Ismerek valakit – úgy is mondhatnám, van egy barátom –, aki jó ideje minden hónapban akkurátusan maga elé veszi a 2000-t, és elejétől a végéig elolvassa. Hézagmentesen végigolvassa. Minekután az első oldalon található tartalomjegyzékben ceruzával beikszeli azokat a cikkeket (verseket, elbeszéléseket, esszéket, tanulmányokat, kritikákat, beszélgetéseket, egyebeket), amelyeket valamiért érdekesnek, olvasásra érdemesnek tartott. Majd átadja a lapot feleségének – olvasásra. Utánolvasásra.
És innentől kezdve válna a történet igazán izgalmassá. Hogy mit tesz ezután a feleség. Hogy megfogadja-e férje ajánlatát. Hogy ajánlatnak veszi-e egyáltalán. Vagy előírásnak. Előírásnak az előolvasást. Az utánolvasás mikéntjére vonatkozó előírásnak. És hogy kíván-e jó utánolvasó lenni. Kíván-e a férje hűséges utánolvasója lenni. Kíván-e a férjének ilyen felesége lenni. Ilyen utánolvasós felesége. És hogy egyáltalán szereti-e, valóban szereti-e, ha valaki előre elolvas, előolvas neki. És hogy ez a valaki éppen a férje. Jó-e, lehet-e jó, ha egy férj előolvas. Ha a férj az, aki előolvas (ha már valaki mindenáron előolvas). Hogy pont ő, a férj az előolvasó. Hogy pont ő, az előolvasó a férj. Hogy pont ő az ő előolvasója. Hogy pont ő az ő férje.
Mint mondtam, az előolvasásra következő utánolvasás története, valamint az utánolvasás történetéből következő, belőle elágazó vagy vele párhuzamos, további lehetséges történet lenne igazán izgalmas.
Ezt a történetet azonban nem követem.
Ehelyett leragadok a történet részleges tanulságánál: a 2000 folyóirat akár egy ültő helyben is elolvasható, végigolvasható. Igazi fogyasztóbarát folyóirat. Néhány vers és elbeszélés, egy-két tanulmány vagy esszé, alkalmanként kritika, esetenként beszélgetés, szinte mindig valamilyen dokumentum. Van, hogy alkalmi szerkesztői döntésről árulkodik az aktuális cikkek csokra; van, hogy vasakaratú, tematikus feszességű koncepciót sejdítünk egy-egy lapszám mögött; van, hogy még címe, hívószava is van a számnak; és van, hogy csak úgy lazán elrendeződni látszik az anyag. Egyvalami viszont mindig, na jó, szinte majdnem mindig biztos: az alkalmi vagy rendszeres olvasónak minden esélye megvan arra, hogy erős százalékban (a pontos számszaki arány nem tartozik ehhez a mondatszerkezethez) elolvassa a lapot. Hogy így mintegy ellenőrizze az olvasószerkesztő munkáját. Hogy így mintegy maga is részt vegyen a szerkesztői munkában. Hogy így mintegy úgy érezze, neki írták, az ő érdeklődését, szokásait, elvárásait, személyiségjegyeit, kiismerhetetlen és törékeny személyiségét is tekintetbe véve írták, illetve írták és szerkesztették a lapot. Hogy így mintegy a lapot olvasva önmagát is olvassa. Na ez talán így egy kicsit sok. Legyen csak annyi, hogy mindig szívesen, értsd: szívből fakadó kíváncsisággal veszi a kezébe a 2000 aktuális számát.
Hozzászokott a formátumhoz, és számít a belsőségekre is. Megszerette a lap önmagára visszahajló műfajait, például az olvashatatlanság határait belülről vagy kívülről súroló „margináliákat”, vagy az „öv alatt” futó szemelvényeket. Örül annak, hogy a szépirodalom terén nincs mire elaprózni a figyelmét, hogy ráérősen koncentrálhat arra a (válogatott) kevésre, ami van.
Hogy a hangzatos, fellengzősen kerek számot címül választó folyóirat gyanúsan kerek évfordulóján még csak eszébe sem jut elgondolkodni a cím jelentésén. Lévén ez egyáltalán nem szükséges egy fogyasztóbarát folyóirat fogyasztásához.