bort?

Petőfi: Shakspere? De írt!

Atyám: Mikor szabadul fel a magyar nemzet a járom alól?

Petőfi: Nemsokára!

Atyám: A nemzeti kormány idejében színész leszek-e én?

Petőfi: Oh nem! (Egy évvel előbb halt meg: 1866-ban)

Atyám: Nem mondhatnád meg: mi leszek akkor én?

Petőfi: Várj!

Atyám: Amint látom: nem igen akartok velünk sokat tudatni titkaitokból?

Petőfi: Hát minek? Elég tudós vagy te itt a földön; ne készítsd előre magadat hozzánk; hadd maradjon akkorra is valami, ha majd színről-színre láthatjuk egymást ujra.

Atyám: Hát a szellemek tökéletesednek, mint szellemek?

Petőfi: A tökély olyan, hogy talán még a legtökéletesebb is tökéletesedhetik.

Atyám: Hol vannak azok a szellemek, akik nincsenek az emberekkel összeköttetésben?

Petőfi: Azt előbb tudni kellene, de nem én látom el őket útlevéllel.

Atyám: Valaki ismét megjelent az élők között nevedben: légy szíves felelni arra!

Petőfi: Nemcsak szíves, hanem kegyes is vagyok meg nem jelenni.

Atyám: Lehel czímû költeményednek megvan-e a vége valahol?

Petőfi: Nincs bíz’ ez itt e földön, ha csak e világból el nem kezdem; de ezt bajosan teszem.

Atyám: Nem maradt-e fenn valami kívánságod itt e földön, miben én szolgálatodra lehetek?

Petőfi: Nem, jelenleg, kedves barátom, semmi.

Atyám: Kérlek, egyetlen barátom, ha meg nem bántalak kérdésemmel: kicsoda ott fenn a te legjobb barátod?

Petőfi: Az Shakspere, te jól gondoltad, barátom.

Atyám: Mit üzensz Arany Jánosnak?

Petőfi: Azt, hogy semmi baj; csak ő legyen jó professzor, érted? Ember-ember, hová lettél, hogy Kőrösre el nem mentél?

Atyám: Hiszi-e Arany azt az üzenetet, amit hozzá küldöttünk?

Petőfi: Elhiszi azt Arany nemsokára.

Atyám: Mit üzensz Tompa Miskának?

Petőfi: Hiába üzenek, azt úgyis tudja, mi a teendője.

Atyám: Volt veled még valaki, mikor megöltek?

Petőfi: Én csak egyedül voltam.

Atyám: Ki volt utólszor veled pajtásaid közül?

Petőfi: Én mással nem voltam, mint veled utólszor, Gábor.

Atyám: Sokszor bánt az a gondolat, te látod lelkemet, hogy ha én akkor Mezőberénybe nem megyek, és téged Erdélybe nem viszlek, te talán most is élhetnél, miután éppen Aradra készültél Dam<->janich-ot látogatni?! Nem vádolsz-e engem azért, hogy talán én vagyok oka kora-halálodnak?

Petőfi: Oh nem, te nem, Gábor! Lelkedet látom én; az isten akarata volt; téged vádolnom nem szabad!

Atyám: Elég lesz-e mára az írás?

Petőfi: Feuerabend! Elmehetsz!

(…)

Etel, a Petőfi szelleméhez: Miért az egyik orczám pirosabb, mint a másik?

Petőfi: Mert egyikben a Gábor vére foly, a másikban anyádé, Zsuzsikáé.

Etel: Kívülem vagy még másvalakinek szelleme a földön?

Petőfi: Az én szellemem sohasem volt kétkulacsos.

Etel: Miért fáj az én mellem csontja?

Petőfi: Kedves Etelkém, te sokat is fáradsz velünk.

Etel: Most restek vagyunk a kérdésen gondolkozni; nem diskurálnál magadtól velünk?

Petőfi: Diskurálni? Parlez vous français?

Etel: Oui, mon ami!

Petőfi: No hát beszéljünk magyarul; mert jön a török, meg a franczia, savez vous?

Etel: Minek köszönjük, hogy ily költői kedvvel társalogsz ma velünk, virágvasárnapján?

Petőfi: A virágnak megtiltani nem lehet – hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet – ily kikelet legyen életed, Etelkém – virágvasárnapra kívánom ezt én! Petőfid – de elhidd!

Etel: Mit üzensz apámnak?

Petőfi: Üdvözlöm, ne feledjen!

Etel: Ott leszel a színházban, apám első fellépésekor?

Petőfi: Hogyne, ott leszek mindenkor.

Etel: Hol foglalsz helyet?

Petőfi: A karzaton.

(…)

Atyám: Õszintén a francziával tart az osztrák, vagy az oroszt segíti?

Petőfi: Az orosz tartja benne a lelket, hát hogy hagyná el?!

Atyám: Hol és mikor kapja az utolsó csapást az osztrák és az, aki benne a lelket tartja?

Petőfi: Jaj annak nem kis idő kell – ezek szaporák, mint a skorpió!

Atyám: E szerint hát bizonyosan el fog jönni a világszabadság napja?

Petőfi: Az még örök titok legyen előttetek!

Atyám: Ki jelenleg a legnagyobb hazaáruló?

Petőfi: Annak száma sincs, kívül-belül.

Atyám: Ki Európában a legnagyobb színész?

Petőfi: Az Rachel jelenleg.

Atyám: Ugyan, Sándor barátom, tud-e rólam valamit Shakspere barátod?

Petőfi: Hogyne, te létezel előtte, mint aki az ő bibliájának jó, hív követője vagy!

Atyám: Mikor láttuk egymást utólszor, Sándor?

Petőfi: Bem táborában.

Atyám: Bánod-e, hogy oly korán meghaltál?

Petőfi: Bánom.

Egressy Gábor, a híres színész és forradalmár, Petőfi barátja (és Törökországban a Kossuth-emigráció besúgója) az 1850-es években asztaltáncoltatással is foglalkozott, s szeánszain a kor legkiválóbb elméi is részt vettek (pl. Arany János, Jókai Mór és mások). Fiának emlékezéseiből közöljük e részletet. Ld.: Egressy Ákos: Társalgásunk Petőfi szellemével (1853). In uő: Petőfi Sándor életéből. Petőfi-könyvtár XI. Budapest, 1909. 92–93., 94–102.