Krusovszky Dénes – Rückbau / Elégiazaj

RÜCKBAU

A városszéli kolostor egykori gyümölcsöskertjéből, ami ma közparkként üzemel, reggel nyolc és este kilenc közötti nyitva tartással, valaha az egész, lankásan elterülő völgyet és a szemközti domboldalt is jól be lehetett látni, az öreg, göcsörtös, és valószínűleg meddő almafák közé leülve azonban, nem sokkal nyitás után, én már csak a látómező közepébe jó negyven évvel azelőtt falként beépített tízemeletes betonházsoron tekinthettem végig, úgy terveztem, hogy itt fogyasztom el a reggeli gyanánt magammal hozott vajas kenyeret és kefirt, de végül mégsem vettem elő az ételt, csak ültem a még enyhén nedves fűben és figyeltem, ahogy nehézkes, de jól kiszámított mozdulatokkal a munkások egy hatalmas toronydarut állítanak össze a panelsor déli végén, rád gondoltam, illetve mégsem egészen, mert a saját álmaim jutottak eszembe, melyekben, mi­után valóban minden holmidat kartondobozokba pakoltad és elszállíttattad a lakásunkból, újból és újból visszatértél egy-egy ottfelejtett csomagért, feltekert szőnyegért vagy banános ládába pakolt nagy adag könyvért, miközben pedig odalent a német munkavezetők a vélhetően török, albán vagy éppen magyar munkásokat egyik helyről a másikra irányították, visszafelé elkezdtem megérteni, hogy miért mentél el, és amikor végül mindenedet elvitted, miért akartál mégis hirtelen visszatérni, amire viszont én már nem bírtam igent mondani, inkább magamra zártam az ajtót, kikapcsoltam a telefont és napokig nem mozdultam ki, ekkor jöttek az álmok, nem tudom pontosan, meddig ültem ott, de valószínűleg sokáig, mert közben a daru legfelső eleme is a helyére került, és akkor hirtelen rájöttem, hogy mi folyik odalent, mert eszembe jutott az a cikk, amit nemrég olvastam a tízemeletes panelházakról, pontosabban arról, hogy visszabontják őket három vagy négyemeletesre, és ez a felismerés rögtön felül is írta az előzőt, ami ránk vonatkozott, mert azonnal arra gondoltam, hogy mi lenne, ha itt maradnék és végignézném a bontást, vagyis ha kivárnám, hogy az egykori gyümölcsöskert alatt elterülő völgy és a szemközti domboldal is újra láthatóvá váljon, csakhogy aztán mégis meggondoltam magam, hiszen ez napokig is eltarthat, és különben is, félni kezdtem, hogy valami más bukkan majd ki a házsor takarásából, mint amiben reménykedni érdemes.

ELÉGIAZAJ

A vajat szerettem volna,
ó igen, a kockavajat a kezedbe adni,
hogy te mondd meg végre,
innentől hogy legyen.

Árnyas teraszunkat ahogy hirtelen
megszállta a napfény,
menekülőre fogtuk,
és amit hátrahagytunk,
rögtön puhulni kezdett.

Feküdni akartam csak egy szénásszekéren,
akár a részeg legény,
akit szégyenszemre így visznek végig a falun,
ehelyett a kardigánodat rángatva kérleltelek egyre,
habár nem emlékszem már, mire.

ELÉGIAZAJ

A kapualjunkba éjszakára
beheveredő hajléktalan asszony
szabálytalan, sípoló lélegzetvételei
egyszer csak megtöltötték a szobát,
de egyikünk sem mozdult,
hogy behajtsa az ablakszárnyakat.

Emlékszem például, hogy a csősz
a kóbor kutyák levágott orráért
sörétpatront adott cserébe,
emlékszem, hogy esküvőn a gratulálók,
temetésen a részvétnyilvánítók sora
ugyanannyi idő alatt ért végig,
és azt sem felejtettem el,
hogy az erdei ház gerendájába vert szeg
micsoda türelemmel hajlott lefelé évről évre,
a ráakasztott fácántetemek alatt.

Azt a pillanatot azonban, amikor az idegen
lélegzetekkel teli szobából végre kiléptünk,
hiába is keresném,
hiszen még mindig ott vagyunk.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.