Czeglédi András – 6000 leütés

 

Palacký, Palacký. To je ten, co øekl dejte mi pevný nàrod a pohnu Evropu?
(Ismeretlen szerző)

Örömmel jelenthetem, hogy a városkában, ahol élek, nemrég megnyitott Koppány Nemzeti Boltja. Némi lokálpatrióta túlzással a városka főterén – noha a városkának, ahol élnem adatik, éppenséggel nincs főtere; sok főtere van, az meg ugye nem főtér. Természetesen a Templom térről van szó, melyet a téren valóban megtalálható r. kat. templom idősebb látogatói olykor lebéketereznek. Az új hentes – mert e Nemzeti Bolt első renden: húsbolt; bár árulnak itt pl. pálinkát, száraztésztát, mézet is –, igen stílusosan, átellenben található, pontosabban srégen szemben, hivatalos számozás szerint már a Stefánia utcában: szinte farkasszemet néz egymással első királyunk és legismertebb ellenfelének szelleme.

Mi tagadás, szűkebb családomban többen élnek-halnak a mangalicafelvágottért, a friss termelői akármiért stb. Ráadásul hajtott a kíváncsiság is: kit látok majd a pult mögött? Gárdistát, gárdistalányt – netán egyenesen Müller Nikit? –, gójmotoros Koppány-alkalmazottat? Vagy magát a csimbókba font hajú Koppányt/Koppánynét? Esetleg a Hauptamt für Rassenkunde végzős vendéggyakornokát? Hát csudák csudájára, nem. Más látvány fogadott. Leginkább Valentyin Katajev Távolban egy fehér vitorlájába illő fáradt, unott, mogorva és szomorú halaskofa-aszzonyság (valamiért úgy rémlik, hogy Katajev regénye telis-teli halaskofákkal, persze elég rég olvastam, s nem emlékszem tisztán, de azért: Odessza, madám Sztorozsenko).

A Koppány boltok egyébiránt boltláncot alkotnak, számuk ígéretesen nő. Mielőtt valaki a vidéki közállapotokon szörnyülködne: majd felük Pesten (plusz Budán) leledzik.

Mi ebből a tanulság? Nem biztos, hogy van. Ha csak az nem, hogy félre kék’ tenni somolygást és fáradt legyintgetést – a halaskofázást is, semmi bajom a halaskofákkal, for Bari, for Brian’s friends: a tejiparra általában gondoltam –, a belsőleg oly megnyugtató, jóízű fasisztázással egyetemben. Viszont érdemes elővenni józan, civil észt, humorérzéket, bátorságot. Kedélyt a bátorsághoz. És a kelet-européer pontosságát, de azt nagyon.

No, egyelőre persze kevesebbel is beérném: nem ártana végre tisztázni a cseh mottót – és mindeközben lehetőleg 6000 n-en belül maradni, mert 2000ileg ebben maradtunk.

A max. 6000 n eleve sok mindent eldöntött. Mi fér bele? Mini-marginália (kommentek nélkül), egy rövid Nickelsdorf, kurtább eszmetörténeti tanulmány, prózavers (néma hangköltészet), ideiglenes New Jersey-i tudósítónk hazai jelentkezése. Dejszen ezek majd’ mind nagy valószínűséggel megszületnek. És lesz még hozzá külsős anyag, félig külsős anyag, Öv alatt, néhány míves fotó. Irgalom, mama, jaj kész ez a szám is. Mégsem.

Mi hiányzik?

A 2000 leütés.

Már rég nincs. Pedig.

Pedig tán érdemes lenne feltámasztani. Legyen egyből három élete (vagy akár több is, többször három, hátha valaki más is beszáll 2000 leütni). Ráadásul a terjedelmi korlát és a hiánypótló műfaj találkozása módszertani előnnyel is kecsegtet: egyedül így, egy nagyra nőtt 2000 leütésben lehet úgy-ahogy értelemösszefüggést teremteni, inkább csak felsejdíteni, a nemzeti húsbolt, Palacký és Bojtár Endre, egyik barátja szavajárásával, talán a legnagyobb magyar balta születésnapi köszöntése között.

A cseh mottóval egy karikatúra aláírásaként találkoztam. Balázs, Trencsényi Balázs mutatta. Emlékeim szerint két káeurópai értelmiségi (kinyúlt pulóveres, szakállas, szemüveges) beszélget a képen. Hogy Palacký az a fickó lenne-é, aki azt mondta: adjatok nekem egy szilárd népet, és sarkaiból forgatom ki Európát.

Ez minden bizonnyal igen hozzávetőleges fordítás – fel kéne hívni Bandit, hogy pontosítsa, de az mégis milyen lenne már, hogy most pont őt? –, az Arkhimédész-parafrázis így is átjön (annyit korábban is tudtam, hogy pevný disk = hard disk, meg az oroszból is összeraktam ezt-azt).

A képből és a szövegből az az ismerős – s ha van ilyen: megnyugtatóan kellemetlen – érzés köszönt vissza, hogy mennyire egyek vagyunk a saját kizárólagosságuktól megszédült és megszédülő, illetve ezen keserűen ironizáló szomszédjainkkal (ölég kiterjedt szomszédság, az egyszer biztos). Hogy legeslegrosszabb pillanataikban a csehek béna és gyáva magyarok, a magyarok aljas és sunyi csehek. Azért vannak jó pillanataink is, csakúgy mondom.

Meg az is eszembe jutott a képet nézve, hogy nekünk, pevný nàrodnak még mindig ugyanaz lenne az egyik legsürgetőbb teendőnk, mint 20 (40 stb.) éve, csak 20 éve ez mintha sokkal evidensebb lett volna: elgondolkodni a legtágabb értelemben vett kultúrán mint sajátos regionális formanyelven. Persze széttartó és diakrón formanyelven. Azon, hogy miért lettünk észt vesztve hülyébbek a litvánoknál? Egyáltalán igaz ez: tényleg hülyébbek lettünk náluk? Hadd lássunk át magunkon. Nem csak és nem feltétlenül madame Chauchat, inkább madám Sztorozsenko testén. Lelkén.

Ne kényszeres méricskélésre tessen gondolni – bár az benne van, hogy ha már mérünk-méregetünk, akkor ne hruscsovi léptékkel, mikor érjük utol Ausztriát életszínvonalice?, mert erre az egyetlen plauzibilis válasz vélhetőleg az, hogy ha minden összeomlik –, hanem régiós-kulturális együttlátásra.

Az első és legnagyobb magyar balta (az összehasonlító nyelvtörténeti gyökerektől eltekintve, a végtelenségig leegyszerűsítve: lányos modorú baltista), a Bandi, a Bojtár, kinek hogy, megpróbálta és folyamatosan próbálja, hogy segítsen ebben a regionális együttlátásban. Egészen elképesztő, mi minden született a dologból. A 20 éve jobbanra visszakanyarodva: nem rajta múlt, ha ez a vállalkozás akkor tájt evidensebbnek tűnt.

Kiszolgáltatott és elkeseredett, részint nyilván védelemre szoruló, gyorsan megvezethető s bevadítható kistermelők mindenütt vannak. Most már csak azt szeretném megtudni vajon létezik-e Mindaugas hentesboltlánc?

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.