Balogh Beatrix – A Marshall-terv és a gyengeség ideológiája

 

A Marshall-terv Nyugat-Európa gazdasági újjáépítését kívánta elősegíteni. Egy Keynestől átvett elgondolásra támaszkodott még az első világháború utáni időkből. A fő cél az volt, hogy talpra állítsák az európai piacokat, és képessé tegyék őket az amerikai áruk befogadására, illetve hogy megerősítsék Európát a kommunista befolyással szemben. Ugyanakkor a terv hozzájárult Európa kettéosztásához is. A kontinens nyugati felén valóban sikerült helyreállítani a piacgazdasági mechanizmusokat és a liberális politikai intézményeket, miközben a szovjet szféra hosszasan küszködött a zűrzavaros állapotokkal. Ily módon a terv a feltartóztatás politikájának 1 hatékony stratégiai eszközévé vált.

A kérdés az, hogy az amerikai segély vagy maga a Marshall-terv miként befolyásolta Európa hatalmi helyzetét, illetve milyen hatással volt a Robert Kagan által „gyengeség ideológiájának” nevezett új európai hozzáállásra a hatalmi eszközökhöz, ezeken belül is a katonai erő alkalmazásához. Jóllehet a nyilvános diplomácia felszíne alatt valójában ma is ott rejlik a hatalmi-egyensúlyi megközelítés, s a hagyományos versenytársak még csendben méregetik egymás mozgását, esetleg az egyensúly felborításáról töprengenek, mégis, mint arra több szerző erre rámutat, eközben Európa egészében véve elfordul a hatalomtól. 2 Ahogy Kagan 3 állítja, az öreg kontinens a gyengeség szemléletmódját tette magáévá a nemzetközi politikában. Az európaiak visszavonultak a szabályok, együttműködés és nemzetközi szervezetek által irányított „béke és prosperitás történelem utáni világába”. 4

Vajon felelős-e a Marshall-terv Európa gyengeségéért? Jelen tanulmány amellett érvel, hogy a terv valóban hozzájárult Európa látszólagos gyengeségéhez, méghozzá több síkon is:

1) Enyhítette a hagyományos európai ellenségek szembenállását azáltal, hogy segítette az újjáépítést, és forrásokat kínált a piaci hiányok felszámolásához. Ennélfogva szükségtelenné tette a források érdekében folyó territoriális harcot.

2) A fellendülés és a jóléti intézmények, mindkettő a Marshall-terv folyománya, fontosabbá váltak az európaiak számára, mint a hatalom, a hagyományos erőfölény.

3) Európa arra a következetésre jutott, hogy ha képes volt hatékonyan a segítségére sietni egy külső hatalom, és ez hagyományos ellenfelek békés együttéléséhez vezetett, akkor ugyanezeket az eszközöket lehetne használni a béke fenntartására a világ más részein is. Ezért az európaiak sokkal inkább hisznek a „puha hatalom” 5 hatékonyságában, mint az úgynevezett kemény hatalom, azon belül is a katonai erő alkalmazásában.

4) Talán a legfontosabb, szorosan összefonódva az előző ponttal: az együttműködés és konfliktuskezelés mechanizmusai, melyeket a Marshall- terv tartalmazott, elérték, hogy Európa higgyen az intézmények erejében. Olyan hit ez, melyet Európa saját tapasztalataira alapozva hajlamos általánosítani.

Összefoglalva, a Marshall-terv jelentősen befolyásolta az általános európai gondolkodásmódot, különösen azokét, akiknek a nemzetközi viszonyok elméletéhez és gyakorlatához volt közük. Bár Kagan több érvét, amelyek az eltérő ideológia okaira vonatkoznak, nem tárgyalom részletesen – ilyen például a tényleges katonai erő hiánya, a biztonság másféle értelmezése, vagy hogy a jelenlegi prosperitás mennyiben következménye az Egyesült Államok által nyújtott biztonsági ernyőnek –, alapvető elképzelése az, hogy a viszonylagos béke, az intézményes mechanizmusok és a gyarapodás határozzák meg Európa nézőpontját. „Európa valósága” különbözik mások tapasztalataitól és feltevéseitől; hiszen amit az európaiak maguk körül látnak, az nem más, mint a kanti világ 6 tökéletes működése – e világot persze a Marshall-terv tette lehetővé –, és ahogy másokra néznek, azt az őket körülvevő világból merítik. A kontinens lakói azt tapasztalták, hogy konfliktusokat meg lehet oldani békésen; ezért azt gondolják, más konfliktusokat a világ más részein is meg lehet oldani éppen ilyen békésen. Európa mára nemcsak az intézmények elkötelezett híve lett, hanem hisz azok béketeremtő erejében is.

Miután vázolom a Marshall-terv főbb vonásait és a bevezetése mögött rejlő motivációt, amellett fogok érvelni, hogy elsődleges gazdasági következményei messzemenően összefonódnak az eszmei hatással. A Marshall-terv elősegítette a fellendülést és a „kanti” békét, egyesítette Európát, elfordította az európai államokat a katonai erőtől és hatalomtól, kialakította a puha hatalmi eszközöket és Európa hajlandóságát a használatukra, illetve elfogultságát irányukban. Az intézményekbe vetett hit és a katonai erő hasznosságának megítélése voltaképpen a Marshall-terv örökségének ugyanabban az aspektusában gyökereznek. Olyan gazdasági tervről beszélünk, melynek sikerét szemlélve arra a következtetésre juthatunk, hogy a gazdasági segély és olyan intézmények, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a békés átalakulás és együttélés hajtóerőinek bizonyulhatnak. Az intézményes siker alapvető előfeltevése az a gondolat, hogy ha olyan országok, amelyek segítség révén építették újjá gazdaságaikat, le tudtak mondani ősrégi követeléseikről, akkor ez lehet az átalakítás üdvözítő módja a világ más részein is. Európa viszonyulása a hatalomhoz, ahogy Kagan állítja, valóban a gyengék viselkedésmintáját tükrözi; én amellett érvelek, hogy ezért sok szempontból a Marshall-terv volt felelős. És végső soron ennek következménye, hogy Európa ma már, szemben korábbi álláspontjával, nem hisz a katonai erő elsődlegességében.

A Marshall-terv kezdeti céljai

A Marshall-terv pénzügyi segélyprogramként működött, amely az európai gazdaság újjáépítését tűzte ki célul. Gazdasági segély volt a felszínen, valójában pedig egy jól kidolgozott újjáépítési mechanizmus. Kialakítását és megvalósítását elsődlegesen stratégiai célok motiválták, mégpedig Szovjetunió és a kommunizmus feltartóztatása és visszaszorítása. A második világháború utáni európai újjáépítés gondolata Keynes nagy hatású, még 1919-ben megjelent The Economic Consequences of Peace című munkájára támaszkodott. A könyv azt a belátást tükrözte, melyet az előző háború békeegyezményeiből lehetett levonni: eme egyezmények hagyták, hogy Európa lepusztult gazdaságai saját erejükből próbáljanak újjáéledni, és ez még hevesebb hatalmi harcot eredményezett. Ezután párhuzamot vontak, és megtanulták a leckét. A gazdasági támogatás feleslegessé tette az erőforrásokért folytatott harcot – ami az addigi legfőbb oka volt a háborúpárti frakciók előretörésének. A Marshall-tervet olyan mechanizmusnak tervezték, amely elősegíti a békét; amely az európai államok közti háborút lehetetlenné teszi. A terv politikai és gazdasági intézmények összességéből állt, amely, mivel igen hatékonynak bizonyult, mélyrehatóan megváltoztatta a nemzetközi viszonyok európai szemléletét; azt a módot, ahogy az államok vitatott kérdéseket kezeltek, s az erő 7 alkalmazását a nemzetközi színtéren.

A feltartóztatás politikáját bevezető Truman- doktrína, nemcsak azt remélte, hogy megakadályozza a kommunizmus terjedését Görögországban és Törökországban – gazdaságilag feltámasztva a két államot –, hanem tágabb értelemben a nem kommunista Európa stabilizálására is törekedett: hogy az képes legyen ellenállni mind az erőnek, mind pedig a propagandának. Az elszigetelés keretében az USA nyugat-európai politikája azt célozta, hogy segítse az újjáépítést, hogy gazdaságilag Európába integrálja Németországot, újraélessze a kereskedelmet az Egyesült Államokkal, és megakadályozza a kommunisták erősödését. 8 Ahogy tulajdonképpen majd’ mindenki egyetért ebben, és ahogy Kaplan egyszerűen megfogalmazza: a „Marshall-terv nem Európának adott ajándék volt, hanem a szovjet terjeszkedés visszaszorítására tett erőfeszítés”. f9. Robert D. Kaplan: Warrior Politics. New York, Vintage Books, 2002. 14. ] Az UNRRA 9, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap gazdasági támogatása ellenére Európa 1947-ben még mindig romokban hevert; sokan féltek a két világháború közötti események megismétlődésétől – melynek súlyos következményei lehettek volna a törékeny békére nézvést –, valamint a kommunizmus beszivárgásától. Átfogó tervre volt szükség Európa „talpra állítására” és problémáinak rendezésére, hogy stratégiai szövetséges lehessen a Szovjetunió elszigetelésében és visszaszorításában. [] A terv, amelyet George C. Marshall külügyminiszter a Harvard Egyetemen elmondott beszédében vázolt fel először, Truman kívánsága ellenére eredet11. Kaplan, 14.ileg kiterjedt a Szovjetunióra, amely azonban visszautasította azt. Bár az amerikaiak felszólították az európai államokat, hogy álljanak elő saját újjáépítési elképzelésekkel, mert – ahogy Marshall fogalmazott – „ha egyedül cselekszünk, mindent elveszítünk”, 10 végül mégis az USA által kimunkált Európai Újjáépítési Program lépett működésbe.

A Marshall-terv keretében 13,2 milliárd dollárt juttattak az Egyesült Államokból Nyugat- Európába 1948 és 1951 között. Az Egyesült Királyság 3,2 milliárd dollárt kapott, Franciaország 2,7 milliárdot, Olaszország 1,5 milliárdot, és 1,4 milliárd jutott a leendő Nyugat-Németországnak. 11 Kezdetben az anyagi eszközöket élelmiszerre, nyersanyagokra költötték, valamint ipari termékekre, amelyek szigorú szétosztását az Egyesült Államok írta elő. 12

Az Egyesült Államok nem vesztett az ügyleten, jóllehet maga a terv nem minden szempontból volt kifejezetten sikeres. A közhiedelemmel ellentétben, mely szerint elsődleges szerepet játszott a gyors újjáépítésben és növekedésben, a terv inflációt okozott, nem teljesen oldotta meg a fizetési egyensúly problémáit, és nem volt olyan hasznos módja az ipar helyreállításának, mint sokan állítják. 13 Mindazonáltal a Marshall-terv, pontosabban a beépített mechanizmusok, valóban választ jelentettek mindazokra a kérdésekre, melyeket Truman meg akart oldani Európában. Egyrészt a gazdasági növekedés hathatósan segített visszaszorítani a kommunizmust, s kellőképp stabilizálta Európát ahhoz, hogy az erő benyomását kelthesse; megerősítette a liberális intézményeket, és valóban egyesítette Nyugat-Európát egy nemzetek feletti védőernyő alatt. Még ennél is fontosabb, hogy akaratlanul is összekötötte a nyugat-európai országokat az együttműködés egy igen hatékony mechanizmusában, amely a későbbiekben megváltoztatta gondolkodásmódjukat a hatalmi viszonyokról, saját hatalomigényükről és a kemény hatalom alkalmazhatóságáról.

A Marshall-terv következményei

A Marshall-terv következményeit több szempontból érdemes górcső alá venni. A gazdasági következményeket vizsgálva Bradford DeLong és Barry Eichengreen amellett érvelnek, hogy közvetlen gazdasági segélyként szokás túlértékelni a Marshall-terv hatásait. Nem volt minden gyászos előtte, és nem minden virágzott utána. Továbbá az átutalt pénz mennyisége aligha lett volna elég egy ilyen „szupernövekedés” 14 megindításához. Ám a Marshall-terv „ösztökéi”, 15 azok a feltételek, amelyek mellett a kontinens a segélyt fogadhatta, illetve még inkább a gazdasági segély közvetett hatásai Európát stabil növekedési pályára állították. A terv segített helyreállítani a szabad piacgazdaság működésébe vetett hitet, lehetővé tette a gazdasági előrelátást, valamint a segélydollárok némileg enyhítették a gazdaság azon gondjait, ahol reformra volt szükség, és ahol ez nagyon fájdalmas lett volna a többletforrások bevonása nélkül. 16

Minden fenntartásuk mellett, mely a Marshall- tervnek a fellendülés létrejöttében való tényleges szerepét illeti, s azon állításuk dacára, hogy „az újjáépülés nagyjából teljes volt, mielőtt a program működni kezdett volna”, DeLong és Eichengreen elismerik, hogy „a gazdasági és politikai élet második világháború utáni újjáépítése Nyugat-Európában rendkívüli sikernek bizonyult. A növekedés gyors volt, az elosztási konfliktusokat nagy részben ügyesen elkerülték, és virágzott a világkereskedelem”. 17 Azonban a terv nem csupán gazdaságilag járult hozzá a prosperitáshoz. DeLong és Eichengreen három szinten foglalják össze a Marshall-terv érdemeit: „közvetlen hozadéka a gazdasági stabilitás visszaállítása; szerepe volt a piaci erők szabad játékának helyreállításában; és része volt a társadalmi szerződés újratárgyalásában, amelyen aztán a szupernövekedés következő generációja alapulhatott”. 18

’Európa ideológiáját’ így vagy úgy, de e tényezők változtatták meg; persze közvetve vagy közvetlenül a Marshall-terv egyéb következményei is. DeLong és Eichegreen figyelme elsősorban a gazdasági mutatókra irányul, míg a jelen tanulmány szerzőjét főként az a mód érdekli, ahogy a Marshall-terv kialakította a hatékony együttműködést, a fellendülést, a kanti békét és fenntartásuk mechanizmusait. Ekképpen a terv három fő érdeme az európai fellendülésben a következő: egyfelől az elosztási konfliktusok finoman kidolgozott elkerülése, másfelől az európai jólét alapjainak lefektetése, harmadrészt pedig kötelező erejű intézmények megalapítása.

A terv megváltoztatta a politikai cselekvés környezetét. DeLong és Eichengreen ezt a gazdaságpolitikában mutatják ki. A gazdasági döntéseket elemezve az a legfontosabb érvük, hogy Európának vissza kellett nyernie a piacba vetett bizalmat, úgy hogy a piaci mechanizmusok ellenőrzését mérsékeljék vagy megszüntessék. Az olyan ellenőrzésformáknak, mint a jegyrendszer, a szűkös források államilag ellenőrzött elosztása, árplafon és kereskedelmi korlátok, negatív hatásai lettek volna nem csak a növekedési kilátásokra, hanem a társadalmi változásokra és a nemzetközi viszonyokra is. A piacot liberalizálni kellett, úgy hogy az országok ne kényszerüljenek csökkenteni nemzetközi kifizetéseiket, és ne korlátozzák az importot. 19 Ezek megelőzése két okból volt jelentős. Az ilyen intézkedések sértették volna az Egyesült Államok gazdasági érdekeit, valamint kedveztek volna a források miatti régi sérelmek újraéledésének a kontinensen. Utóbbiak elhalványulása révén a Marshall-terv óriási hatással volt mind az európai országok egymást illető gondolkodásmódjára, mind önmaguk mint kollektívum elképzelésére. A gazdasági segély forrásokat biztosított arra, hogy szakadékokat hidaljanak át ott, ahol félő volt, hogy a szabad piac kudarcot vall; ennélfogva megnyitotta Európa gazdaságait.

A pénz azt is lehetővé tette, hogy az európai országok kiépítsék jóléti intézményeiket. Lényeges volt akkor és ott gyorsan boldoggá tenni és jól tartani a népességet: hogy a tömegek ne váljanak fogékonnyá a kommunista propagandára. Az amerikai döntéshozók kezdetben vonakodtak attól, hogy pénzügyi segélyt adjanak Európa újjáépítésére, ám a stratégák arra a következtetésre jutottak, hogy „a kommunizmussal való összecsapás egyik módja az, ha Nyugat-Európának terülj- terülj-asztalkámat ajándékozzunk”. 20 Humanitárius segélyt persze nyújtottak a Marshall-tervet megelőzően is, de látván a továbbra is lerobbant gazdaságokat és a kimerült forrásokat, az amerikaiak roppantmód megijedtek attól az eshetőségtől, hogy az európai gazdaság hamarosan összeomlik, maga után vonva olyan társadalmi változásokat, amelyek az első világháború után történtek. A hiperinfláció és az egyenlőtlen elosztás kilátásai veszélyeztették a Szovjetunió feltartóztatását. Ilyen fejlemények előmozdíthatták volna a kommunizmus terjedését. Különösen rémítő volt, amikor a hírek a szovjet gazdaság gyors növekedéséről számoltak be, ami a központi tervezés fölényét jelezhette volna. 21 A jólét azért is fontos volt, hogy megerősítse a liberális intézményeket. Mindamellett a kiterjedt és bőkezű jóléti állam változtatta meg az európaiak viszonyát a katonai kiadásokhoz. Kagan ellentmondásosnak tartja a védelmi kiadásokhoz fűződő európai attitűdöt. 22 Szerinte a 9 trillió dolláros gazdasági teljesítményű, fejlett technológiájú „Európa rendelkezik azokkal az anyagi forrásokkal és képességgel, amelyekkel katonai szempontból világhatalommá válhatna”. 23 Becslése alapján Európa kétszer annyit költhetne védelemre, mint amenynyit most költ. Ugyanakkor a fellendülés és a jólét az átlagos európai számára többet ér, mint a biztonsági intézkedések vagy konfliktusgócok a földkerekség távoli sarkaiban. Úgy tűnik, Európát kevéssé érdekli, helyt áll katonai konfliktusokban. Az európaiak nem adnák fel jólétüket annak érdekében, hogy növeljék védelmi kiadásaikat. Az amerikaiak ezért olykor azzal vádolják Európát, hogy élősködnek az Egyesült Államok katonai erején, ahelyett hogy maguk állítanának hadsereget. 24 Kagan úgy magyarázza ezt az anomáliát, hogy Európa nem akar meghatározó hatalommá válni. E tehetetlenség gyökere a „második világháború vége óta szerzett kivételes történeti tapasztalatban” rejlik. 25

A Marshall-terv, pontosabban a vele járó mechanizmusok felelősek ezért a „sajátos” fejlődésért, amely megváltoztatta az európai országok képét. A terv révén az érintettek ugyanannak a megkerülhetetlen intézménynek az ügyfeleivé váltak; arra kényszerültek, hogy egyazon csapat tagjaiként tekintsenek egymásra. Ennél is fontosabb, hogy a Marshall-terv új konfliktuskezelési mechanizmust hozott létre. Működésmódja elhitette az európaiakkal, hogy a régi vetélytársak és az ádáz ellenségek együttműködése valóban lehetséges. Így az egységesülés útjára léptek. A Marshall-terv kettős öröksége – gazdasági fellendülés és konfliktuskezelő mechanizmusok – maradandó hatású, az újjáéledő nacionalizmus idején is lehetővé tette a békés egymás mellett élést. Mindez más látásmódot alakított ki Európában, és az európaiak tudása és gondolkodása ebből a valóságból ered. Nem meglepő ezért, hogy amikor a világ más részeivel kell érintkezniük, ezt a valóságot próbálják kivetíteni. Valójában, ahogy Kagan állítja, kifejlesztették „a hatalom nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepének eltérő értelmezését”. 26 Túl azon, hogy elvetették az erőpolitikát, mert az „annyi szenvedést okozott nekik az elmúlt több mint száz évben”, egyszerűen azért utasították el az erő szerepét, mert nem kellett használniuk egymással szemben. A terv meg is tiltotta használatát, és szép lassan az erőpolitikát a Marshall-terv egyeztetési mechanizmusa váltotta fel. Így azok a tulajdonságok, amelyeket Kagan az európai stratégiai kultúrának tulajdonít – mint például „a tárgyalások hangsúlyozása, diplomácia, kereskedelmi kötelékek, a nemzetközi jog előnyben részesítése az erő használatával szemben, a csábítás hangsúlyozása a kényszerítéssel, a multilateralizmusé az unilateralizmussal szemben”, 27 valójában tanult hajlamok, amelyek újabb tapasztalatokban gyökereznek. Az európaiak „megtért idealistákká” változtak át, nem annyira akarati aktus által, mint inkább a Marshall-terv révén.

Gyengeség és elfordulás a hatalomtól

Éppen magyarázza Európa ’gyengeségét’, ahogyan a Marshall-terv a kommunizmus elszigetelését szolgálta. Éppen az a mechanizmus, amely Európát volt hivatott megerősíteni a lehetséges a szovjet befolyással szemben, tette fogékonnyá a kontinenst egy olyan ideológia iránt, amely kevésbé hangsúlyozta a katonai erőt és használatát problémák megoldásában. A Marshall-terv jelentősen enyhítette a forráshiányon, ugyanakkor függővé tette Európát az amerikai segélytől. 28 Az ilyen függőség önmagában is létrehozhat gondolkodásmódbeli változásokat. Másrészt a segélyezési folyamatba beépített feltételek olyan intézményekben fűzték össze az európai országokat, amelyek nem pusztán csökkentették a vitatott témák számát és a viták intenzitását, hanem szabályokat is alkottak az egymással összeütközésbe kerülő követelések egyeztetésére és teljesítésére is. 29 Az elérhető „terülj-asztalkám” és gördülékenyebben működő gazdaság jelentősen mérsékelte a hatalmi vetélkedést. A Marshall-terv ezenfelül együttműködésre és tárgyalásokra kényszerítette egész Nyugat-Európát, ami idővel a véleménykülönbségek enyhítéséhez is hatékonyan hozzájárult. Nem meglepő tehát, ha a (nyugat-)európaiak azt próbálják kivetíteni, amivé maguk is változtak. Különösen, ha ez volt a legjobb választásuk. Az intézményekbe és a békés megoldásokba vetett hit saját tapasztalatból származik.

A Marshall-terv nélkül a régi hatalmi verseny vélhetőleg máig tartana. Természetesen nem tudjuk, hogyan viselkednének egymás között a nagyobb európai hatalmak, és hogyan kezelnék a felmerülő konfliktusokat, de igazolja vélekedésünket, ahogy Anglia, Németország és Franciaország a háború után a forrásokban gazdag területekhez viszonyult. Hogan rámutat, hogy európai államok kezdetben külön-külön tárgyaltak az Egyesült Államokkal. Igyekeztek kedvező pozíciót elérni a képlékeny, alakuló hatalmi konstellációban, és egymás rovására is nyereségre törekedtek. Anglia azt akarta, hogy a NATO élvezzen minden szempontból prioritást – ugyanis NATO-részvétele felelt meg a legjobban a saját világhatalmi pozíciójáról kiépített képnek –, az OEEC (Marshall-terv) pedig maradjon mellékes jelentőségű, hiszen ott Anglia csak „az amerikai segély puszta igénylője” volt. 30 A belga szénbányákról folytatott elkeseredett vita pedig „a német tárgyalók agresszív hozzáállására világított rá”, 31 s ugyanez a helyzet a Ruhr-vidékről szóló vitával. A franciák a Ruhr-vidéket nemzetközi fennhatóság alá akarták helyezni, s a német acéltermelés kartellmentesítését és állandó korlátozását követelték. 32 Anglia viszont nagyon nem kívánt „a kontinensen másodhegedűs maradni egy francia–német csoport mögött”. 33 Az európai hatalmak a háború okozta pusztítás és rombolás friss élménye ellenére régi játékaikat játszották, régi félelmeiket élték ki. És az európai döntéshozók aggódtak az „újjáéledő német militarizmus, valamint a szovjet aggresszió miatt”. 34 A segély azonban a teljes együttműködéstől függött. Elfogadása közös elkötelezettséget követelt meg az elfogadó országok részéről. A Marshall-terv nemzetek feletti erőt kényszerített rájuk, és azt tűzte ki célul, az együttműködés jegyeit mutató integrációs keretet hozzon létre, olyan rendet, amelyet, mint Hogan megjegyzi, az amerikai közigazgatási rendszerből vettek át. 35

Az amerikaiak először az együttműködési mechanizmust szabályozták. De hogy a dolog működjön, ahhoz el kellett húzni a „mézesmadzagot” 36 a résztvevők orra előtt. Míg a két világháború közti időszakot „állóháborúként” jellemezhetjük 37 mind a belpolitikai, mind a nemzetközi hadszíntéren, addig a Marshall-terv az állóhábrút megszüntető forrásokat nyújtott. A terv kedvezményezettjei immár nem azt lesték, a másik ország hogyan fér hozzá bizonyos nyersanyagokhoz. Néhány potenciális krízist mindenképpen megakadályoztak a jótékony hatású dollárok. Komoly esély volt rá, hogy miközben az egyes államok fizetési mérlegük egyensúlyával küzdenek, devizát tartalékolnak a termelés fenntartása céljából, ahelyett hogy működni engednék a piaci mechanizmusokat. A forrásokról folytatott vita pedig kifejezetten veszélyeztethette volna a törékeny békét. Az 1951-es szénhiány járhatott volna ilyen hatással. 38 Ámde az egyeztetési keretekkel és az USA által irányított kiutalással minden ilyen forgatókönyvet elhárítottak. A Marshall- terv ügyesen simította el a revizionista tendenciákat és a fennálló hatalmi egyensúlyt megbontani igyekvő törekvéseket. A terv ösztökéi hatékonyan némították el az ilyen hangokat. Vagy együttműködés, vagy nem jön a segély. Más megközelítésben a terv rögzítette az európai államok hatalmi helyzetét, és eszközöket nyújtott számukra a nemzetközi konfliktusok kezeléséhez. Kénytelenek voltak együttműködni az Egyesült Államokkal, és más európai államokkal is – függetlenül akkori vagy korábbi státuszuktól. Ez volt a nemzetek feletti intézmény eredete, amely lerakta a további fejlődés alapjait.

Szinte általános az egyetértés, hogy a Marshall-terv indította el Európát az egyesülés útján. Jóllehet a Nyugat egyesítésére már többször kísérletet tettek – pápai kezdeményezések a feudalizmus virágkorában, újkori hegemonikus törekvések vagy Hitler ambíciói stb. –, mindez azonban a nemzetállamok érdekeinek és a szuverenitás eszméjének rovására történt: egyetlen akarat törekedett saját uralma alatt egyesíteni Európát. 39 Az amerikai segélyprogram volt az első, amely egyetlen, nem-hegemonikus keretben vonta össze Nyugat-Európa nagyobb hatalmait. Az Egyesült Államok azt remélte, hogy a Marshall-terv erősebb európai egységet hoz létre. Természetesen több kellett hozzá, mint jóakarat vagy stratégiai tervezés az amerikaiak részéről. Igazi európai kezdeményezésre volt szükség, amely egy 1950-es francia program, a Schuman- terv formájában jelentkezett. 40 Ez fölöttébb kedvező fogadtatásra talált, mivel az USA azt tervezte, hogy az eredeti 1952-es záródátum előtt beszünteti a segélyprogramot: a koreai háború kitörése után újra kellett csoportosítania a pénzügyi forrásokat a fegyverkezéshez. 41 Valójában senki sem értette, hogyan fog működni a közös piac, mégis megtörtént az egyesülés felé vezető első lépés, s 1952-ben létrejött az Európai Szén- és Acélközösség. 42 De ahhoz, hogy a Közösség oda juthasson, ahol ma tart, az európai hatalmaknak először meg kellett tapasztalniuk a békés együttműködést, amelyhez a Marshall-terv adta mind a kereteket és a lendületet.

Ráadásul a Schuman-terv elérte a Marshall- terv másik eredeti célját is: véglegesen bezárta „Pandora szelencéjét”. „Lefektette a németek és korábbi nyugat-európai riválisaik közötti megegyezés politikai és gazdasági alapjait. Tulajdonképpen egyenértékű volt egy soha alá nem írt békeszerződéssel”. []45. Uo. 378. T Jóllehet, teszi hozzá Hogan, nem az „amerikai kezdeményezés mellékterméke volt, de a [Schuman-]tervet részben az amerikai politika ösztönözte, és amerikai közreműködéssel valósították meg”. A megegyezés alapját a Marshall-terv fektette le. A későbbi fejlemények enyhítették a feszültségeket, ugyanakkor el is kényelmesítették Európát.

A maastrichti szerződéshez vagy az európai alkotmány vitájához vezető utat nem lehetett volna megtenni a Marshall-terv nélkül. A közben kialakuló intézmények és az egység eszméje a legfontosabb tényezők, amelyek Európa gondolkodásmódját átalakították. Az új egység nem hozott létre európai szuperhatalmat, amely „új politikai formában alkotná újra Európa régi nagyságát”. 43 Kagan Európa külső konfliktusokhoz való közeledését az „erő és gyengeség pszichológiájával” magyarázza: Európa nem rendelkezik erővel, és így Kagan metaforikus példázata szerint nem észleli veszélyként a medvét, mivel nincs módja arra, hogy hatékonyan szembeszálljon vele. 44 Legalább kiegészítő érv lehet, hogy Európának az az együttműködő mechanizmusokba vetett hite, amely eredetileg külső kényszer révén alakult ki, viszont oly működőképesnek bizonyult, hogy „természetellenesen” békés beállítódást eredményezett.

A gazdasági segély mint válságkezelő eszköz és az intézményekbe vetett bizalom

DeLong és Eichengreen amellett érveltek egy 1991-es konferenciatanulmányukban, 45 hogy a Marshall-terv követendő példát nyújthat Kelet- Európa kezelésére, mely akkoriban – összeomlott gazdasága és ingatag intézményei miatt – veszélyes problémagócnak tűnt. A szerzőpáros szerint azért lehetséges az analógiás érv, mert a „Marshall-terv valójában kulcsszerepet játszott a háború utáni nyugat-európai fellendülés és politikai stabilitás kialakításában”, és mert a háború utáni korszak tanulságait „lefordíthatjuk a mai [mármint az akkori – Balogh Beatrix] Kelet-Európára”.49. De Long és Barry Eichengreen, 2. Kelet-Európa országait az Unió ebben a szellemben kezelte, és a stratégia, úgy tűnik, sikeresnek bizonyult. A korábbi szovjet blokk országaival egyenként és kollektíve is foglalkozott Brüszszel, és olyan mechanizmusok átvételére késztette őket, amelyeket eredetileg a Marshall-terv vezetett be Nyugaton. A kelet-európai államok Európai Unió felé vezető útján a „mézesmadzag” és a „korbács” ugyanúgy működött a különbségek elsimításában vagy eljelentéktelenítésében, mint annak idején Nyugaton. Megalapozottnak tűnik tehát Európa vélekedése, hogy a gazdasági újjászervezés hatékonyan old meg konfliktusokat.

A politikai döntéshozók hajlottak rá, hogy a problémagócokat a Marshall-terv csodáinak utánzásával kezeljék. Következő lépésként kiterjesztették a segélyt a Balkánra és a korábbi szovjet tagállamokra: ez tükröződött a Nemzetközi Válságcsoport 46 „Európa Programjá”- ban. Európa ösztönös viselkedése a világ távolabbi régióival szemben szintén jellemzően a gazdasági segélyre és a beépített feltételekre irányul – például Észak-Korea és az ASEAN országok esetében. 47 A Marshall-terv sikere beoltotta az európaiakat azzal a nézettel, hogy a gazdasági segély serkentheti a reformokat, és megváltoztathatja az agresszív külpolitikát, megerősítve a piacok szerkezetét és a pénzügyi stabilitást, valamint forrásokat biztosítva a jóléti intézkedésekhez.

Európa azzal a meggyőződéssel tekinthet a világra, hogy ha ez „nálunk működött, akkor náluk is működhet”. Mint Kagan megjegyzi, „valaha Németország is gonosz volt”. 48 A Marshall-terv és következményei valóban működtek, 49 s most Európa kész arra, hogy kiterjesztve alkalmazza szakértelmét a békés integrációban. Vannak tanulságok, mondják az európai döntéshozók, amelyeket meg kell fogadni – azt is, hogy „az előítéletek, a háború és a szenvedés nemzedékei után is lehetséges a kompromisszum és a megbékélés”. 50 Ezeket a tanulságokat szeretnék alkalmazni Izraelre és Palesztinára, vagy akár Iránra is. 51

Európát elsősorban saját jóléte és stabilitása érdekli. Hataloméhségük nélül az európai államok átadták magukat az intézményi mechanizmusoknak, a bíró és a gazdasági segítő szerepét öltik magukra. Ezeken a területeken szerezték tapasztalataikat az elmúlt ötven évben. Meglehet, nem a Marshall-terv tette vakká az európaiakat korunk veszélyeire; de mivel az európai intézményrendszer és szakértelem nem teszik képessé a földrészt bizonyos nehézségek kezelésére, hát egyszerűen elfordulnak tőlük. Ott ajánlanak fel segítséget, ahol tudnak, és nem vesznek tudomást azokról a területekről, ahol a segítség csak korlátozott vagy semmilyen sikert sem hozna. Ahogy a Válságcsoport saját honlapja kimondja, „míg olyan újfajta nemzetközi entitásként tervezték, amely lehetetlenné tesz egy további nagyobb európai háborút, az EU-nak – és az intézményeknek, melyekből kinőtt – megalakulásukkor nem volt semmiféle biztonsági céljuk”. 52 Miközben a Marshall-terv mechanizmusai kezelni tudták az európai együttműködést és konfliktusait, a tervnek nem adott eligazítást a külső konfliktusokról. Európára összpontosított, arra, hogy elkerülje a nagyobb hatalmi konfliktusokat, és feltartóztassa a kommunizmust. A közös biztonságpolitika iránti elköteleződés csak az 1990-es évek elején jelentkezett, és ekkor egyeztek meg róla a maastrichti szerződésben. A 2004-es alkotmányszerződés után Európa lassan fejlesztette a gazdasági segélytől eltérő konfliktuskezelési képességeit. Meg kell jegyezni, hogy az egységes Európa új szereplő a nemzetközi színpadon. Előzőleg, épp a Marshall-tervbe épített potenciális büntetések révén elégszer vették el a kedvét attól, hogy erőt alkalmazzon konfliktuskezelésben, ennélfogva megszokta, hogy lemond róla. És képességek hiányában bizonyos konfliktusokat még csak nem is érzékelnek konfliktusként. 53

Európa abból főz, amije van. „Puha” hatalmi eszközei vagy befolyása nagy mértékben a háború utáni erőfeszítésekből és mechanizmusokból származnak. Ezeknek a hatékonysága hitet is teremtett bennük, hitet az egységben és az intézményekben. Kedvező tapasztalataik fényében az európaiak a világ más részeire is kivetítik reményeiket. Nye szavaival: „Az Európai Uniónak mint az egyesülő Európa szimbólumának igen sok »puha« hataloma van”. 54 Folytatva a gondolatmenetet, „az, hogy most elképzelhetetlen a háború az egymással évszázadokon át elkeseredetten harcoló országok között, és hogy Európa a béke és jólét szigetévé változott, pozitív képet fest a világban a földrészről”. 55 Viszont az, hogy Európa fenntartás nélkül hisz az intézményekben, nem ösztönzi más eszközök keresésére. Így az intézményeké az elsőbbség a konfliktusmegoldásban. Kagan fegyverről és medvéről szóló analógiája nyomán: Európa ajándékkosárral próbálja lekenyerezni a medvét, hogy az agresszió elkerülésére ösztönözze. Más megfogalmazásban: Európa kirohan az erdőből, segítséget kér, és azután visszarohan, kezében egy határozattal. Amikor Európa valóban meg akarja oldani a határain túli problémákat, akkor „puha” eszközökhöz folyamodik, és hatékonyan támaszkodik multilaterális intézményekre. Nye megjegyzi: „Ez részben az Európai Unióban szerzett tapasztalatok következménye.” 56 Marshall-terv működésében gyökerező tapasztalat valójában ennél is fontosabb az Európai Unió létrehozása előtti kulcsfontosságú években. Régi vetélytársak és az összeomláshoz közeli társadalmak léptek a növekedés és a békés egymás mellett élés útjára, külső erő közreműködésével. Európa más esetekben is ezt próbálja megvalósítani. Következésképpen Nye hatalmi skáláján „arzenálja” inkább a fizetésekből, intézményekből és eljárásokból áll, semmint erőből és szankciókból. 57 Az európaiak szemében a gazdasági segélyezés és az újjáépítés az ügyek megoldásának eszköze. Ha a fellendülés, a jólét és az intézményes konfliktusmegoldás elérte, hogy az európai államok elforduljanak régi sérelmeikről, akkor azt is eléri, hogy más államok is feladják területi, etnikai és politikai követeléseiket.

Összefoglalás

„Érvelhetünk” úgy, mint Michael Hunt, aki szerint a feltartóztatás politikája három pilléren nyugszik: Marshall-terv, NATO és a kommunista pártok kiszorítása a hatalomból Nyugat-Európában. 58 Úgy tűnik azonban, hogy a Marshall- terv volt az az éltető erő, amely az egész szerkezetet összetartotta, „szervezeti” és anyagi szinten egyaránt – biztosítva Európa számára az alapvető jólétet, amelyre minden ráépülhetett. Kissé módosítva Kaplan szavait a „politikai cselekvésről mint a gondolkodás eredményéről”, a jelenlegi európai modus vivendi annak a gondolkodásnak a fejleménye, amelynek alapjait a Marshall-terv fektette le. Egyszerűen megváltoztatta az európai gondolkodásmódot a nemzetközi viszonyokról. Minden rákövetkező politikai cselekvési irányvonal ebből a gondolkodásból nőtt ki.

A Marshall-terv bizonyos szempontból tekintve korántsem volt tökéletes, de igen sikeres volt abban, hogy létrehozta a szabályok és törvények, a fellendülés és béke világát. Európát olyan pályára állította, ahol a hatalmi viszonyok kevésbé fontossá váltak. A terv a béke követendő modelljét nyújtotta, s mivel működőképesnek bizonyult, sokan hajlamosak eltekinteni hiányosságaitól és a fényes győzelem felszíne alatti érzelmektől. Így Európa jelenlegi, a kanti békén alapuló gondolkodásmódját elfogadva, sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ez máshol is működhet. A Marshall-terv Európát egyszerre tette erőssé és gyengévé. Jóllehet gazdasági erejét nem formálta át geopolitikai és katonai erővé, ám kiegészítette az intézményi mechanizmusokra vonatkozó pozitív tapasztalatokkal, s olyan gondolkodásmódot fejlesztett ki, amely lényegesen különbözik az Egyesült Államokétól. Prosperitással a háta mögött senki nem akar katonai lépésekben gondolkodni. A Marshall-terv jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Európa tartózkodjon a kemény hatalomtól, és hajlandó legyen helyette puha eszközöket alkalmazni. A gazdasági segély és újjáépítés programja összekovácsolta Európát, hozzásegítette az európaiakat a fellendüléshez, konfliktuskezelő mechanizmusokat adott a kezükbe, és túltette őket a hatalmi harcokon. A terv békét hozott, emiatt az európaiak azt gondolják, hasonló tervek máshol is megoldhatnak hatalmi konfliktusokat. Olyan helyzetekben is vonakodnak erőt alkalmazni, melyekben az lenne hatékonyabb. Úgy tűnik, elfelejtették saját, történeti, nemzeti és vallási ügyekért vívott csatáikat. Mintha azt gondolnák: a gazdasági fellendülés, a schengeni határtól keletre lévő országok folyamatos integrációja automatikusan kiszorítja az etnikai konfliktusokat és a területi vagy kulturális viszályokat – a földgolyó távoli sarkaiban is. Bár messze nem az egyetlen tényező az egyenletben, a Marshall- terv felelős ezért a gondolkodásmódért. A Marshall-terv ténylegesen megfordította alkotójának alapelvét, amelyet egy lövésziskola frissen kinevezett parancsnokaként vezetett be: a „megoldásokat” felcserélte a „realisztikus gyakorlattal”. 59 Európa most, a „realisztikus gyakorlattól” a „megoldások” felé fordulva ellenkező utat jár be. Ez pedig nem eredeti jellemvonása és nem is akaraterejének megnyilvánulása, hanem tanult minta.

BIBLIOGRÁFIA

Bachevich, Andrew J.: „Let Europe Be Europe” Foreign Policy. 2010. március/április. <http://www.foreignpolicy.com/articles/2010/02/22/let_europe_be_europe>

De Long, J. Bradford és Barry Eichengreen: The Marshall Plan: History’s Most Successful Structural Adjustment Program. Conference on Post-World War II European Reconstruction, Hamburg, 1991. szeptember 5–7., elérhető: <econ161.berkeley.edu/pdf_files/Marshall_ Large.pdf>

De Long, J. Bradford és Barry Eichengreen: „The Marshall Plan as a Structural Adjustment Programme”, in Rüdiger Dornbusch, Wilhelm Nölling, és Richard Layard, szerkesztők. Postwar Economic Reconstruction: Lessons for Eastern Europe. London, Anglo German Foundation for the Study of Industrial Society, 1993

Hogan, Michael J: The Marshall Plan: America, Britain, and the Reconstruction of Western Europe, 1947–1982. Cambridge, Cambridge University Press, 1987

Hunt, Michael: Ideology and U.S. Foreign Policy. New Haven, Yale University Press, 1987

Kagan, Robert: Of Paradise and Power. New York, Vintage Books, 2004

Kaplan, Rober: D. Warrior Politics. New York, Vintage Books, 2002

Milward, Alan: The Reconstruction of Western Europe 1945–1951. London: Routledge, 1992

Nye, Joseph S.: Soft Power. New York, Public Affairs, 2004

Odom, William E. and Robert Dujarric: America’s Inadvertent Empire. New Have, Yale University Press, 2004

Patterson, Thomas G, és mások: American Foreign Relations. Volume 2. A History Since 1895. hatodik kiadás. Boston, Houghton Mifflin, 2005

Schmitt, Hans A.: The Path to European Union, From the Marshall Plan to the Common Market. Baton Rouge, Louisiana State University Press, 1962

„6.4.12. ASEAN and the Korean Peninsula” European Parliament Fact Sheets. European Parliament. <http://www.europarl.europa.eu/facts/6_4_12_en.htm>

„Europe Program” International Crisis Group <http:/ /www.crisisgroup.org/home/index.cfm?id=1162&1=1>

„The European Union, Conflict Prevention and Conflict Management” <http://www.crisisgroup.org/home/index.cfm?id=1278&1=1>

  1. Containment Policy. George F. Kennan által először 1946-ban javasolt, majd a rákövetkező évben a Foreign Affairs júliusi számában kifejtett politika a Szovjetunió terjeszkedésének, illetve a szovjet fenyegetésnek a feltartóztatására. Sokáig az egész amerikai hidegháborús külpolitika erre a programra épült.
  2. William E. Odom és Robert Dujarric: America’s Inadvertent Empire. New Haven, Yale University Press, 2004. 55.
  3. Robert Kagan: Of Paradise and Power. New York, Vintage Books, 2004. Kagan először 2002-ben a Policy Review-ban, „Power and Weakness” címmel megjelent cikkében reagált az általa érezhetőnek vélt transzatlanti stratégiai szakadékra. E szakadékot szerinte az teremtette, hogy Európa ma nem bír katonai erővel, nemzetközi viszonylatban az USA határozott fellépését fenyegetésként éli meg, és elvesztett nagyhatalmi pozícióját más eszközökkel próbálja kompenzálni. Ezt a gondolatmentet fejtette ki bővebben a 2004-es könyvében.
  4. Kagan, 1–2.
  5. A puha hatalom (soft power) kifejezés, illetve terminológia Joseph Nye nevéhez fűzódik. Egy ország puha hatalma az értékrendszerében, intézményeiben, kultúrájában rejlik, és abban, hogy miként viselkedik a nemzetközi színtéren. Ezeken keresztül sorakoztat fel céljai mögött másokat, ellentétben a kényszerítéssel (erő alkalmazása, fenyegetés, vagy feltételekhez kötött kifizetések). A kemény hatalom az adott ország katonai és gazdasági erejéből fakadó kényszerítő ereje. A puha hatalom az ország kultúrájából, politikai eszméiből, stratégiájából fakadó vonzó mivolta.
  6. Kanti világon a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szerzők a nemzetek békés együttműködését értik. Ennek jegyében szokás úgy vélni, hogy Európában beköszöntött a kanti világ, vagy elérkezett Kant Európája.
  7. Erőn a hagyományos „kemény erő”, a hatalmi és gazdasági erőfölény kényszerítő erejét, illetve a gazdasági erő alkalmazását értem. Ld. Az 5. és 21. jegyzeteket.
  8. Thomas G. Paterson és mások: American Foreign Relations. II.k., A History Since 1895, hatodik kiadás. Boston, Houghton Mifflin, 2005, 243.
  9. Robert D. Kaplan: Warrior Politics. New York, Vintage Books, 2002. 14.
  10. Idézi Patterson. 244. Thomas G. Patterson és mások: American Foreign Relations. második kötet. A History Since 1895. hatodik kiadás. Boston, Houghton Mifflin, 2005. Marshall meglehetősen tartott attól, hogy ha az USA a saját tervét kényszeríti rá az európaiakra, akkor az egyszerűen nem fog működni.
  11. J. Bradford De Long és Barry Eichengreen: The Marshall Plan: History’s Most Successful Structural Adjustment Program. October 1991. Conference on Post-World War II European Reconstruction, Hamburg, 1991. szeptember 5–7, elérhető 14.
  12. Michael J. Hogan: The Marshall Plan: America, Britain, and the Reconstruction of Western Europe, 1947– 1982. Cambridge, Cambridge University Press, 1987. 85–86, 100, 131.
  13. Paterson 245. De Long és Eichhengreen, 24–31. Velük szemben Alan Milward a The Reconstruction of Western Europe 1945–1951 című könyvében egyenesen azt állítja, hogy a Marshall-terv felesleges volt. Szerinte az 1947-es válságot nem a nyugat-európai gazdaságok háborús és háború utáni romba dőlése, hanem éppen a hihetetlenül gyors talpra állásuk és a dollárhiány kiváltotta nemzetközi fizetési nehézségek okozták, amire az 1920-ban alkalmazott defláció helyett az inflációs fellendülés fenntartásával válaszoltak az európai államok, a külkereskedelem fokozott ellenőrzése mellett. Milward, 465.
  14. De Long és Barry Eichengreen, 31
  15. Vö. „sticks and carrots” (szó szerint: bunkósbotok és répák). Ez az amerikai politikai életben gyakran használt kifejezés tartalmilag a ’mézesmadzag és korbács’- nak felel meg. Vagyis olyan politikát takar, mely jutalmak és büntetések együttesével kíván elérni egy bizonyos viselkedésmintát.
  16. De Long és Barry Eichengreen, 48–56.
  17. Uo. 1., 3.
  18. Uo. 43.
  19. Uo. 4.
  20. Stout-ot idézi DeLong és Eichengreen 13.
  21. Uo. 11.
  22. Uo. 53.
  23. Uo. 53–54.
  24. Erre az egyik legutóbbi példa a Foreign Policy 2010. március–áprilisi számában „Let Europe Be Europe” címen megjelent cikk, melyben a szerző, Andrew J. Bachevich egyenesen felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vonuljon ki a NATO-ból, és az európai államok fiai garantálják legalább Európa biztonságát.
  25. Kagan, 55.
  26. Uo.
  27. Uo. 56.
  28. Patterson, 155.
  29. Hogan, 135–188.
  30. Uo. 344.
  31. Uo. 374.
  32. Uo. 364, 375.
  33. Uo. 376.
  34. Uo. 375.
  35. Uo. 428. Bár a legtöbb szerző megegyezik abban, és én is azt állítom, hogy a Marshall-terv az amerikai biztonságpolitika részét képezte, és annak stratégiai kereteibe jól illeszkedett, miközben megteremtette az európai integráció kezdeti kereteit, Alan Milward a már említett könyvében tulajdonképpen úgy véli, hogy az integráció kezdete semmilyen módon nem köthető amerikai kezdeményezéshez, hiszen az az egyes kormányzati megbízottak kizárólag önös nemzeti érdekeket szem előtt tartó hosszadalmas tárgyalásai nyomán kezdődött el. Valóban igaz, hogy a kezdeti egyezkedések is nehézkesek voltak, és még a Marshall- terv keretein belül is felszínre jutottak a nemzetek közötti vitás kérdések, melyekben a bürokraták és kormányküldöttségek megvívták saját harcaikat (lásd például a Ruhr-vidék kérdését), mint ahogy erre majd ki is térek, a Marshall-tervbe beépített kötelező egyeztető mechanizmusok biztosították e vitás kérdések békés megoldását. Milward nem hiszi, hogy az USA bármilyen, a szabad kerekedelmet szolgáló, de a nyugat európai államokat szoros kötelékekkel egymáshoz kapcsoló integrációs formát elfogadhatónak talált volna. Mint Hogan is rámutat, volt ugyan amerikai elképzelés a lehetséges mintáról, ehhez a tervezők korántsem ragaszkodtak.
  36. „Carrots” a már korábban említett „sticks and carrots” kifejezésből. Vö. 17. j.
  37. Az első világháború jellemző taktikája volt a csapatok besáncolása és gyakorlatilag sorsdöntő ütközet és jelentős csapatmozgások nélküli harc, melynek során az ellenfelek farkasszemet néztek egymással arra várva, hogy ki merül ki előbb úgy fizikailag, mint mentálisan (war of attrition).
  38. Hogan, 34–35.
  39. Hans A. Schmitt: The Path to European Union, From the Marshall Plan to the Common Market. Baton Rouge, Louisiana State University Press, 1962. 1–16.
  40. Uo. 57.
  41. Hogan, 388–389.
  42. Uo. 79, 86.
  43. Kagan, 20.
  44. Uo., 27, 31. Kagan a gyengeség, illetve az erő pszichológiáját a medve és a kevésbé, illetve jobban felfegyverzett ember találkozásával illusztrálja. Ha valakinél mindössze csak egy kés van, a medvével találkozást elviselhető veszélyként érzékeli, vagy tán inkább olyasvalaminek, amivel az adott szituációban hajlandó együtt létezni, mivel a voltaképpeni alternatíva – a medve megtámadása egy késsel – sokkal veszélyesebb; hősünk meglapul, abban bízva, hogy a medve nem támad. Ha ugyanez az illető egy nagy puskát tart a kezében, akkor minden valószínűség szerint másként méri fel a helyzetet. Miért kellene kockáztatnia, hogy széttépik, ha le is lőheti a medvét?
  45. A konferencia-előadás két évvel később nyomtatott formában is megjelent „The Marshall Plan as a Structural Adjustment Programme” címmel egy olyan válogatásban, melybe kimondottan a kelet-európai átalakuló államok számára hasznosnak vélt tanulmányokat és tanulságokat gyűjtöttek a szerkesztők: Rüdiger Dornbusch, Wilhelm Nölling és Richard Layard (szerk.): Postwar Economic Reconstruction: Lessons for Eastern Europe. London, Anglo German Foundation for the Study of Industrial Society, 1993.
  46. The International Crisis Group is an independent, non-profit, non-governmental organization „working to prevent conflict worldwide.”
  47. „6.4.12. ASEAN and the Korean Peninsula” European Parliament Fact Sheets. European Parliament.
  48. Kagan, 60.
  49. Természetesen nem szabad feledni, hogy Európában mind a liberális intézmények, mind pedig a szabad piaci mechanizmusok léteztek már korábban is. Sokan esnek abba a hibába, hogy egy csodasegéllyel akarják a demokráciát megerősíteni ott, ahol annak semmilyen tradíciója nem létezik. Jelen dolgozat azonban nem a Marshall-terv exportálhatóságával, hanem az európi ideológiára gyakorolt hatásával foglakozik.
  50. Idézi Kagan, 61.
  51. Uo. 60–61.
  52. „The European Union, Conflict Prevention and Conflict Management” http://www.crisisgroup.org/ home/index.cfm?id=1278&1=1>
  53. Csakúgy, mint a voltaképpen fegyvertelen ember a medvével szemben. Lásd 47. jegyzetet.
  54. Joseph S. Nye: Soft Power. New York, Public Affairs, 2004. 77.
  55. Uo.
  56. Uo. 81.
  57. Nye hatalmi skáláján a kemény hatalom viselkedési palettáján utasítás, kényszerítés és csábítás szerepel, melyek a katonai erő alkalmazásában, szankciók, kifizetések, és megvesztegetés formájában öltenek testet. A puha hatalom menedzsmenttel, tetszetős vonzóságával, és a célok mellé állítással operál az intézmény és értékrendszeren, kultúrán, példa értékű kormányzati- és külpolitikán keresztül.
  58. Michael Hunt: Ideology and U.S. Foreign Policy. New Haven, Yale University Press, 1987. 159.
  59. Idézi Kaplan, 13.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.