Kutya

Szeretem az árnyas utakat
és a sarki parkot,
ahol a csavargók hányják-vetik meg
a világ dolgait. Kutyának nevezhetnek,
polgári nevem
elveszett nemrég.
Jólesik ismét névtelennek lenni
házak és emberek között.
Isten, mondta nemrég az egyik szegény
fickó, túl sok nevet adott ki,
most már maga se ismeri ki magát.
Kutya.
Csak én tudom, mit jelent.

Híradó

Németország elvesztette pénzét
és a bemondó szerint
mi kell előteremtsük, még
ha három nemzedéken is át. Ezen
kívül a nap 19 óra 7 perckor megy alá.
Mind az öt világrészen gyilkosság
és emberölés, a legidősebb japán nő
elpatkolt és magával vitte
az egész világot. 19 óra 10 perckor
koromsötét van.

Diófám

Diófám, mondom.
Mint ahogy mondom: meggyőződésem
vagy életem. De nem vagyok
biztos benne.
Ez évben nincs dió.
A mókusok útja, a tetőn
és aztán a bükkösön át
a szabadba üresen marad.
Szellő támad,
bejelenti a diófának az érkező vihart.
Nincs már olyan történés,
ami ne világtörténés lenne,
tehát diófám is hozzá tartozik.
Jómagam is.

Schubert, Impromptu

Az ajtó nyitva áll.
A házban ül valaki,
aki az én életemet éli,
régi székemen.
Olvas, aláhúz,
szomorúan rázza fejét.
Mily türelmes az írás,
a mindent magával hurcoló!
Most felnéz, megborzadva,
tekintete mint a kihűlt hamu.
Úgy beszél mint jómagam,
amikor az olvasásba belefáradva
a gyászt mérsékelném meg,
a világ felbomlásának kórusát.
Az ajtó nyitva áll.
A házban ül valaki,
aki Schubertet játszik, Impromptu,
oly szívszaggatóan és pontosan,
hogy egy pillanatig mindegy,
hogy leolvadnak a pólusok,
mert játéka a halállal
azonos értelmű.

Fordította Schiff Júlia