Tillmann, J. A. – A tenger távlata

Magyar térképzetek az európai tértörténet kontextusában

A térről úgy véljük, hogy maga a változatlanság. Adva van és lesz, ahogy mindig is volt. Mindannak ellenére, amit a téridő összefüggéséről és relativitásáról tudunk, konkrétan és képletesen. Úgy vagyunk vele, mint a naplementével: tudjuk, hogy nem a Nap megy le, hanem mi fordulunk el tőle. Ennek ellenére nem tudunk eltekinteni attól a nyilvánvaló ténytől, hogy nap mint nap lemenni látszik a nyugati horizonton.

A tér persze an und für sich majdhogynem változatlan, legalábbis életidőnkben a kozmikus változás – az időnként felbukkanó kométáktól eltekintve – nem igazán érzékletes. A térről alkotott elképzeléseink annál inkább alá vannak vetve az időnek; mindannak, amit tapasztalataink és ismereteink alapján konstruálunk. Személyes történetünk tekintetében nem kevésbé, mint a kultúra kollektív szövedékére nézve. A személyiséglélektan újabb felismerései e tekintetben egyértelműek:

Bizonyos életkor után kialakul a környezet téri helyzetét folyamatosan reprezentáló mentális struktúra, a mentális térkép (…) Az emocionális hatások a gravitációs vonzáshoz hasonlóan torzítják a teret. A felnőtt ember intellektuális ismeretei és interpretációi adják meg az euklidészi szabályoknak engedelmeskedő formáját. Mentálistérkép-mechanizmusa azonban nem tükrözi, hanem generálja, konstruálja a tevékenység referenciakereteit.1

A személyes térélmény „kollektíven létrehozott és átélt realitás. A térészlelés fejlődését, a világban való eligazodás képességét a kollektív élményekből való részesedés iránya és mértéke határozza meg.”2

A térfelfogás kulturális meghatározottsága az antropológiában már régóta ismeretes; Durkheim megfogalmazása szerint:

A tér nem az a homályos és meghatározatlan közeg, aminek Kant képzelte (…) mivel az ugyanabban a civilizációban élő emberek ugyanolyan módon képzelik el a teret, az érzelmi értékeknek és a belőlük fakadó különbségtételeknek is közöseknek kell lenniük; ez pedig csaknem szükségszerűen azt feltételezi, hogy társadalmi eredetűek.3

Az újabb pszichológiai kutatások kimutatták, hogy a tér „emberi kapcsolatokkal van kitöltve. Kommunikatív és imaginatív kapcsolatok hálózata. A térérzékelés nemcsak korai, preverbális élményeinknek, de a térről való tudásunknak is ki van szolgáltatva. A térről való tudás megváltoztatja a térélményt”.4

A tenger távlata

A térre irányuló tudományos érdeklődés is jelzi, hogy jelenünk a tér kora (Foucault), amelyben a földi terek globális összetartozása, „a közeli és a távoli, az egymás melletti és a szétszóródott”5 mindennapi tapasztalattá vált. A spatial turn, a kultúrakutatásban bekövetkezett téri fordulat6 nyomán nyilvánvalóvá vált a kultúrák térkoncepcióinak különbözése és történetisége.7 „A tér – írja Michel Serres tudományfilozófus – a kultúra terméke, a történelem terméke, és talán nem is csak a geometriáé, hanem a teológiáké és a politikáé”.8

A tértörténet alapművének számító Concepts of Space című könyvében Max Jammer megállapítja, hogy „Philontól Newton koráig és még később is a metafizika és a tulajdonképpeni fizika mellett a teológia bizonyul fontos tényezőnek a fizikai térelméletek kialakításában.”9 A newtoni tér koncepciójának eredete a judaizmus gondolkodása Istenről; mindenütt jelenvalósága a tér (makom), amit Jammer az első század palesztinai zsidóságából eredeztet.10

Az univerzális tér elgondolása ebben a korszakban Philon írásai mellett Tarszoszi Pál Efezusiaknak írt levelében is megjelenik: „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy (…) fel tudjátok fogni (…), mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység…” (3,18–19) A farizeus képzettségű szerzőnek ezekben a Xrisztosz egyetemességéről szóló sorai nemcsak a judaizmus teológiájának, hanem a hellénizmus kultúrájában jártas írástudó ismereteiről is tanúskodnak.11

A hellenizmus világában a tenger távlata, tágas tere az egész mediterráneum tapasztalata. Mondhatni az oikosz, a lakott világ a föld(ek) közti tenger (Μεσόγειος Θάλασσα) övezetében él. A Földközi-tenger görögök lakta keleti medencéje a Föld legtagoltabb partvidéke, ahol a tenger „egy főre eső” tekintetbevételének lehetősége egyedülálló. A tenger a görög gondolkodás számára nemcsak a meditáció távlata, hanem „a megismerés láthatatlan mértéke” (Szolón) is, ami mindent összetart.12 A görög filozófia ebben a tágasságban honos: „Minden irányban a végtelenség tárul elébe.” (Lucretius).13

A hellenizmus világa fokozatosan alakult át – Keleten görög, Nyugaton latin keresztény univerzummá. A középkori kereszténység világa nem tagolódott nemzeti kulturális terekre, az „Egyház és a klerikus elit intellektualizmusa (…) nem ismert ‘régióhatárokat’”.14 A középkori mindenség tere univerzális.

Egységesként felfogható mindenségről akkor beszélhetünk – írja Tatár György –, ha e mindenség valamennyi ténye egyetlen nyelv útján leírható, azaz ha ugyanegy beszéd bejárhatja minden táját. Ez annyit jelent, hogy létezik egy, a mindenkori szemlélőnél hatalmasabb, átfogóbb tapasztalat, amely a szemlélő számára tájékozódási pontként szolgál afelől, hogy e mindenség mely részén és mikor tartózkodik.15

A térben való eligazodás, a tájolás és a közlekedés egy ilyen univerzalitásban egyszerre konkrét és képletes érvényű. Így a görög ill. a latin koiné gyakorlatilag is lehetővé tette a benne élő számára, hogy bejárhatja minden táját.<16

A középkori keresztény univerzalitás tágassága ma is megtapasztalható valamelyest egy gregorián ének vagy a gótikus polifónia valamely remekműve hallatán.

Koraújkori térforradalom

Számos különböző tényező hatására 1500 körül a középkori univerzalitás, a kereszténység egyetemes kulturális tere bomlásnak indul, egy térforradalom (Carl Schmitt) veszi kezdetét: „Egy térforradalomhoz több szükséges, mint partra szállni egy ismeretlen vidéken. Ehhez a térfogalmaknak az ember létezését minden fokon és területen megragadó változása szükséges. A 16. és 17. század roppant korfordulója mutatja, mit jelent ez. E korforduló évszázadaiban az európai emberiség egyidejűleg alkotó szelleme minden területén új térfogalmat alakított ki.”17 Az új térfogalom kialakulásában főként a „nagy földrajzi felfedezések”, az arisztotelészi térfelfogás egyeduralmának megszűnése,18 és írás sokszorosítható médiumának feltalálása játszott kulcsszerepet.

Az új földrészek felfedezése nem egyszerűen újabb tájékok megismerését, az addig ismert térségen túlra jutást jelentette, hanem ténylegesen egy új világ tapasztalatát: azt, hogy az ember nem egy a síkon, hanem egy bolygó, egy gömb felszínén él.

Az ember történelme során először került a kezébem, mint egy golyó, az egész, valódi földgömb. Az, hogy a Föld egy gömb volna, egy középkori ember, de még Martin Luther számára is, nevetséges, komolyan nem veendő képzelgés volt. Most a Föld gömbalakja kézzelfogható ténnyé, kikerülhetetlen tapasztalattá és vitathatatlan tudományos igazsággá vált.19

Olyannyira, hogy holland hajósok már a 16. században földgömböket vittek magukkal.20

A középkori kozmosz eróziójával egész Európa veszít univerzalisztikus tágasságából, ugyanakkor tengerrel rendelkező térségei – főként hajósai, kereskedői, hivatalnokai révén – közvetlen (a velük kapcsolatban lévők pedig valamelyest közvetett) tapasztalatokat szereznek a világtengerek távlatáról, a földi tér valóságos távolságairól. Így e népek nyelveinek közegében kialakuló kulturális tereknek kezdettől fogva része a globális távlat, függetlenül az ország méretétől, illetve az adott nyelvet beszélő népesség számától. (A viszonylag kis lélekszámú portugálok vagy hollandok éppúgy globális dimenzióban mozognak és gondolkodnak, mint az angolok vagy a franciák.)

A latin kereszténység univerzális terében különböző nyelvű kulturális terek bontakoznak ki, válnak egyre sűrűbbé és sajátszerűbbé. Kezdetét veszi a modern sokféleség gazdagságságának kibontakozása, a „kollektív” individualitás és identitás kialakulása. E folyamat legfőbb előmozdítója és hordozója az ekkor kialakuló nemzeti nyelvű irodalom és könyvnyomtatás. A nyomtatás egyúttal az „elképzelt közösség”, a modern nemzet kialakulásával jár.21 Az írás sokszorosított médiumát McLuhan a Gutenberg-galaxisban a „nacionalizmus építőmesterének” nevezi. „A nyomtatás (…) létrehozta a modern nacionalizmus uniformizált és centralizált erőit.”22 Ez azonban korántsem egyik napról a másikra ment végbe, hosszan tartott, s csak a 19. században, a nacionalizmusok korában vált teljessé. A latin sokáig őrizte vezető szerepét, a nemzeti nyelvű írásbeliség fokozatosan alakult ki, és nem feltétlenül jelentett sajátos, új kultúrát; 1700-ig a nyomtatott könyvek túlnyomó része antik és középkori mű.23

E tekintetben Európa nyugati és keleti részének fejlődése közt nincs lényegi különbség; legfeljebb annyi, hogy később veszi kezdetét és lassabban megy végbe. Ugyanakkor az új világ „felfedezése”, és nyomában a Föld globális terének kialakulásával járó térforradalom Kelet-Európa tengerrel nem rendelkező térségét alig érinti.24 A középkori univerzum bomlása itt is végbemegy, de ezzel egyidejűleg nem történik meg, miként a nyugati népek esetében, a kirajzás a világtengerekre és a többi földrészre, mint ahogy nem megy végbe a globális földi tér tapasztalatának a kialakuló nemzeti kulturális terekbe történő integrálása sem.

S mind szűkebb lőn a szűk határ

A 18. és 19. század fordulóján azonban Kelet- Európában is felfedeznek – Nyugat-Európai mintára – egy új földet: a környező territóriumot, a hazai földet. A territorialitás kérdését elemző nagy munkájukban Deleuze és Guattari azt állapítják meg, hogy a romantikában „egy új csatakiáltás hangzik fel: a föld, a territórium és a föld. A romantikával a művész feladja jogos igényét az univerzalitásra és teremtő helyzetét: territorializálja magát, belép egy territoriális szövedékbe.”25 A romantikus művészek e törekvésükben nem maradnak egyedül, közönségük, az imaginárius közösség követi őket. (S persze azért is szavaltak és szavalnak ma is annyit a földről (talajról, gyökérről, sat.), mert híján vannak a tengernek, a világtenger távlatának.)26

Az imagináció nemcsak a közösséggel kapcsolatban virágzik fel. Kelet-Európában a nemzetállamok kialakulásának ideje a romantika korszakára esik, s így a nemzeti identitás megkonstruálásában a romantikus képzetek és fantazmák meghatározó szerepet játszanak.27

A territórium, a hazai föld meghatározott terület, ezért nemcsak elvont általánosságként, hanem konkrét körvonalaiban is a nemzeti térképzetek részévé válik. „A modern állampolgár a fejében hordja a határokat.” 28 A földnek ez a felértékelődése különösen kontrasztos akkor, ha a középkori keresztény filozófia földről alkotott felfogásával vetjük össze: „Az érzékelhető valóság egészét alkotó négy elemre vonatkozó bevett elmélet a ‘földre’ a legnehezebb és a legalul elhelyezkedő elem szerepét osztotta, s a legkevésbé szellemi természetűnek tartotta. – írja Ivan Illich – Az egész hold alatti világ a ‘talaj’ része melyen a bölcsességszerető embernek idegennek kell éreznie magát.”29

A föld romantikus kultusza a hely szellemének, az adott földterület lokális Genius-át isteníti. Ez a keresztény univerzum felbomlásának utolsó fázisa, amikor a tér pogány istenekkel népesül be. A keresztény képzetvilág, nyelvhasználat, rítus és retorika a Nagy Névszókra, az imaginárius közösség nemzeti áhitatának tárgyaira tevődik át. A föld és a hozzá fűződő kapcsolat válik szakrálissá („…szent Haza!”; „…szent földére…”).30 Isten helyett a nemzetek isteneinek zengenek himnuszokat (vö. Kölcsey: Hymnus).

A nemzeti mitománia szószólói szerint persze ez nem a kereszténység megcsúfolása, hanem magasrendű szellemi művelet. Így például egy ókortudós nemrég Kölcsey kapcsán arról értekezett, hogy, „a haza szeretetét a filozófiai gondolat, a vallási világkép magaslatába emelte…”31 Mi sem jellemzőbb a nemzeti korlátoltság képzetvilágára, mint hogy a tágasság vég nélküli dimenzióit saját kisszerűségének szűkösségéhez akarja szabni. Mert ama magaslatokon sokkal inkább a határtalan tűnik szembe. S végképp nem számít senki hazája, hisz a filozófusnak, miként Seneca írja: „hazája az tér, amely a legmagasabbat és a mindenséget a saját kerületébe foglalja be… (…) Nem egy zúg számára születtem, hazám ez az egész világ”.32

Az imaginárius közösség kultuszához a klerikusok sem jelentéktelen mértékben járultak hozzá. (Pl. a nagy karriert befutott „Magyarok Istene” kifejezés egy 18. századi katolikus pap kreációja.)33

Tenger hiányában, a hazai föld kultuszát űzve, világlátás híján (a kül-világba utazás gyakorlati lehetetlensége folytán)34 Kelet-Európa kulturális tereire egyre inkább a beszűkültség válik jellemzővé: „S mind szűkebb lőn a szűk határ” (Arany: Az utolsó magyar). A 19. században kibontakozó kelet-európai irodalmakban a szűkösség tapasztalata, és az ebből eredő arányvesztés toposzai jutnak szóhoz.35 Így például Vörösmarty Mihálynak a nemzeti áhitat rítuálisan ismételt imaformulájáva avanzsált költeménye azt hangoztatja, hogy „A nagy világon e kívül / Nincsen számodra hely”. Ami végtelenül kelet-európai, súlyosan korlátolt, színtiszta pogány gondolat.36

Az idő(kerék) tere

A romantikus révületek irodalmi hozadékának terjedése – más társadalmi-politikai eseményeket és tényezőket felerősítve – az amúgy is szűk határ további beszűkülésére vezetett. A kelet-európai eszmevilág legátfogóbb elemzője, Bibó István szerint „a legtöbb közép- és kelet-európai nép nemzeti eszmevilága a sorozatos történelmi katasztrófák és zsákutcák hatására mindjobban összeszűkült, és súlyos közösségi hisztériákba bonyolódott.”37 A „hisztériák” kialakulása és a beszűkülés közti összefüggéseket azóta a pszichológia részletekbe menően feltárta. Általános érvényű felismerés, hogy „pszichopatológiai állapotokban a szorongás jelentősen torzítja a tér percepcióját, befolyásolja a térre irányuló információszerzést, a téri szignálok integrációját, az explorációs tevékenységet.38. Különösen erős a térérzékelés torzulása depresszió esetén: „depressziós betegnél – írja Hermann Imre – a térbeli kisebbítéssel találkozunk, (…) magának a térnek a jellege is megváltozik, a tér összeszűkültebb lesz.” (H. I. kiemelései) 39

A Kelet-Európai kultúrákra jellemző beszűkültségből és depresszióból eredő arányvesztés, a kisszerűség magától értetődő mivolta, és közösségi szintű kultiválásának hatása megváltozott kulturális és politikai körülmények között is érvényesül. Ez a közelmúltban számszerűen is érzékletessé vált a budapesti Műcsarnok közelében 2004-ben felállított Időkerék kapcsán. Az Időkerék egy homokórát foglal magába, mely egy év alatt pereg le. Tervezője, Herner János elmondása szerint: „Előzetes felmérés során megkérdeztünk száz külföldit és száz magyart (építészeket, idegenforgalmi szakembereket) arról, hogy a nyolcméteres átmérő sok-e vagy kevés. Döbbenetes eredmény született: a száz külföldi közül kilencvenhét azt kérdezte, miért ilyen kicsi. A száz magyar közül kilencvenkettő meg azt, miért ilyen nagy.”40

Ahhoz, hogy egy monumentum megfelelően tudja megjeleníteni az idő múlásának jelentőségét, monumentálisnak kell lennie. Ilyen méretekkel azonban majdhogynem észrevehetetlenül beleolvad környezetébe, és nagyon közel kell menni hozzá, hogy a háttér ne zavarja meg szemlélését. Ahhoz, hogy hatása megfeleljen a benne rejlő szándéknak, más nagyságrendben kellett volna megvalósítani. (Átmérőjének hozzávetőlegesen az út túlsó oldalán álló házsor homlokzati magasságával egyezőnek, mintegy 20–30 méteresnek kellene lennie.)

E világ határain túlra

Manapság magyarok százezrei találkoznak évszám a tengerrel, utaznak távoli tájakra és mozognak a hálózatok világában. Ugyanakkor továbbra is nagy számban élnek olyanok, akiknek korlátolt elképzeléseik vannak a térről, sőt még zártabb, még beszűkültebb világra vágyódnak. Ez utóbbiak fenntartásában és felerősítésében nem kis érdemei vannak az ún. elitnek, akikről – az élete nagy részét Londonban töltő – Határ Győző méltán állapította meg, hogy a provincialitástól nem látják a világot.41

A zártság és korlátoltság kultúrájának előmozdítása terén kivált érdemdúsak az olyan vezetők, akik „nemzeti” elszigeteltségre törekszenek; akik szerint „az ország a saját tengelye körül forog”.42 Egy ország ui. nem kerék, és nem is pörgettyű. Nem forog, nincs tengelye. (Akinek tengely körül forognak a gondolatai, ott más problémák is vannak.)

A technológiai, mediális és más egyéb fejleményeknek köszönhetően az országok, térségek és helyek izolálására és totális uralására irányuló törekvések kudarcra vannak ítélve. A világ hálózatai olyan tereket, és ezáltal olyan szabadságlehetőségeket hoztak létre, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Ilyen a hálózati áramlások tere, mely – mint Manuel Castells írja – „párhuzamosan létezik a helyek terével, (…) a világelit a meghatározó tevékenységekben az előbbire támaszkodik, mivel ez a tér hatékonyabb, és segítségével ki lehet vonulni a helyhez kötött társadalmi és politikai ellenőrzés világából”.43

Az egyre inkább globálissá alakuló világban azok a kultúrák fognak fennmaradni, amelyek képesek a tágasság szemléletét, a földi folyamatokat integrálni, és univerzálissá tudnak válni.44 Ehhez mindig kellő kontemplatív tapasztalatot kínál a tenger, amely Friedrich Ratzel – a modern geográfia egyik alapító atyja – szerint „töretlen síkként olyan tágas pillantást tesz lehetővé, amire egyébként a földön nincs mód. (…) Ugyan egy nagy síkföld is ugyanolyan tágas körkörös kilátást nyújt, mint a tenger, ám sosem jár azzal a mélyreható benyomással, mivel a tájék híján van az anyag és a szín egységének, és a tökéletes sík a szárazföldön különben is ritka. Az egyhangú sztyeppéken és sivatagokban ritkán támad az embernek olyan benyomása, mint Darwinnak, aki – a Föld körülhajózása során – a Magellán-szoros vég nélküli öblei láttán úgy fogalmazott: mintha e világ határain túlra vezetnének.”45

  1. Kállai János: A téri tájékozódás és a szorongás, Budapest, Janus–Gondolat, 2004, 241.
  2. Kállai J. – Karádi K. – Tényi T.: A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája, Tertia, Budapest, 1998., 33.
  3. Emile Durkheim: A vallási élet elemi formái, L’Harmattan, Budapest, 2003, 22.
  4. Kállai i. m. 43.
  5. Michel Foucault: Más terekről, 2011. szeptember 21.
  6. A spatial turn, a történelmi narrativa tériesítése (to spatialize the historical narrative) Edward Soja nevéhez ill. könyvéhez, Postmodern geographies (London – New York, Verso, 1989.) kötődik.
  7. Foucault is úgy véli, hogy „a térnek magának megvan a története a nyugati tapasztalásban”, és ennek rövid áttekintését adja fenti írásában.
  8. Michel Serres: Hermes V. Die Nordwest-Passage, Berlin, 1994, 86.
  9. Max Jammer: The Concepts of Space. Dover, New York, 1993, 27.
  10. The earliest indication of a connection between space and God lies int he use of the term ‘place’ (makom) as a name for God in Palestinian Judaism of the first century. uo. 28.
  11. A következő században Ireneus tovább árnyalja Pál levelének térfelfogását: „Õ maga (…) eltölt mindent ebben az egész világban és körülfogja hosszúságát és szélességét, magasságát és mélységét, (…) mert a kereszt alakját rányomta a világra (…), és megtudjuk, hogy ő az, aki megvilágítja a magasságot, ő az, aki az égben van, aki magában foglalja a mélységet, ő az, aki a föld alatti térségekben van, aki kiterjeszti a hosszúságot Keletről Nyugatra és ő az, aki kormányozza mint uralkodó az északi tájat és a dél szélességét…” Ireneusz: Az apostoli igehirdetés feltárása 34. In A II. századi görög apologéták. Budapest, Szent István Társulat, 1984, 595.
  12. Solon: Dichtungen. Sämtliche Fragmente, München, 1940, 46., D. 16.
  13. „Minthogy azonban tudjuk, nincsen semmi a dolgok / Összességén túl, nincs széle se hát az egésznek, / S nincs mértéke, se vége, akárhol állsz, a világnak. / Mert bármely táján álljon meg benne akárki, / Minden irányban a végtelenség tárul elébe.” Lucretius: A természetről. De rerum natura. Tóth Béla fordítása, Budapest, Kossuth, 1997, 956–961.
  14. Szűcs Jenő – Hanák Péter: Európa régiói a történelemben, Budapest, 1986, 8.
  15. Tatár György: Nincs jövő. In uő: Pompeji és a Titanic. Budapest, 1993, 53.
  16. „A 12. századig Nyugaton is majdnem mindent latinul írtak – az angol parlamentben a király először 1399-ben szólalt meg angolul –, ám a latin azonosult magával az írás-olvasással.” Bojtár Endre: Pogány bűnök – keresztény kegyelem. 2000, 2010/9. 15.
  17. Carl Schmitt: Land und Meer. Eine weltgeschichtliche Betrachtung. Stuttgart, Reclam, 1954, 39.
  18. Az arisztotelészi térfelfogás szerint a „tér” mindahány test által elfoglalt hely összessége, a „hely” (toposz) pedig ennek fordítottja: annak a térnek a része, melynek határai a benne lévő test határaival esnek egybe. (Arisztotelész: Kategóriák 5 a 8–14.)
  19. Carl Schmitt i. m. 37.
  20. Az első fennmaradt földgömb éppen 1492-ből származik. Vö. Klinghammer István: A föld- és éggömbök története. ELTE Eötvös, Budapest, 1998, 28.
  21. Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. Budapest, 2006. különösen 44–51.
  22. Marshall McLuhan: A Gutenberg-galaxis. Budapest, 2001, 224.
  23. Marshall McLuhan: Die magischen Kanäle. Understanding Media. Dresden–Basel, 1995, 262.; 1492-ben jelenik meg az első nem latin, beszélt nyelv nyelvtana, Antonio de Nebrija Gramática Castellanája. Ld. I. Illich: Shadow Work, Boston–London, 1981, 2. és 3. fejezet.
  24. E tekintetben Mittel-Europa, azaz Németország is Kelet-Európa történetéhez tartozik, nem lévén számottevő tengerpartja, hajózása, illetve gyarmata. Amit nacionalizmusának története is messzemenően alátámaszt.
  25. Gilles Deleuze – Felix Guattari: Tausend Plateaus. (Mille plateaux. Editions de Minuit, Paris, 1980.) Berlin, 1992.
  26. „Bennünket, magyarokat – írja a földrajztudós Kéz Andor 1939-ben: –, a sors mindig távolra sodort a tengertől, igazi szárazföldi embereknek teremtett. A tengerrel nem köthettünk barátságot.” Dr. Kéz Andor: A tenger. In Dr. Mauritz Béla: A föld és a tenger. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1939. 54.
  27. Így például a magyar identitáskonstrukció kialakításában jelentős szerepet játszó Vörösmarty világalkotására meghatározóan annak a Horvát Istvánnak a történelmi fantazmái hatottak, akinek munkáját már kortársa, Toldy Ferenc is „a történeti aberrációk legóriásbikának” nevezte (Irodalmi arcképek, 87.) Mindez említést se érdemelne, „ha nem létezne hatástörténete – mint Borbély Szilárd kettejük kapcsolatáról szóló tanulmányában írja – és ha – furcsa helyzetet teremtve – a magyar irodalmi kánon egyik meghatározó alakjának, Vörösmarty Mihály világalkotásának nem lett volna genetikus kapcsolata azzal a gondolatvilággal és nyelvhasználattal, amelyet Horvát képviselt. (…) A magyar őstörténeti múlt nagy ívű rekonstrukciós szándéka elemeire hull szét, de az őrület inszinuációját magán viselő Vörösmarty-költészeten elmosódó nyomot hagy.” Borbély Szilárd: Horvát István és Vörösmarty Mihály: történeti és irodalmi fikció találkozása. In (Szerk. Takáts József) Vörösmarty és romantika. Pécs–Budapest, 2001., 125.
  28. „Az államok határaik által történő definíciójának elképzelése az európai nemzetállamok iskolai falitérképein keresztül az emberek fejébe vándorolt, akik ekkor váltak nemzetük polgáraivá. A modern állampolgár a fejében hordja a határokat.” Karl Schlögel: Im Raume lesen wir die Zeit, Hanser, München–Wien, 2003., 142.
  29. Ivan Illich: A szöveg szőllőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore didascaliconjához. Budapest, 2001., 36.
  30. Kölcsey Ferenc: Költő; Zrínyi dala című verseiben.
  31. Szabó Árpád: Magyarság, irodalom és filozófia. Budapest, 1994., 43.
  32. Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek, 102, 21; 28,5 (Fordította Barcza József), Franklin, Budapest, 1906.
  33. A kifejezés már a 17. század óta előfordul, de elterjedését Dugonics András piarista szerzetes Etelka című regényének köszönhető. (Margócsy István szíves közlése)
  34. Az Osztrák-Magyar Monarchiában még a nemesség számára is csak kivételesen nyílott lehetőség külföldi utazásra. Széchenyi István csak apja többszöri közbenjárására kapott engedélyt angliai utazására. (Borbély Szilárd szíves közlése)
  35. Így pl. Kölcsey Ferencnél „…szűk Jelenlét! / Keskeny nékem e határ; / Múlt s Jövő tekintetemnek / Messze, messze, messze int.” (Költő); Vörösmarty Mihálynál Szűk honnból (Zalán futása IV.); szűk térre szorítván (Két szomszédvár) De Hunniának tére is csekély. / Sőt a nagy ég is szűk, bár messze hat (Jeszenszky Miklóshoz)
  36. „Nem értik, mit is akarhatott a költő azzal az ‘e’-vel. Meggyőződésük ugyanis, hogy a nagyvilágon kívül nincsen számukra hely.” – írja a Kína, Wales és Fokváros között járó-kelő gyermekeiről a Bécsben élő Kovács János Mátyás (Nick Elsdorf): 2000, 2004/4.
  37. Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről. In Válogatott tanulmányok, Magvető, Budapest, 1986, 295.
  38. Kállai János i. m. 241
  39. Hermann Imre: Az ösztönök és az érzelmek térvonatkozása. In (Gegesi, K. P. szerk.) Pszichológiai tanulmányok VII. Budapest, Akadémiai, 1965, 260, skk.
  40. Népszabadság 2004. 04. 08.
  41. Egy vele készült beszélgetésben hangzott el a Magyar Rádióban a 2000-es évek első felében.
  42. Orbán Viktor beszéde a Kossuth téren (2010. május 29.)
  43. Manuel Castells: A tudás világa, Budapest, Napvilág, 2006, 63.
  44. Fifty to ninety percent of the world’s languages are predicted to disappear in the next century, many with little or no significant documentation. The Rosetta Project.
  45. Friedrich Ratzel: A víz a tájban. (1902) Helikon, 2010/1–2., 120., 125.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.