Pont egy év van a következő magyarországi választásokig, de már javában folyik a jelöltek, esélyesek latolgatása, pro és kontra érvek felsorakoztatása pártokon innen és túl. Minden oldal lázasan keresi és nevezi meg jelöltjeit, aki majd ringbe száll. A 2014-es választásokkal összefüggésen eddig női miniszterelnök neve még nem merült fel, pedig biztosan találnánk alkalmas jelöltet. A kérdés persze az, hogy a választók választanák-e azt a pártot, akinek a jelöltje XX kromoszómás? Úgy tűnik Németországban és Amerikában nem számít egyedi esetnek női jelöltre szavazni. Addig is, amíg hazánkban kiderül, hogy lesz-e női miniszterelnök jelölt 2014-ben, érdemes elgondolkozni azon, mi minden játszik szerepeket abban, hogy a férfiakkal megegyező arányban és beosztásban legyenek jelen a nők a politikában.

A nők esélyei a politikában – a társadalom jobban tudja?

 

Amikor Madeleine Albrightot, kinevezték Amerika első női külügyminiszterének az első újságírói kérdés ez volt: „Milyen érzés első női külügyminiszternek lenni?”. Albright, aki 1997–2001 között töltötte be posztját, erre frappánsan így válaszolt: „hatvan éve vagyok nő, külügyminiszter meg csak hat órája, úgyhogy csak ezután derül majd ki, hogy megy együtt a kettő”

A 2013. február 1. ipu.org adatai alapján Amerikában jelenleg 17,8% a nők aránya a parlamentben. Svédországban 44,7%, Németországban 32,9%, a tőlünk keletre lévő országokban, így Romániában 13,3%, Ukrajnában 9,4%. Magyarországon pedig 8,8%, vagyis a 386 maximálisan elfoglalható helyből 34 széken ül nő a Parlamentben. Hogy egy tőlünk még alacsonyabb százalékkal rendelkező országot is említsek: az egyiptomi parlamentben a nők aránya csupán 2%.

Mi lehet az oka, hogy a nők ennyire alulreprezentáltak a politikában? A magyarázat egy paradox helyzetben keresendő. Egyik részről a választók – a felmérések szerint – preferálják a családos, gyerekes jelölteket az egyedülállókkal szemben. Ugyanakkor azoknak a nőknek, akiknek van családjuk, gyerekük, vagyis potenciálisan esélyesek lennének a választók szemében, kevesebb az energiájuk arra, hogy politikai ambícióiknak eleget tegyenek. Ők inkább a családi tűzhelyet tartják melegen. A másik lehetséges ok a tradicionális női szerep társadalmilag elfogadott beágyazottsága. A nő akkor felel meg a társadalomban jól ismert női szerepnek, ha anya, ha háztartást vezet, ha gyereket nevel. Ebbe a képbe pedig, akárhogy is nézzük, nem fér bele a politikus, aki ambiciózus és karrierista személyiségjegyekkel kell hogy rendelkezzen.

A nők (de ugyanígy a férfiak számára is) vannak előíró és tiltó sztereotípiák. A legismertebb előíró jegyek egy férfi esetében, hogy asszertív, kompetens, magabiztos, míg egy nő esetében, hogy meleg, kedves, szupportív. A férfiak számára tiltott viselkedési forma a naivitás és a gyengeség. A nők számára pedig az arrogancia és a dominancia. A vezetőkkel kapcsolatos előírt sztereotípia az asszertivitás, kompetencia és a magabiztosság. Ez pont megegyezik a férfiak számára előírt tulajdonságokkal és épp ellentétes a hagyományos női sztereotípiákkal. Vagyis a nők politikusként, vezetőként a 22-es csapdájába kerülnek, amit a pszichológia backlash-nek nevez. A backlash szociális illetve gazdasági büntetést jelent azért, amiért a nő nem a számára előírt sztereotipikus viselkedést választja. Tehát nem kedves és gondoskodó, hanem asszertív, kompetens és magabiztos.

Szerencsére vannak azért olyan esetek, amikor női jelölteket is indítanak választásokon. De mikor is? Ha mégis odaengedik a nőket a forró kásához, vagyis indulhatnak jelöltként a választáson, akkor gyakran előfordul, hogy üvegsziklával találják szemben magukat. Az üvegszikla azt jelenti, hogy a női jelöltet kockázatos helyzetbe viszik bele (például kicsi az esélye a nyerésnek, bukás fenyeget). Ám ha kizárólag olyan helyzetben indítják a nőket, ahol eleve csak vesztesek lehetnek, az megerősíti azt a sztereotípiát, hogy a nők nem alkalmasak politikusjelöltnek, így a legközelebbi választáson nem is indítják majd őket.

Az egyik legizgalmasabb kérdés persze az, hogy miért is szavaznak a női választok is inkább férfi jelöltekre, mint nőkre? Miért tartja valaki a saját csoportját inkompetensnek? A rendszerigazolás elmélete kínál erre lehetséges magyarázatot. A rendszerigazolás olyan pszichológiai folyamat, amely legitimálja az aktuális társadalmi berendezkedést, még a személyes és csoportérdek ellenére is. Az elnyomott – ez esetben a női – csoport racionalizálja helyzetét, ezzel pedig elfogadja, hogy „a politika, az a férfiak világa”. Ha be is kerülnek nők a parlamentbe, és netán még a kormányzatban is szerephez jutnak, akkor leggyakrabban az egészségügy, vagy az ifjúsági-, gyermek- és családvédelmi minisztériumokat kapják meg. E minisztériumokhoz elképzelt kompetenciák egybeesnek a nők számára előírt sztereotipikus viselkedési formákkal, mint gondoskodás, család, kedvesség.

A választók a legkompetensebb jelöltre szeretnek szavazni. Jó esetben a legkompetensebbre. Színre, nemre, korra való tekintett nélkül. Angela Merkel eddig kétszer nyert választást, Hillary Clinton pedig az USA történetében mindezidáig a legtöbb szavazatott kapott női elnökjelölt.

Kétféle út a sikerhez – Merkel vs. Clinton

 

Merkel és Clinton összevetése teljesen önkényes, mégis hasznos, mert több fontos elem is kirajzolódik, amelyek alapján következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy milyen tényezők – politikai berendezkedés, társadalmi helyzet, történelmi okok, az egyén személyisége stb. – kellenek ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el nőként a politikában. Clinton és Merkel is nyertes, annak ellenére, hogy Clinton végül nem lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke. No de kezdjük az elején:

A név

 

Merkel kétszer házasodott és nevét első férjével való válása után megtartotta. Első férje a köz számára jelentéktelen személy, így a Merkel név nem hordoz se több, se kevesebb jelentést, pont annyit jelent, amit ma az Angela Merkel név jelent Németországban és a világban.

Clinton csak egyszer házasodott, Bill Clintonnal, és ő is felvette a férje nevét. Amerikának a Clinton névhez kapcsolódik egy elnök (Bill Clinton), illetve egy botrány (Monica Lewinsky). Hillary Clinton nevét Bill Clinton elnöksége alatt megismerhette a világ, de ez mindig egy és elválaszthatatlan volt a First Lady-vel. Lady, mint nő. First Lady, mint az elnök felesége.

Címkék

 

Clinton tehát nő volt, feleség, majd megcsalt feleség. Mindezek mellett és ezekkel együtt feminista, a nők érdekeinek elszánt képviselője és védelmezője. Egy nő, aki nagyon határozott benyomást kelt, aki elszántan harcol, aktivista.

Merkel címkéi: kelet-német, protestáns, nő. A német koalíciós pártpolitikának köszönhetően Merkel sokszor rendelkezett jókor, jó címkékkel. A német újraegyesítés után szüksége volt a CDU-nak kelet-német politikusokra is, de olyanokra, akik az előző rendszerben nem voltak besúgok, és nem tettek rossz fát a tűzre. Merkel a fal leomlása után csatlakozott az akkor még NDK-s CDU-hoz, és mivel korábban Kelet-Berlinben élt, kiváló jelölt volt a kelet-német kvóta betöltésére. A másik nyerő címkéje a protestánssága. A CDU köztudottan konzervatív és katolikus (a CDU bajor tartományban lévő alpártja, a CSU például csak katolikus). A koalíciós párt berendezkedésben fontos szempont, hogy a társadalom minden szegmense helyet kapjon és hallathassa hangját. Merkel pozícióba helyezése egyszerre tudta hozni a kelet-német választókat és a protestánsokat is. A nő, mint címke révén pedig folyamatosan közel maradt a tűzhöz. „Kohl’s Mädchen-nek” – Kohl lányának is szokták csúfolni, mert Kohl bizalmába fogadta, felkarolta, és politikai döntéseibe is beavatta az akkor még veszélytelennek tűnő Angelát. Mert Angela veszélytelen volt, kerülte a konfliktusokat, kompromisszumra törekedett, így nagy meglepetés volt, hogy elsőként határolódott el Kohlnak a CDU-n belüli piszkos párt-pénzügyeitől. Ezzel egyszerre mentette meg a CDU hírnevét, és vette át a vezetést a pártban.

Clinton rendelkezett egy olyan labellel is, amely sokak szerint közrejátszott abban, hogy nem ő nyerte meg Obamaval szemben az amerikai elnökválasztást. Ez pedig a fekete–fehér címke. Amerikában a választóknak 2008-ban arról kellett döntenie, hogy nőt választanak-e, vagy feketét. Több kutatás is elemezte az elnökválasztást övező médiahíreket. A nőkkel szembeni diszkrimináció, a nyílt szexizmus, Clinton nőiségének előtérbe hozása és kritizálása állandó és visszatérő témája volt a mainstream médiának (pl.: Clinton mint megcsalt feleség; valójában Bill Clinton tér vissza). A rasszista, fekete ellenes felszólalások ellen mind a közmédia, mind a közvélemény igen határozottan fellépett és elítélte. A média és közvélemény hangjai alapján tehát nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy a fekete elnökre már megérett az amerikai társadalom, de a női vezetőre még nem.

Maszkulin vs. feminin

 

Clinton proaktív, míg Merkel inkább reaktív típus. Clinton harciasabb, ambiciózusabb, Merkelt inkább konfliktuskerülőként jellemzik. Gyakran kritizálják, hogy nem mond véleményt, hanem mindig a két lehetséges véglet között lavírozok, amíg csak lehet. Ez, bár megfelel a nők számára előírt viselkedésnek (kompromisszumra törekvés, konfliktuskerülés), ugyanakkor ellentétes a politikustól elvárt szereppel (ambiciózus, határozott, domináns).

Clinton ambiciózusságból jól vizsgázik, de mivel nősége erősen kihangsúlyozott (First Lady, feminista mozgalmak hangadója), nem ilyen viselkedést várnak el tőle, hanem a tradicionális női normáknak megfelelőt, éppen ezért megbüntetik az üvegplafonnal. Nem lehetett elnök, csak külügyminiszter.

Merkel felvette a férfias stílust. Rögtön elhagyta a retikült (amint kancellár lett) és minden megjelenésére irányuló megjegyzést csírájában elfojtott. Olyan Család, idősek, nők és ifjúsági minisztere van (Kristina Schröder, maga is nő!), aki a tradicionális női szerepek megerősítésében látja a jövőt. Minden anya, aki nem megy vissza dolgozni, kap 100 eurót havonta, ezzel érve el, hogy a nők otthon maradjanak. Ez különösen veszélyes a migráns családok esetében, akik rászorulnak erre az összegre, ugyanakkor gyerekük jövője számára a korai nyelvi és társas szocializáció kulcsfontosságú lenne. Merkel kancellári pozícióba kerülve is rendszert igazol. Parlamentje április végén nem szavazta meg a vállalatok felsővezetésében a női kvótát. Mindenki (nő és férfi) maradjon szépen a helyén.

Merkel elutasít mindent, ami a nőiségére utalna, egyáltalán nem képvisel feminista eszméket, nem szerepel témái között a női egyenjogúság. Beállt a férfisorba. Ugyanakkor jó taktikus, mert a húzd-meg–ereszd meg módszerrel, nem nyíltan vállalja a konfliktust, ahol nőként esetleg alul maradna (nő ne legyen agresszív, nő kerülje a konfliktust, nő legyen kompromisszumra törekvő, kedves, de kompetens).

Clinton nyíltan vállalja a konfliktust, határozottan lép fel, és a nőiséget, Merkellel ellentétben, zászlójára tűzi. Nem lehet rá nem nőként tekinteni. Merkel ezzel szemben tud nemtelen lenni, az EU parlamentben, de még a német parlamentben is.

A személyiség önmagában nem kulcsa a sikernek. A társadalmi és politikai kultúra a politikusi személyiségnél jóval fontosabb szerepet játszik abban, hogy a nők helyet kapjanak a politikai porondon. Merkelnek és Clintonnak volt esélye politikussá, vezető politikussá válni. Nem pusztán a személyiségük, sokkal inkább az országuk politikai berendezkedése miatt. Hogy konkrétan mely politikai tényezők játszanak fontos szerepet a politikai nemi esélyegyenlőségben, az a Hatlépéses Akciótervben fogalmazódik meg.

Hatlépéses Akcióterv

 

A legutóbbi OSCE (Organization for Security and Cooperation in Europe – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) felmérés szerint a férfiak és nők esélyegyenlősége a gazdaságban, szociális és kulturális életben, illetve a politikában a jóllét és a demokrácia alapvető feltétele. Ha megnézzük 1995 és 2010 között a nemi arányok változását a politikai életben azt mondhatjuk, hogy bizonyos országokban jelentősen nőt a női politikusok aránya a parlamentben (Svédország, Hollandia, Belgium), más országokban, viszont stagnált (Magyarország, Oroszország, Szlovénia). Ha az elmúlt 15 év tempóját követjük az elkövetkező években is, akkor kb. még 100–150 évet kell várnunk, hogy a nők és a férfiak egyenlő eséllyel juthassanak be közhivatalokba, pártokba, parlamentekbe szerte a világon. Ez kb. két generáció teljes élet hosszát jelenti. Az OSCE és az ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala) ennél azért egy gyorsabb, de strukturálisan nagyobb átalakítást igénylő tervvel állt elő. Hatlépéses Akciótervet (Six-Step Action Plan) határozott meg a nők és férfiak egyenlőségéért a választott közhivatalokban. A megfogalmazott hat lépés együttesen a leghatékonyabb, de államonként eltérő a lépések nagysága, illetve sorrendje. A Hatlépéses Akcióterv:

1. Alkotmányos Alapok megteremtése: férfiak és nők egyenlő jogokkal vehessenek részt a politikában

2. A választási rendszer megfelelő megválasztása: pl.: választókerület nagysága, szavazat struktúrája

3. Kvóta rendszer: állítsanak a pártok női jelöltet és a pártlistán a nők megfelelő helyen szerepeljenek (pl.: a zebra módszerrel egy nő-egy férfi-egy nő-egy férfi)

4. Politikai pártok szerepe: a párton belüli jelöltállítási átláthatóság, nyitott pártkultúra

5. Kapacitásépítés: végzettség vs. kapcsolati háló – mind a kettő képzésére szükség van

6. Gender-érzékeny parlament: megfelelő munkakörülmények és mu

Konklúzió?

 

Ki és mikor lesz az első magyar női miniszterelnök? Egy férfias nő? Vagy egy nőnek megmaradni tudó politikus? Talán nem is a személyiségében találjuk majd meg a ki? és mikor? kérdésekre a választ, hanem sokkal inkább a politikai kultúrában, társadalmi berendezkedésben, ami a Hatlépéses Akciótervet nézve Magyarországon még várat magára. Bárki is lesz a jelölt jövő ilyenkor és bármi is lesz a politikai klíma, jusson majd eszünkbe szavazáskor a női jelöltek 22-es csapdája! Ha pedig női jelöltként indulnának, akkor vigyázzanak az üvegsziklákkal!

European Parliament is child’s play… but does the teddy bear also get a vote? http://news.nationalpost.com/2012/11/21/european-parliament-is-childs-play-but-does-the-teddy-bear-also-get-a-vote/

Interjú Madeleine Albright-tal: http://www.ted.com/talks/madeleine_albright_on_being_a_woman_and_a_diplomat.html

NORRIS, P. & KROOK M. L. (2011) Gender Equality in Elected Office: A Six-Step Action Plan. http://www.osce.org/odihr/78432?download=true

Women in National Parlaments – 2013. február 1. http://www.ipu.org/wmn-e/classif.htm

TOVÁBBI CIKKEK

DAVIDSON-SCHMICH, L. K. (2011) Gender, Intersectionality, and the Executive Branch: When do Female Prime Ministers Promote „Women’s Interests?”

LAWRENCE, R.G & ROSE, M.REED, B. (2010) Race Introduction: Gender, the Media, and Hillary Clinton. In. Hillary Clinton’s Race for the White House: Gender Politics and the Media on the Campaign Trail. Boulding, CO: Lynne Riener Publisher. 1-19.

RUDMAN, L.A. & GLICK, P. (2008) The Social Psychology of Gender. The Guillfordt Press. 8. fejezet.

RUDMAN, L. A. & PHELAN, J. E. (2008) Backlash effects for disconfirming gender stereotypes in organizations. Research in Organizational Behavior 28. 61–79.

SÁNDOR K.(2007) Az ország háziasszonyai. Feminista Szabadegyetem, 2007.június 18.

WILIARTY, S.E. (2008) Angela Merkel’s Path to Power: The Role of Internal Party Dynamics and Leadership. German Politics, 17 (1). 81-96.

Páva Rita