Herczog Noémi – Don Juan védőbeszéde

Kukorelly Endre: Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív

Eddig a világon, még soha nem értelmezték az érzékiséget úgy, mint a Don Juanban – tudniillik, mint princípiumot (…): az erotika itt, csábítás (…) Don Juan tehát az érzékiként meghatározott démoni kifejezése. (…) újra és újra megjelenik, de soha nem ölt alakot, soha nem lesz konzisztenciája, oly individuum, aki folyton alakul, de soha nem lesz kész, s akinek történetéről csak úgy tudhatunk meg valamit, ha a hullámok zúgását hallgatjuk. 1

S. Kierkegaard

„Préripockok vizsgálatakor figyeltek fel arra, hogy a dopa­minszint emelkedése szerelmes viselkedéshez, heves udvarláshoz vezet. A préripockot azért szeretik a kutatók, mert monogám típus, egész életét egy nősténnyel éli le. Nemrég meg is találták azt a gént, amelyet monogámiagénnek neveztek el, mert ha átültetik a hűtlen mezei pocokba, az is hűségesség válik. Amikor a nőstény kiválasztja a „férjét”, és szexszel pecsételik meg a „házasságukat”, a nőstény agyában megnövekszik a dopaminszint, azon a területen, amely embernél a sóvárgásért és az addikcióért felelős. Ám akkor jön a gonosz kutató, és széttiporja az ártatlan pockok boldogságát. Dopaminhatást gátló anyagot fecskendez be a „feleség” agyába, aki közömbösen fordul el attól, akivel leélni tervezte életét. Lehet-e még fokozni e kis állatok tragédiáját? Sajnos igen, mert amint dopa­mint injektálnak be a kritikus területekre, a nőstény körülnéz – és az első hím karjába veti magát. Csak merjük remélni, hogy az embernél ez azért nem megy ilyen könnyen.” 2
Szendi Gábor

Én, Don Juan (a lírikus)

Az Ezer és 3 hőse, miközben a mindenséget kívánja versbe venni, és 1003 nőt megszerez, nem jut tovább egynél: önmagánál. Õ az alany és a tárgy, az ómega s az alfa. De hisz épp azért beszél önmagáról, hogy ezen keresztül mutassa fel a mindenséget. Ez a mindenség benne és nem rajta kívül található, benne pedig a férfi-nő viszonyok rendszerén keresztül artikulálódik. „Minden viszony” (14) – halljuk az Ezer és 3 hősét és máris gyanakodhatunk: kit is hallunk voltaképp? Ki beszél itt? Ki a narrátor? Ki mondja ezt: „Férfiak, az tényleg fölösleges. Elég egy. Én” (114). Ez az „én” beszél itt, ez az „Én” mondja: „Egyetlen nő, ez túlzottan átgondolt hazugság” (116). Amint bizonyára már kiderült: Don Juan szavai ezek. Az „Én” az a perszóna, az a hangmaszk, amelyen át – olykor macsó gorombasággal vagy metsző hidegséggel – egy szentimentális ember beszél, mindvégig virtuóz érzékiséggel. Kizárólag őt ismerjük meg, ő a főhősünk, és az ő egyetlen szubjektumán keresztül látunk 1003 nőt: „Én vagyok az az egy” (62) – mondja Don Juan.

Ennyiben a regény nem epikus. Mert bár a Don Juant körülvevő, még csak nem is nevesített, csupán sorszámozott nők hálója feltehetőleg egyéniségekből áll, ez számunkra nem derülhet ki, Don Juan ugyanis nem egyéniségeknek látja őket, és itt csak ez számít. Vonzalma nem az egyes nőnek szól, hanem „a nőiségnek” és az ő sajátos szerelmét látjuk tükröződni 1003 nő alakjában. Kier­kegaard adja Don Juan szájába a szavakat:

Tévedtek, nem vagyok házasember, akinek rendkívüli lányra lenne szüksége ahhoz, hogy boldog legyen; ami engem boldoggá tesz, az minden lányban megvan, s ezért mind elcsábítom. 3

Erre válaszol hősünk mikor azt mondja: „Egy férfi nem hagyja el az asszonyát. Egyet sem, mert valamennyi szükséges, egyszerre mind” (176) – ez a „csábító” hangja, az „érzéki elvontságé”, ami Kier­ke­gaard szavaival – maga a zenei. A szerelem tárgyának individualitása közömbös. Sokkal meghatározóbb a vonzódás érzése és maga a vonzódó Én. Ezen az Énen keresztül mutatkozik meg a világ, vagy inkább a világon keresztül az Én – ami mindig is a világ lírai felidézési módjának felelt meg. De milyen is ez az én ebben az esetben? Az Ezer és 3 számos mottójának egyikével válaszolva a kérdésre: „Én vagyok az, aki nem jó.” – Ezzel az állítással vitatkozik a regény.

Anna Karenina, férfi, nő

Az Ezer és 3 szövege ráíródik az Anna Kareninára, de mintha a regényt úgy mesélnék újra, hogy csak Vronszkij szemszögéből lássuk az eseményeket. Vagyis a regénybeli polifónia helyett most egyetlen „én” sokrétűsége adja a polifóniát. Don Juan elemzi a regény szereplőit és önmagáról beszél, mikor ezt mondja Annáról: „A könyv végén öngyilkos lesz, és kicsit olyan, mintha azért történne így, mert [V] valamiként elhagyta” (175). Az Ezer és 3, a csábító népszerűtlen szerepének közhelyét problematizálja (erről a későbbiekben még lesz szó.)

Az Anna Karenina kiforgatásán keresztül a regény elsősorban bizonyos társadalmi szokásokat kíván más megvilágításba helyezni, és dekonst­ruálni adottnak vett igazságokat. Korántsem csak a házasság ilyen konstrukció. Már a Romban felmerül a szocializmus problémakörén belül, hogy miként szűnt meg az úr–szolga viszony az életben, miközben megmaradt a mentalitás szintjén, ami szépen összecseng az Anna Kareninában a jobbágyfelszabadítás gondolatkörével, és Levin tépelődésével arról, hogy az ő nemessége vajon természettől adott igazság-e. Persze az Ezer és 3-ban, mint minden, ez is a hiperbolikus férfi–nő viszonyon keresztül jelenik meg, hősünk gyerekkorának egy szereplőjén, az „utolsó cselédlány” alakján – Julcsán – keresztül. Miközben a szocializmus deklarálja a szolgaság eltörlését, és társadalmi szinten megszűnik urak és szolgák különválasztása, a mentalitásban ez korántsem tűnik el azonnal és automatikusan. Julcsára a család továbbra is úgy tekint, mint egy cselédre. Az Ezer és 3-ban az úr–szolga viszony azonban legmélyebben a férfi– nő kapcsolatokban tematizálódik, amennyiben Don Juan úr akar lenni, győzni akar, de a számára adott világban körülnézve – férfi vetélytársaktól és számtalan nőtől körülvéve – még mindig a házasság számára ellenszenves intézményét találja társadalmilag elfogadottnak, így hát társadalmi, biológiai és egyéni igazságok között botladozva keresi a férfi-nő viszonyok titkát.

Hogy ráleljen, egy fotót nézeget az Anna Ka­renina hőseiről, Kittyről és Dollyról, és hogy alaposabban megvizsgálhassa, szeretné felnagyítni. Apja, a fenti regényt, mint az élet „nagykönyvét” és a férfi–nő viszonyok titoktárát ajándékozta egykoron neki. Beszélgetések és magyarázat helyett tehát Don Juan egy tankönyvet kapott, és úgy is kezeli az Anna Kareninát, mint a világ megismerésének kézikönyvét. Mikor a képzeletbeli fotót igyekszik felnagyítani, Antonioni hősének nyomdokában haladva rejtett titkok és összefüggések után kutat, de 1600%-ra nagyítva a képet, az már csak szürke és fehér füzetlapok sormintájára hasonlít. Közelről és alaposan szemügyre véve tehát a világ ellentmondásossága csak még nyilvánvalóbbá lesz, és kinagyítva sem válik láthatóvá az eredeti képen megbúvó titok. „Akármennyit bámulod is Nyikolaj, mindig más” (11) – idézi Oblonszkij szavait a nőkről Don Juan, de mégsem hagy fel a kísérletezéssel.

Meg akarja érteni a férfi–nő viszonyt, ezért foly­ton-folyvást emlékezik hajdani szeretőire. Akár Krúdy Szindbádja, visszautazik a múltba régi kedveseihez, emlékezik, nosztalgiázik, magyarázatot keres és nem talál. „Mindent följegyzek a felejtés miatt, és ez volna a felejtés” (66). Az emlékezés, itt Szindbádéhoz hasonlóan, szintén repe­titív. Újra és újra végiggondolja ugyanazon emlékeit, más-más origóból kiindulva, de mivel az eredmény mindig más emlékekhez és más múlthoz vezet, képtelenség megragadni okot és okozatot. A cél azonban mégiscsak ez: „aki ír, igazság után kajtat” (123). Mozart Don Juanjával szemben többszörösen reflektált csábítónk mindvégig a világ megismerésére törekszik: „Volna ezek szerint valami megoldó képlet?” (166) A szabályalkotásig azonban sohasem jut el, mert sok oldallal később minden állítását kategorikusan visszavonja: képtelen a felnagyított problémát világosan látni, nem, mert ő olyan bonyolult, hanem mert a probléma az. Vagy mégis inkább ő a bonyolult? „Egyszer legalább azt mondanám, amit igazából akarok, arról beszélnék, és úgy, egy normális mondatot” (203).

Egyetlen egy dolog biztos csupán: a Don Juan-i világmodell férfiakból és nőkből áll. „A világon minden ellentét a férfi–nő ellentétre szűkíthető le, erre a fajta őrjítően ellentétes mozgásra.” (35) És: „Nem sokat tudtam a nők és férfiak közti viszonylatokról, de azt igen, hogy ez rendezi az életet.” (49) Így gondolkozik Don Juan és Vronszkij is, aki hősünkhöz hasonlóan szintén érzékeli a „nők hálóját” és szintén börtönként éli meg azt: „…ezek a hálók egészen befogják, s annál nagyobb kedve támadt, ha nem is kibújni belőlük, de megpróbálni, akadályozzák-e a szabadságát.” 4

A másik alapvetés, hogy az Ezer és 3-ban a férfi harcol a nővel. Mind Kukorellynél, mind a Tolsztoj-regényben kialakul a győztes– vesztes ellentét, erre épül a szerelmesek világa. Az Ezer és 3-ban a győzelem érzése az elsődleges. „Én nem tetszeni akarok, hanem győzni,” (227) mondja a főhős. Don Juan mindig győz, ez alkatának leglényegibb vonása: eleve győzelemre van ítélve. Õ a győzelem princípiuma. Ezért az örökös veszekedés minden házasságban: presztízsharc folyik férfi és nő között. Az Anna Kareninában is ez az egyik állandó probléma: Anna szavait halljuk: „Neked az a kérdés, győztes maradsz-e velem szemben.” 5 Majd kisvártatva:

Anna látta, hogy nem bocsátotta meg neki a győzelmét, az a makacsság, ami ellen harcolt, újra ott van benne. Hidegebb volt hozzá, mint előbb; mintha megbánta volna, hogy engedett neki. (…) S érezte, hogy a szerelemmel együtt, ami összekötötte őket, a harc gonosz szelleme állandósul közöttük, melyet nem tudott kiűzni a férfi, s legkevésbé saját szívéből. 6

Ez az egész világot átfogó és kimerítő harc az Ezer és 3 hősének szavaival a következő elvi tételben fogalmazódik meg: „Brutális harc azért, hogy ki az, aki baszhat. A többi fecsegés.” (228) A győzelem vágya és a harc, itt par excel­lence férfi-princípiumok, következésképpen a leg­ellenszenvesebb tulajdonságok minden nőben: „A nők versenyeznek, ez pedig nemcsak eltorzítja, de megalázó helyzetbe is hozza őket” (224).

Ez a modell feltűnően régimódi, mintha hősünk egy másik korszak szülötte volna. És valóban: a folyton változó narrátorhang, egy öreg Don Juané. Õ emlékezik vissza hajdani kedveseire. Közben hangja állandóan változik, nincsen fix pont, ahonnan vissza lehetne tekinteni a múltra: az öreg Don Juan hangja időnként fiatalra, máskor gyermekire vált, és ezek a Don Juanok másként látják a világot is, noha igazságaik nem oltják ki egymást. „Tudom úgy nézni őt, hogy igaza legyen” (27). De a teljes igazság egyiküket sem illeti meg: „az igazság puszta idea, csupasz retorika” (37). Az egyoldalú igazságoktól való tartózkodás a szöveg nyelvében is jól érzékelhető.

Nem érvényesül a regényben a történetmondás linearitása sem: Don Juan folyton ismétel, ugyanazokat az emlékeit elemzi és meséli el újra meg újra, már-már terápiás jelleggel: „Leírom, ez használ, ezt használom”, de mindig más az origó, így mindig máshová érkezik a végén. Jó példa erre (178) Velencei-tóban leesett bikinifölsőjének története, amely minduntalan felbukkan, de hol annak kapcsán, hogy ő egy újabb nő, aki Don Juant elhagyja, hol pedig annak példázataként, hogy (178) „szabványférjével” unalmas házasságban él. Az egyik esetben Don Juan, a másikban inkább (178) az áldozat és a vesztes.

És mindig másként látjuk a nőket is, akikhez Don Juan, Szindbád módjára ellátogat. Hol nem öregszenek: „Nem öregszik (…) Fiatal. Te meg öreg” (267). Hol pedig Don Juan marad a régi, és a nő öregszik meg: „Lefogyott, és mintha megritkult volna a haja. Ahhoz képest, amilyen volt tíz évvel ezelőtt. Ahhoz képest, amire emlékszem, és így akkor magamhoz képest” (26).

Haláltánc

Kierkegaard Don Juan életkorát 33 évre teszi, mivel „ez egy generáció kora. Juan szép és nem egészen fiatal, de nem is öreg.” 7 Az Ezer és 3 csupán testében öregedő Don Juanja, egy lírikus, az örök 33 éves, Pilinszky „örök fiúja.” Miközben öregszik, egyfelől nem érzi a változást. A tükörben ellenőrzi szemöldökét: „…de nem ezt nézem, ha nézek, hanem a különbséget. Ami nincs” (18).

Másfelől, bár Don Juan nem változik, mégiscsak változik, mivel körülötte minden nő férjhez megy. Egy ideig esetleg hasonlóan gondolkodnak, mint ő, aztán elérkezik életükben egy pont, amikor családot kell alapítani, és onnantól kezdve törvényszerűen férjhez mennek. Ez az Ezer és 3 sajátos haláltánca. Már a TündérVölgyben is minden a halál felé rohan és a legabszurdabb szöveghelyeken találkozunk minden-történetek-végé­vel: „Igazi akarnok, parancsoló hangon beszél, agresszíven kártyázik megjegyzéseket tesz zsidókra, és meghal, de nincs összefüggés.” vagy „ 8 …ami­kor bemegyek hozzá, mosolyog, aztán meghal.” 9

Ez az „aztán meghal”, az Ezer és 3-ban így módosul: a nők „Kétségbeesésből férjhez mennek. Kétségbeesésből, boldogan” (21). Ez a nősülés haláltáncának dramaturgiája: „Nősülnek, helyes, nősüljenek, elválnak, unják, unja őket a feleségük, a következő feleségük is meg fogja őket unni, csak azt még nem tudják. Nem is hinnék. Tudják, nem hiszik. Ne is higgyék” (267). Ez tehát az a végső siralomház, ami a világon mindenkit elér, felülírva származást és vagyoni helyzetet. Kivéve Don Juant, aki szembemegy sorsával, de ettől nem válik derűssé, nem az ő életstratégiája az igaz és helyes megoldás, mivel az öreg Don Juan egyedül marad. A „minden nőt meg kell baszni” parancsa mozgatja, és akár eleget tesz valaki ennek a parancsnak, akár nem – a Vagy-vagy aranyszabálya értelmében – végül is mindkettőt meg fogja bánni. A nősülés és a nőtlenség egyaránt bukáshoz vezet, nem létezik helyes döntés, a végzet dramaturgiája minden életstratégiát kudarcra ítél.

Az Ezer és 3 szerint fél, aki megnősül: „aki idejében nősül, az fél” (172), de Don Juan is fél, holott nem nősül meg. Tehát a Vagy-vagy csapdája itt is utolér mindenkit. A férjek és feleségek úgy gondolkodnak, hogy egy bizonyos életkor után nem jó egyedül lenni. A nők, akik nem mennek férjhez, egy bizonyos életkor fölött meggondolják magukat. „Nem ment férjhez, azt hiszem most, hozzám jönne, akkor csak mosolygott volna, ez hogy van?” (193). De Don Juan gondolkodása ennyiben statikusabb a jövendőbeli férjekhez és feleségekhez képest. Õ nem változtat szerelem-felfogásán a kor előrehaladtával sem, megmarad lélekben örök fiatalnak. „…és milyen korban nem jó, milyen embernek egyedül lenni? Más korban jó? Elviselhetőbb?” (189). Egyfelől talán nem elviselhetőbb, másfelől azonban az öregedő Don Juannak éppen az a félelme, hogy esetleg mégis.

A szorongó szoknyapecér

Az Ezer és 3-ban a férfi fél a nőtől. „Egy alvó nő miatt tanult meg félni” (172). „És csaknem visszafordulok, olyan szorongás fog el” (44). Ez a Don Juan is örökké 33 éves, mint Mozart Don Juanja. A 33 év, az emberélet útjának fele vagy közepe. „A tekintetek jelölik ki a közepet” (171). A félelem ezektől a tekintetektől, a női tekintetektől, az élet állandó és legfőbb jellemzője. „Az összes nő szeme láttára a világon, pofára esni” (19). Az ettől való félelem és reszketés – elkerülhetetlen sors: az öregség, a férfi és nő közötti meg nem értés, a házasság szükségszerű pokla. Hogy két szerelmes, mint két párhuzamos és eltérő színű tapétacsík az Ezer és 3-ban, netalán találkozna a végtelenben, csak illúzió.

A bika, akihez feligyekeznek a hegyre, az a tragikus középpont tehát, aki közben retteg, hogy egyszer csak megszűnik ráirányulni minden tekintet. A közép retteg a középszerűségtől, a prózai világtól, ezért kvázi versben beszél. Lírai monológot hallunk arról, hogy valaki fél férjé lenni – holott talán egyedül ez enyhíthetné félelmét a magánytól.

A nők nevét azonnal elfelejti, csak számokban, mennyiségileg érdeklik a kapcsolatok, nem minőségileg. Ezért, bár a nők külsejéről sok minden kiderül, ez is csak a beszélő jellemzéséhez járul hozzá, nem a nők karakteréhez. A beszélő adja ki magát, s ezáltal az értelmezőre hagyatkozik – drámai monológjában megmutatja és nem elmeséli magát. Így mi dönthetünk a hang mibenlétéről, sejthetjük például, hogy a büszke Kékszakáll kastélya a félelem legbelső szobáját rejti. Don Juan élete sötét szorongásban telik, csakhogy éppen ez adja az ő energiáját. Vagyis ez „nem kétségbeesés, hanem (…) az ő démoni életöröme.” 10 Azért fél a nőktől, mert azok a csábítás révén válnak veszélyessé a hódító számára, mivel olyan magaslatba emelkednek, ami katalizátorukban már nincsen meg. Don Juan szavaival: „Amit a lányok miatt érzek, az volna a félelem. Halálfélelem” (20).

Az Anya

A nők számadatainak kavalkádjában az anya az egyetlen fix pont. A számok mind egyformák: „a nők, nem egymás vetélytársai. Nem kizárják egymást, csak elől szeretnek állni, sokkal előbb, mint a többi” (59). Minden nő „Ugyanolyan. Más, de ugyanaz” (65) és: „A nők ugyanúgy csinálják, nincs különbség…” (62).

Az anya, az egyetlen nő, akinek neve van, és aki ezáltal arccal és személyiséggel van felruházva. Õ a viszonyítási alap az Ezer és 3 világegyetemében. Hozzá viszonyítva Don Juan mindig gyerek marad, és az általános szabály – a „minden nőt meg kell baszni” parancsa – alól is csak az anya a kivétel. Nem azért, mert őt nem kell, hanem mert nem lehet. De miért kell? Don Juan alakjában egy önmagában sokszorosan reflektált személlyel van találkozásunk, aki férfiakon és nőkön keresztül saját magát, „Don Juanságát” igyekszik megérteni. Magyarázatkísérleteket vázol fel és von vissza. E magyarázatkísérletek közül kiemelkedik a szülők szerepének sejtetett elmélete.

„A kisfiúk igazából nem kellenek senkinek. (…) Ez az alap, van néhány alap. Az anyjukon kívül esetleg a nagyanyjuk, és az anyának se biztos…” (45). Az Ezer és 3 elhagyatott kisfiújából olyan felnőtt lesz, akire az anya még mindig nagy befolyással lehet. Jung szerint „…a donjua­niz­musban tudattalanul »minden nőben« az anyát keresik.” 11 Az Ezer és 3-ban az anya az, aki rászól hősünkre gyerekkorában, és nem az apa: „‘A fütyid’, mondja az anyám, az ő hangját hallom, ‘ne piszkáld a fütyidet, jó?’ Piszkálom a fütyimet. Jó.” (265)

Az Ezer és 3 hősének meg kell mentenie az anyát az apától, aki maga volt Don Giovanni. „A Don Giovannit adják a tévében, olyan az énekes profilból, mint az apu, ahogy ráközelít a kamera. Nem hasonlít, hanem ő az” (16). És a fiatal Don Juan, az öreg nyomdokába lép. „Gép vagyok? Az apám miatt csinálom? (…) nem volt jó, mégis megtettem, de miért?” (175). Az apa a regényben az egyetlen férj, aki nem válik nevetségessé a házassággal. De míg fia hasonul hozzá, vele ellentétben mégsem házasodik meg, e tekintetben tehát nem követi. És követi: amennyiben ő is ugyanazzal a nővel marad örökre, mint az apja: az anyával. Az anya pedig „nem szíveli” az 1003 nőt: „Látod anyád arcát, ahogy arról a lányról beszél, akit szeretsz. Arról a nőről, akit szeretsz, és ha nem szeretted is, fáj, hogy így beszél.” (205) Ez az anya, ismét eszünkbe juttathatja Vronszkijt, aki megtiltja Annának, hogy anyjáról tiszteletlenül beszéljen. A csábító, ott szintén megőrzi szoros kapcsolatát az anyával, és akkor is épp vele van, amikor Anna öngyilkos lesz. Az Ezer és 3 hősének anyjához való viszonya szintén különleges, az egyik legszorosabb kapcsolata marad mindvégig.

A szülők mellett más lehetséges magyarázatokat is kapunk Don Juan viselkedésére, amennyiben az élet képlete az Ezer és 3-ban leegyszerűsödik: „A hímek kérlelhetetlenül háborúznak, születésük pillanatától” (228). Lesznek győztesek és vesztesek, a főhős pedig az abszolút győztes szeretne lenni. Legnagyobb félelme, hogy ez nem sikerülhet. És felmerülnek elméletek oxi­tocinról, és más kötődés-hormonokról, Bourdieu egy elméletről, és hogy az erősebb elnyomja a gyengébbet, valamint az Anna Karenina regényhős-mintái, és Don Juan, de addigra már hősünk tagadja, hogy énjéhez bármely archetípus illene: „…Don Juan se, mert nem tetszik. Túl sok” (51).

Hogy Don Juan gép-e vagy sem, hogy leírható-e a „hűtlen mezei pocok” archetípusával (lásd írásunk mottóját!) vagy képes szülei példáját maga mögött hagyni, az nincsen eldöntve. És míg a tudomány lehetséges magyarázatai, mint egyfajta különös, modern magánmitológia szövik át hősünk világát, végső magyarázatot egyik magyarázatban sem lelünk Don Juan szenvedéseire: „Muszáj elmennem. Eljönni onnan, hiába, hiába, szemétség vagy nem, de miért?” (163).

Az anya, aki nem szíveli a nőket, mindenesetre ilyenkor örülni szokott. A miértekre pedig ez mindenképpen az Ezer és 3 egyik legsúlyosabb válasza. Az anya, mint első szerelmi tárgy, állandó bűntudatot kelt hősünkben, akiben az ősi, vérfertőzéses indulatok elfojthatatlanul törnek felszínre. Miközben szeretné ezt a félelmetes és tilalmas világot megszelídíteni, folyvást kénytelen tovább- és továbbvándorolni és így fedni el a tilalmas vágyat, amin azonban egyetlen nő sem jelentheti a túllépés lépcsőfokát. És miközben hősünk gyermek, aki anyja szerelmén csügg, hajtják – úgymond – az „ödipális” ösztönkésztetések, igyekszik őket feltárni magában és az értelmezés fényébe vonva megszelídíteni, ez az igyekezete mindvégig sikertelen marad.

TündérVölgy és Egy nő

Míg a TündérVölgy inkább apa-, az Ezer és 3 inkább anyaregény. A kettő, tehát rímel egymásra és mindenképpen összeolvasandó. „Én valószínűleg, amennyire tudom, a nők miatt írok” 12 – halljuk a TündérVölgy főhősét. Bár az Ezer és 3 kiemelten a férfi-nő viszonyra koncentrál a szélesebb spektrumú TündérVölgygyel szemben, és itt a szentimentális hang is többször vált hideg, „szívtelen” tónusba, hogy az elbeszélő macsó férfihangra térve át tehessen eleget a beléje nevelt férfi-sztereotípiák parancsának, a két könyv mégis ugyanazt a történetet meséli el. „Egy történet van – olvassuk a TündérVölgyben –, abból elmondok valamit vagy nem mondom el, és ez, szerintem, az élet, mert mi más.” 13> Ráadásul ugyanazok a történetek nem csupán ugyanazon regény lapjain térnek vissza különféle változatokban, hanem regényről-regényre vándorolva: a kisfiú, akit nem vesznek észre a lányok; aki igyekszik megúszni a korcsolyázást hasra esés nélkül; az anya, aki hangot talál bárkivel és nem hibázik; a nősülés tilalmáról szóló tanítások; a nőkért való versengés és a családi boldogság lehetetlensége – ilyen történet-motívumok variálódnak és térnek vissza a legkülönbözőbb formában az egyes epizódokban (ilyen például Kukdakker Kati, a melléről a Velencei tóban lecsusszanó bikinifölsővel, akivel az Ezer és 3 lapjain is találkozunk, de már névtelenül, a számozott hősnők egyikeként, vagy ilyen az emlékkép a darázsról, amibe már a TündérVölgy elbeszélő „Én”-je is minduntalan belelépett). Szóval a két regény két „Én”-je számára sok a közös emlék.

Ahogy a TündérVölgy a Családi boldogságra és a Csábító naplójára íródott rá, úgy az Ezer és 3 az Anna Kareninát írja át, Kierkegaard Don Juan­jának nézőpontjából. „Ez a könyv nem C.-ről szól, hanem a családi boldogságról. Arról szól, van-e cs.b. Nincs.” 14 És erről szól az Ezer és 3 is, és nem a nőkről, vagy a nőkben rejlő szívről, kivéve ha Don Juan elképzelését azonosnak tekintjük a nők szívével, amit minden további nélkül megtehetünk, hiszen a nők a regényben csakis olyanok lehetnek, amilyennek Don Juan látja őket. Ez esetben „A nőkben rejlő szív: húsdarab.” (180) És ez az így igaz, amennyiben Don Juan jellemzésének részeként fogjuk fel.

A nősülés ezért mindkét regényben tabu és a családi boldogság csupán illúzió. A TündérVölgy­ben még több lehetséges magyarázatot kapunk arra, hogy a főhős számára miért lehetetlen a házasság: „Ha megnősülök, abbahagyom az írást.” 15 Igaz, már ott kibújik a szög a zsákból: „Nem nősültem meg, az unalom miatt. Nem C.-t untam, hanem akkor éppen őt, és azóta más valakit.” 16 Az Ezer és 3-ban pedig már ez a magyarázat variálódik, az elsőről nem hallunk többé.

A TündérVölgyben szinte minden nőt C.-nek hívnak, míg az Ezer és 3 női bár más-más számot kaptak, a két könyvben voltaképp egyformán arc­talanok. Vagyis egyik regény sem a nőkről, hanem mindkettő a róluk beszélő, értük – mindannyiukért – egyformán sóvárgó Don Juanról szól. Mert már a TündérVölgyben is azt halljuk: „A nők beláthatatlanul egyformák. (…) de valamennyi együttvéve nélkülözhetetlen. 17 A szerző alkotta „én” számára „a férfi” már a TündérVölgy­ben is vetélytárs: „…és mi nem a lányoknak játszottunk hanem egymásnak, ha egymás ellen is, mégis miattuk. Egy csapatban, egymásért, valamiképp akkor is egymás ellen, mert a lányok miatt.” 18 Don Juan mindig is „a lányok” miatt cselekszik, ez mozgatja. Hozzájuk pedig pénzen és sikeren át vezet az út, mivel: „A nők pénzért basznak ”

Hadd utaljak itt megint az Ezer és 3 „kategorikus imperatívuszára”: a „baszás” parancsára. Hogy ez a szó mennyire nem alkalmi vagy modoros túlzás, mennyire egy egész világszemlélet lényegét fedi fel, az már a TündérVölgyben kitűnik:

Jelentős a szavak közötti szlalomozás, úgy áll a helyzet, hogy (a) baszni a legjobb. Elég durva ahhoz, talán azért, egy regiszterrel följebb szimplán csúnya lenne. Egyszerű, egy ügy, épp az, ami, érzelmek lehagyva, ám ha pont az érzelmes részeket ugrod át, akkor mégsem az. 19

Az Ezer és 3 Don Juanja is a „baszás” igét részesíti előnyben, ott is átugorjuk az érzelmes részeket, és épp ez biztosítja mindvégig a szentimentalizmust, a ki-nem-mondottat mint hiányt. A „baszni” szó révén a regény még egy közeli rokonára rátalálhatunk, egy olyan regényhősre, aki ugyancsak folyton „egy nőt” kerget és nem „a nőt” – az egyszerit. Érdekes módon Esterházy Egy nőjében, ahol pedig a nők valamiképpen mégis személyiségek, jóllehet az elbeszélő „én” itt is Don Juan, szintén előkerül a „baszni” ige:

Nem szeretem a kefélni szót, a dugnit pláne nem, a basznit szeretem, de az meg a szöveget nem szereti, hogy tréfával éljek: szétkúrja azt. Odáig még nem süly­lyedtem, hogy azt mondjam, persze kurzívval: azt csináltuk. Okádnék. 20

Csakhogy a szóban forgó cselekvést megfelelő – vagyis a szerzői érzület felül nézve: igaz – módon visszaadó és egyben adekvátan értékelő ige túlmutat a stilisztikai vonatkozásokon, mert Esterházy így folytatja: „Ha picikét távolabb volna a mondat első szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk…” 21 Ez a többes szám első személy – a „dolgozunk” – a Kukorelly-regények narrátoraira is áll: az ő elbeszélői „Én”-jei is „ezen dolgoznak”, amikor „Én”-jüket leválasztva önmagukról és megteremtve hozzá a kellő distanciát, regényhőst csinálnak belőle.

És még ezt is mondja Esterházy, ugyanezen nő kapcsán, akivel az ágyban fekszenek (és aki, ezt se hallgassuk el most már, a (8)-as számra hallgat, egy zárójellel, Kukorelly kettős zárójelétől eltérően): „Nem mondom, hogy boldogan, de nyilván nem is boldogtalanul; (…) Nem megelégedetten, de kielégülten.” 22 Alighanem Don Juan is rábólintana erre a helyzetértékelésre. A „baszni” szóban tehát nem a megelégedettség, hanem a kielégültség jut kifejezésre – eddig juthat a nőben a férfi, eddig juthat a világ bekebelezésében egy „én” – mind az Egy nőben, mind a Kukorelly-re­gényekben.

A TündérVölgy „Én”-je mondja:

Unatkozom. Azt csináltam, hogy elmondhatatlanul unatkoztam. Nem történik semmi, irtózatosan unalmas, ez a legkevesebb, ami elmondható. A csajozásról. 23

Az Ezer és 3-ban sem hallunk mást:

Nem ő nem elég, mert senki nem elég, nincs, aki elég volna, nincs is olyan, hogy bármi elég vagy nem, ebből fakad mindaz amit előbb unalomnak neveztem unalmamban. (53)

Don Juan szerelme tehát egy végtelen, befejezhetetlen ismétlődés: „Izgalmas, unalmas, izgalmas, unalmas, ez unalmas” (154) – abbahagyhatatlan szerelmi vallomás-sorozat és „úgy lesz vége, hogy nem folytatjuk az ismétlést” (64). Az ismétlés tehát Don Juan lételeme. Az alapvető létmód a repetíció, melyhez a főhős viszonya ambivalens. Egyfelől a házasság prózai unalma, ismétlődése és egyhangúsága taszítja, másfelől pedig az erotikus ismétlődés, a szexuális aktus monotóniája áll és ebből a kettősségből nincsen kiút. Míg Kierke­gaard „házasembere” felveti, hogy az ismétlés esetleg egy olyan feleséghez hasonlít, akit sohasem ununk meg, Don Juan számára minden nő ugyanaz a nő, akire minden egyes nőben ráun és aki helyett mindig újat keres. Számára az ismétlés egyszerre életelv és passió. A végtelen ismétlés csak egyetlen esetben érhet véget: „Akkor lesz vége, ha úgy megöregszem, hogy már semmit sem tudok tanulni egy lánytól.” 24 – mondja a Tündér­Völgy hőse. És ez az – az öregség, a nevetségessé válás –, amitől minden Don Juan, és legfőbbképpen az Ezer és 3 Don Juanja a legjobban fél.

Ördögi kör – Családi kör

A szorongásból kivezető utat esetleg a házasság jelentené, ám Kierkegaard és Tolsztoj abban megegyeznek, hogy akár megházasodunk, akár nem házasodunk meg, a végén meg fogjuk bánni: „Nincs jó döntés. Döntesz, és rossz.” (156) Rossz férjnek lenni, mert: „A férjeknek megnő a fülük” (235), de egyedül maradni is félelmetes, ahogyan azt Don Juan ironikusan érzékelteti: „Fájt a szívem. Szív, szív, ez mindennek az oka.” (18) Az ördögi kör, tehát bezárul, az Anna Kareninában megfogalmazott törvénynek van alávetve az Ezer és 3 hőse is: „A viszonyunkig – mondja a regényben Anna – csakugyan egymás felé haladtunk, azóta föltartóztathatatlanul távolodunk (…) és ez nem is lehet másképp.” 25 Ennek a problémának a megértése a világ metafizikai rendjébe való belenyugvással lenne azonos.

Don Juan szerint maga a lét paradox, ellentmondásosságát nem lehet megszüntetni. Így az elemző sem egyszerűsítheti le az Ezer és 3-mat a csábítás felmagasztalására, és azt sem mondhatja, hogy mivel hősünk csak keresi, de nem találja a boldogságot, kimondatlanul a házasság mellett horgonyoz le. De miközben a szöveg végig a házasság megvetéséről szól, mégis kihalljuk e megvető hanghordozás mögül a szentimentalizmust. Miközben hősünk hisz a genetika és a természettudományok elvében, a dopamin és az oxitocin varázsszavában, és ennyiben mindig továbbhajtják a természeti törvények, folyamatosan vágyakozik valamire, ami ezen túl van. Egyszerre akar hódító lenni, és szeretne családi megnyugvást is. Egyszerre köti az ösztönvilág, az anyakomplexus és a tudomány mítosza, de ezek nem mentik fel a társadalmi kötelékek alól. Egyszerre hisz és nem hisz a házasság szentségében és tudomány-vallásának az eredendő hűtlenségről szóló tézisében. Azt hiszi, csak a természetét kell követnie, csakhogy éppen természete kétarcú. Bármely vágyát is követné, a másik kielégítetlenül maradna, ebben rejlik a „vagy-vagy” csapdája itt. Miközben tudja, hogy a természet vágyát joggal nem engedi megállapodni, egyúttal vágyik is a házasságra, és ez az a feloldhatatlan probléma, amibe bele kell nyugodnia, aminek kényszerű elfogadása és gyötrő elfogadhatatlansága adja a szentimentális préripocok tragédiáját.

Don Juan védőbeszéde: a szívtelen és a szentimentális

Mert voltaképp mi az ember? Szerelmes állat. Szentimentális és szívtelen egyszerre, de nem úgy, hogy valahol a két pólus közötti középúton helyezkedik el, hanem, hogy hol ez, hol az – mindkét szélsőség egyszerre jellemzi. Akiben pedig ez a kettősség legnyilvánvalóbb, az Don Juan. Õ kegyetlen, hideg, szánalmas, érzéki, fél, szorong és könnyen zavarba jön. Pirulós: „Hamar pirulok” – mondja, és ez nem csak a nőktől való félelmével függ össze, hanem a benne rejlő szentimentalizmussal is. Miközben érzéketlen állításokat hallunk Don Juantól, azt is megtudjuk tőle, hogy „Jó sírni, csak gáz” (243). Tehát ebből a világból a szív és az érzelmek teljesen ki lettek szorítva és ezáltal princípiummá váltak. Valahogy úgy, mint ahogy – a Kierkegaard által leírt módon – a kereszténység szorította ki az érzékiséget a világból, és ezáltal princípiummá emelte. A szentimentális Don Juan tehát csakis egy egy szívtelen (azaz: szív-mentes) kor szülötte lehet.

Az öregedő csábító úgy lesz hűtlenné, hogy nem ravaszkodik, nem intrikus és nem beszédével bájol el, holott sokszorosan reflektált, vagyis tudatos: miközben Kierkegaard szerint Don Juan épp a reflektáltság hiányából adódóan esik kívül az etikai kategórián. Az Ezer és 3 ezerháromszorosan reflektált Don Juanja őszintén elmélkedik férfiról és nőről, célja nem a csalás, az csak következménye a tetteinek. Míg nyilvánosan beszélget önmagával, nem az igazságot keresi, hanem az ő igazságát, és ha az nem igazság, akkor tévedést, de az övét. Ezeket a tévedéseket pedig úgy fogalmazza meg, hogy elnyeri egyetértésünket. Ezért mondhatja, hogy „Nincsen hibás”. Vagy mindenki hibás. Hiszen a legfőbb parancs, a „minden nőt meg kell baszni” törvénye szemben áll azzal, amit a társadalom, és a szerelmi ígéret követel. Egymásnak ellentmondó parancsok állnak a műben, kibogozhatatlanná válik a törvény szövedéke, ahol mint Kafkánál, nem is lehetünk mások, csakis bűnösök.

„Szerintem nem vagyok szemét” (66) – mondja Don Juan. Pedig tisztában van vele, hogy morálisan nagyon is kifogásolható a viselkedése. Egyszerűen más a hitvallása, mint a lelki szerelmeseké, van benne valami – ha szabad azt mondani – a mezei pockok „etikájából”, csak persze neki – lévén ember – ez morális dilemmát is okoz: „Magától cselekszik, a szív és agy nem befolyásolja, úgy működik, ahogy, de nem a legszebb szabad mozgás, ha a nemi szervem után megyek, mással ehhez képest mit sem törődve?” (138) Õ maga az esztétikai ember, de mivel egyúttal tudatos is, lelkiismerete nem hagyja nyugodni. „Nincs bűn, van bűntudat” (16).

A nők és férfiak viszonyának rejtélyéből csak egy biztos fogózó van Don Juan számára: „…hogy ez rendezi az életet.” Ennél fogva különböző életstratégiákat tekint át: Vronszkij, Oblonszkij, Levin és Don Juan „[én]- stratégiáit”. Míg az első három korrektül intézi ügyeit, Don Juanból éppen ez a „korrektség” hiányzik teljesen. Az Ezer és 3 hőse éppen a korrekt és inkorrekt megkülönböztethetőségét tagadja, hogy létezne áthághatatlan és áthágható szabály. Hősünk kifogásolja, hogy inkorrektségéért Don Juant „Mozart meggyőződése ellenére a pokolra juttatja. Nem ő küldi, inkább várják tőle, és Mozart mosolyogva, jókora adag cinizmussal teljesít” (50). Az Ezer és 3 a donjuanizmus apológiája, amelyben a Don Juan-i életszemlélet semmivel sem kevésbé igazolható, mint a társadalmilag elfogadott férfi-nő viszo­ny(ok): „…őszintén bevallja, hogy hazudik. Tehát őszinte” (220). Don Juan is hű tehát, csak épp a törvénytelenség parancsához.

Csak a magam törvénye szerint

A konvencionális társadalom a szabadszerelmet általában elítéli, holott Don Juan szerint „az a leosztás, hogy a férfihez egyetlen nő tartozik, a férfiakat az örök és javíthatatlan hazudozó szerepébe kényszeríti, és végzetesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza a nőket.” (156) Georg Simmel a maga szerelemfilozófiai horizontjáról hasonlóképp látja a helyzetet: „Merő tévedés, hogy az érzelem tartóssága, erejétől függ. (…) Ez pedig a mai házasságformánk átalakítására ösztönözhet.” 26 Ha ez így van, a világ és társadalom berendezkedése egyszerűen szerelemellenes, legalábbis kiveti magából a don juan-i szerelmet, amit a maga részéről Don Juan így összegez: „A házassági csók – először háztartásit írtam –, mellyel a házasok szalvéta híján letörlik egymás száját, és ezt mondják: egészségedre” (230).

Arra a kérdésre, hogy a szerelem összeegyeztethető-e a házassággal, Don Juan tagadó választ ad, és saját szerelemfelfogását érvényesíti a társadalommal szemben – szerelmes – de csak a maga törvénye szerint. A mosógép bekapcsolásához hasonlítja a nőket, ami Szabó Lőrinc „lecsavart lámpáját” idézi, és ha ez a szerelem nem is a Semmiért egészen különleges, egyszeri, feltétel nélküli, szenvedélyes érzése, hasonlóképpen törvényen kívüli, líraian abszolutizált és a társadalom normái ellenében fogalmazódik meg. A Semmit sem ért egészen című szöveg, 27 ami bár később jelent meg, mint az Ezer és 3, mégis elválaszthatatlan a regénytől, éppen Szabó Lőrinctől határolja el magát radikálisan. A Semmiért egészen-t, önmaga ellentéteként határozza meg, mert míg Szabó Lőrinc szerelmes, tehát zsarnok és egyetlen nő börtönébe kényszeríti önmagát, Don Juan nem akarja a nőt „Lecsavarni, kicsavarni, mint egy komputert”. „Semmiféle zsarnokság. Semmi rettenetes meg öngyilkosság stb.” Igaz, ez a szabadság csupán addig tart, amíg a nő épp teher Don Juan számára.

Hiába irányul az egyik szerelem egy, a másik pedig sok nő felé, a különbségeknél sokkal lényegibb a két érzés közötti azonosság. Mert mindkét érzés igenis zsarnoki, ezért törvényen kívülálló szerelem. Persze Don Juan valójában nem azt kívánja, hogy „Mint lámpa, ha lecsavarom, / Ne élj, mikor nem akarom” hanem inkább ennek az ellenkezőjét, hogy – mondjuk – „mint lámpa, ha felkapcsolom, csak akkor élj, amikor azt akarom”, egyébként pedig, legalábbis őt, hagyják békén. Ezért halljuk tőle az Ezer és 3-ban, hogy „Mintha bekapcsolnám, mint egy komputert” (77). Tehát Don Juané a bekapcsoló szerelem, Szabó Lőrinc lekapcsoló szerelmével szemben, de mindketten kapcsolgatnak – Don Juan a nők aktivitását szereti kiváltani és utána megszűnik érdeklődni irántuk, a Semmiért egészen énje pedig egyetlen, különleges nő teljes egzisztenciáját kívánja. Az egyest és az általánost kergető szerelem tehát egyaránt a nő semmivé válását kívánja és mindkettő kívül reked a társadalmon, amely nem támogatja azt, ami „rettenetes, holott így igaz”.

Don Juan öntörvényű szerelme azonban meg- meginog egyes nők hatására, akik mellett kis híján férjjé válik. Mivel boldog szeretne lenni, hol hisz a családi élet illúziójában: „Aki annyit ábrándozott a családi életről, mint [L], annyit ábrándozott, mint én” (190), hol pedig (és végül mindig) megragadja a napot, és minden elé sodródó újabb nőt: „…hogy én hadd legyek boldog. Még mielőtt igazán, mielőtt végképp öreg nem leszek” (257). Ebben a két tételben rejlik a poétikus ellentmondás. Mert hiába, az Ezer és 3 valamennyi szereplője, legyen férfi vagy nő, csábító vagy elcsábíttatott: szenved. „Nekem rossz, neki is, mutass bárkit, akinek jó” (17). Épp ez a reflexió, ez a folytonos szembenézés kölcsönöz némi szentimentális tragikumot a szívtelen nar­rátornak.

Ennek a folytonos szembenézésnek és reflektáltságnak köszönhető az is, hogy Don Juan talán már azt hiszi, nincs rajta kívül semmi, ő teremti a világot, olyannyira lírai módon az Énről árulkodik minden, ami elhangzik. Semmi nem objektív, egyetlen más szereplőt sem ismerhetünk meg, ahogyan azt egy regénytől várnánk, csak úgy, ahogyan a hős Énje látja őket. „ A lányok külön dolog. Ez, azt hiszem, miattam van így. Külön vannak, mert úgy tudtam, hogy külön vannak, és ezért külön is voltak” (246). Ezért, hogy az Ezer és 3 moralitását többen a főhős jellemén kérik számon. Don Juan tetszés szerint ítélhető el morális értelemben, ha az Én-t egyes szólamaira korlátozzuk. Csakhogy ez azért problematikus, mert ezek a szólamok nem zárják ki egymást. Don Juan hol arra emlékezik, hogy a nők szükségképpen mind kisebbek, akkor is ha súlylökők – ezek a felnőttkori emlékek. Hol arra, hogy a lányok mind nagyok (221) – itt még a gyerek beszél. De a még, nem pontos szó, nem lineárisan haladunk, Don Juan nem nő fel, benne az életkorok keverednek, nincs állandó Én, hanem folytonosan változik az origó, és ez már nem pusztán Don Juanra igaz, hanem általában minden szubjektumra is. És nincs lineáris történetmesélés sem, csak váltakozó Ének szólamainak polifón zeneisége.

Ahogy az Ezer és 3 hőse meséli: „Tehát keféli. Most, holnap, tegnapelőtt, harminc évvel ezelőtt, a semmi másnál magát jobban fenn nem tartó, a jelenbe tartó múlt időben” (233). Itt az időszakok összekeverednek, múlt, jelen és jövő nem egymás után következik többé, a számokból – (1003) – adódó linearitás is felbolydul. Bár az 1003 nő egyfelől jelöli az idő múlását, mégis, mivel „a férfi nem hagyja el asszonyát” azok újra meg újra visszatérnek. A múlt kisebb számai, a jelen növekvő számai mellé állítva, eltörlik az időt és az idő múlását az emlékezésben, ami szintén nem lineárisan működik. Kierkegaard-hoz híven, ilyen értelemben az Énnek „egyáltalán nincs állandósága, hanem úgy rohan, hogy örökké elenyészik, éppúgy, mint a zene…” 28 Lehetséges tehát az Ezer és 3 morális vizsgálata, de ezen szólamok zeneiségét együttesen kell meghallanunk.

De természetesen még így is bírálható morálisan a főhős, ahogy Szabó Lőrinc Semmiért egészenjéről is állíthatná valaki, hogy etikátlan. Ha pedig letagadjuk ezen szerelmek lényegiségét, és lelki szerelemnek hazudjuk Don Juan érzéseit, azzal még nem mentenénk meg e műveket az efféle vádaktól. Ezen szerelmek semmiféle kivételt nem ismerő, a prózai életvilág horizontját átszakító, normáit, szabályait félresöprő, lírai módon abszolutizált érzések. A fontos az, hogy épp magát hősünket gyötrik leginkább kétségek a „zenei létezés” etikus mivoltáról. A hős életének belső és feloldhatatlan ellentmondása abból adódik, hogy a benne mintegy megtestesülő reflektálatlan érzéki szerelem lényegéből eredően hűtlen, vagyis tökéletesen közömbös a nők konkrét individualitása iránt, szó szerint semmibe veszi a másik embert mint személyt, sőt, mint szépségében kívánatos alakot is, kivétel nélkül mindet akarnia kell, mi több különösebb fondorlat és csábítási praktikák nélkül, individuális erőfeszítés nélkül. Az abszolút érzékiség, amely mágnesként rántja magához a legkülönfélébb nőket, de nemcsak őket „vonatkoztatja el”, vagyis „dezindividualizálja”, degradálja az érzéki ismétlés egy-egy, beszámozható esetévé, hanem magát az abszolút érzékiség megszállottját, a hőst is, noha őt másféleképpen, hiszen ő egymagában áll. Egymagában, de ugyancsak személytelenül: az Én individuális értelemben vett üressége-elvontsága az eredeti Don Juan-alaktól csak annyiban tér el, hogy reflektáltan és szenvedőlegesen jelenik meg a regényben. Mindenesetre az individualitásnak ez az érzéki elvontsága, a személyiségnek az Én fantasztikus létmódjára csupaszodása mint alapvetően lírai elem, legteljesebben a zene absztrakt érzéki közegében képes kifejeződni.

Forma: a zenei szám

A regény formája ezért nyitott marad. Az egyes részek, titokzatos egységekben követik egymást. A szöveg három részre oszlik, de ennél fontosabb a forma eredendő befejezetlensége és végtelensége. Hiszen maga a zenei szám, az 1003 is páratlan, véletlenszerű és nyitott esetleges újabb hódításokra: lezáratlan. Épp így az Ezer és 3 szövege, amit mi sem bizonyít inkább, mint hogy megjelenése után továbbra is születnek az Ezer és 3-hoz szorosan kapcsolódó szövegek, melyek minden további nélkül illeszkedhetnének a regény szövetébe.

A csábítás geometriája szervezi hősünk beszédét, és az ismétlés sormintája, ahogyan újabb és újabb nők követik egymást. Ennek formája a tánc: „csacsacsa sztepp-sztepp, csacsacsa lép-lép” (43). Így táncol, virtuózan és szentimentális te­sze-toszasággal az Ezer és 3 hőse. Vagy korcsolyázik, mert a jégpálya világleíró modellé is válik könyvben: „Rideg, kemény, ha esel, ne sziszegj, kelj föl azonnal” (42). De míg hősünk, kissé szentimentálisan visszaemlékezik botladozásaira a jégen, nyelvében virtuózan táncol.

A fecsegő Don Juan végtelenül ismétlődő és variálódó beszéde mégsem hazug. Nem nyelvének meggyőzőerejével, hanem annak érzéki erejével csábít. Szinte a Lolita emlékezetes osztálynévsorának líraiságát idézi az a parfüm-lista, amit Don Juan fétisként ismételget, nabokovi módon verssé szervezve az egyszerű felsorolást, a sok női illatot, vagyis, nőt:

Dior, Cacharel, Shiseido, Givenchy, Giorgo Armani, Lancőme, Mac, Sisley, Estée Lauder, La Mer, Swa­rovsky, Kanebo, Wolford, Christ, Rouge Volupté, Bio­therm, Chanel, Bobby Brown, La Prairie, Guer­lain, Lamarthe, Helena Rubinstein, Clinique, Calvin Klein, Aqua di Parma, Loewe, Garnier, Pouillet, La­doucette, Juvena, Kenzo, Kiehl’s, Clarins satin- Smooth, Nas, Lancaster, Erno Laszlo, Orlane, Nivea, Floris, Aigner, Gucci, Escade, Bvlgari, L’Oréal, Sans Soucis, mind férfiak, ha akadnak köztük nők, azok is férfiak. Van egy pár kakukktojás is, tessék, melyek lennének azok?
Diesel.
Payot. Jean Paul Gaultier. Dr. Hauschka. (97)

Ez a parfüm-költemény csak kiélezetten és leplezetlenül mutatja meg az én-hős beszédének eredendően lírai szervezésmódját. Líraivá teszi egyébként a szöveget a sok enjambement is, hogy az állítások tagadása sokszor már a következő, üresen hagyott sorral kezdődő bekezdésre (versszakra) esik, ami elősegíti a váratlanságot, a meglepetést. Ez adja ennek a beszédmódnak az érzéki varázsát is. Lírai az érzéki szerelem abszolutizálása is – az 1000 és 3 nő gondolata –, valamint a kivételt nem ismerő, túlzóan kategorikus szerelmi szabályalkotás, a Don Juan-i szerelem totalizálása. De hisz líra és zene – az érzéki elvontság természetéből adódóan – nincsenek is olyan távol egymástól. Olvassuk és hallgatjuk tehát Kukorelly Don Juanját. És hogy a sorszámozott nőalakok ábrázolása személytelen volna? Nos igen, de mint ismeretes gyakran a zeneműveket is csak számozni szokták.

Kertész Imre a Gályanaplóban egy helyütt azt írja, hogy Krúdy Szindbádja megcáfolta Kierke­gaard tételét. Bebizonyította ugyanis, hogy az érzéki zsenialitás prózában is formát ölthet, és ezzel megteremtette a világ egyik legnagyobb Don Juan-regényét. 29 Kellő távolság híján, ma még nehéz megmondani, hogy Kukorelly Endre regényprózája a művészi megformálás erejét és eredetiségét tekintve, eléri-e Krúdy remekművének szintjét, de az már ma is bízvást állítható, hogy a Kierkegaard tételét cáfoló prózai Don Juanok száma ezúttal egy újabb, egészen eredeti módon megformált szentimentális csábítóval gazdagodott.

Hivatkozott irodalom

Esterházy Péter: Egy nő. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1995.

Jung, Carl Gustav: Mélységeink ösvényein. Analitikus pszicho­lógiai tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1993.

Kafka, Franz: Az én cellám, Európa Könyvkiadó, 1989.

Kertész Imre: Gályanapló, Magvető, Budapest, 1992.

Kierkegaard, Sören: Vagy-vagy, Osiris–Századvég Könyvtár, Budapest, 1994.

Kukorelly Endre: Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2009.

Kukorelly Endre: Semmit sem ért egészen, Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 51–52. szám. 2009. 12. 18.

Kukorelly Endre: TündérVölgy, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2007.

Simmel, Georg: A kacérság lélektana, Atlantisz, 1996.

Tolsztoj, Lev: Anna Karenina, Európa Diákkönyvtár, Budapest, 2002.

  1. Sören Kierkegaard: „Az érzéki zsenialitás, mint csábítás.” In. Vagy-vagy, Osiris–Századvég Könyvtár, Budapest, 1994. 74.
  2. Beszélgetés Szendi Gáborral: Az evolúció trükkjei. 2000, 2008, 12. szám
  3. Kierkegaard i. m. 78.
  4. Lev Tolsztoj: Anna Karenina, Európa Diákkönyvtár, Budapest, 2002. 271.
  5. Uo. 351.
  6. Uo. 352.
  7. Kierkegaard i. m, 81.
  8. Kukorelly Endre: TündérVölgy, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2007. 262.
  9. Uo. 263.
  10. Kierkegaard i. m. 102.
  11. Az anyakomplexus. In Carl Gustav Jung: Mélységeink ösvényein. Analitikus pszichológiai tanulmányok, Gondolat Kiadó, Budapest, 1993, 93.
  12. Kukorelly i. m. 370.
  13. Kukorelly i. m. 344.
  14. Kukorelly i. m. 305.
  15. Kukorelly i. m. 324.
  16. Kukorelly i. m. 324.
  17. Kukorelly i. m. 314.
  18. Kukorelly i. m. 270.
  19. Kukorelly i. m. 307.
  20. Esterházy Péter: Egy nő, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1995, 19.
  21. Esterházy i. m. 19.
  22. Esterházy i. m. 20.
  23. Kukorelly i. m. 124.
  24. Kukorelly i. m. 364.
  25. Tolsztoj i. m. 423.
  26. Georg Simmel: „Töredékek egy szerelemfilozófiából.” In A kacérság lélektana, Atlantisz, 1996. 10. o.
  27. Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 51–52. szám. 2009. 12. 18.
  28. Kierkegaard i. m. 81.
  29. Kertész Imre: Gályanapló, Magvető, Budapest, 1992, 153.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.