Fizessen elő lapunkra!

FELHÍVÁS ELŐFIZETÉSRE

küldjenek pénzt postán”

Kedves Olvasó,

e felhívás lényegi tartalmát Petri György fenti verssora fejezi ki a legtömörebben.

A vers a 2000 első számában, 1989 áprilisában jelent meg. Most, hogy az immár 25. évfolyamába lépő lap megújulásához kérjük a segítségét, megpróbáljuk nem csupán kiegészíteni („és ne csak postán”), hanem meg is indokolni a költő változatlanul időszerű gyengéd felszólítását.

Mi (volt) a 2000?

A 2000 volt a rendszerváltozás után indult első, csak szerkesztőitől függő, egyébként azonban mindenfajta napi- és pártpolitikától mentes, szabadon szerkesztett liberális folyóirat, mely egyforma súllyal közölt szépirodalmat, valamint társadalom- és művelődéstudományi írásokat.

Egy folyóirat színvonalát talán leginkább szerzőinek a névsora hitelesíti. Ez a névsor nálunk csak úgy hemzseg a Nobel-, Széchenyi, Kossuth-, Babérkoszorú-, József Attila- és egyéb díjasoktól. Íme, pár kiragadott név a (mindenkori szerkesztőkön kívül)leggyakrabban közölt magyarok, illetve a nevesebb külföldiek közül:

Aczél Géza, Balla Zsófia, Berkes Tamás, Bertók László, Borbély Szilárd, Centauri, Csányi Vilmos, Dénes Iván Zoltán, Engel Pál, Eörsi István, Esterházy Péter, Fejtő Ferenc, Ferencz Győző, Ferge Zsuzsa, Forgács Zsuzsa, Gergely Ágnes, G. István László, Gombár Csaba, Gyáni Gábor, Gyurgyák János, Halasi Zoltán, Halmai Gábor, Hankiss Elemér, Határ Győző, Háy János, Kemény István, Kende Péter, Kertész Imre, Komoróczy Géza, Krasznahorkai László, Kukorelly Endre, Mándy Iván, Mándy Stefánia, Marno János, Marsall László, Márton László, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Perneczky Géza, Petri György, Porogi András, Rakovszky Zsuzsa, Romsics Ignác, Sajó András, Sajó László, Schein Gábor, Spiró György, Standeisky Éva, Szálinger Balázs, Sz. Bíró Zoltán, Tábor Ádám, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Tatár György, Tatár Sándor, Térey János, Varga Mátyás, Vekerdy Tamás, Voigt Vilmos, Vörös István, Zalán Tibor;

Th. W. Adorno, J. Améry, B. Anderson, S. Avineri, J. Baudrillard, Z. Bauman, J. Berger, Th. Bernhard, I. Berlin, J. L. Borges, H. Böhringer, J. Brodszkij, E. Canetti, R. Carver, J. M. Coetzee, R. Dahrendorf, J. Derrida, R. Dworkin, U. Eco, H.-M. Enzensberger, T. Garton Ash, F. Gellner, J. Habermas, D. Harmsz, V. Havel, S. Heaney, Z. Herbert, B. Hrabal, T. Hughes, E. Jelinek, J. Joyce, T. Judt, D. Kiš, A. Koestler, L. Kołakowski, S. T. Kondrotas, R. Koselleck, K. Kosík, M. Kundera, V. Macura, Cz. Miłosz, K. Minogue, J.-W. Müller, V. Nabokov, P. Olchváry, G. Orwell, J. Patočka, M. Pollack, D. A. Prigov, J. Roubaud, T. Różewicz, S. Rushdie, R. Scruton, W. G. Sebald, J. Seifert, P. Sloterdijk, A. Sokal, Soros György, T. Sowell, R. Spaemann, G. Szirtes, W. Szymborska, T. Venclova, D. Walcott.

Mi (lesz) a 2000és miért érdemes támogatni?

2013 februárjától, de legkésőbb az évfordulós áprilistól a minden hónap elején megjelenő, megújult 2000 lesz az egyetlen piacon maradt papír alapú liberális irodalmi és társadalmi havi lap. Nemsokára kész az online-változata is, amelynek honlapján nemcsak régi számaink találhatók meg hiánytalanul, hanem – három hónapos késéssel – a legfrissebbek is.

Újraindítjuk az 1990 és 1996 között oly sikeres 2000 Esteket.

Miért szorul olvasóink támogatására a 2000?

Mert pénzszűkében vagyunk. A többi folyóirathoz hasonlóan a 2000 is részben állami támogatásból él. Az NKA kuratóriuma 2013-ra, 2014-re és 2015-re 8 millió forintot szavazott meg nekünk. Erre alapozhatunk, ám ennyi nem elég a lap fenntartására. Nem a 2000-t hatodik éve ingyen, „szerelemből” csináló szerkesztők díjazására kérünk pénzt, hanem nyomdaszámlára és a szerzőink honoráriumára. Olvasóink segítsége is szükséges ahhoz, hogy lapunkat biztosan tudjuk működtetni.

Hogyan tudja támogatni a 2000-t?

Előfizetéssel és előfizetők toborzásával. Azt reméljük, hogy sikerül annyi új előfizetőt találnunk, mint amennyi 1989-ben volt (1500-2000). Kérjük, hogy amennyiben módja van rá ejtse útba a legközelebbi postahivatalt, illetve utalja át a számunkra sokat jelentő 4800 forintot a netbankján keresztül:

Mentor Irodalmi Alapítvány, 10201006-50165757-00000000, K&H Bank Zrt.

11×2000=22000
Évi 11 szám a 2000-ből.
22000-et adunk 4800 Ft-ért!

                                                                       Köszönjük!

a 2000

szerkesztősége

                                                          

                                 

                                                        

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.