ÖV ALATT – Nálunk nem lesz Bábel! – Barabás András

ÖV ALATT

Nálunk nem lesz Bábel!

Egyetértünk az öv fölött tanyázó Trubeckojjal: a fizikai munka voltaképpen csapás, az egyik legnagyobb, ami az egyszerű embert érheti, ennélfogva a legkedvesebb kép, mely róla elképzelhető, egy hiperboláé, amely szigorúan monoton csökken, s konvergál a nulla felé. Ennél már csak az volna szebb, ha a másik csapástól, a szellemi munkától is sikerülne megszabadítani az emberiséget, de legalább a magyarságot. A magyarság meg is érdemelné, mert nem akar hübrisz alapú tornyot építeni – becsszó! –, nehogy zűrzavar, ne adj’isten nyelvkeveredés keletkezzék. Az átok ellen lelkiismeretesen, szívósan s mintegy profilaktikusan óvja magát a magyar. Alapelv: legjobb védekezés a védekezés; nem kell összevissza keveredni, mert abból csak baj van, például veszélybe kerül a (képzelt) egyféleség. Rendszeres védőoltás dukál a lakosságnak az idegennyelv-tanulási ambíció ellen, és folyamatos küzdelmet kell folytatni az idegen anyaggal, hogy ne szaporodjék – recipe: és megvan a magyar nyelvművelés, nyelvvédelem, nyelvápolás, mert nevezett nyelv értelemszerűen műveletlen, ápolatlan és beteg.

A szakorvos jól teszi, ha átgondolja, milyen pácienssel akadt dolga. Ne a hálapénz felé kukucskáljon, hanem végezze a dolgát. „A magyar nyelvvel való foglalkozás Magyarországon nem pusztán egyike a nyelvtudományi diszciplínáknak (s még kevésbé, mint ahogy annak idején a KGST-nómenklatúra besorolta: az uralisztikának), hanem önálló diszciplína, tudniillik: anyanyelvészet. Az idegen nyelveket talán elegendő vizsgálni, szerkezetüket és működésüket tanulmányozni; az anyanyelv vizsgálatának, működése tanulmányozásának eredménye azonban túl kell hogy mutasson a megismerés fokán, az – akár rendszerbeli, akár működési – jelenségeken túlra, társadalmi szerepének figyeléséig, sőt ennek minél eredményesebb betöltésének segítéséig. Az anyanyelv átfogja a társadalomnak és a benne élő egyéneknek minden tevékenységét; ezért az anyanyelvészet nemcsak »diagnosztikus«, hanem »terapeutikus« jellegű is.” 1: 8. ]

A gyógyításhoz a magyar nyelv szelleme adja a muníciót. Nem palackban lakik, meglehetős pontossággal lokalizálható. „Az új fejlemények és jelenségek megítélésében gyakran hivatkoznak nyelvünk szellemére. E kifejezést többnyire a nyelvművelő irodalom használja; a szellem-fogalom ködössége miatt van valami misztikus színezete, ill. nagyon is általános, megfoghatatlan tartalma. A szaktudomány ezért nemigen él vele, s inkább a nyelvünk magyarsága, jellege, jelleme, egyénisége, jellemző sajátságai vagy vonásai kifejezést használja, ami konkrétabb, valószerűbb, meghatározhatóbb tartalomra utal, bár lényegében ugyanarról a fogalomról van szó. Közelebbi és pontosabb kifejtése vagy akár körülírása talán még bonyolultabb, mint azé a fogalom-szövevényé, melyet »a nyelvfejlődés belső törvényei« néven szintén sokat emlegetünk és használunk[…] Pedig a nyelv szelleme is hasznos összefoglaló műszó lehetne, reális és konkrétabb, tudományos alapú tartalommal megtöltve, ha megpróbálnánk tisztázni és rögzíteni, hogy voltaképp mit is érthetünk rajta. Nyilván többet jelent, mint a magyar nyelv materiális alkatát, szerkezetét, rendszerét; valamit, ami a nyelv körül és fölött lebeg: a sajátságoknak és jelenségeknek azt az egyedi arányát és kombinációját, amely más nyelvekkel való egybevetésből bontakozik elénk, s népünknek a történelmi-földrajzi és alkati tényezők hatására kialakult szemlélet- és gondolkodásmódját tükrözi.”2

A földrajz és a történelem hatását oktalanság volna elhanyagolni, hiszen soha nem tudhatjuk, minémű lesz is ez a hatás: „Voltak, akik azt állították, hogy a szenvedő ige a rabszolgaságban, s az alárendelés is az osztálytársadalomban keletkezett kategória. Ha feltesszük ennek helyességét, akkor sem feltétlenül szükséges feltennünk a nyelvi és a társadalmi fejlődés tényeinek ilyen okozati kapcsolatát. Az alighanem helytálló, hogy a nyelv általában csak olyan kategóriákat hoz létre, amilyen viszonyokat a nyelvet beszélő nép már felismert; de a viszonyokat nemcsak a társadalomban ismerheti fel, hanem legalább olyan könnyen a természetben is. Az, hogy a vad megöletik, a fa kivágatik, legalább olyan kézenfekvő a szenvedő kategóriájának kialakítására, mint a rabszolgaság intézménye.” 3: 21. ]

A tervszerű Bábel-megelőzés a-ja és zs-je (nem is α meg ω) a jövevények kiakolbólítása – e téren olykor vétkes puhányság tapasztalható. Az „átvett szavakat, amíg idegen eredetük még fölismerhető, idegen szavaknak nevezzük. Ezeket a szavakat némi egyszerűsítéssel három csoportra oszthatjuk: a szükséges jó, a szükséges rossz és a szükségtelen idegen szavak csoportjára. Szükséges jónak tekinthetők azok az idegen szavak, amelyeknek nincs jó magyar megfelelőjük, és hangalakilag is jól beilleszkednek a magyar szókincsbe, pl.: bázis, fantázia, kantin, kűr, márka, norma, rádió, rakéta, siló, téma, tangó stb. Vannak olyan idegen szavak is, amelyek szükségesnek és jónak csak akkor mondhatók, ha köznyelvi megfelelőjükkel szemben különös stílusértékük van. Egy regényben vagy elbeszélésben a csuszpájz, garnírung, praktika, spakli, suszter stb. szavak jobban jellemezhetnek bizonyos személyeket, mint a főzelék, körítés, ármánykodás, festékkaparó, cipész stb. szavak. […] Szükséges rossznak tartjuk azokat az idegen szavakat, amelyek valamilyen szempontból nem illenek ugyan nyelvünkbe, de jobb híján (ideiglenesen vagy végleg) rájuk vagyunk utalva, pl.: enjambement, jersey, know/how, infrastruktúra. Végül szükségtelennek s ebből következőleg rossznak kell ítélnünk azokat, amelyek helyett teljes értékű magyar megfelelőt ismerünk, pl. komputer = számítógép. A szükségtelen idegen szót nem elsősorban azért hibáztatjuk, mert idegen; a magyar szót pedig nem elsősorban azért tartjuk jobbnak, mert magyar. A meg nem felelő, szükségtelen idegen szavaknak többnyire nyelvileg, a nyelvhasználat, a megértés, a nyelvünkre kifejtett hatás szempontjából vannak gyengéik, rossz oldalaik. Ilyen az idegen helyesírásból következő kiejtési bizonytalanság, pl. stewardess, juice. Amellett egy képzett vagy összetett magyar szót már elemeinek korábbi ismerete folytán jobban emlékezetbe tudunk vésni, a jelentését jobban meg tudjuk jegyezni stb. Egy ugyanilyen hosszú idegen szót a csak magyarul tudók nem tudnak elemeire tagolni, ezért jelentésük és hangalakjuk emlékezetbe vésése egyaránt nehezebb, mint egy hasonló hosszúságú magyar képzett vagy összetett szóé. A latin–görög eredetű szavak aránylag jól beilleszkednek nyelvünkbe, ráadásul magyar nyelvi múltjuk is meglehetősen nagy, mégis bőven akadnak közöttük is szükségtelen – azaz számunkra nem megfelelő, fölösleges – szavak; olyanok, mint approximatíve (= hozzávetőleg, megközelítőleg), konfrontáció (= szembesítés, egybevetés), transzkripció (= átírás) stb. Még inkább elmondható ez a más nyelvekből hozzánk áramló idegen elemekről. […] brainstorming (ötletszórás), business (üzlet, nagy vagy jó üzlet), […] computer (számítógép), […] grapefruit (citrancs), […] protest song (tiltakozódal), […] software (szellemi áru) […] team (célcsoport, témacsoport) stb. 4

A baj nem jár egyedül, ugyanis a zavarkeltő idegenség még az idegen nyelvvel való érintkezés nélkül is beszüremkedhet – gyanús, hogy ozmózissal –, s innen csak egyetlen lépés, hogy végleg befészkelje magát. „Annyiszor hallunk hibás formát, fordulatot, hogy akaratlanul is rájár a szánk vagy a tollunk. A helytelenségek fertőznek, ránk ragadnak, nyelvhasználatunk tehát rászorul a tudatos ellenőrzésre. A legkitűnőbb nyelvi ösztönt is megronthatja a környezet állandó hatása. Veres Péter panaszkodott egyszer nekem, hogy bármennyire eleven és izmos magyar nyelvérzéket hozott is magával, a gyakran hallott fordulatok, szerkezetek belopakodnak a nyelvébe, s nem is védekezhet ellenük, mert nem ismervén más nyelvet, mint a magyart, sokszor nem tudja, hogy egy-egy fordulat fölösleges idegen szín csak, nem pedig belső magyar fejlemény; s ha olykor érez is valami ösztönös idegenkedést magában egyik-másik ilyen jelenséggel szemben, a megszokottság ezt az ellenérzést letörli.” 5 Hát, ha nem lehet beszélni, akkor hallgatni kell.

Vesszen Bábel.

Összeállította Barabás András

  1. Deme László: „A magyar nyelvművelés állapota. Tudománypolitikai áttekintés, javaslatok”. Magyar Nyelvőr 123 [1999
  2. Kovalovszky Miklós: Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség. Budapest, Akadémiai, 1977. 43.
  3. Deme László: „A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez”. Nyelvtudományi Közlemények LIV [1952
  4. Grétsy László (szerk.): Mai magyar nyelvünk. Budapest, Akadémiai, 1976. 16–17.
  5. Bárczi Géza: Nyelvművelésünk. Budapest, Gondolat, 1974. 11.
Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.