Bödecs László – Versek

MÁIG SEM

nem sikerült máig sem
se tömegnek se magánynak
folyóba lőtt tényekről
beszélni az apánknak

ha még van lába
akkor is csak körbejárhat
amit be kellene vallani
arra nincs bocsánat

kihúzni néhány évet
semmit tenni kivárva
szárnyakat növeszteni lassan
vagy próbálkozni hiába

MEGBOCSÁTHATATLAN DOLGOK

Vannak megbocsáthatatlan dolgok,
mint az esdeklők cserbenhagyása.
Akárcsak az elolvasatlan kölcsönkönyvek,
vagy az inkább félbehagyott beszélgetések,
amik helyett nevetünk valamin,
vagy baszni kezdünk.

Mint parancsra nem beleszeretni
abba, aki félt magától,
mert tudja, hogy csak úgy akarhat,
ha őszinte lehet hozzád.

Vagy azt kérni valakitől,
aki szerethetne, hogy sose merjen,
azt mutatni, esélye sincs,
és egy kis méltóságért hazudnia kelljen.

*

Nagyok és szomorúak a szemeid,
és tieid a legfehérebb kezek,
részben sajnálom majd mindig a dolgot,
de amiért lehet, hálás leszek.

*

Felemelhettél volna a konyhakőről,
hogy egészen hazáig fogd a kezem,
amíg eláll a vérzés,
és visszanő a bőr,

ehelyett maradtunk,
eljátszani két gondtalan szeretőt,
beszállni az orgiába,
ahol alig se nyomták el a nyögéseid
azét, aki helyett voltál.

Még azt sem érezted,
hogy az ujjaimra ráfagyott a vér,
én benned vagyok,
de bennem ő van, vagy,
ha rájöttél is, nem panaszkodtál.

*

Két kör város után egy buszon,
felébredtem, hazavittem magam.
Végül már az sem kell, hogy megértsd,
hálás leszek, amiért tudok,
te maradj mindig gondtalan.

BARÁTI KÖR

Ismertem valakit, sőt szerettem.
ő lett volna az egyetlen barátom.
Együtt lófráltunk volna a síneken
dinnyemagot köpködve a Duna-parton.
Én nem voltam sohasem szegény,
fizettem volna neki nőket,
hogy néha-néha szeressék,
és egy kicsit tovább maradjon.

Megtaláltam volna a noteszét.
Hátba veregetni: szedd össze magad,
kelj fel és menj haza, vár az otthon.
El kell égetni a tétova verseket.
Fanninak csak tőled lehetnek gyerekei,
értsd meg öreg, ne kelljen ordibálni,
nekem nincs senkim, maradok helyetted.

Egy nap aztán együtt lépni
azokat az elkerülhetetlen kései lépteket,
és ott, ahol már nincsen semmi,
és nem értik az emberi beszédet,
hallgatni egy kicsit a magyart,
és törve suttogni a németet.

Esténként magával rángatott
volna a kocsmába. Nézd, gyerek,
az irodalomnak annyi, el lehet temetni.
Eltámogatott volna a napsütötte sávig
röhögve, hogy nem bírom a piát,
és hogy a mai fiatalok mekkora gyökerek.

Ott rágyújtani egy cigarettára,
hogy a parázzsal eltüzeljünk
egy frissen nyomott Joyce-kötetet.

Az öreg papír szívja a nedvességet,
be kell látni, hogy ettől végül
majd csontig szárad a kéz.
A túl későn született barátok hazája ez.
El kéne költözni talán innen.
Felkel, de megáll, messzire néz.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.