A német vezéri állam (1936)

(részletek)1

…Bár az 1923. november 8-án először kirobbanó német nemzeti szociálista megmozdulás forradalmi volt, ez a politikai párt mégis legitim úton jutott a hatalom birtokába. Hamarosan annyira megerősödött, hogy a formális demokráciát a saját fegyvereivel verte meg. Az 1930-as birodalmi gyűlési választásokon a nemzeti szociálista birodalmi képviselők száma 12-ről 107-re emelkedett. 1933. január 30-án pedig Hindenburg tábornagy, birodalmi elnök a parlamentarizmusnak a weimari alkotmányban tételezett elveinek megfelelően Hitlert kinevezte a birodalom kancellárjává. Ezzel szabad lett az út a német vezéri állam (Führerstaat) államjogi felépítéséhez. Innen számít a Harmadik Birodalom, amely tehát sem nem forradalmi úton született, hanem az alkotmányos parlamentarizmus szabályainak megtartásával, sem nem helyezte formailag hatályon kívül a weimari alkotmányt, hanem nagyjelentőségű alkotmánytörvényekkel eszközölt rajta mélyreható változtatásokat. Az új alkotmányjogi rend alapjait egy rövid törvény alkotja, amely az alkotmányváltoztatáshoz megkívánt nehezített formák megtartásával 1933. március 24-én jött létre. Ezt a nép és birodalom szükségének elhárításáról szóló törvényt (Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich) röviden felhatalmazási törvénynek (Ermächtigungsgesetz) szokták hívni. Ennek a törvénynek rendkívüli jelentősége abban van, hogy a törvényhozó hatalmat egyszerűen a kormányra ruházta. Kimondotta, hogy birodalmi törvényeket – mégpedig alkotmány-törvényeket is – a kormány a törvényhozás igénybevétele nélkül is alkothat. Igaz, hogy a birodalmi gyűlés továbbra is megmaradt, és az 1934. február 14-i törvény csak a birodalmi tanácsot szüntette meg. Ámde a kormánynak adott rendkívül tágkörű felhatalmazás következtében a parlament szerepe egészen jelentéktelenné vált. A törvényalkotás normális alakjává a kormánytörvény (Regierungsgesetz) lett. A birodalmi gyűlés emez első alkotmánytörvény óta mindössze egyszer alkotott még törvényt (1934. január 30-án) és egyébként is csak a legritkább esetben ült össze különleges alkalmakkor, amikor a vezér nagy nyilvánosság előtt akart valami nagyfontosságú nyilatkozatot tenni. Szerepe tehát mintegy arra csökkent, hogy „cum testimonio populi” járjon bizonyos alkalmakkor el. A törvényhozás rendes útjának kikapcsolása nem azért történt, mintha a kormánynak nem lenne többsége, hisz valamennyi tagja nemzeti szociálista. Ellenben alapja az az elméleti meggondolás, hogy a vezéri államban a jogszabályalkotásnak a kormány részéről kell történnie. A törvényhozó testület szerepe tehát csak jelképessé vált annak a bizonyítására, hogy a vezér akarata az egész nép politikai helyeslésével találkozik.

Ugyanilyen megítélés alá tartozik az 1933. július 14-i törvény is a népszavazásról (Gesetz über die Volksabstimmung). Csak a birodalmi kormány kérdezheti meg a népet, hogy valamely intézkedést helyesel-e vagy nem. Tehát a néptől a weimari alkotmánnyal ellentétben nem indulhat ki sem népszavazás, sem népkezdeményezés. A népszavazásnak így a német vezéri államban szintén csak szimbolikus értelme van. Mindössze a nép részéről elhangzó akklamáció. A plebiscitárius elem fontosságát akarja kidomborítani a nemzeti szociálista állam organikus felfogásában.

E két törvényen kívül még a következő kilenc tekinthető a német vezéri állam alkotmánytörvényének.

A párt és állam egységének biztosításáról szóló törvény (Gesetz für Sicherung der Einheit von Partei und Staat) 1933. december 1-éről. Igaz, hogy már a július 14-i törvény csak a német nemzeti szociálista munkáspártot (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei = NSDAP) jelölte meg törvényesnek és minden más politikai pártot megtiltott.

Az előbbi törvény azonban a nemzeti szociálista pártot „a német államgondolat viselőjének” nevezi. Mint ilyen „az állammal elválhatatlanul össze van kapcsolva. Miután a birodalmi kancellári állás és a pártvezérség egybekapcsolása olyan államjogilag elengedhetetlen föltétel, hogy azon a párt és az állam egysége alapul, ez alkotmányjogi alapelvnek tekinthető. A vezéri állam tehát nem pártállam, mint a liberális állam volt, hanem egypártállam. A pártnak, amelyet ők mozgalomnak (Bewegung) is neveznek, célja, az alaktalan politikai tömegből politikailag értékes népet formálni. Állam, mozgalom és nép tehát a nemzeti szociálista ideológia szerint mellérendelt fogalmak. Nép nélkül sem mozgalom, sem állam nem gondolható. A mozgalom a népnek mint politikai nagyságnak aktív ténykedése. A párt feladata, az államot mint a nép politikai életformáját a politikai világnézet alapeszméivel megtölteni. A pártnak ezt az államtestbe való beépítését mutatja az is, hogy az idézett törvény a pártot közjogi testnek jelöli meg. A törvény végrehajtására 1935. március 29-én kibocsátott rendelet a nemzeti szociálista német munkáspárt részeihez a következő alakulatokat sorozza: az SA (Sturmabteilung) néven ismert rohamkülönítmények, az SS (Schutzstaffeln) nevű védőosztagok, a nemzeti szociálista autóstestület, a Hitler-ifjúság, a nemzeti szociálista német diákszövetség és a nemzeti szociálista női szervezet (NS Frauenschaft). Ezekhez csatlakoznak még a különféle élethivatási szövetségek, amelyek a párt és a nép közt az összeköttetést biztosítják. Mindebből kitűnik, hogy az egész német nép megszervezettnek tekinthető.

Hitlernek eddigi legnagyobb szabású alkotmányjogi alkotása azonban kétségkívül a birodalom újjáépítéséről szóló törvény (Gesetz über den Neuaufbau des Reichs) 1934. január 30-áról. Amit évszázadok törekvéseinek nem sikerült megvalósítani, azt a német vezéri állam egy párszakaszos törvénnyel elérte. A Németbirodalom megszűnt mint szövetséges állam. Az országok népképviseleti testületeit feloszlatták. Az országok felségjogai a birodalomra szállottak át. Ezzel a német Kleinstaaterei-nek utolsó maradványai is eltűntek. Ma már csak mint közigazgatási területi beosztások jönnek tekintetbe. Az országos kormányok elvesztették politikai jelentőségüket, tisztára közigazgatási szervekké váltak, amelyek a birodalmi kormánynak vannak alárendelve.

A következő nem kis jelentőségű alkotmánytörvény a Németbirodalom államfőjéről szóló törvény (Gesetz über das Staatsoberhaupt des Deutschen Reiches) 1934. augusztus 1-éről. Ez egyesítette a birodalmi elnöki méltóságot a kancellárival. Amikor másnap Hindenburg meghalt, Hitler lett a birodalom feje. Ezzel azután be is koronázódott a német vezéri állam felépítése. Kisebb részletek hiányoznak még ugyan, de az alkotmányjogi szervezet már kiépítettnek mondható. A törvény Hitler személyében élethossziglan egyesítette a két birodalmi főméltóságot. A törvény neki biztosította azt a jogot is, hogy helyetteséről gondoskodjék. Ellenben nagy hiány, hogy nem intézkedett a törvény az utódlás kérdéséről. Ez a vezéri államnak egyik legsebezhetőbb pontja. Ezzel kapcsolatban felmerül az államformának a kérdése is. Bizonyos, hogy a vezéri állam a monarchizmust kizárta, hisz a vezér nem valami dinasztiának, hanem egyenesen a népnek a tagja. Ámde demokráciának sem mondható, ha alatta a kormányzók és kormányzottak azonosságát vagy a jogszabályok alkotóinak és alávetettjeinek azonosságát értjük. A vezérállamot épen a vezetés (Führung) és a követés (Gefolgschaft) jellemzi. A vezéri állam a tekintélyen, nem pedig a „volonté générale”-on alapszik. Ha azonban az államforma szempontjából nem tartozik a demokrácia fajai közé, akkor autokráciának kell tekinteni. Ámde az autokráciát ma a trón örökletessége jellemzi, aminél csak egy utódlási mód felel inkább meg az autokrácia alapeszméjének, nevezetesen, ha az előd egyenesen kinevezi az utódját. Miután a német vezér és kancellár helyetteséről maga gondoskodhatik, nem volna elképzelhetetlen egy olyan jövőbeli megoldás, amely az utódkinevezés jogát is biztosítja számára.

A következő alkotmányjogi törvény a birodalmi helytartóról szóló (Reichsstatthaltergesetz) 1935. január 30-áról. Ezt megelőzte azonban már két törvény. Az egyik volt az országoknak a birodalommal való egyező elbánásáról szóló törvény (Gesetz für Gleichschaltung der Länder mit dem Reich) 1933. március 31-éről. Ez az országok és a községek parlamentjeit, illetve képviselőtestületeit feloszlatta és nemzeti szociálistákkal töltötte meg.

Tovább ment azután az első birodalmi helytartótörvény 1933. április 7-éről, amely a birodalom egységes politikai irányításának szerveiként az országokba birodalmi helytartókat nevezett ki. Amióta azonban az országok elvesztették politikai jelentőségüket és pusztán közigazgatási egységekké süllyedtek, a birodalmi helytartóknak körülbelül olyan szerepük lett, mint nálunk a főispánoknak. Voltaképen tehát nem tartoznak bele az országok közigazgatásába, hanem birodalmi közvetítő fokozatokat alkotnak. Hatáskörük megegyezik a porosz tartományok élén álló főelnökökével (Oberpräsident).

A nemzeti szociálista állam önmagát is alaptörvénynek nevező következő alkotmányjogi alkotása a német községi törvény (Die Deutsche Gemeindeordnung) 1936. január 30-áról, amely az év április 1-én lépett hatályba. A törvény bevezetésében hangsúlyozza, hogy a községi önkormányzat alkotójának, von Stein bárónak, igazi szellemében kívánja a német községi reformot megoldani.

Ide sorolható még a törvény a haderő felépítéséről (Gesetz für den Aufbau der Wehrmacht) 1935. március 16-áról, amely ismét behozta az általános védkötelezettséget.

Végül a német vezéri állam alkotmánytörvényei közé tartoznak az úgynevezett nürnbergi alaptörvények 1935. szeptember 15-éről. Ezek eleje a birodalmi zászlótörvény (Reichsflaggengesetz), amely megállapítja, hogy a birodalom színei a fekete-fehér-piros, a birodalmi és nemzeti lobogó pedig a horogkeresztes zászló. A másik törvény a birodalmi polgárságról (Reichsbürgergesetz) szól. Ez éles különbséget tesz az állampolgárság (Staatsangehörigkeit) és a birodalmi polgárjog (Reichsbürgerrecht) között. Már az 1934. február 5-i rendelet a német állampolgárságról levonta a nemzeti szociálista egységes államból folyó következtetéseket és bevezette az egységes birodalmi állampolgárságot (Reichsangehörigkeit). Eddig ugyanis a Németbirodalom ellentétben a többi szövetséges2 államokkal (így az Amerikai Egyesült Államokkal és Ausztriával) a tagállampolgárság rendszerét követte. Birodalmi polgárjogot pedig csak az a német állampolgár nyerhet, aki a német vagy rokon fajhoz tartozik és magatartásával hűségéről tett bizonyságot. A birodalmi polgárjogot csak a róla kiállított oklevéllel lehet megszerezni. Politikai jogoknak csak az ilyen polgár lehet birtokában. Végül a harmadik nürnbergi alaptörvény a németvér és a németbecsület védelméről szóló törvény (Gesetz zum Schutze des deutschen Blutes und der deutschen Ehre), amely a nem árja származásúakat a német nép közösségéből kirekeszti és házasságkötési, nemi érintkezési, szolgálati, valamint zászlókitűzési szempontból tilalmat állít fel részükre.

Természetesen az itt felsorolt alaptörvények nem merítik ki a német vezéri állam valamennyi új alkotmányjogi intézkedését. Van még több ezeket kiegészítő fontos vagy kevésbé fontos államjogi törvény. Így a most ismertetett nürnbergi alaptörvényekkel kapcsolatban meg lehet említeni a hivatásos tisztviselőség visszaállításáról szóló törvényt (Gesetz für Wiederherstellung des Berufsbeamtentums) 1933. április 7-éről, amelynek híres árjaszakasza (Arierparagraph 3) a hivatásos tisztviselőkart a német fajra nézve idegen elemektől megtisztította. Ezen túl azonban hasonló rendelkezéseket foganatosítottak az ügyvédek és orvosok ezelőtt úgynevezett „szabad” foglalkozási ágaiban is, amelyeket a nemzeti szociálista felfogás nem „szabad”, hanem néphez és államhoz kötött foglalkozásoknak tart. A hadseregre nézve pedig a véderőtörvény 15. §-a kimondja, hogy „az árja származás az aktív katonai szolgálatnak előfeltétele” és hogy „csak árja származású személyek lehetnek feljebbvalók a hadseregben”. Ugyanilyen célokat szolgált a honosítások visszavonásáról és a német állampolgárság megvonásáról szóló törvény (Gesetz über den Widerruf von Einbürgerungen und die Aberkennung der deutschen Staatsangehörigkeit) 1933. július 14-éről. (…)

Az előadottakból kitűnik, hogy a német nemzeti szocializmus uralomra jutása óta mindmáig nem hozott olyan új alkotmánytörvényt, amely a weimari alaptörvényt hatályon kívül helyezte volna. Mindössze, a fentebb ismertetett rövidebb alkotmányjogi törvények segítségével valósította meg az új államrend alapelveit. Föltámad tehát a Németországban is sokat vitatott kérdés, hogy ugyan érvényben van-e még a weimari alkotmány. Valamely alkotmánynak az érvényességét semmi esetre sem az egyes alkotmánycikkek formai érvényessége dönti el, hanem az, hogy fennáll-e az egész politikai alaprend a maga egységében. Az alkotmány szellemét kitevő alaptételeknek az érvényessége az irányadó, hogy hatályban van-e még az illető alkotmány. Hisz nyilvánvaló, hogy az alkotmánynak egyes alárendelt cikkei csak az alkotmánynak ezekből az alaptételeiből vezethetik le jogérvényüket és politikai értelmüket. Ha most már ebből a nézőpontból vizsgáljuk a kérdést, akkor kétségtelen, hogy a weimari alkotmánynak az alaptételei, a formáldemokrácia, a parlamentarizmus, a többpártrendszer, a föderalizmus és a liberalizmus, nincsenek többé érvényben, mert hisz azokat a nemzeti szociálista forradalom elsöpörte. Helyükbe a német vezéri államban új politikai alapelvek léptek, mint a népi gondolat, a tekintélyi és a vezéri elv, az univerzalizmus és az állam totalitásának az eszméje. Mindebből pedig nyilvánvaló, hogy a politikai alapelveknek megváltozása következtében a weimari alkotmány voltaképpen már nincs érvényben. Helyét a népi vezéri állam alkotmánya foglalta el. Igaz, hogy a weimari alkotmány formális hatályon kívül helyezése nem történt meg. Mégis azt mondhatjuk, hogy ma már belőle csak azok a cikkek vannak érvényben, amelyeket a vezéri állam kifejezetten vagy hallgatagon átvett. A kérdés tehát voltaképen oly módon formulázható, hogy melyek a weimari alkotmánynak azok a rendelkezései, amelyek a nemzeti szociálista alkotmányjogba való átvételük következtében újból érvényre jutottak.

(…) A vezéri államban ugyanis nem egy írott normarendszer felépítése az alkotmánynak az értelme, hanem a népi elem politikai és államjogi alakítása a néphez kötött vezetés útján.

Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a német vezéri állam alkotmányában a hangsúly a vezetésen (Führung) nyugszik. Ez a vezető hatalom az új államnak a politikai hatalma. A nemzeti szociálista államtan megfelelőbbnek tartja a „vezetés” kitételt, mint a „kormányzást”, amelyet eddig az állam legmagasabb politikai irányításának megjelölésére használtak. Ha azonban meggondoljuk, hogy kormányzás és közigazgatás között épen az a lényeges különbség, hogy míg az utóbbi idegen akarat végrehajtás, addig a kormányzás a saját akaratnak a végrehajtása, akkor kormányzás és Führung között alig lehet a szóváltozaton kívül más különbséget tenni. A német Führung katonai, sőt háborús eredetű, és így érthető, hogy a frontkatona eszmevilágából született nemzeti szocializmus megfelelőbbnek tartotta.

A vezetés alapja a tekintély. Ezért a vezéri állam tekintélyállam is (autoritärer Staat). Hitler az államiság felépítésének alaptételéül jelöli meg: „Minden vezér tekintélye lefelé és felelőssége fölfelé”. A tekintély viselőjének személyisége a vezéri állam döntő tényezője. Épen ezért a nemzeti szociálista világnézet alapgondolata, hogy nem a többségi elven, hanem a tekintélyin épül fel. Az államnak szervezetében legkisebb sejtjétől, a községtől kezdve föl egészen a birodalom legmagasabb vezetéséig a személyiség elvének kell érvényesülnie. Épen ezért mellőzi a többségi szavazatokat és mindent az egyéni felelősségre alapít. A „tanácsnak vissza kell nyernie eredeti értelmét. Tanáccsal elláthatják a vezért, de a döntés egyetlen ember kezében legyen, aki a felelősséget osztatlanul viseli. A tanácsban a felelősségnek csak csekély hányada jut az egyénre. A személyiségnek azonban annyiban kell politikainak lennie, hogy népi talajban gyökereddzék. A vezéri államnak legnagyobb veszélye azonban a pszeudovezetés. Ha a vezér nem valódi vezére népének, hanem csak bitorlója a hatalomnak. Ez feltartózhatlanul az állami tekintély megrendülését vonja maga után. A vezéri állam tehát áll vagy bukik az igazi vezérséggel.

A német vezéri állam tanítása szerint a vezetésnek népinek (völkisch) kell lennie, a népből kell kinőnie és abból kell nyernie értelmét. A vezéri állam tehát annyiban tüntet fel demokratikus vonásokat, hogy politikai vezetésnek csak politikai követésből (Gefolgschaft) lehet származnia. Épen ezért a német vezéri államnak központi politikai feladata, a német népet követőjévé és ezzel politikai nagysággá alakítani. Elszigetelt vezetőség követők nélkül lehetetlenség. Az ilyen vezér a nemzeti szociálista elmélet szerint diktátorrá, cézárrá süllyed. Eszerint tehát a vezéri állam sem nem abszolutizmus, sem nem diktatúra. Nem abszolutizmus, mert a nép nem tárgya a politikának, hanem az államnak élő alkateleme. A nemzeti szociálista felfogás szerint azt sem lehet mondani, hogy a vezéri állam azért diktatúra, mert nem demokrácia. Ez helytelen szembeállítás. A demokráciának mint államformának a monarchia az ellentéte. Minden államformában, így a demokráciában is, lehet diktatúra. Akkor ugyanis, ha az államéletben fellépő szükség és veszély minden hatalmat egy ember kezébe rak le, hogy ezzel az államot mint egészet megmentse. A diktatúra azonban mindig csak rövid időre szóló átmeneti jelenség, amely a normális rend helyreállítását szolgálja. A vezéri állam azonban magát végérvényes és normális államformának tartja, nem pedig kivételes állapotnak. Hogy ez azonban így lesz-e, azt a jövő fogja megmutatni.

(…) A jogi pozitívizmus tehát a személytelen normát tette uralkodóvá. Kelsen állama egyenlő a normarendszerrel. Pedig a vezetést mindig emberek gyakorolják. A nemzeti szociálista elmélet szerint tehát sem a szociológiai, sem a jogi államfogalom nem jöhet tekintetbe, mert az állam politikai alakulat, és így annak tudományos fogalma csak politikai természetű lehet.

A német vezéri államban az államhatalomnak funkciók szerint való hármas felosztása, ami Montesquieu fellépése óta közkeletűvé vált, elvesztette jelentőségét. Bizonyos, hogy a hármas felosztás a liberális demokrácia eszköze volt a polgári szabadságjogok érvényesítése céljából az abszolutizmussal szemben. A vezéri államban azonban törvényhozás és végrehajtás nem válnak el politikailag, mert csak formái a vezetésnek, amely pedig annak egységessége miatt a vezér kezében összpontosul. (…)

A nemzeti szociálista államban tehát az államhatalom ismét oszthatatlan és mindent egybefogó egységgé lett. Ennek az államhatalomnak viselője pedig a vezér és államfő. Benne teljesedik be a vezéri állam. Így a nemzeti szociálista államtanban az állameszme alapfogalma, a szuverénitás, ismét politikai értelmet kap. A szuverénitás fogalmát az abszolút állam termelte ki. A konstitucionális liberalizmus azután úgy akarta a népszuverenitás és a monarchikus alapelv ellentétét áthidalni, hogy az államfőt és a népképviseletet egymás mellé helyezte. A két politikai tényező közül egyiké se legyen a legfőbb hatalom, egyikük se legyen szuverén. Csak az államnak ismerték el a szuverenitását. Az a radikális liberalizmus pedig, amely az egyén szuverenitását hirdette, az állam szuverenitását megtagadta. Így jöttek létre a divatos pluralista szuverenitási elméletek (Gierke, Duquit, Laski stb.). A weimari rendszer pluralizmusa is következetes kifejezése volt egy olyan államnak, amelyben már nincs szuverénitás. A nemzeti szocializmus tehát a maga nagy tettének vallja, hogy ezt a pluralizmust megszüntette. A sokak uralmának rendszerét legyőzte a zárt uralmi rend. Valamikor az abszolutizmusnak volt a nagy vívmánya, hogy a rendi anarchiát legyőzve, voltaképen a modern állameszmét megteremtette. Az individualizmus helyébe az univerzalizmust léptette. Erre jött a francia forradalom, amely ismét az egyént ültette a világ trónjára és megteremtette az individuális-liberális államot. Ugyan ismét a történelem eme nagy hullámzásának korszakába kerültünk volna, amikor a vezéri állam mint a XX. század új politikai életformája a pártállam pluralizmusát letörve a szuverénitás régi értelmét helyreállította? Bizonyos, hogy a tekintélyi államvezetés elve miben sem különbözik az abszolút monarchia ősi gondolatától. Ezt különben maguk a vezéri állam elméleti indokolói is elismerik, amikor Hitler elődjét Nagy Frigyesben látják, a felvilágosult abszolutizmus megtestesítőjében.

A német vezéri államot szokták még totális államnak is nevezni. A totalitásnak az az alapgondolata, hogy az ember erkölcsi és szellemi életének nincsen olyan területe, amely mentes lehetne az államtól. A totalitás eszméje tehát mindenekelőtt le akarja győzni az állam és a társadalom ellentétét, amennyiben a szociális és a politikai rend egységét megújítja. Nincs tehát többé elhatárolt területe az állami-politikainak és a társadalmi-nempolitikainak, hanem az ember életformáinak minden megnyilatkozása a társadalomban közvetlenül politikai jelentőséget nyer. Mint a totális állam fogalmának kifejtője, Carl Schmitt mondja: „A társadalom önorganizációjává vált államban nincs is olyan, ami legalább is potenciailag nem állami és politikai lenne”. A totalitás tehát e felfogás szerint a hatalmak felosztását felfüggeszti, amennyiben az államhatalom egységét visszaállítja. Aztán megszünteti a pártállam belső szaggatottságát, amikor egyetlen szervezetet tesz meg a politikai akarat kizárólagos kifejezőjévé.

(…) Miként a fasiszta állam berendezése után nyomban felmerült a jog- és államtudomány vitás kérdése, hogy ugyan az jogállamnak tekinthető-e, ugyanígy vetették fel több oldalról ezt a kérdést a német vezéri államot illetőleg is. Természetesen a nemzeti szociálista közjogászok a leghatározottabban igennel felelnek rá, bár nyomban hozzáteszik, hogy a vezéri állam ugyan jogállam, de nem a liberális nomenklatura régi értelmében. A liberális jogállam jogszemlélete kiindulva az egyéni szabadság és egyenlőség fogalmából, individualisztikus volt. Az egyén jogi helyzetének minél hiánytalanabb szabályozása volt a pozitív jogi rend feladata. Az egyén alapjogai és jól megszerzett jogai voltak ennek a liberális jogállamnak az alappozíciói. Úgyszólván újra felfedezték az alapjogokat. Egyben túlbecsülték és élükre állították. Valóságosan a liberális állam védőbástyáiul építették ki azokat. (…) E felfogás szerint ugyanis az látszott a tételes jog feladatául, hogy az egyént a jogtechnika minden eszközével megvédelmezze. Ezzel azonban a jogi pozitívizmus a jogtechnikát öncéljává tette s a jogállamból valósággal törvényállamot alakított. Emellett a jog és állam belső összefüggése, valamint a közösségi értékek megtartása iránt való érzéknek háttérbe kellett szorulnia. Amikor azután a világháború nagy tapasztalatai újra ráeszmélték az embereket a közösségi gondolatra, amikor különösen a frontviseltekben és az ifjúságban az univerzalizmus gondolatvilága termelődött ki, a német nemzeti szociálista államban a jogállamnak az eszméje egészen új értelmet nyert. Rája nézve nem a jogi forma, hanem a jogeszme a döntő. Előbb a jog, azután a törvény. „Der Nationalsozialismus bleibt – írja Carl Schmitt, a vezéri állam első közjogásza, – bei seiner weltanschaulich begründeten Einheit von Recht, Sitte und Sittlichkeit, auch wenn er die Gesetzgebungsmacht in der Hand hat, während der liberate Rechtsbegriff immer nur auf die individualistisch-staatsbürgerlichen Begriffe von Freiheit, Gleichheit und Eigentum zurückgreift und notwendig zur Trennung von Recht, Sitte und Sittlichkeit und infolgedessen auch mangels eines inhaltlichen Rechtsbegriffs zum Gesetzstaat führt“. Azonban a nemzeti szociálista jogállamban is megőrizték a jogalkotás formái a jelentőségüket. A vezér akarata különféle alakokban jelentkezik. Ezeknek a formáknak, mint a törvény és a rendelet, megvan a maguk külön értéke. Tehát a vezetésnek nem minden akaratnyilvánítása törvény a vezéri államban. Mert ahhoz, hogy törvény legyen, a vezér akaratának a törvény formáját kell magára öltenie.

A törvényalkotás mai állása szerint a német vezéri állam a törvénynek három alakját ismeri: a birodalmi törvényeket, a kormánytörvényeket és a néptörvényeket. Mindhárom fajta törvénynek keletkezésére nézve meghatározott jogszabályok vannak. Valamennyit ki kell a Reichsgesetzblattban hirdetni, így mindhárom fajta törvény a német nemzeti szociálista állam jogforrásai közé tartozik. A vezéri államban azonban a jogalkotás és a végrehajtás elválasztásának megszűnése és e funkcióknak a vezetésben való egyesítése következtében a törvény normális alakjává a kormánytörvény lett. Tehát valósággal a törvényhozó hatalom delegációjával, még pedig állandó átruházásával állunk szemben a végrehajtó hatalom részére. Ennek következtében a kormányhatalomnak olyan hypertrophiája állott elő, amilyen mindeddig csak az abszolút államban volt.

JEGYZETEK

1. Dr. Csekey István: A német vezéri állam. A M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Barátai Egyesületének Jog és államtudományi Szakosztályában tartott előadások. 22. Szeged, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. 1936.

2. Értsd: föderatív vagy konföderatív berendezkedésű (– a szerk. megj.).

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.