Az Ember Önkéntes Kipusztulása Tömörülés (Önkipusz) kiskátéjából

         Éljünk soká, és haljunk ki!
         Köszönjük, hogy Ön sem szaporodik.

Biológia, szaporodás

– Mit vétettek a csecsemők az Önkipusz véleménye szerint? A Tömörülés nem bírja a csecsemőket?

– Önkénteseink ugyanúgy szeretik a csecsemőket kisbabákat, mint bárki más. Nem a gyerekneveléssel van itt gond, hanem a felnőttekével. Az eldobható pelenkák környezetszennyező hatása persze számottevő, de azért érett korban sokkal hosszabb ideig károsítjuk a környezetet, mint serdülőként.

Sajnos, akik gyereket terveznek, gyakran elfelejtik, hogy az a gyerek pár röpke év alatt felnő. Nem tagadjuk, hogy az ifjúság az élet legcsodálatosabb szakasza, legyen bár panda, párduc vagy akár ember az illető. Ezért olyan lehangoló belegondolni, hogy eljön még az idő, amikor ilyen kölykök már egyszerűen nem léteznek. Lehet, hogy egy kondorkeselyű-fióka nem olyan cukorfalat, mint egy kisbaba, de ha a többi élőlény túlélését is szem előtt tartjuk, kénytelenek vagyunk rangsorolni közöttük.

A gyerekek annál nagyobb jólétben nőnek fel, minél kevesebben vannak. Ha tekintetbe vesszük, miféle világot hagyunk rájuk – vagyis gondolunk az eljövendő nemzedékekre –, akkor nem mondhatunk mást: a szaporodás olyan, mintha egy lángban álló szállodában foglalnánk szobát kis szeretteink részére.

Aki úgy dönt, hogy nem hoz létre utódot – újabb személyt –, tanúbizonyságot tesz arról, mennyire mélyen elkötelezett híve az életnek.

– Nem arról van szó, hogy manapság nem a megfelelő emberek csinálnak gyereket?

– Akadnak, akik ezt állítják. De az is biztos, hogy aki ilyet mond, sohasem magáról, hanem mindig a többiekről beszél. A tökkelütött, tátott szájú bambákról, akiknek kár szaporodniuk. Akik túlságosan szegények ahhoz, hogy fölneveljék gyerekeiket, vagy annyira degeneráltak, hogy még csak nem is szeretik a kicsiket, sőt erőszakra is képesek velük szemben. Nem vitás: a logika azt diktálja, hogy a genetikailag hibás példányok ne adhassák tovább a defektusaikat. Ebben a véleményben az az állítás is megbúvik, hogyléteznek megfelelő emberek, akiknek érdemes továbbadniuk a génjeiket. Hogy léteznek okos, biztos anyagi helyzetű, felelősségteljes, szociálisan érzékeny emberpéldányok, akiknek érdemes egymás közt szaporodniuk.

Ám ha ez igaz is, arra már nincs bizonyíték, hogy az intelligens emberek autója kevésbé büdös kipufogógázt ereget, mint a félnótásoké. S mivel a módosabbak gyerekei anyagilag is jobban vannak eleresztve, mint a csóróké, túlfogyasztásuk miatt a gazdagok gyerekei fognak többet ártani a környezetnek.

Olyanok is vannak, akik azt mondják: vallási vagy politikai meggyőződésükhöz több támogató utódra van szükségük – csakis így tudnak javítani a világ helyzetén. No de ki garantálja, hogy leszármazottjaik épp a szülők eszméit fogják követni? A modern társadalmakban az ellenkezője szokott bekövetkezni. Arról nem beszélve, hogy ha egy gondolatrendszert csak azok tesznek magukévá, akik beleszülettek, akkor az a gondolatrendszer régen rossz.

Megint mások azzal jönnek, hogy fajtájuk a kisebbségek közé tartozik, vagy nemsokára kisebbséggé válik, ha nem tartanak lépést a szaporodásban. Akik rágörcsöltek a vérvonaltémára, azok komolyan gondolják, hogy legyünk többen „mi”, és legyenek kevesebben „ők”. Hogy ennek rasszizmus-szaga van? Miért, mi a helyzet amikor egy pár csakis fiút (vagy lányt) szeretne világra hozni? Ott szexizmust orrontunk. És az már az elitizmuson is túlmegy, amikor a hasonmásainkat szeretnénk reprodukálni, miközben minden áldott nap elhanyagolt gyerekek tízezrei pusztulnak el.

Egyébként a közös gondolkodású vagy genetikailag azonos csoportok létszámának szaporítása nem feltétlenül hoz előrelépést a társadalmi ranglétrán. A rivális populációk szaporodási csatái hoztak már hatalomváltást az „erősebb kutya” elvén működő társadalmakban, de a népesebb csoport egyedei attól még nem élnek jobban, hogy a nagyobbik szavazóbázishoz tartoznak. A hatalom kedvéért folytatott szaporodás voltaképp a tömeggyilkosság ősi hagyományának maradványa, azé a tömeggyilkosságé, melyet genocídiumnak nevezünk. A motívum mindkét esetben azonos.

Az Ember Önkéntes Kipusztulása Tömörülés önkéntesei persze tisztában vannak vele, hogy – sajnos – egy alkalmatlan faj csinálja a gyerekeket. Hiszen látszólagos különbségeink ellenére mindannyian a Homo sapienshez tartozunk. S amíg ennyire ijesztő tempóban halnak ki a fajok, addig egy újabb Homo sapiens szándékos létrehozása megengedhetetlen.

– Tegyük fel, hogy félelmetesen okos ember vagyok. Nem volna természetes, hogy átörökítsem a génjeimet?

– Vizsgáljuk meg ezt a nagy okosságot olyan intelligenciateszttel, melynek eredményes teljesítése után kiadható a szaporodási engedély, jó? A kérdés roppant egyszerű, ha tekintetbe vesszük, hogy naponta negyvenezer alultáplált gyerek hal meg, és hogy milyen sok faj pusztul ki az ember féktelen szaporodása miatt. Tehát: szerencsés ötlet-e még egy példányt létrehozni saját magunkból?

– De mit kezdjünk az ember szaporodási ösztönével?

– Miként a többi élőlényt, az embert is sok minden serkenti szaporodásra. Biológiai alapon azonban nem csecsemőkre, hanem szexre vágyunk. „Szaporodási ösztönünk” nem különbözik a mókus vágyától, hogy fákat telepítsen: az állat igazából élelmet akar tárolni, s vágya természetes megtestesülése egy fa. Ha azt állítjuk, a szex végül is szaporodási késztetés, akkor azt is mondhatjuk: az éhség nem más, mint székletürítési késztetésünk megnyilvánulása.

Kulturális alapon fölgerjedt vágyaink oly erősek lehetnek, hogy biológiai késztetésnek véljük őket, holott a szaporodási ösztönnek nem létezik semmiféle evolúciós mechanizmusa. Miért hagyunk fel a szaporodással, amikor már annyi gyerekünk van, amennyit szerettünk volna? S ha létezik a szaporodási ösztön, miért képes rengeteg ember ellenállni neki?

Pillantsunk vissza az ősi múltba, és képzeljük el, hogy a Homo erectus új Homo erectust szeretne létrehozni. A Homo erectusnak tisztában kell lennie azzal, hogy (1) szüksége van egy barlanglakó nőre, (2) párzania kell vele, és (3) utána még kilenc hónapig várakoznia is kell. Tekintetbe véve, hogy fajunk egyedeire milyen sűrűn tör rá a szexuális késztetés, nagyon is valószínű, hogy az emberi szexualitás funkciója elsősorban a párkapcsolatok megszilárdítása, és nem a szaporodás. Az embergyerekek oly hosszú időn át védtelenek, hogy a történelem előtti időkben talán a szülők párkapcsolatának erősségén múlt a túlélésük. A kutatások azt bizonyítják, hogy a bonobómajmok (akik talán a legközelebbi rokonaink) gyakrabban élnek nemi életet az örömszerzésért és társasági célból, mint a szaporodás kedvéért.

Az alábbi táblázat bal hasábjában a megrögzött gyerekcsinálók leggyakoribb indokai szerepelnek, középen a valódi okok, míg a jobb oldalon a szaporodás alternatíváit tüntettük fel.

– Mindig is szerettem volna gyereket. Tartogat számomra valami mást is az élet?

– Legtöbbünk nem éri be a „ne csinálj gyereket” parancsával. Akik még nem szülők, megfelelő alternatívákat keresnek. Férfiak és nők egyaránt segíthetnek a Föld „gyermekein”. Elmehetnek helyreállítani a természetes élőhelyeket, részt vehetnek erdőtelepítésben és így tovább. Aki semmiképpen nem akarja felcserélni az embert a természettel, az is talál rengeteg, családra, pótszülőre szoruló, örökbefogadásra váró gyereket, de a saját rokonságában is segíthet az elfoglalt szülőknek. Ráadásul nem csak
a gyerekek szorulnak segítségre, hanem az öregek, a rokkantak, a betegek is.

Kicsi korunktól azzal tömik a fejünket, hogy egyszer majd nekünk is saját utódaink születnek. Mikor jön a gyerek, hány testvére lesz? – kérdezgetik. Ha azt válaszoljuk, hogy „soha” vagy „sehány”, nyomban értelmet nyernek az alternatívák.

– Akkor most hagyjuk abba a szexet?

– Bár a legtöbb gyerek a nemi aktus következtében fogan meg, érdemes megvizsgálni, vajon a szex okozza-e az ember szaporodását. Tekintsük át a statisztikát. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint egy átlagos napon százmillió pár között történik nemi érintkezés – ez bizony csak 3,3 százaléka a hatmilliárd embernek. E szánalmasan alacsony szeretkezési arányszám 910 ezer terhességgel jár, hála a fogamzásgátlóknak és a sterilitásnak. A zigóták 55 százaléka különböző okok miatt nem jut el a születésig, becslések szerint ez végül naponta mindössze 359 ezernek sikerül. Vagyis a heteroszexuális együttléteknek kevesebb mint 0,4 százaléka idéz elő új emberéletet, ami jócskán a statisztikai hibahatár alatt van. A nemi érintkezés kapcsolata a szaporodással – lényegtelen kerekítéssel – nulla.

– Támogatja az Önkipusz az abortuszt?

– Kizárólag terhesség esetében. Komolyra fordítva a szót: a terhesség létrejöttét, ha csak mód van rá, meg kell akadályozni. A művi megszakítások zömét a nem kívánt terhességek miatt hajtják végre, s az Önkipusz határozottan ellenzi is a nem kívánt terhességeket. Igaz, a kívánt teherbe esést sem támogatja. S mivel az abortusz nem jöhet létre fogamzás nélkül, a fogamzásgátlók voltképpen a művi terhesség-megszakítások leghatékonyabb ellenszerei.

Halál

– Az új vírusok, a háborúk, a sok éhínség és mérgező hulladék előbbre viszi majd az emberiség kipusztulásának ügyét?

– Ne bízzunk vakon a kataklizmákban! A járványok éppenséggel megerősítik a fajt, amennyiben a létszáma elég nagy ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű túlélőt produkáljon. Mivel hatmilliárdnál is többen vagyunk, nincs az a vírus, amelyik mindanynyiunkkal végezni tudna. Ha 99,99 százalékunk kihalna, akkor is maradna 670 ezer természetes immunitást szerzett egyed a továbbszaporodáshoz, és szűk ötvenezer év alatt megint ott tartanánk, ahol ma. Már ahhoz is napi 200,000 új betegre volna szükség, hogy az emberiség lélekszáma stagnáljon.
A szenvedés és a halál segít, de nem oldja meg a kipusztulás problémáját.

Milliók vesztek oda a háborúkban, és az emberiség létszáma mégis növekszik. A háború általában mind a győzteseket, mind a veszteseket további szaporulatra sarkallja. Mozgósítások idején villámgyorsan feltöltik
a spermabankok készleteit. Egy háború végső soron inkább népességnövekedéssel jár, nem pedig -fogyással.

Gyakran rendeznek tömeggyilkosságokat is (általában háborúnak becézik), de a siker ilyenkor is csak átmeneti. Embereket öldösni nem csak célszerűtlen, hanem erkölcstelen is. Ettől soha nem fog javulni bolygónk életminősége.

Az emberiség intenzív kihalását, melyet a Föld eltartó képességének végességére alapozva jósoltak meg oly sokan, az Önkipusz szeretné elkerülni.

Lehetséges, hogy az Önkipusznak nem sikerül megakadályoznia az ökológiai összeomlást. Emiatt a szaporodást fontolgató pároknak azt javasoljuk: vegyék figyelembe, hogy születendő gyermekeikre esetleg borzalmas halál vár, gyorsan romló életfeltételek között.

– Meg kéne ölnünk magunkat?

– Ne álmodozzunk. A halálozási ráta növekedése nem javít a népsűrűségi mutatókon. Sokan hirdetik, hogy több halálesettel az emberiség létszáma is csökkenni fog. Tudjuk azonban a történelemből, hogy amikor többen halnak meg, még többen jönnek a világra! A szaporodás szabadsága, a gazdasági lehetőségek és az oktatás gyorsabban és elegánsabban ritkítja a tömeget. És ne áltassuk magunkat a Nagy Kaszás közreműködésével sem. Láttuk, hogy hiába mozgósítja csatlósait, az Éhínséget, a Betegséget és aHáborút – s az utóbbi időben mutáns testvérüket, a Plutóniumot –, hiába szaporázzák ezek tehetségük szerint, az emberiség lélekszámának növekedési üteme mégsem csökken.

Bár a Halál siralmas teljesítményt nyújt az emberiség létszámgyarapodásának lassításában, néhányan azon a véleményen vannak, hogy szolgálatait alaposabban ki kellene használnunk, mindannyiunk üdvére. Itt van mindjárt a finn Pentti Linkola – ökofilozófus és halász –, aki szerint egy újabb világháború nagy jót tenne a Földnek. „Ha az én kezem ügyében volna az a gomb, nem haboznék megnyomni, és az életemet is odaadnám azért, hogy sok millióval kevesebben legyünk.” Nem mondta meg, hány millió emberért játszaná el velünk ezt a roncsderbit, de még ha nyolcvanmillió áldozattal tudna szolgálni, akkor is csak egyetlen év növekedését küszöbölné ki. Még a néhai Garrett Hardin (egy másik ökológus) – aki szerint az éhezők etetésével úgyis csak az éhezők számát növeljük –, szóval Hardin is azt mondta, „sok- sok lehetőség nyílik előttünk, nem kell rögtön az erős kéz politikáját alkalmaznunk”.

Sokan állnak ki az emberiség likvidálása mellett, bár gyakran hiányzik belőlük a környezet megóvásának indítéka. Az Eutanázia Egyháza olyasmit hirdet, amit első hallásra sokan az Önkipusz elveivel azonosítanak: öngyilkosságot a Föld érdekében. A felekezet hírlevelében, a Szívd ki! című orgánumban a vallásalapító, Chris Korda (Michael Korda leszármazottja) erre biztat mindenkit, aki aggódik a Földért. A Gaia Felszabadítási Front inkább azt pártolja, hogy az emberek háborúban öljék meg egymást, „lehetőleg kézitusában, de még jobb, ha olyan biológiai fegyvert vetnek be, amely kizárólag embert irt”.

– Ha tagjai meghalnak, az Önkipusz is kihal?

– Ha egy eszme nem képes erőszak nélkül terjedni, meg is érdemli, hogy elfelejtsék. Az Önkipusz valamennyi önkéntese és támogatója egy szaporodó emberpár révén jött létre, mégis mindannyian megfogadták, hogy nem szaporodnak tovább. És sokan önállóan jutottak erre a következtetésre. Az ember önkéntes kipusztulásának eszméje maga is önálló életet él. Olyan eszme, melynek immár felvirradt
a napja – meglehet, hajszállal később a kelleténél.

– Az Önkipusz tulajdonképpen az öngyilkos szekták közé tartozik?

– Úgy tűnik, az ipari társadalom maga is öngyilkos szekta. A tagok törékeny fémdobozokban utaztatják a testüket, életveszélyes sebességgel és minden józan ok nélkül. És oly sok mérget fogyasztanak, hogy a húsuk megbukna egy húsfeldolgozó üzem hatósági ellenőrzésén. Ehelyett támogathatnánk az életet: az önkéntes kipusztulási program megfelelő gyógyír az emberiség kollektív halálvágyára.

– Nem volna egyszerűbb öngyilkosságot elkövetni?

– Ez a leggyakrabban feltett kérdés, és van is alapja. Ha úgyis tönkretesszük összes élőhelyünket, miért nem szüntetjük meg inkább saját életünket? De az efféle retroaktív születésszabályozás idegen
az Önkipusztól. Hiszen hivatkoztunk már arra, hogy a halálozási számok emelkedésével csak azt érjük el, amit a révész, aki a léket kapott hajót a lyuk betömése nélkül szeretné kimenteni. A szaporodás kétszer olyan gyors, mint a halálozás.

Természetesen nem kis feladat rábeszélni az embereket, hogy végre hagyjanak fel a szaporodással. Az öngyilkosság ötletét még nehezebb volna népszerűsíteni. Sohasem sikerülne elegendő számú embert rábeszélni, főleg ha már magunk is annyira meghaltunk, hogy egy szó se jön ki a szánkon. Az öngyilkosság sosem válik vonzó példává. A halál úgyis hamar eljön értünk – sokunkért nagyon is hamar. Egy átdolgozott élet után tucatnyi nyugdíjas év – nem olyan nagy kérés. Azokat az éveket pedig végre humanitárius akcióknak és környezetvédelmi ügyeknek szentelhetjük. Ha egy létező személy életét megrövidítjük néhány évtizeddel, az sosem olyan hatékony, mintha sikerül megelőznünk egy új élet keletkezését. Márpedig az utóbbira mindannyian képesek vagyunk. Ez a mi munkánk, amit felelősen el kell végeznünk. Az Önkipusz ügyéért nem halni kell, hanem élni!

FORDÍTOTTA BARABÁS ANDRÁS

A szöveg a Voluntary Human Extinction Movement, a VHEMT honlapján (http://www.vhemt.org) olvasható kiáltvány rövidített változta.

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.